Néplap, 1952. május (8. évfolyam, 101-126. szám)

1952-05-23 / 119. szám

Mai számunkból : Bckcbarc Ramocsaházón (2. old.) — Megkezdődött az I. Béke­kölcsön második sorsolása (3. old.) — A Demokratikus Né­metország Nemzeti Frontjának országos tanácsa nemzeti ellen­állásra szólítja fel a német né­pet (3 old.) V ___________________-j Vili, ÉVFOLYAM, 119. SZÁM. ARA 50 FILLER 1932 MÁJUS 23, PÉNTEK Előre a vasárnapi M. H. K. próbák sikeréért! A szovjet állam szinte létrejöt­tének első percétől nagy figyel­met szentelt a testnevelés és sport ügyének. A Bolsevik Párt, a szovjet állam gondosko­dásának eredményeként ma már a sport széles tömegek mozgal­ma, milliók közkincse a Szovjet­unióban, A Szovjetunió népei előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a sport jellemnevelő tulajdonsá­gait, ennek áldásos hatását a termelőmunkára és a haza meg­védésére, erre a két legszentebb kötelességre, milliók körében kell fejleszteni. A szovjet állam, a Bolsevik Párt egyik nagy har­cosa, Kalmyin elvtárs mondotta: ,Mi sokoldalúan fejlett embert akarunk, aki jól tud futni, úszni, gyorsan és szépen tud járni, hogy egészséges ember legyen munkára és harcra kész, hogy a testi tulajdonságaival párhuza­mosan szellemi képességei is fejlődjenek". A testnevelés és a sport any- nyit jelent, mint meghosszabbí­tani a dolgozók életét, megsza­badítani a betegségektől, előse­gíteni a jobb munkaképességet. A szovjet kormány és Sztálin elviárs gondoskodása megmu­tatkozik abban a nagy segítség­ben, amivel biztosították a vá­ros, a kolhoz, a falu dolgozói- *ak bevonását a sportmozga­lomba, A Szovjetunióban je­lenleg 500-nál több ifjúsági sportiskolában 130 ezer tehetsé­ges ifjút és leányt oktatnak. 1949-ben a sztálini területen nyolc hónap alatt 65.075 GtO I. fokú, 2879 GtO II. fokú és több mint 27 ezer BGTO-jelvé- nyes próbázott le. Ukrajnában csak az utóbbi fél évben 7568 sportkört szerveztek. A népi demokratikus orszá­gok a Szovjetunió példája nyo­mán a szocializmus építésének szolgálatában nagy gondot fordí­tanak a tömegsport fejleszté­sére. S ezen a téren is a szo­cializmus országának tapaszta­latai felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtanak fiatal népi demokráciáknak az új társada­lom építésében, Nagy jelentősé­gűek ezek a tapasztalatok, így a mi számunkra is a testnevelés, a sport területén Ezen túl a Szovjetunió sportolói közvetlen útmutatást és tanítást is adnak akkor, amikor meglátogatják hazánkat, vagy amikor a ma­gyar sportolók mennek ki a j Szovjetunióba. A szovjet sport t hatása már a magyar sportban is érződik. A magyar sportolók megtanulták a sport helyes fel­fogását, felismerték a szovjet tapasztalatok alapján megvaló­sult Munkára, Harcra Kész test­nevelési rendszer jelentőségét. Különösen nagy jelentősége van ennek ma, amikor ötéves ter­vünk megvalósításáért és a bé­kéért folyó harcban a sportban szerzett erényekkel is küzdenek j dolgozóink. Párt javaslatára több, mint egy éve létrehozott Országos Test- nevelési Sportbizottság és a megyei, helyi testnevelési és sportbizottságok munkája nyo­mán, százával és ezrével kap­csolódtak be dolgozóink a sport­ba, melynek eredményeképpen sok minőségi sportolóval gazda­godott hazánk. A sportmozgal­munk fejlődését mutatja az is, hogy a magyar sportolók, mind többen és többször mérik össze erejüket a külföldi sportolókkal s számos esetben siker kíséri szereplésüket. Ezeket az ered­ményeket azonban csak úgy nö­velhetjük, ba az eddigieknél szé­lesebb alapokra fektetjük az MHK-mozgalmat, mely alapot ad ahhoz, hogy a dolgozók ki­fejthessék sportbei; tudásukat. Ebben a munkában a DlSZ-szer- vezeteknek is ki kell venni a részüket. Az MHK bátorságra, határozottságra, állhatatosságra és közösségi érzésre neveli az ifjúságot. Ezek a tulajdonságok, nélkülözhetetlenek minden ifjú és leány számára a munkában, a tanulásban és szeretett hazánk védelmében. Nélkülözhetetlenek ezek a tulajdonságok a Párt ifjú seregében. Megyénk az elmúlt évben szép eredményt ért el a soprtfejlesz- tési terv terén. Budapestet és a többi megyéket megelőzve, el­nyerte az OtSB sportfejlesztésí vándorzászlaját, 178,6 százalé­kosteljesítménnyel S a mennyi­ségi tömegversenyek meghoz­ták a minőségi eredményt is, A megyei versenyeken újabb és újabb tehetségek tűntek fel a falusi fiatalok közül, akik a fa­lusi sportolók országos spártá- kiádján a megyék közötti össze­tett versenyben első lettek. Az elért eredményeket további jó munkával kell fokozni. Az ez évi jelentkezési tervet megyénk 187 százalékra teljesítette s most az a feladat, hogy a jelent­kezők maradéktalanul mind le- próbázzanak. Ennek a fontos feladatnak egyik jelentős állo­mása május 25., amikor Nyír­egyházán és a megye valameny- nyi községében MHK-napot ren­deznek. Használják fel még a hátralévő két napot a sportve­zetők és a dolgozók arra, hogy minél jobban készítsék elő és készüljenek fel az MHK-napra. Ne feledjék megyénk, az üze­mek, falvak dolgozói: az MHK testnevelési mozgalom, elősegíti, hogy testi erejüket, ügyességü­ket és erkölcsi tulajdonságaikat fejlesztve, a rendszeres sportolá­son keresztül erős, egészséges, vidám és kollektív szellemű szo­cialista emberekké vállhassa­nak. A sportmozgalomban nyert értékes tulajdonságok felhaszná­lásával könnyebben, eredménye­sebben vehetnek részt a ter­melőmunkában, tervünk teljesí­téséért folytatott h'.rcban, a szocializmust építő hazánk, a A felszabadulás után hazánk­ban is hatalmas léptekkel ha­ladt előre a sportmozgalom, A béke védelmében. Előre a május 25-i MHK-nap sikeréért! Gondos növényápolással a békéért l Lánya dolgosó parasztjai húszadikára tálteljesítették éri tojásbegyüjtési tervükét Lánya dolgozó parasztjai nevé­ben tegnap délután győzelmi je­lentést küldött a községi tanács végrehajtó bizottsága és begyűjtési állandó bizottsága. A lőnyaiak fo­gadalma volt a Megyei Béketalál­kozó tiszteletére, hogy május 25-re teljesítik egész esztendei tojúsbe- gyiijtési tervüket. Tegnap már be­jelenthették : május húszadikára, a vállalt határidő előtt öt nappal 105 százalékra teljesítették az évi tojásbegyüjtési tervet! Gyulaháza dolgozó parasztjai a növényápolás mellett teljesítik június 1-re a harmadik negyedévi begyűjtés tervét is Gyulaháza község dolgozó pa­rasztjai vállalták, hogy június el­sejére, a Megyei Béketalálkozó napjára a gondos növényápolás mellett teljesítik harmadik negyed­évi begyűjtési tervüket is. A gyulaháziaknak meg is van a lehetőségük, hogy vállalásukat tel­jesítsék, hiszen már nem egy olyan i dolgozó paraszt van a községben, mint id. B. Tóth István tanácstag, aki egészévi tojás- és baromfi be­adását teljesítette Dobós László tsze?-tag pedig egészévi tojás- és baromfi beadását 300 százalékra teljesítette. A szántóföldeken már serényen folyik a növényápolás. A dohány- ültetést már befejezték, a napra­forgókapálással 05 százalékra, a cukorrépakapálással 7ö százalékra haladtak előre. A községet vállalásának teljesí­tésében a termelőt söpörtök Is se­gítik. A „Szabadság” tsz. a bur­gonya és napraforgó kapálását 80 százalékban végezte el, a dohány­ültetést és a magkenderka palást befejezte. A brigádok közül a „Pe­tőfi” jár az élen. Volt már olyan nap is, amikor ISO százalékot tel­jesítettek, tehát majdcsak két mun­kaegységet kerestek a tagok a ka­pálással. A „Haladás” tagjainak sem kell szégyenkezniük, ők is befejezték a dohányültetést, 75 százalékra áll­nak az első kapálással és megkezd­ték a lucerna kaszálásét. (MT.‘ sajtócsoport.) Megyénk gépállomásai teljesítették tavaszi tervüket A csahold, mándoki és kislétai gépállomások dolgozói is jelentet­ték, hogy május 21-én befejezték tavaszi tervüket. Megyénkben e hű. rom gépállomássá), együtt 15-re emelkedett a tervét reíyesftő, illet­ve túlteljesítő eépáJlomások száma, a megyei tervet pedig globálisan 100.9 százalékra teljesítették gép­állomásaink. A növényápolási munkák végzé­sében azonban nem tapasztalható az a , segítség a gépállomások ré­széről, mint amilyen odaadással küzdöttek a vetési tervek teljesíté­séért. A növényápolási munkák mellett igen fontos tennivalójuk továbbá a cséplőgép javítás. Ebben a munká­ban megyei viszonylatban 43 szá­zalékra állnak gépállomásaink. — Bredjuk-csépléshez 80 cséplőszek­rényt fognak átalakítani, ebből ed­dig 20 darabbal végeztek. Azokhoz a cséplőgépekhez, amelyek a termelőcsoport okban fognak csé­pelni, a munkaerőt 100 százalék­ban biztosították, azonban az egyé­ni szérűkre kerülő’cséplőkhöz még csak 80 százalékra van biztosítva a munkaerő. Tehát a növény ápo­lás és gépjavítás mellett a harma­dik teendő a cséplés gyors elvégzé­séhez szükséges munkaerő blztosí- ,tása. Több gondot a verseny nyilvánosságára, a gépkihassnálásm a nyírlngosi állami gazdaságban „Húsz fillér egy csomó retek!” — mindössze ez a felírás van a nyírlugosi állami gazdaság egyik verseny-tábláján. A másikon egy mutatós páros versenyszerződés van, csak az a hibája, hogy nem erre az évre szól, hanem a múlt évre „mozgó­sítja” a dolgozókat. (Nem hinné az ember, hogy még. van olyan gaz­daság is, ahol a múlt évi tervtel- jesítősére kell felhívni a dolgozók figyelmét.) Azonban, ha szétnézünk a tanyá­ban, más is elárulja, hogy itt nincs minden rendben. ICét darab szecska vágógép áll ott kihasználat­lanul. Vájjon minden állami gaz­daságban annyi gép van már, hogy ez a kettő „fölöslegessé vált”, ha már ők „nem tudják” használni. Kapott a gazdaság szép két szov. jet burgonya ültető gépet is, amir szintén nem használtak. Több gondot a verseny nyilvá­nosságára, több gondot a gépek fokozott kihasználására! Az ibrányiak a nyíregyházi járás versenyének élén A nyíregyházi járás versenybi­zottsága értékelte a járás termelő- : szövetkezeteinek és községeinek a növényápolásban elért eredményeit. Első helyre a termelőcsoportok versenyében az íbrányi „Alkot­mány” került. Elvégezték minden növénynél az első kapálást, cukor­répájuk kiegyelve, dohányuk elii!- tettve. Elsőségükhöz a Kossuth-bri- gád járult hozzá legjobban, amely­nek Hudák , János a vezetője. A második helyre a nagycserkesz; „Uj élet” csoport került, amely szintén befejezte az első kapálást, sőt kukoricánál második, a cukor­répánál pedig a harmadik kapá­lásba kezdett. Jó munkát végzett a kólaji „Le­nin is, de az egyik brigádja _nem teljesítette egészében tervét. A brigádot Szikszai Imre vezeti. A terv nemteljesítéséért a tagság ja­vaslatára munkaegységet vontak le tőle. A balsai „Haladó” tszcs-ben szép eredmények születtek: Meslró Já­nos csapata a dohánypalántálás- ban 140 százalékot ért el. Dohány­kapálásban Tóth Ilona ért el 140 százalékot. A ttszanagyfalui „Tán­csics” sem tartozik a rosszak közé, de még sokkal szebb eredményei volnának, ha nem egy „bandában” dolgoznának még mindig, hanem kiosztották volna a területet. Utolsó helyen még mindig az orosi „Béke” van. Itt legjobban az hátráltatja a munkát, hogy „nem engedik ki" az asszonyokat a me­zőre dolgozni. Pedig az orosi asz- szonyok is bizonyára vannak olyan dolgosak, mint — mondjuk, a sza- mostatárfalviak, csak a vezetőség­nek több gondot kellene fordítania rájuk. Oroson egyébként a munka­fegyelemmel is baj van. Akik el­járnak dolgozni, azok sem végzik valami nagy odaadással a munká­jukat, legtöbbször 8 órakor állnak munkába. A gyümölcsösben például 30 százalékra végezték el a talaj­munkát. A községek versenyében továbbra is Ibrány halad az élen, az első kapálást, a dohányiiltetést 90 szá­zalékban elvégezték. Nem utolsó­sorban a jó versenyszellemnek kö­szönhető ez a szép eredmény. A termelőcsoportokból választott ver­senybizottsági tagok nem a saját, hanem a szomszédos csoportot ér­tékelik minden héten, hogy a ver­senyértékelés mindig pontos, ala­pos legyen. Uj fehértó dolgozó parasztjai szintén megérdemlik a dicséretet, különösen .jó békeharcos Hornyák András 8 holdas dolgozó paraszt, aki az első kapálás befejezése mel­lett a burgonyáját egyszer fel is töltötte, vagy Berecki Sándor, akt a kukoricáját már kétszer megka­pálta és a burgonyát feltöltötte— Búj és Napkor községek verseny- bizottsága az utóbbi időben megja­vult, így ezek a községek is elég jó helyen állnak a rangsorban. Rak a máz község, ha nem első. de második feltétlenül lehetne, ahogy ott a dolgozó parasztok el­végezték a tavaszi munkákat és, ahogy most is állnak a növényápo­lásban. Azonban a rakamazi dol­gozók jó eredményét nem emlegeti senki, mert alszik a versenybizott­ság, vele együtt a tanács is, így aztán ba jelentés nem jön a járás­hoz, úgy veszik, mint utolsót — a tanács és a versenybizottság az is. Valójában lemaradt községek, amelyeknek sürgősen javítani kel! munkájukon Kőtnj és Nyírpazony. Fodor András, Boros József, iversenybiz. elnök. versenyfelelős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom