Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-04 / 207. szám

NÉPLAP

1332 SZEPTEMBER 4, CSÜTÖRTÖK

41

FELELET MÓRICZ ZSIGMOND KERDESEIRE

ADY ENDRE:

Levél-féle Móricz Zsigmondihoz

Rózsafa-vonóként nagy zöngésü húrhoz Súrlóttjék ez írás Móricz Zsigmond úrhoz.

Szóban hozta von' el a beteg, ki küldte,

De sok £let-lázban magát tönkre-hülte.

Mégis, mert hát ma még sokan hisznek velem.

Adják át Mórioznak-ezt a én levelem,

A könnyes, áldott hang, aki átáladja,

Éppen úgy áldassék, mint az, aki kapja.

Szerelmetes barát, zömök Móríoz Zsigmond,

Tudod jól, hogy polyva, az ember amit mond.

Ezért is jövök most hozzád kényes verssel:

Én-fajta versekben az eber nem kertel.

Jövök hozzád versben, betegségben, búban,

Jól kezdett s elromlott, dicső háborúban,

Jövök egy kis kopott, szép tavaszi Éggel,

Egy kis megszólással, egy kis irigységgel.

Boldog Móricz Zsigmond, ki nem korán kezdted,

Aszúra fog érni minden szép gerezded,

Rajtad már nem ülhet rohadt, magyar átok;

Ez okos elkésée; ez a magyarságod.

És mégis siettél: meglepődve vitted Súlyát az újságos, magyaros, szent hitnek,

Dölyffel, felesével, gyermekkel, várással.

Sok, most ébredező, ó kitalálással,

És ha hébe-hóba talán másként véled:

Erős vagy, mert erős lelkedben az Élet.

Temeszteni is tudsz és tudsz támasztani:

Sári Biró vallja és bősz Túri Dani,

De ezerszer szebben, mert újabbról vallja Cyőzö nagy lelkednek minden kis zsivajjá.

És ami benned él s el fog Jönni hozzánk,

Mi néha sápasztja magyar, piros orcád,

Ezer kimondatlan magyar bánat, titok,

Szépség várja vágyón: Móricz beszélni fog. t Hisz' én is kimondtam néhány magyar-újat,

De mesekirályfik táltosai fújnak,

ördög hordjon' el már minden bolond verset:

Életet kivánunk, valószínűt, nyerset,

S amit meg nem adhat rímek ezer hadja,

Mi új Ludas Matyink többször viszaadja.

öreg-ifjú Zsigám, sok mindent hallhattál,

Hallva, nézve, írva sok-sok-sokat adtál.

De amig rossz fogjink végleg el nem vásík:

Mégis csak a legszebb, a legjobb: a másik.

Condolom, te voltál ez a .,másik" nálunk.

Egy kicsit életünk, egy kicsit halálunk,

Egy kicsit undorunk, egy kicsit örömünk,

Szóval: az Életet, mely tőlünk messze tűnt,

Édes Móricz Zsigánk, te hoztad volt vissza, ,

Kedves magyar részeg, kedves bornemissza.

Rád furcsa emberek furcsáan figyelnek: /

Ma te vagy a tévő és jótékony gyermek,

Nyugat csapatjának keleti zászlója, , ,

Mi nagy csatázásunk nagy igazolőja.

Néha kénycskedö, de magyar hatalmú,

Nyugatba tört magyar s duzzadt bizodalmú,

Papnak indult lélek, de szabad, pacsirtás,

Szentírásos ember, kinek szent az írás.

Ma to vagy a magyar s rendkívüli követ,

Ma benned sarjadnak az ős magyar tövek.

Ha tán bolondltnál s igazi se volnál,

Mert szépen hazudtál, engem igazolnál.

Téli Budapestnek kevés, vidám fája Móricz zsigjnond úrnak csodatettét várja,

S ha várja, várhatott s ha várta, megkapja:

Móricz a váratlan Tavaszoknak apja.

□e engem szeressen; igy üzenek neki,

S jó, hogyha az embert ilyen is szereti,

Aki nem hatalmas s több a hatalmasnál S ha ki-kinek árt is, milliomszor használ.

Adassék e levél Móricz zsigmond úrnak,

Kit most érdemelten, szépen koszorúznak.

Koszorút nem viszek, irás megy helyette,

□e ott leszek mégis, mig élek, mellette,

Készül, mért készítik az én szemfedelem,

De Móricz Zsigmond is megmarad én velem.

Magyar sors-kockákon es igyen döntődött,

Mind összekerülünk közös mártfr-hősök,

S ha a Lehetetlent nem tudtuk lebírni,

Volt egy szent szándékunk: gyönyörüket írni.

Az ünnepi Könyvhét idején hatvanegy szaboics-szatmári községben rendeznek Móricz Zsigmond emlékestet

Az elnyomottak, a véres verejtéket ízzadók és mégis éhséggel küszködök nevében szólott Móricz Zsigmond, aki ezelőtt tíz esztendővel halt meg s akinek emlékét néhány nap múlva ünnepeljük szülőfalujában, Tiszacsécsén. Az elnyomottak, sötétségbe taszítottak jajszavát hallatta s értük kiáltott! Egyik legszebb írásában, a „Kenyéren és vizen" című riportjában a gyermekek, a' szegénygyermekek sorsáról beszél. Ezeket írja:

„A falu közepén hal almas nagy tér, amelyet éppen most köveznek, hogy munkát adjanak a falu szegény népének. Szükségből ered a szépség. De milyen olasz reneszánszra volna itt szükség, hogy minden szegény munkát kapjon. A falit lakossága hétezer lélek, ennek negyven százaléka kenyér nélkül van. Dómot kellene építeni, vagy felhőkarcolót, hogy minden munkáskéz munkához jusson.

Az iskola hosszú, földszintes épülete are a térre néz, nagy sötét ablakokkal. A bejárat fölött márványszobor: egy régi tanító feje,

aki mintaképe volt a tudománynak ós művészetnek. Ez a kettő kell a tanításhoz. Megható érzéssel lép be az ember ebbe az épületbe, ebben az ismeretlen faluban emlékjelet állítottak a régi, kedves donitó úrnak ...

Ahogy ae osztályba belépünk, ötödik osztály, a gyermekek felpattannak. Az osztály fele fiú, fele leány.

A tanító kemény, kis, katonaruhás ember, komolyan fogad. A fekete"táblára krétával ábra van felrajzolva, az emberi szív ábrája.

— Folytassuk, gyerelcek — mondja a tanító, — ahogy szoktuk, mintha senki sem volna itt... Na, ki tudja megmondani, milyen hát az emberi szív.?

— Tanító úr!... Tanító úr!.,.

Akire a tanító rámutat, bátran

néz és lelkesen mond valami kitűnőt a szívről:

— Van neki két pitvara és két kamrája!.. .

S elmondják, hogy megy a vérkeringés, milyen az elhasznált vér: kékes. Mi a széntartalma, az oxigén, a hidrogén, a nitrogén a vérben ... Egyszerre figyel az egész osztály, egymást túllelkesedik, s az ötven gyerek kis tudósa az élettannak. Szinte megdöbbentő e~ a feszült jelenlét, a gyerekek angyali úrlatUmsággal emelkednek fel a tudományhoz ..,

...Mi mindent lehetne elérni ezzel a néppel!

A gyerekek elmennek, haza és mi összeülünk a tanítókkal, a vezetőkkel és beszélünk ennek a népnek az életéről.

Véghetetlen szegénység és gyötrelem ez az élet. A községben ezer család egyik napról a másikra tengődik. Mást nem esznek, csak kenyeret. Kenyeret és vizet. Kenyéren és vízen él a nép és a gyermek az élet rabságában. Semmit se lehet tenni. Máskor már ilyen időtájt a munkásság cl volt szerződve aratási munkára. Most a főszolgabíró azt mondja, hogy nem tudja az uradalmakat szerződésre bírni, mert ezer oka van: ma mindenuradalom pókhálón lóg, mintha súlytalan volna ... A Dunántúlra innen százával vitték a munkásokat még tavaly is egész évi mezei munkára-, az idén egyetlen embert stjn kérnek... Hiába levelez a közigazgatás, ezer kifogás van. egyik a cukorrépára hivatkozik, másik arra, hogy leépíti az üzemet, a harmadik azt írja: 1 ő maga sem tudja, kinek dolgozik...

Ae egész országban a takarékos- I ndás mániája vett erőt. Senki sem épít, senki munkaalkalmat nem teremt. Ma- minden holdra ráfizet minden gazda és nem mer se dolgozni, se élni. Se életet engedni. S ezek a gyerekek mennek haza az iskolából s nem várja őket otthon <7, jól megérdemelt vacsora. Még krumpli sincs. A közigazgatás 500 ragon burgonyát hozatott az ínség alapból a megyének a Nyírségből. Ezt osztogatják. Hat-hét fillér egy kiló. Aki valahogy össze tud szedni 30 fillért, megy s vesz öt kiló krumplit. Ha tésztalevest esznek, az ünnepnap.

De ezt a gyerekek még nem tud ják, nem értik, szemük csillog és sugárzik belőle az értelem- Boldogok, hogy megismertek valamit a testük berendezéséből és a haza történelméből, és abból a sok minden tudományból, amit ingyen árulnak nekik.

Mire nőnek ezek a gyermekecs kék? Mire? Hogyan és mikép fog kiderülni ae a magyar élet, amelyben ilyen kultúrára neveljük a gyermekeket? Kikerülnek az iskolából, yol lesz többet szükség az elméjükre? Az egész telet útheverik a szüleik és beleörülnek, hogy egy napi munkát nem tudnak szerezni, csak szomszédainak és diskurálnak és ugyanazokat a szavakat ismételgetik. Ott kell megrozsdásodni a parányi házacskákban s akinek új osztású földje van, annak még rosszabb a feje fölött nem az övé a ház, hanem az adósságé. És ha megbolondul is, nem tud mit tenni: oft kell heverni, s enni s vámj, mi lesz a nyáron, ha még szerződése ma sincs arra a nyári aratásra, amely neki legfeljebb hét és fél- mázsa búzát hozna. Hét és félmázsa: ez a legszebb nyári keresel volt a múlt évben az aratás után egy családinak.

8 ez nem titok, mindetilci tudja. Mindenki részvéttel veszi tudomásul. Egyelőre nincs segítség.

Ez lesz a gyermekek sorsa is?

%

Sok-sok kiáltó kérdés néhány sorban, a hárommillió koldus országának, Horthy fasiszta uralmának elnyomottjai kérdik: mi leea velünk s gyermekeinkkel, az élet virágaival?

Jó lenne, ha még élne Móricz Zsignw-nd s azzal a csodálatos kezével, amelyikkel annyit irt, harcolt a népért, megsímogathatná a mostani Tisza csecse gyermekeinek fejét. Évnyitó van. Frissen mosdott gyermeksereg, tiszta, jószágé ruhában, nagy ünnepélyes komolysággal ül a padokban, hallgatják a tanító bácsi beszédét: „... minden gyermeknek hazafias kötelessége a lehető legjobban tanulni, mert ezzel a nép országát erősíti, a békét védelmezi ..Aztán hasadó jókedvvel, teli torokkal éneklik a fiúk, lányok: „Sej, haj ! Szép az élet .. . úttörőnek lenni jaj de jó!”

Nyomasztó, rettentően 'kilátástalan volt az úri Magyarországban a gyermekek jövője. Azóta, azonban, hogy a sírba hajlott Móricz, az élet megváltozott. A Tisza ma már a barátság folyója s a tiszacsécsei dolgozók, férfiak és lányok kendőt lobogtatnak a túlsó part felé, ahol azok a szovjet katonák állnak, akik szabadságot, napfényes életet hoz- ta.k Móricz országába, falujába. Az egész ország, az egész falu felel a nagy írónak! Üzen Sztálinváros, Inota, a Tiszalöki Erőmű, Miskolc új egyeteme, Nyíregyháza új fermentálója és... maradjunk csak a diófák árnyékában gugoló kicsi faluban, Móricz szülőfalujában, Ti- szacsécsén.

A kis szalmatetós házban, ahol a® író született, most Magosék laknak. Magos néni már nem fiatal, de azért úgy mondja Móriczról, hogy Zsiga bácsi, S azt mondja az ő jóismer őséről: „Gyönyörűszép

volt tőle, hogy nem tagadta meg szegénységét, hogy a szegénységet pártolta egész életében. Olvastam én, édes fiam, minden regényét, írását. Osak azt sajnálom, hogy már nem él. Milyen nagy ember lenne ő mia, mennyi minden szépet tudna írni a népről!” — Tukács Józsi bácsi. a tanácshoz nagybajuszéi segédtisztje, aki fittyet hányva öreg lábasra, lót-fut a faluban, hogy szállást szerezzen az ünnepségre étkező vendégseregnek s most, hogy egy kicsit pillén, az új Hang c. folyóiratból olvassa Móricz Virágnak írását apjáról, így beszél: „No léim, még le Is csukták a bitang Horíhyék. börtönbe zárták. Szenvedett értünk Zsiga bátyánk. De jól tette, hogy harcolt az urak ellen. Hallja, amikor én nekiindultam az országúinak, láttam a Kende báró határtalan földjeit, meg a nyomorgó népet, minidig csak arra gondoltam: hány embertől rabolja el a kenyeret, a szép életet a bitang báró? Aztán jól esett olvasni, amikor Zsiga bácsi. tiszteiét adassék neki. iől odaodamqndogatatt az úri- fajmtnak Minthacsak helyettem szólt-volna...”

Tukács József most könyvtáros.

S ő beszél a gyermekek sorsáról is. Ki is tudna alaposabb, kimerítőbb választ adni Móricz Zsigmond kér déseire, mint ő, a könyvtáros, aki faluja nagy szülöttének könyveit, mind-mind olvasta s nagy becsben tartja és szinte kívülről tudja?!

„Miről is írhatna most Zsiga bátyánk? Engedetniet a tolakodásért, de legelőször hadd említsem a saját fiamat, a Elstát. Alig húsz éves a gyerek, kocsis a tszcs-ben. Április 20-án lépett be a Móricz Zsigmond csoportba. Együtt az egész faluval. Tehetséges fiú. Ügy szereti a lovakat, hogy ki sé lehet mondani. A napokban is nyalkamirigygyuladása lett az egyiknek. A szentnek sem hajtott ki vele. Kikövetelte, hogy hívják el az állatorvost. S most va lósággal a tenyeréből adja az orvosságot a lónak, meg majdhogy éjjel nappal nem ül a jászolnál. Van is gyümölcse a szorgalmának, 8 és félmázsa búzát hozott haza előlegbe. Merthogy el ne feledjem mondani: most a tehetség és szorgalom szá mit, nempedig a cím, meg a birtok !”

A tanácsháznál, ahol beszélgetünk, belép Felleg Józsi. Fiatal tszcs.-tag ő is, húszéves forma. Kerékpárengedélyért jött, most vett újat a múlt héten. Jómárkájú Osepel-gépet. Kagyogószárú csizma a lábán. Jóskának nem kell szégyenkeznie. 150 munkaegysége van eddig — kap rá munkaegységenként hozzávetőlegesen számolva 7 kiló 60 deka búzát, félkiló árpát. 13 forintot, szénát, szilvát és még sok mindent. Különben szeret futballozni, meg ping-pongozmi,

Tukács bácsi kimutat az ablakon. Gyenes Pista áll a kerítésnél, ragasztót kér, mert kipukkadt a biciklije. 16 éves. Saját kerékpárja van, állami gazdaságban dolgozik, havonta 500—600 forintot keres. Négyen dolgoznak a családból itt, havonta több mint 2000 forintot hoznak haza.

Bólint Tukács Józsi bácsi: „így ám. Amikor mi ilyen suttyó legények voltunk, csak kopogott a szemünk, meg kapkodtuk télen a mezítlábas talpunkat s legfeljebb a kulákfiúknak volt biciklijük...”

Aztán mond statisztikát is. Mert azt is szerette hasonlítgatni, szá- mítgatni „Zsiga bátyánk”. A szövetkezeti boltban egy év alatt 100-nál is több könyv fogy el. A könyvtárból hetente negyvenen is cserélnek. Van már öt rádió a faluba ni, És ami az ifjúságot Illeti: két katonatisztet adott a hazának a falu dolgozó parasztsága. A múlt évben hárman végezték el a gimnáziumot, van sok ipari tanuló, ketten jelentkeztek védőnői tanfolyamra.

A Kiss Pista pedig, akár hiszik, akár nem, 10 éves létére a Zeneakadémiára pályázik máris. Olyan a gyerek ujja, meg a füle, meg szíve, mintha csupa muzsikából öntötték volna, úgy citerázik, hogy a felnőttek se jobban. A múltkoriban voltak lenn Pestről szakértők s azok mondták, hogy Pistának tovább kell tanulni. Miért ne lehetne? Az lett volna a legszebb, ha Pistát a nagyapja. Beríi bácsi, Móricz Zsigmond hajdani osztálytársa kísérte volna fel Pestre s ott meglátogathatták volna a falu büszkeségét. Cseppet sem székelte volna a kisunoka, rázendítet* volna a citerára s a csécsei húrok ar^ ról muzsikáltak volna szép muzsikát, gyönyörű nótát, hogy szép. nagyon szép a gyerekek sorsa, fiatalok jövője a mostani hazában!

' S. J

Szeptember hatodikáu nyitják meg Szabolcs-Szatmárban is az Ünnepi Könyvhetet, amely szeptember 14-ig,

tart. Nagy esemény ez nmesak a város, hanem a falu életének is. Megyénk falvai, tanyái a, múltban az úri Magyarorzág legelhagyatottabb, legsötétebb falvai voltak, ahol a kastélyok árnyékában papi hazugságok

kötötték he a nép szemét. A felszabadulás után egyre nagyobb kulturális lehetőségeket biztosított nép állama. Kitka az a község, ahol kul- tUrotthon, vagy kültUrterem ne volna, ahol ne állana népkönyvtár a dolgozók rendelkezésére. Dolgozó parasztjaink megszerették a könyveket . Ezt a tavalyi könyvnapi eredmények is mutatták, amikoris sokezer könyv fogyott el Szabolcs-Szatmárban. De mutatja az az öröm is, amellyel dolgozó parasztjainak az idei ünnepi Könyvhetet várják. Valamennyi faluban és községben könyvsátrak emelkednek majd s az év legjobb tudományos, mezőgazdasági, szépirodalmi könyvei állanak a vásárlók rendelkezésére.

Különös jelentőséget' ad az idei

könyvhétnek az, hogy egybeesik a Móricz Zsigmond halálának tízéves évfordulója alkalmából rendezett emlékünnepségekkel. Móricz Zsigmond 1942-ben írta: „Kiderült, hogy a

könyv igen távol van a mély közönségtől. Osak a városok kultürré- tege közül kerülnek, ki a vevők.. .jEl lehet képzelni, hogy lesz idő, mikor a könyvvásár országos szükségletet fog kielégíteni...” Elérkezett az idő! A könyv lejutott a legkisebb faluba is, hogy világosságot gyújtson. S nein is lehetne méltóbban ünnepelni Móricz Zsigmond emlékét, mint éppen az ünnepi Könyvhéttel, a kultúrfor- radalom jelentős eseményével.

Megyeszerte megemlékeznek dolgozóink a nagy íróról. A tiszacsécsei ünnepségen kívül 61 községben tartanak Móricz Zsigmond emlékestet. — Szeptember 8-án Demecserben, 9-én Napkorőn, 10-én Bakamazon, 11-én Tiszadobon budapesti írók előadásával rendeznek emlékünnepséget. —- Ugyanakkor minden helyen megvásárolhatják a dolgozók Móricz legjobb müveit is.