Néplap, 1952. április (8. évfolyam, 77-100. szám)

1952-04-01 / 77. szám

4 NÉPLAP 1032 Ál’EILIS 1, KEDD HASZNOS TUDNIVALÓK: Kiérkezett a gyümölcsfa- permetezés ideje A riigyfakadás előtti permeteződ­től csak úgy várhatunk teljes si­kert, ha a megkívánt erőmüvi munkálatokat hiány nélkül lelki- ismeretesen elvégeztük. A törzs- kaparással, az ágak kefélésével megbolygattuk ti kártevők telelés! helyét, a tavaszi nap pedig a bé­nultságukból kezdi életre kelteni őket. A tavasz kezdetén ebben az állapotukban legérzékenyebbek a kártevők. A permetlevet ilyenkor töményebb formában tudjuk adni, tehát hatásosabb. A jól végzett falisztogatás és a szakszerűen alkalmazott permete­zés után nem marad el az ered­mény sem. Ez a kettős jó munka alapozta meg a sóstóhegy! Vörös Csillagban is a multévi 260.000 fo­rintos jövedelmet, ez hozta meg a nyirbogdányi Dózsának is a 270.000 forintot és a kölesei l’etőfibeír is idejében és .jól végezték ezeket n munkálatokat, az eredmény 300.000 forint volt. Nem beszélhetnek azon­ban Ilyen eredményről a berkes/! [la jcsy-Zsll i nszkyben, ahol meg­késtek ezekkel a munkákkal. Számos nagyteljesítményű gépet kaptunk a Szovjetuniótól, melyek az idén gyümölcsöseinkben fognak dolgozni. Ezeket a gépeket csak úgy használjuk ki jól. ha a segéd­eszközük (edények, lajtok, beton- lömbök, dézsák) rendben lesznek és a vízszolgáltatásról, kútnk rend- behozásáról idejében gondosko­dunk. Amint a fagyos reggelek elmúl­nak, azonnal kezdjük meg az első permetezést. Az erősen paizstetves gyümölcsösben olajosszerrel 3 szá­zalékos hígításban lemosásszerüen permetezzünk. Az olajos permetlé elkészítésénél az olaj és a víz tö­kéletes elkeverésére nagy gondot fordítsunk. Az ásványolaj jó elke- veredése esetén a permetlé színe fe­hér vagy világosbarna (tejeskávé) színű. Olajfolt — külön olajkivá­lás — nem látható. Az olajkiválást a kemény meszes kütvíz okozza. Az ilyen kűtvlzet fahamuból készített lúggal vagy ammóniákszódával lá­gyítjuk. Ha módunkban áll, folyó-, tó- vagy esővizet használjunk per­metlé készítéséhez. A permetlevet úgy készítjük el, hogy az előírt százaléknak megfelelő mennyiségű olajhoz folytonos keverés közben annyi vizet adunk literenként, hogy tíz liter legyen és az így el­készített törzsoldatot erős keverés közben 00 liter vízhez öntjük. Mindig csak annyi permetlevet ké­szítsünk el, ami egy nap alatt el is fogy. Közepes és gyenge paizstetüfer- tőzés esetén, különösen ha liszthar- mat-fertőzés van, téli hígításéi mészkénlével permetezzünk. A mészkénlékészítésné! tartsuk lie a főzésnél előírt keverési ará­nyokat s a törzsoldat erőssége sze­rinti táblázat alapján végezzük a hígítást. Erős varasodás (fusikládlum) fertőzés esetén 2 százalékos bordói- lével permetezzük gyümölcsfáinkat, melyet olajos permetezés után két hétre végzünk. A multévi tapaszta­latok alapján az erős monolia- fertőzés miatt meggy, cseresznye, szilva és baraekfáinkon is szüksé­ges riigyfakadás előtt elvégezni a j kétszázalékos bordóileves permete­zést. A riigyfakadás előtti permetezé­seknél nem szabad sajnálni a per­metlevet, mindig lemosásszerüen permetezzünk, hogy a repedésekben és rügypikkelyekben meghúzódó kár­tevőkig is eljusson a permetlé. A termelőcsoportok, egyéni ter­melők a legnagyobb bizalommal forduljanak vállalatunk szakembe­reihez tanácsért, akik mindig a legjobb tudásukat adják, hogy Szaboles-Szatmár a minőségi gyü­mölcs hazája legyen. Kovács Ferenc Mezőkor, termelési ügyvezető. Rádióműsor ÁPRILIS 1. KEDD KOSSUTH RaOIÖ: 5 50: Hírek. ~ Lapszemle. 6.00: Falurádió. 7.40: j Levelezőink jelentik. 11.30: A Rádió asszony rovata. 11.50: Iráni muzsika. l.OO: Hírek. Hangos Újság. 15.00: Toki Horváth Gyula, és zenekara ját­szik. 13.30: Vidám muzsika. 14.00: Időjárás- és vízállás jelenté?. 15.50: Hanglemezek. 15.50: Operarészletek. 16.20: Iskolások rádiója. 16.40: Orosz nyelvlecke a gimnáziumi tan­könyv alapján. 17.00: Hírek. 17.10: A Magyar Rádió ajándékmüsora. — 17.45: Termelési híradó. 18.00: Ma­gyar rapszódián. Elbeszélés. .19.00: Égy falu — egy nóta. 20.00: Han­gos . "Újság. 20.40: A begyűjtési ver­seny hírei. 20.45: A Magyar Rádió bemutatója Haydn születésének 220. évfordulója alkalmából. 22.15: Hí­rek. 22.30: Operett-részletek. 25.20: Tánczene. 24.00: Hírek. PETÖFI-RÁDIÓ: 6:00: Szórakoztat­ta zene. 6.35: Átalakítjuk a termé­szetet. 6.45: Jó reggelt, gyerekek! — 7.00: Operett .muzsika. 8.00: Hangle­mezek. 8.30: Magyar muzsika. 9.20: A Gyermekrádió műsora. 10.00: Hí­rek. 10.10: Sikerült-e megszilárdí­tani a technológiai fegyelmet a. Diós­győri Kohászati Müveknél. Előadás. 10.25: Littauer Mária zongorázik. 10.40: Színes muzsika. 15.00: A Rá­dió szórakoztató zenekara játszik. — 15.45: Háromszáz kabát. Irodalmi riport. 16.00: Hanglemezek. 17.00: Operett- és filnxialok 17,30: Hírek. 17.40: Népzene. 17.55: Jókedvű mú­zsák. Előadás. 18.40: Zathureczky Ede hegedül. 19.00: Kossuth-díjaook a mikrofon előtt. 19.15: Sportne­gyedóra. 1930: A Magyar Néphadse-^ reg Együttesének zenekara játszik." 21.30: Mi történik a világgazda­ságban? Előadás. 21.45: Vidám tánc- dalok. 22.10: Beszámoló a Budapesti Nemzetközi Sakktornáról. 22.20:' Hanglemezek. HIRDETMÉNY A Szabolcs-Szatmármegyeí Állatfor- galmi Vállalat felhívja a dolgozó pa­rasztság figyelmét, hegy az 1952. évi szarvasmarha-szerzödtetési akciót meg. indítja. Április 15-évsl kezdetét veszi az üsző és tinószerzödtetés. Április 15-én megjelenő hirdetményeink min­den község föhlmüvesszövetkezetébcn és a tanácsoknál megfognak jelenni. Addig is az érdeklődő gazdáknak fel. világositással szolgál az Állatforgalmi Vállalat tenyészcsoporíja. A szerződés a gazdának tejbeszolgáltatási mente­sítést, abraktakarmányt, 5Q0.— forint kamatmentes előleget biztosit, vala. mint a leszerződött állattal húsbeszol- gáltatási kötelezettségének is eleget tesz. Az Állatforgalmi Vallalat Tenyész- csoportja, Nyíregyháza, Kalinin.u. 13. Megérdemelten győzött az Ny. Építők \víiu“gvliá/í Kpifőlt—l)i Ny. Építők: Bakos, — Bodnár, Gsemiczki, Tölgyesi, — Jlavacs, Szarvas. — Palicskó, Parti. Maxim, .Tóth. Parragh. — Dunakeszi: Szi­'lasi. — Parik, Kakuk, Érsek, — Be­rek, Heckel, — Nagy, Juház, Sütő, Osuti, Pék. Csak az első félidő 30. percéig volt nagyobb iram. A mérkőzésnek ebben a részében az Építők sok szép támadást vezettek' a képziek kapuja felé és három góllal terhelték meg az ellenfél hálóját. A második fél­időben a. nyíregyházi csapat „’leféke­zett“. A dunakesziéit is vezettek né­hány támadást, s Gsemiczki és Ba­kos hibájából Pék szépíteni tudott az eredményen. A gólokat Tóth 2 (mindkettőt 11-esből) Maxim 2, Pa­licskó, ill. Csuti (11-esbói) és Pék rúgta. Egyénileg a kapuban Bakos kévé? dolgát gyengéu látta el. A második gólt kivédhette volna. A hátvédek közül Tölgyesi volt ;1 legmegbízha­tóbb. A fedezetek között találjuk a mezőny legjobb játékosát Havacsot. Különösen a, támadások elindításá- . ban jeleskedett, de nem feledkezett meg a védekezésről sem. Szarva? le­adásai nem sikerültek, sokszor lema­radt a labdáról. A csatársorban a jobbszárny játéka emelkedett ki. Pa­licskó és Parti gyors lefutásai sok­szor hozták zavarba Dunakeszi vé­dőit. Palicskónak a beadásokon kell javítani. Maxim jó játékát két szép gólja dicséri. Tóth keveset foglal - koptatta szélsője*,., 'ettől! eltekintve haezons tagja volt a csapatnák. — Parragh. nagyon idegenül mozgott a szélyen. amihez nagyban hozzájá­rult. hogy összekötőjétől kevés lab­dát kapott. A keleti csoport további eredmé­nyei: Ózd—Hatvan 3:2. D. Honvéd— : Eger 1:1, Pereces-—Vasas BVK 3:1. Bp. Lokomotív—S. Petőfi 9:0, Sajó- szentpéter—Misk. Építők 1:0. I>. Lo­komotív—Misk, Honvéd 3:3. Mi?k. Lokomotív—D. —Salgótarján 3 Dóz :2. sa 3:1 Gyöngyös Az NB II. táblázata: Misk. Lokomotív 6 4 2 15: 3 10 Ózd 6 5 — 1 15: 8 10 Bp. Lokomotív 6 4 1 1 21: 6 9 Misk. Honvéd 6 3 3 22: 7 9 D. Lokomotív 6 3 2 1 13:11 8 Sa.j óiazlenitP'ét.er 6 4 — 2 9: 8 8 Eger 6 5 1 2 16:10 7 D. Honvéd 6 3 1 2 14:12 7 Ny. Építők 6 2 2 2 11: 9 6 Vasas BVK 6 1 3 2 6: 8 5 Gyöngyös 6 2 1 3 10:15 5 Pereces 6 2 1 3 9:15 5 I). Dózsa. 6 2 — 4 11:14 4 Salg. Vasas 6 2 — 4 11:15 4 Misk. Építők 6 — 4 2 4: 6 4 Hatvan 6 1 1 4 7:15 3 Dunakeszi 6 1 1 4 10:24 3 s. Petőfi 6 — 1 5 2:20 1 MECYEI LABDARUCÓBAilNOKSÁC Vasárnap megyei labdarúgó baj- I nokságban tovább folytatódtak a 1 küzdelmek. Eredmények: Nyírmada<— inaUcsxi Vasas 5:2 (5:1) M. Építők 1:0. Demecser—Vásárosán, meny 3:2, Ny. Lokomotív—Balkán.v 2:1, Ny. Dózsa—Szabolcsi Bástya 3:2. Kisvárda—Ny. Kinizsi 2:1, Ti- Fzalök—Záhony 9:0, Rakamaz—Nyh. Kinizsi 3:1. Az ötödik forduló után a következő a iázaton: helyzet a bajnoki tá b­Ny. Lokomotí\ 5 4 1 — 18: 5 9 Nyírmada 5 4 1 — 9: 3 9 Ti szülök 5 3 1 1 13: 9 7 Kisvárda 5 3 1 1 12: 8 7 Ny. Dózsa 5 3 1 1 17:31 7 Nyb. Kinizsi 5 — 2 12: 8 6 Rplv amaz 5 3 — 2 12: 8 6 B állvány 5 3 — 2 14:1Ö 6 M. Építők 5 2 1 2 8: 8 íj V.-na meny 5 1 1 3 12:17 3 Demecser 5 1 1 3 8:15 Ny. Kinizsi 5 — 1 4 7:15 1 Záhony 5 — 1 4 5:24 1 Szabolcsi B. 5 — — 5 7:17 A vasárnap lejátszott NB 1, mér­kőzések eredményei: Bp. Honvéd-— Bp. Kinizsi 2:0, Bp. Bástya—Győr 4:3, Csepel—Bp. Dózsa. 3:2. Bp. Va­sas—Diósgyőr 4:1. Pécs—Bp. Pót­tá? 2:0. Szeged—Dorog 5:0, Szom­bathely—Salgótarján 3:1. TEKE A hat város bajnokságának kere­tében rendezték meg vasárnap az Jéy. Építők—Ny. Kinizsi helyi teke- Imgadót. A mérkőzés kimenetele hu- falmas küzdelemben dőlt el. A hete­dik párig fej-fej melletti küzdelem alakult ki. Azonban a hetedik Fái­ként játszó Zsurkai (Építők) 34 fá*1 győzelmet aratott Papolczi (Kinizsi) felett, ami el is döntötte a. rangadó sorsát. A mérkőzés eredménye Ny. Építők—Ny Kinizsi 3097:3040. A baj­nokságban már csak az ózdi Vasas veretlen. MARÓCZI EMLÉKVERSENY A XV. fordulóban hat játszmát adtak döntetlenre. Eredmények: Szily—Golombek, Pilnik—0‘Kelly. Szabó—Szmisslov, Botvinnik—Pét ­ro?zj án, Gereben—9tahlberg. Benko —Geller döntetlen. Barcza—Platz 1:0/ A XVI. FORDULÓ EREDMÉNYEI: Sliva—0‘Kelly 0:1, Kérész—Botvin-' nik döntetlen, Pilnik—Troianescu 1:0, Szmiszlóv—Plazt 1:0. HIRDETMÉNY A Városi Tanács értesíti az érde­kelteket, hogy az Életén, a Súgván telepen a volt ba rakok helyen, a MÁV. fűtőház mögött és a volt vas­úti temető helyén a. házhelyeket az 1952. évre mezőgazdasági műve­lésre április 2-án délelőtt 9 órakor fogja bérbeadni a helyszínen. A volt Virginia malom területén, a Damjanich-laktanya mögött és a déli köztemető területén lévő házhe­lyek fentiek szerinti hasznosításé. 1952. évi április 5-án délelőtt 9 órakor fog megtörténni. A haszonbér a helyszínen készpénzben fizetendő Városi Tanács V. B. KÉT TÖRTEVET K ÁL, LÓ8E9H ÉV BŐ 1. I^ÖZHIRRÉ TÉTETIK! — hangzik a dobos kutyauga­tást túliharsogó hangja. — Kegyel­mes urunk megparancsolja községe lakóinak, hogy a holnapi vadászat megkezdése előtt a hajtők a szokott helyen példás rendben felállva várják a vadászatra érkezőket! Ezerkileneszázhar mi neki lencet ír­nak. A dob train-tram hangja el­vesz a falu túlsó felén. Ezen a vé­gen már csak a pap szava hallat­szik, meg a halott Horváth ■lános hozzátartozóinak zokogása. Horváth János 22 évet húzott le egyfolytában Hegedűs nagyságos földbirtokán. I.órúgás vetett vége. életének. .....Búcsúztatlak, mint hűséges szolgát szeretett kenyéradó gazdád­tól, a mi nagyságos urunktól, He­gedűs Zoltántól.” Hangzik a pap szava. A sorstársukat utolsó útjá­ra kísérők közül valaki azt mond ja : „Maga kereste ő szegény a ke­nyerét, nem volt annak a nagysá­gos úr kenyéradója.” A temetés után egy óra múlva valakit két csendőr kísér végig Kállósemjén főutcáján. Magas, szi­kár ember baktat a csendőrök előtt: Hegedűs Mihálynak hívják, ő volt az, aki a temetésen félhan­gosan elszólta magát. ]Vf ASNAP REGGEL alighogy vir- radt, már a férfinópség ott állt a falut égen. Nemcsak a Kállay ..kegyelmes úrj’ cselédei vannak itt, hanem valamennyi uraságé. — Vegye ott le mindenki a ka­lapját! Iléé! Nem látjátok, hogy ii'mnek?! — kiált az egyik vadőr. .Marci József megfeledkezve kapja ic a sapkáját. Eddig a sok szép fényes . puskát nézegette — arról álmodozva, ha ő egyszer ilyen pus­kával vadászhatna A szorgoskodó szolgák beosztják a hajtókát, puskahordókat. Marci József is kap két szép puskát meg egy csomó töltényt. Neki az lesz a dolga, ha az ura, aki mellé be van osztva, vadat iát közeledni — öegy töltött puskával gyorsan, odaugrik, de a másikkal sem áll messze, ha nem talál a gazdája, hát a máso­dikat is gyorsan oda tudja adni. Valahányszor vad jön. Marci Jó­zsefnek fáj a szíve odaadni, a pus­kát. Olyan ügyetlen az az űr... még elvéti ... Holet, fújnak. Jönnek az itallal, élelmiszerrel megrakott kocsik. — Hajtők, puskahordók vissza a domb mögé! — kiált a legerősebb hangú vadőr. Az öregebb hajtők már tudják magú let ól is az ,,hie­delmet” és a parancsszó elhangzása előtt eltávoznak a készülő lakoma helyéről. A vadőrök ottmaradnak felszolgálni az Ínyenc falatokat. A LAKOMA jól elhúzódott. Any nyl félét végig ennt-inni nem is lehet olyan gyorsan. Amott a domb alatt a hajtők is kipihenték magu­kat. Már csak egy hajtásra van idő, esteledik. A kastélyban sem áll az élet, a szakácsok és gazd- asszonyok dandárja készül, fáradó, zik az igazi lakoma előkészítésén. Tisztes távolságra a vadászok után hazaballagnák ;l hajtők is. Sok családnál perpatvar van amiatt, hogy az ünnepi ruha véres lett. Kicsiség, az urak jól érezték magukat. A kifáradt hajlónak jól esik a lefekvés. A hajnalban mun­kába induló cselédek még hallják •a dáridö hangját, de nem csak ők. hanem a-delet harangozni induló templomszolga is azon gondolkozik: vájjon merje e harangkongatással zavarni a kegyelmes urék lakomá­ját. A magyar urak tudnak ám mu­latni ! ÍJ AZ A NK FELEZA BA VITA SA 1 * hetedik évfordulójának tisz­teletére a jól teljesítők közül is élenjár a Széchenyi-utcai Szűcs András, aki baromfiból egészévi be­adásának eleget tett, tojásból pe­dig félévit teljesített. Büszkék va­gyunk rája. Ezt közli a verseny- tábla Kállósemjén ben '19SS. már­cius végén. — Héé, emberek ’. Készétele fisak oda, a traktor már kiszántotta a csillagfürt helyét — kiált fel Szé­kely elvtárs a csoport elnöke. — Holnap cl is vetjük — jegyzi meg Hegedűs elvtárs. Nemcsak a csillag fürt-vetéssel iparkodnak az Uj Élet tagjai, ha­nem a dohánymelegágyakat is ide­jében elkészítették. Este van. Az Uj Élet csoport köz­Az állomás felé vezető út men­tén, az Ej Élet termdöcsoport ud­varában egy magas, szikár ember felemelt fővel jár-kel: Hegedűs Mihály, az Vj Élet párttitkára. Csí­rázott krumplit tart kezében és az elnök felé mutatja: ,,Tc, Székely elvtárs, ez a krumpli négy öt nap­nál többel nem várhat. A földbe kell tenni, mert. túlnő a csirája cs nem előbbre, hanem hátrább le­szünk vele.’’ Bizony az nagy kár volna, ha az előcsiráztatott burgo­nya csirái letöredeznének, mert új csirákat kellene hajtani, ami már ' később fejlődne ki cs erőtlenebb lenne, mint az első hajtás. Kél hol­don veinek az Vj Életben ilyen hajlatolt burgonyát. A KORA REGGEf.I ÓRA A­' *■ BAn. alighogy virrad, nem­csak a férfinépség, de a nők is a hatéiba indulnak és nemcsak az Vj Élet tagjai, hanem a Kossuth, Petőfi csoportok is ott vannak. — .Jövök azonnal, csal: leteszem ezt a két vadlibút — magasba emelve mutatja Marci József a hajnali vadászat eredményét. Marci József az Vj Élet termetöesoporl. ■ tagja és él vadász, pontiéiban beírják a napi teljesít­ményeket. Utána. az elnök beje­lenti, hogy rumot fognak mérni: megérkezett a szerződött burgo­nyáért a járandóság. Marci József ahogy megkapja a rumját, poharat kér és önt az elnöknek, ő maga pe­dig az üveget emeli magasra, úgy mondja: ,,Az üj Életre!" Meleg va­csorával, örömmel fogadják az asz- szonyok férjeiket és kóstolgatják az Uj Élet első osztalékát. A hangszóró vidám zenét köz­vetít. Az utcán DIE //-fiatalok siet­nek a kultúrműsor próbájára, (áp­rilis j-rc készülnek). A VOLT KALLAY-KASTÉI.Y- BöL fény szűrődik ki, abból a szobából, amit a kísérleti gazda­ság irodának használ. Yerscnyérté- kclés van, azért maradtak ilyen későre. A- zabvetésnél «, párosver- versenyben 112 százalékkal Koszto­lnák György az első; versenytársa, Győri Imre 102 százalékot ért el. .1; esti csendben mind messzebbre hallatszik a, kísérleti gazdaság traktorának hangja. .l.r értékelés Így szól a. kél traktorosról: Stoklcr József és Tóth Miklós állandóan 120 százalék felett teljesítenek, ta­vaszi szántási tervüket eddig 00 százalékra teljesítették. Még soká tart az értékelés. Kállósemjén népe tud élni a szabadsággal! FELHÍVÁS Felhívjuk mindazoknak a. kisipa­rosoknak a. figyelmét, akik külön műhellyel vagy üzlettel rendelkeznek hogy azonnal jelentkezzenek az Áramszolgáltató Vállalat (Zrínyi Ilona-utca) helyiségében. Ezen jelentkezés a villanyárammal való takarékosság szempontjából szük­ségéé. Részletes tájékoztatást nyújt a. KIOSZ helyi csoport titkársága va.gy az Áramszolgáltató Vállalat. Jelentkezés elmulasztása 5.000 fo­rintig terjedhető pénzbírságot von maga után. A lakásukon dolgoze. kisiparosoknak jelentkezni nem kell. KIOSZ titkárság. APRÓHIRDETÉS Vennék keveset, használt konyha­bútort. Lén árt, Rózsa-u. 13. Eladó egy fekete fényezett íróasz­tal. Pazonyi-tér 13. Érdeklődni dél­előtt 8—10-ig. Március 17-én a Zsdánov-utca 61. sz. sportpályánál 1 darab női kerék­párt találtak, melynek tulajdonosa a; kerékpárt kellő igazolás után. 3 hó­napon belül a nyíregyházi rendőrkapi­tányságon átveheti. Homokkísérleti telepen keltőszás: mázsa takarmányrépa eladó. Bútorozott szoba kiadó. Kossalth- utca 12. Egy szép gyermekeportkocsi eladó. Sarkantyú-utca 42. G1 2 Építőipari Vállalat 3—4 hete* délutáni önelszámoló, bér- és norma-1 számoló, általános adminisztratív, anyagnyilvántartó és szállítási fele­lős tanfolyamot indít. Alkalmazás* a tanfolyam előmenetelétől függ. Je­lentkezés azonnal a Központban. Szé- chenyi-u 43. SZAEOLCS-SZATMÁRI NÉPLAP Felelős szerkesztő: Siklási Norbert Felelős kiadó: Cyőre Józsct Szerkesztőség: Nyíregyháza. Dózsa György-u. 5. Tel.: 13-70 32-77 Kiadóhivatal: Nyíregyháza. Zsdánov-u. 1. — Telefon: 30-00 Nyíregyházi-nyomda, Nyíregyháza. Dózsa György-u V,

Next

/
Oldalképek
Tartalom