Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)
1952-09-26 / 226. szám
A haza javára, a magad hasznára: jegyezz Békekölcsönt! VITT. ÉVFOLYAM, 226. SZÁM. ÍRA 50 FILLER 1952 SZEPTEMBER 20. PÉNTEK Kommunisták a kölcsönjegyzés élén Viharos lelkesedéssel fogadták niegyéuk dolgozói a minisztertanács felhívását a III. Békekölcsön jegyzésére. Röpgyűlések százain tettek hitet elszánt hékeakaratukiól, arról, hogy jobb munkával és kölcsönadott forintjaikkal akarják szolgálni hazánk erősítéséi és, a szocializmus építésének ügyét. A rádióban elhangzott felhívás hírére ezrek és ezrek gyűltek össze községeinkben. Nagyecseden mintegy 4— 5 ezer dolgozó paraszt hallgatta meg a minisztertanács felhívását. Az első felszólalók, az első felajánlók, a jegyzési ivekre kerülő első aláírások tulajdonosai kommunisták voltak. Az ő példájukat követték a pártonkívíiliek. Népi demokráciánk eddig elért eredményei, sikerei mögött a párt nagy kohójában edződött száz és százezer kommunista emberfeletti küzdelme húzódik, akiket az újjáépítéséért, a szocializmusért, népünk ellenségei ellen folytatott szakadatlan harcért tanult meg becsülni, szeretni, követni dolgozó népünk. Pártunk mérhetetlen erejét az idősebb testvér, a nagy Bolsevik Párt hatalmas értékű tapasztalatainak átvétele, a marxi—lenini elmélet biztosítja. Ez alapozza meg Pártunk egysége« akaratát, egységes cselekvését, ez mutalja a közös nagy célhoz, a szocializmushoz ..•vezeTrrTTTrn. l*árrcmk nevel«, tantiig munkája nyitja mind tágabbra a dolgozó tömegek és elsősorban a kommunisták látókörét és ez teszi lehetővé, hogy minden cselekedetüket, gondolatukat összeolvasz- szák a közösség érdekeivel. Jcszenszki István elvtárs, a 61/ 2. Építőipari Vállalat igazgatója arról beszélt, amikor aláírta a jegyzési ívet: „Én magam öt elemit jártam. A párt, a nép állama emelt fel és tanított annyira, hogy most el tudom látni egy sokszáz fővel dolgozó vállalat vezetését. Saját tapasztalataimból tudom, hogy napról napra milyen hatalmas jelentőségűek azok a beruházások, amelyeket az állam az ötéves terv, a béketerv megvalósítására fordít. Az a háromezer forint, amit most kölcsönadok államunknak, csak egy parányi része annak, amit a terv már eddig Is juttatott a számomra. Legnagyobb fiam az Építőipari Technikum IV. osztályát végzi. Kollégiumban lakik, tandíjmentes. Kisebbik ugyanott a III. osztályba jár, legkisebb pedig VIII. általánosba. Ezért akarom kölesön- jegyzéssel még jobb munkával elősegíteni a terv megvalósítását. A kommunista példamutatás, áldozatkészség nagyszerű példáinak egész sorát lehetne idézni a kölcsönjegyzés első diadalmas napjából. Iván József elvtárs, a szélsőbokori építkezés fiatal munkavezetője 900 forintos havi fizetéséből 1.500 forint békekölcsönt jegyzett. A jegyzés során elmondta : „Az ötéves terv nagy alkotásainál dolgozom állandóan: a nyíregyházi dohányfermentálónál, a mályi téglagyárnál, a hejőcsabai cementgyárnál és mészműnél, a miskolci egyetemi város, a Rákosi Mátyás tudományegyetem építésénél is ott voltam.’’ S munkája közben —- mondotta — saját gyermeke jövője lebegett a szeme előtt. A záhonyi vasutasok ismét példa-; san tettek hitet a béke ügye mellett. A DISZ-szervezet kezdeményezésére szovjet nyersvas szerelvény bői álló békevonato-t indítottak Miskolcra és a mozdony vezetője László Elek elvtárs indulás előtt 2000 forintot, fűtői pedig 1.800—1.800 forintot jegyeztek. A nyíregyházi trafóüzem kommunistái és DISZ fiataljai is győzelemre vitték üzemükben a jegyzés ügyét. Nemes Győző elvtárs fizetésének 150 százalékát, 900 forintot jegyzett, Szilágyi elvtárs S00-at. A Szilágyi brigád tagjai vállalták, hogy a Nyírségi Hengermalom transzformátorát a tervezett időnél egy nappal hamarabb kijavítják. — Felajánlásukat már teljesítették is. Népnevelőink szinte kivétel nélkül felismerték, hogy leghatásosabb meggyőzés a személyes példamutatás. A kisvárdxi gépállomás első napi 720 forintos jegyzési átlagát nem kis részben köszönheti az olyan példamutató kommunistáknak, mint Szatmári Júlia népnevelő, aki fizetésének csaknem kétszeresét, 1000 forintot jegyzett. — Élenjártak a pártszervezetek első népnevelői, a párttitkárok is. Gábor eivtárs a nagyhalászi gépállo^OOUMoiiaUit. jegyzett. Szappan elvtárs, a DISZ titkára SOO forintos havi jövedelméből ugyancsak 1500-at adott kölcsön az államunknak. Nem maradt el a példamutatás termelőszövetkezeteink legtöbbjében sem. S liszt a elvtárs, a nyíregyházi Dózsa tsz. elnöke 3000 forintot, felesége 1.100 forint békekölcsönt jegyzett. S a kommunista . népnevelők követték példájukat, ennek eredményeként a termelőszövetkezet jegyzési átlaga meghaladta a 600 forintot. Komoly vizsga és erőpróba a békekölcsön jegyzés pártfunkcionáriusaink számára. Az örvendetes eredmények mellett meg kell állapítani, hogy akadtak, akik elbuktak ezen a vizsgán. Csúfosan megbukott a uyírmadai „Dózsa” tsz. párttitkára is, aki ahelyett, hogy a párttagságot és a tsz. tagjait mozgósította volna a jegyzésre, a mezőre ment. Rákosi elvtárs Pártunk Kongresz- szusán figyelmeztetett bennünket: ........az eddiginél sokkal keményebben kell fellépni minden fegyelmezetlenség. megalkuvás, pártszerüt- lenség ellen. Élesen fel kell lépnünk azokkal szemben, akik példamutatás és áldozatvállalás helyett a könnyebb végét fogják meg a dolognak.” A következő napok, a békekölcsönjegyzés napjai népünk nagy tanulságtétele a békés építés, a szocializmus ügye mellett. Dolgozó népünk élcsapatára, a kommunistákra vár az a magasztos- feladat, hogy saját példájukkal, cselekedeteikkel, segítő szavaikkal, az ellenség mesterkedéseinek visszaverésével ráébresszenek erre mindenkit, ügy végezze ezt a feladatát minden kommunista, hogy büszkén nevezhesse magát Rákosi elvtárs Pártja tagjának. Lelkes kölcsönjegyzéssel tesz hitet a béke és az ötéves terv mellett Szabolcs-Szaímár dolgozó népe Példát mutatnak a kölcsönjegyzésben a Tiszalöki Erőmű dolgozói A szeptembervégi őszi nap sugarai éppen rávetődnek az „Augusztus 20” szívókotró hajó oldalán lévő táblára, — amin ez áll: „Készült az ötéves terv második évében.” Serényen folyik a munka, igyekeznek a javítás befejezésével, hiszen amíg ők javítanak, addig a versenytársak: a „Torontói” kanalasnyomó, az „Április 4” szívókotró-hajó legénysége dolgozik! ök pedig azt fogadták, hogy ezt a versenyt megnyerik. Amig néhány hónapja még a hajó napi teljesítménye 6—700 köbméter föld kitermelése volt, addig ma az újítások nyomán az átlag meghaladja az 1.000 köbmétert. — Amint mondják, még ezévben elérik a napi 2.000 köbméter kitermelését. Ugyanilyen versenylendületet ébresztett ben lilik a Harmadik Békekölcsön jegyzésének Ilire is. Rövid percek alatt elhatározták, hogy jegyzési átlagversenyre indul a három hajó legénysége. Tudják, hogy miért. Tudják, hiszen építői annak a hatalmas műnek, amely 200.000 hold, azelőtt terméketlen földet tesz termékennyé, három megyét lát el villanyenergiával, hajózhatóvá teszi a Tisza felső folyását! Délelőtt 9 óra volt már, amikor a népnevelők megérkeztek az „Április 4” szivókotró hajóra a kölcsön jegyzési ívvel.. A hajó dolgozói lejegyeztek. Kulcsár Péter, Huszti István segédmunkások 1.000 —1.000 forintot, Tornyai Gábor gépész 1.800 forintot írt a köicsönjegyzési ívre. míg a parton az Erőmű zenekara, kultúrcsoportja csasztuskákka], tánccal köszöntötték a kölcsön jegyzőket. Az „Április .4" hajón 1250 forintos átlag lett. Nem sokkal maradtak el az „Augusztus 20" dolgozói sem, akik 1.200 forintos átlaggal zárták a köicsönjegyzési. Tornán Mihály 1.500, Fejes Gábor 1,200 forintot, Ferencheoyi Antal gépész 1.800 forintot jegyzet!. A hajók versenyében az „Április 4” eddig az első. de mindkét hajón azt mondogatják: „még nem fejeződött be a kölcsÖDjegyzés”. Nemcsak a szívókotró hajóknál mutatkozik meg a nagy mű építőinek lelkesedése. A legszebb eredmény az Iparitanulók körében mutatkozik, akik 50 százalékkal jegyezték túl fizetésüket. A lelkesedés óráról órára fokozódik az Erőmű területén. Délután 3 órakor a köicsönjegyzési átlag 968 forint volt, de már 4 órára 975 forintra emelkedett. A dícsérőtáblán félóránkint cserélik a mindig magasabb kölcsönjegyzők neveit/akiket ezenkívül nótával, tánccal köszöntének a kultúrcsoport és zenekar tagjai. A Tiszalöki Erőmű dolgozói nemcsak jó munkával, hanem fort útjaikkal is segítik a nagy békemű mielőbbi befejezéséi! A Tiszamenti Vízműépítő Vállalót megelőzte a 61 2. Építőipari Vállalatot a köicsönjegyzési versenyben * Rossz munkát végzett a Tisza- menti Vízmüépítő Vállalat eletói A Széchenyi-utca és Vasgyár-utca sarkának két oldalán van a Tisza- menti Vízmüépítő Vállalat és a 61/2, Építőipari Vállalat központja. Tegnap a 61/2. Építőipari Vállalat dolgozói versenyre hívták a Tisza- menti Vízmüépítő Vállalat központjának dolgozóit. Az egy dolgozóra eső legmagasabb átlagjegyzést elérő vállalat a verseny győztese. A „tiszameutiek” elfogadták a kihívást. Már a kölcsönjegyzés első óráiban hatalmasra csapott a lelkesedés mindkét vállalatnál. Reggel 10 óráig a verseny állása a következő volt: a 61/2. Építőipari Vállalat 729 forintos átlagot, a Tisza- menti Vízműépítő pedig 810 forintos átlagot ért el. A Tiszamenti jobb eredménye a vasgyár-utcai népnevelők jó munkájának volt köszönhető, akik minden egyes dolgozóval külön külön megérhették, mit jelent a terv az ország, az üzem és saját életükben. A' vasgyár-utcai üzem, ahol pedig nagyszámú segédmunkás dolgozik, már délre 860 forintos átlaggal -lejegyzett. Később, 1 órakor a 61/2. Építőipari Vállalat 720 forintos átlagot jelentett versenytársának, míg a Tiszamenti 721 forintos átlagról tudott számot adui. Az egyes munkabelepeken a hiányos felvilágosító munka mát- ekkor megmutatkozott mindkét vállalat jegyzési átlagában. Főleg állt ez a 61/2. Építő Vállalat szabadság- bokori építkezésének népnevelőire. Itt bürokratikusán, szinte szó nélkül rakták a dolgozók elé a jegyzési ívet. Még az építkezésnél lévő hangosbeszélőt sem használták a kölcsönjegyzés sikerének érdekében. Eltűrték, hogy „agitációt’’ végezzen a"/. építkezés dolgozói között megbújó ellenség. építkezésének külcsönjegyző brigádja is. „.Módszerük” az volt, hogy maguk köré gyűjtötték az építkezés dolgozóit, névsort olvastak fel, minden névnél kérdezve: „Mennyit jegyez?” Az ilyen „agitáció” nem eredményes. Meg is látszott ez a jegyzési átlagon. A munkahely eddigi átlaga 398 forint. Ez a két példa is mutatja, hogy mindkét vállalatnál javítani kell a népnevelőmuukán. Példát kell venni az élenjáró munkahelyektől. Ezt segítsék elő a párt- és szakszervezet vezetői, a munkahelyek felelősei. Adják át azokat a módszereket, tapasztalatokat, amelyekkel a vasgyár-utcaiak jó eredményeket értek el a kölcsönjegyzés első napján. Szövetkezetünkben 400 íorintos átlagjegyzést érünk el A fényeslitkei „Fürst Sándor“ tsz. versenyfelhívása A fényeslitkei Fürst Sándor tsz. tagjai nagy lelkesedéssel fogadták a minisztertanácsnak a harmadik békekölcsön-jegyzésre szóló felhívását, mert tudják, hogy ez az ország és a szövetkezet további ercL södését jelenti. A csütörtökön reggel elhangzott rádiófelhívás után elhatározták, hogy a kölcsön jegy zés- sikere érdekében versenyre hívják a megye valamennyi termelőszövetkezetét és csoportját. „Mi a párt és a kormány szerető gondoskodását lépten-nyomon érezzük. A párt mutatta szövetkezeti úton hatalmas eredményeket értünk el és szövetkezetünk tagjai addig soha nem tapasztalt jómódban élnek. A géppel végzett talajmunka nyomán az idén a kedvezőtlen időjárás .ellenére is búzából 10.5, rozsból 12.6, ősziárpából 19.20 mázsás holdankinti átlagtermést értünk el. Ostipán az idén 16 lóval, 4 csikóval, 52 szarvasmarhával. 210 sertéssel, 200 baromfival szaporodott állatállományunk. Az idén 45 férőhelyes tehénistállót, 40 férőhelyes sertésfiaztatót, 100 férőhelyes, tetővilágítással ellátott süldőszabadszállást, 200 férőhelyes baromfiólat, az istállókhoz mellék- helyiségeket, kerékgyártó- ás kovácsműhelyt építettünk. A hátipermetezőket a gépipermetezők váltották fel, ezenkívül fölözőgépet, vajkészítőgépet kaptunk, tejházat építettünk, 12 lóerős motort kaptunk az öntözéshez, vízvezetékes fürdőszobát szereltünk fel. Hat szövetkezeti családnak hoztuk rendbe a lakását, . a gyerekek részére pedig napközi otthon létesítettünk. A közös. vagyonnal együtt emelkedik a tagok jövedelme is. A tagok az idei zárszámadáskor 24.90 forint készpénz és egyéb járandóság mellett közel három kiló kenyérgabonái, 4 kiló almát és 4 kiló burgonyát kapnak egy munkaegységre. Még nagyobbak a jövőévi terveink. Bátran tervezünk, mert tudjuk. hogy terveink mind meg is valósulnak. A következő gazdasági évben újabb 160.000 forinttal segít bennünket az állam az építkezésekben. 50 férőhelyes tehénistállót, 40 férőhelyes lóistállót, 100 férőhelyes sertéshizlaldát, dohánysimítóházat és 10 családiházat építünk. Az állatállomány további fejlesztése mellett motoros permetezőgépet, kalapácsos darálót, teherautót, 20 lóerős villanygépet, telefont, írógépet kapunk. Tudjuk, hogy amikor újabb békekölcsönt jegyzőnk, ezeknek a terveknek megvalósításához járulunk hozzá. Még erősebb lesz szövetkezetünk. Erősebb lesz az ország, a béketábor. Ezért vállaljuk mi, hogy szövetkezetünkben 400 forintos átlagjegyzést érünk el. Szövetkezetünk minden tagja ezzel is bizonyf- (Folytatás a S. oldalon,)