Néplap, 1952. szeptember (8. évfolyam, 207-229. szám)

1952-09-26 / 226. szám

•> NÉPLAP 11)52 SZEPTEMBER 35, (Folytatás ax 1. oldalról) tani akarj«!, hogy igazi harcosa a bekének. KölcSönjegyzésünket az­zal Is megerősítjük, hogy az őszi mezőgazdasági munkákat a miuisz tertanúcs határozatában megállapí­tott határidő előtt tíz nappal befe­jezzük. Felhívunk minden szövetkezetei és csoportot, csatlakozzanak ver­senykihívásunkhoz. Jegyezzünk mi nél több békekölcsönt!" 605 forintos átlagjegrzís nyíregyházi Dózssi tsz-hen ^ziies H. József, a mcjfyc cjfyik leífjobl» traktorosa 1200 forint Békekölcsönt jegyzett : ,A nagyvarsányi gépállomáson is Meghallgatták kora reggel a rni- .ííiszterhinács felhívását a 111. Bé­kekölcsön jegyzéséről. Ezután leg­először a gépállomás legjobb .trak­torosa, — aki a megyében is Igen nagy hírnévre tett szert —'írta alá a jegyzési ívet. 1.200 forintot: jegy­zett. Szűcs 31. József elmondta dolgo­zó társainak, hogy miért jegyzett ennyt Békekölcsönt. Sziics 31. József egy géptulajdo noshoz ment el inasnak. Nagyon szerette a gépet. Többévi kemény munka és nyomorúság után felsza­badult, segéd lett. Ezután egy-egy kulák cséplőgépénél dolgozult. Ami azt jelentette, hogy a cséplés meg­kezdése előtt két hónappal meg kezdte a gép javítását, ez tartott a cséplésig —- ingyen. A eséplésnél keresett mintegy 20 mázsa ter­ményt. A csépié« után néhány hé­tig újra a gépet kellett rendbehoz­ni, tisztítani. Ilyképpen majd egy félévi munkáért húsz mázsa ter­ményt kapott. És hogyan néz ki ma Sziics 31. József élete. A csépi és alatt n a- ponta száz forintot keresett, de a kampány-szünetekben is megvan a havi hétszáz forintja. Két éve dol­gozik a gépállomáson s azóta töb­bek közt vásárolt nyolc öltöny ru­hát, hét pár cipőt. Bőségben, jólét­ben él. (A felszabadulás előtt két öltöny ruhája és egy pár cipője volt.) Tehát Szűcs M. József érzi azt a hatalmas változást, ami a felszu. badulás óta a dolgozó nép életében bekövetkezett. Míg azelőtt nem is vették emberszámba, ma munkája után megbecsült dolgozó. A nyári terv teljesítése után pártunk lehe­tővé tette számára, hogy elmeheteit fővárosunkba, Budapestre és ott részt vett azon a történelmi jelentő ségü országgyűlésen, amelyen ltd kosi elvtársat választották meg a minisztertanács elnökévé. A hazát — amely anyui szeretet­tel gondoskodik fiairól, — akarja megvédeni Sziic-s 31. József a bé­kekölcsön jegyzésével, az országot akarja még tovább erősíteni forint­jaival, munkájával. Ezért vállalta a békekölcsön jegyzése mellett évi tervének 150 százalékos teljesíté­sét is. A nagyvarsányi traktoristák versenyfelhívásr a megye valamennyi gépállomásához Mi, a hagy varsányi gépállomás dolgozói, a minisztertanács felhívá­sának megliaUgatáSa után elhatá­roztuk, bogy a terv teljesítésében, valamint a kölcsön jegy zésben ver­senyre hívjuk a megye valameny- nyi gépállomását. Ml, a gépállo­más dolgozót saját életünkben ta­pasztaljuk azokat a hatalmas vál­tozásokat, amelyek országunkban, a dolgozó nép életében bekövetkez­tek. Az ötéves terv során, mely Pártunk kezdeményezésére született meg, szinte óráról órára javul éle­tünk. Ml, traktoristák a múltban csaknem valamennyien gazdasági cselédek voltunk, a falu legszegé­nyebbjei. Ma bőségben és jólétben élünk. m Az ötéves terv nagy változást hozott gépállomásunkon 'is: új épü­letek nőttek ki a földből, géppar­kunk 12 erőgéppel és a hozzá való munkagépekkel növekedett. Azon. ban mindez kevés ahhoz képest, amit még az elkövetkezendő Idők­ben kapunk. A gépállományunk 31! erőgéppel és a hozzávaló munkagé­pekkel bővül. Ezenkívül az Ötéves terv végére jónéliány kombájnnal és aratógéppel fogunk dolgozni. — Pártunk messzemenő gondoskcdá: sát bizonyítja az is, hogy nemso­kára új kultúrliázban tanulhatunk, szórakozhatunk. Rövid idő múlva megjelenik a mi gépállomásunkon Is a villany és még nagyon sokáig lehetne sorolni mindazt, amit az ötéves terv ad az országnak, a dol­gozó népnek, a mi gépállomásunk­nak. Mi, a nagyvarsányi gépállomás dolgozói eddig is igyekeztünk ezt a gondoskodást pártunknak, népi ál­lamunknak meghálálni. Munkánkat mindig a lehető legjobban végeztük. 1951-től tervünket állandóan túl­teljesítjük. Most is a gépállomások országos versenyében a 3. helyen vagyunk. Azonban érezzük, hogy ennél még sokkal többet' kell ad­nunk, hogy megvéd hessiik békén­ket, hogy ötéves tervünk célkitűzé­seit mielőbb megvalósíthassuk. — Ezért elhatároztuk a miniszterta­nács felhívása után,, hogy versenyt indítunk. Vállaljuk: az őszi ter­vünket október 20-ig 110 százalékra teljesítjük, háromszázalékos tizem- anyagmegtakaritás mellett. S fo. rintjainkkal is hozzájárulunk a bé­ke nagy ügyéhez, országunk továb­bi erősítéséhez: egy új traktor árá­val. Jegyzési átlagunk hétszáz forint lesz. Felhívjuk a megye valamennyi gépállomását, hogy csatlakozzon a mi vállalásunkhoz. A haza javára, magad hasznára — jegyezz béke­kölcsönt ! A gépállomás dolgozóinak nevé­ben : KOSA SÁNDOR, BOLEGA JÁNOS, párttitkár h. igazgató, Az abapusztai állami gazdaság versenyfelhívása a megye állami gazdaságaihoz Népköztársaságunk kormánya ki­bocsátotta a Harmadik Békeköl­csönt és felhívással fordult dolgo­zó népünkhöz, hogy minden becsü­letes, népét és hazáját szerető dol­gozó a haza felvirágoztatásáért és a béke védelméért jegyezzen béke­kölcsönt. Mi, az abapusztai állami gazda­ság dolgozói a felhívás elhangzása után elhatároztuk, hogy versenyt indítunk a megye állami gazdasá­gai közt. Mindaz, amit idáig a dolgozó né­pünk és köztük mi is kaptunk, bi­zonyítja, hogy pártunk, kormá­nyunk minden cselekedete a dol­gozók felemelkedését, jólétét szol­gálja. Ezért fogadtuk mi is nagy lelkesedéssel a Harmadik Békeköl­csön kibocsátását. Tapasztalatból tudjuk, hogy fo­rintjaink, a többi dolgozókéval együtt milliókká növekedve Sztálin- v árosban, a Tiszaiak! Erőműben és minden építkezésben, befektetésben a mi jólétünket szolgálják. Nem kell messzire mennünk, csak szét kell tekinteni a mi állami gazdasá­gunkban. Itt van például Rása András mezőgazdász, ü a múltban soha nem gondolta volna, hogy el­jön az az idő, amikor tanulhat. De hogyan is „vetemedhetett” volna ilyen álomra, amikor az apja cse­lédember volt és még őmellett öt testvérét kellett eltartani. Ma ta­nult ember s népi államunk meg is becsüli munkáját, kevés híján ezer forintot keres havonta. Vagy néz­zük meg a gazdaságot. Rövid idő alatt öt hatalmas épület nőtt a földből, különböző istállók. A kö­zeljövőben pedig új központi épüle­tet kapunk, s modern sportpályát, valamint nyolc új lakóházat. Mi igyekeztünk jő munkával meghálálni mindezt. És, hogy nem dolgoztunk eredménytelenül, bizo­nyltja az is, hogy állami gazdasá­gunk a nemrégiben élüzem lett. De tudjuk, hogy a béke védelme, az ötéves terv soron kővetkező felada­tai még sokkal nagyobb erőfeszíté­seket követelnek tőlünk. Ezért is határoztuk el, hogy versenyt indí­tunk. Mi e versenyben vállaljuk, hogy a most folyó építkezést hat nappal a határidő előtt befejezzük és az önköltség csökkentésével ebben az évben 415.000 forintot takarítunk meg. A békekölcsön jegyzésében pedig 500 forintos átlagot érünk el. NÉZŐ ISTVÁN ül. elnök. NAGY FERENC, igazgató. VALU ISTVÁN, párttitkár. Párltlár példamutatása a nyíregyházi 1. számú általános iskolában A nyíregyházi I. számú általá­nos iskolában ünnepélyes keretek között jegyeztek a nevelők és a ta­nulók egyaránt. Élenjárt a jegyzés­ben Kemecsei Ferenc elvtárs párttit- kár. Kemecsei elvtárs már kora haj­nalban jegyzett ezer forintot a Ság- vdri termelőszövetkezeti csoport­ban, mint a csoport tagja. Azután ■bent az iskolában újabb 1.200 fo­rintot jegyzett Kemecsei elvtárs. (Fizetése ezer forint körül van.) Az úttörők is határtalan lelkese­déssel jegyeztek ebben az iskolá­ban, ahol a tanulók túlnyomó több­sége munkások gyermekei. A jegyzésben a VII. osztály jár az élen 200 forintos üsszjegyzéssel s ag; osztály versenyre hívta az is­kola valamennyi úttörőjét. Mihály- falvi Erzsikéék S-an vannak test­vérek, a legidősebb közülük 15 esz­tendős, most kezdi meg tanulmá­nyait az irodai szakiskolában. Édesapjuk munkás a nyíregyházi Majütőben. Erzsiké 10 forintot jegyzett. Ezeket mondta: „Többen járunk iskolába, s amikor reggel eljöttünk otthonról, édesapánk megkérdezte: jegyeztek-e békeköl­csönt, adjak-e pénzt nektek? Ali boldogan feleltük, hogy jegyzőnk, de pénzre nincs szükségünk, mert már összegyűjtöttük. Édesapánk nagyon megörült ennek s azt mon­Terem község dolgozó parasztjai a minisztertanács felhívása nyomán már az első nap lelkesen jegyezték a Harmadik Békekölcsönt. A népne­velők példamutatóan elsőnek jegyez, tek le s utána mentek a dolgozó parasztokhoz felvilágosító munkát vé­gezni. Elmondják a dolgozó parasz­toknak, hogy községünk már eddig is tanáesházát, iskolát. tanítói la­kást, bekötőutat, fúrottkutat és 120 kislakáét kapott az ötéves tervtől. -— I f j.: Dankovits Sándor szövetkezeti dotta, hogy a család minden tagja, nak helyt kell állni, hogy megma­radjon a béke.” ilihályfalvi Erzsi ke a nyáron a csillebérci úttörő­táborban üdült. Ezt is megköszöni jegyzésével. Nem volt olyan úttörő a VII. osztályban, aki ne jegyzett volna. tag be sem várta a népnevelőket, úgy ment békekölcsönt jegyezni, mondva: „Eddig minden kölcsön­jegyzésből kivettem a részem, most sem akarok kimaradni“. 300 forintot írt a neve mellé, A kölcsönjogyzég sikeréihez hozzá­járulnak az úttörők is, akik csasz- tuskákkal köszöntik az élenjáró jegyzőket. Községünk dolgozói már a délelőtti órákban 19.700 forint bé­kekölcsönt jegyeztek. Csahold Bertalan, V. B. titkár. Terem dolgozói már az első órákban közel 20.000 íoriniot jegyeztek A nyíregyházi ,,Dózsa“ t&z. egyike a legfejlettebb, leggazdagabb termelő­szövetkezeteknek. De nem csak a szövetkezeti tagok jó munkája já­rult hozzá ahhoz, hogy a szövetkezet gazdagabb lett., tagjai jobb módban élnek. Sok támogatást kaptak népi államunktól, s az eddigi külcAiujegy­zéseikkel, forintjaikkal is nagyban járultak hozzá fejlődésükhöz. A szö­vetkezet valamennyi tagja tudja, — hiszen a népnevelők elmondották —, hogy az államnak eddig is kölcsön­adott forintjaikat sokszorosan vissza­kapták már. öntözőcsatornát kapott a szövetkezet 48 ezer forintos beru­házással; szarvasmarha, juh- és »er- téstorzset, s negyven férőhelyes te­lit »istállót is építettek. De a fejlődés nemcsak a gazdaság-, hanem a szö­vetkezet tagjai életében is meglát­szik. Kádár Mihály a múltban a nagyszállási uradalomban volt dohá­nyos. Feleségével c3 5 gyermekével sokat rongyoskodtuk és éheztek. Ma mint szövetkezeti tag dolgozik (fele­ségével együtt), s szépen keres. Győri, iriekei» akikből ezelőtt ónak béres le­hetett volna, ma. megbecsült embe­rek. Egy fia. néphadseregünk tisztje, másik állami gazdasági funkcioná­rius, egyik lánya szövetkezeti elen- őr. kinek férje ÁVlf. tiszt; másik lányának férje ipari munkás. Leg- kisebbik gyermeke az általános is­kola tanulója, e annak elvégzése plán középiskolába, megj'. Ezért adott 1200 forintot a Kádár, család államunknak, s hasonlóképp pen köszönik meg jobb életüket u. szövetkezet tagjai is. Úgy jegyeztek eddig a dolgozok, hogy az 605 forintos átlagot jelent. így köszönik meg a nyíregyházi ,,Dózsa“ tsz. tag-«- jai mindazt, amit eddig kaptuk, s így já ruluak hozzá ahhoz, hogy az ötéves terv során még magasabb szíu- vonalra emelkedjen a dolgozók élete. Lelkesen jegyeznek a csengeri járás dolgozó parasztjai A szamoslecsi Dózsa tszcs, szék­háza előtt már a kora reggeli órák­ban nagy a sürgés-forgás. A cső port elnöke, Rúpolti Ignác elvtárs a csoport tagjaival a Harmadik Bé­kekölcsön jegyzéséről beszélgetnek. De egyre többen jönnek. Vulameny- nyi tag részt akar venni a jegyzés­ben. Tóti Imre brigádvezető türel­metlenül közbeszól: „igyekezzünk már, elvtársak, mert lemaradunk és nem a mienk lesz az elsőség”. A csoport tagjai az elnök titán je­gyeznek. 5.000 forintot adtak köl­csön az államnak. S egyben a cso­port tagsága vállalta, hogy október 10-ig az őszi mezőgazdasági mun­kálatokat befejezik. A gacsályi Dózsa tsz. legidősebb tagja, ki. Gergely József elsőnek jegyzett le. Dl. Gergely József 1951 óta tagja a csoportnak. Jelenleg 73 éves. Ebben az évben 130 mun­kaegységet szerzett. Azonnali fize­tés mellett 150 forintot jegyzett. A csengeri Lenin tsz. dolgozói is lelkesen kiveszik részüket a jegyzésből. Csűri István és Kiss Antal u csoport alakulása ótu itt dolgoznak. Jó munkájuknak meg is van a jutalma. A családok semmi­ben sem szűkölködnek. A jegyzés­ben is becsületesen resztvettek' úgy Csűri István, mint Kiss Antal 700 —700 forinttal járultak hozzá be- keépítkezesein khez. A csoport ({/&! jui összesen 11.350 forintot jegyezi tek. A jegyzés tovább tart. Csengőben Pásztor István 5 hol­das egyénileg dolgozó paraszt Ö00 forintot jegyzett. SZŰCS JÓZSEF, járási tudósító. „Tauáriiohik a jegyzésben mindig elől járnak...66 A nyíregyházi közgazdasági gim­náziumban már a kora reggeli órák­ban megkezdődött a Harmadik Békekölcsön jegyzése. Nevelők és diákok már 7 órakor bent voltak az iskolában. Virágokkal feldíszí tett teremben gyűltek össze az is­kola nevelői, hogy ünnepélyes kere­tek között járuljanak hozzá forint­jaikkal az ötéves terv végrehajtá sóhoz. Mielőtt jegyeztek volna, az iskola DISZ szervezetének csasz- tuska-brigádja köszöntötte a neve­lőket. „A jó lovas katonának ... ” dallamán csendült fel a köszöntő: . tanárnőink a jegyzésben mindig elől járnak. Hazáját szerető elvtárs haixol a békéért, Gyere elvtárs jegyez te is, boldo gabb jövőért.” Ezután Kiss I.ászió­né, az iskola igazgatónője tartott- ! t>/í rövid beszédet. Többek között eze­ket mondotta: „Mindnyájan öröm­mel vettük tudomásul kormányunk új felhívását a III. Békekölcsön jegyzésére. Megyénk, ötéves tervünk végrehajtása, során eddig 30 áj is­kolát, köztük 5 középiskolát kapott. Az elmúlt rendszerben évtizedek alatt nem fejlődött ennyit, a köz­oktatás. Nekünk pedagógusoknak is megváltozott a helyzetünk. Emlék­szem, amikor én végeztem cl az egyetemet, állástalanok ezrei ácsa- rogtak munka, nélkül. Ma, nagy­szerű fejlődés áll előttünk, pedagó­gusok és diákok előtt egyaránt. Ezért jegyzünk mi békekölcsönt.” Sorra járultak a virággal díszí­tett jegyzési asztalhoz az iskola, nevelői. Komáromi Sára kollégiumi vezető tanár 1500 forintot jegyzett. Leplezzék le a Sertéstenyésztő Vállalat kommunistái az ellenséget A Sertéstenyésztő Vállalatnál az egyes üzemegységekben is kezdetét vette a minisztertanács felhívása nyomán a III. Békekölcsön jegyzé­se. Számos kommunista mutatott példát már az első napon a válla­latnál. Hegedűs László elvtárs, fő- agronómus 2.200 forintot jegyzett 1.500 forintos fizetése mellett. Több becsületes pártonkívíili dolgozó kö­vette példáját, aki mélyen átérez- te a kölcsönjegyzés jelentőségét. Kóczián Sándor 1.800 forintot jegy­zett, — túljegyezve 300 forinttal fizetését. Virág János, a nyírmadai sertéshizlalda etetője 800 forintot jegyzett (fizetése 700 forint). Ez a példa is mutatja: a Béke­kölcsön-jegyzés sikere elválasztha­tatlan a kommunisták példamuta­tásától. Ezt a vállalat mindenegyes párttagjának meg kell szívlelnie. Elsősorban Ferenczi János elvtárs­nak, a nyírmadai sertéshizlalda párttitkárának, aki nem jegyzett példamutatón. Több párttagnál hiányzik még a példamutatás, az áldozatkészség! Éppen ezért tör­ténhetett meg az, hogy például Gu bicz Pál állatorvos a kölcsönjegy­zés reggelén 1.500 forintot jegyzett,' holott fizetése felül van 2.000 fo­rinton is. Családja sincs Gubícz Pálnak, egyedülálló ember. Bokor ■József, pénzügyi előadó sem mutál­ta meg, hogy áldozatkészen küzd a békéért. S mert a kommunisták nem mutatnak általában példát a vállalatnál, ezért érvényesülhet az ellenség törekvése is a kölcsün- jegyzési átlag leszorítására. Súlyos hiba elveszteni az éberséget ott, ahol még olyanok tartoznak a párt­tagok sorába, mint Tóth Imre, aki­nek két cséplőgépe volt.' Ahol olya­nokat tűrnek meg fontos beosztás­ban. mint Kálmán Annát, egy volt horthysta ezredes csemetéjét, aki­nek az apja Amerikában szervezke­dik népi demokráciánk ellen. Alirir olyanok dolgoznak, mint Som Já­nos, a hírhedt nyíregyházi fasiszta suhanc, a csendőrfióka! Itt száz­szorosán szükség van a kommunis­ták példamutatására, az éberségre! Leplezzék le a kommunisták az el­lenséget s harcoljanak’ valameny- nyien jó hazafiakhoz méltóan a békekölcsönjegyzés sikeréért!

Next

/
Oldalképek
Tartalom