Néplap, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)
1952-03-30 / 76. szám
1262 MARCI CTS 30, VABÁBMAR NÉPI A ? 5 Szakoly hét esztendeje Osafarem egymás mellett Tannak BalkáLny utolsó és Saakoly eflső há- sál. Alig lehet észrevenni, hogy ott már egy másik község kezdődik. Mégis van, ami megragadja az ember figyelmét. Első látásra csaknem azt gondolnánk, hogy Bal- Xányt elhagyva, egy városba érünk. Szép, új, villaszerű házak ráírnák itt. Vájjon kik laknak eaiekben a házakban? Tisza, István, Boy István és a falu többi népnyúzó. uralnak egykori cselédei! A kövesútról letérve, jobbra van a régi, roskadozó községháza helyén az új tanácsbáza. Balra pedig szintén feltűnik egy szép új lakás, orvosi rendelő. Saját orvosa van már a községnek. Szépen kiépüli a község. Közel 400 új lakást építettek mér fel 7 év óta —, azóta, hogy a hős szovjet katonák elhozták a szakoly! dolgozó parasztoknak is a szabadságot. Még ma is emlegetik a faluban, mikor Szőlőst István 8 óv után látta meg a községet (a fronton és hadifogságban volt). Mogállt a falu szélén és csodálkozó szemmel nézte a községét. Nem a kicsi, roskadozó házakat látta viszont. A régi falu helyén új házakat, tágas, nagy ablakokkal, csipkefüggönyökkel talált. — Ez nem Szakoly, — mondta örömtől köny- nyező szemmel a falu szélén. — Igaza volt Szőlőst Istvánnak, f— nem azt a falut, nem azokat az embereket találta meg 8 ét után, akiket otthagyott, mikor az űri bitangok parancsára frontra kellett mennie. A faluban csaknem mindenki cselédemben volt. 7202 hold a földterületük, ebből 700 hold más községben lakóké. A szakoly! dolgozó parasztoké mindössze 700 —800 hold volt csupán. A többi földbirtokosoké, kulákoké. 14 olyan dolgozó paraszt volt a faluban, akik megéltek úgy, ahogy a földjük hasznából. Másképp volt már ez, mikor Szőlőst István hazakerült. Földet kaptak a parasztok. Kiegyenesedtek végre a robotban meggörnyedt derekak, még az arcok is kisimultak, hisz nem kell már arra gondolni, vájjon megtart-e az úr továbbra, vagy vethetem nyakamba az országot, hogy a sok éhes szájnak kenyeret tudjak keresni. írni, olvasni alig tudott valaki a községben. Ha valaki kijárta a 6 elemit, az már müveit embernek számított. Többnyire 1—2 osztályt vagy még annyit sem jártak. Megváltozott ez is a felszabadulás után. Lehetőség nyílt a dolgozó parasztok számára, hogy megtanulhassanak frnl-olyasni. 6 vagy 8 alapismereti tanfolyam volt már eddig a községben. A sötét nyomor és kiuzsorázás mellett nem maradt ám el a csendőröktől való rettegés sem a múltban. Gönci Sándor volt főjegyző hűen segítette a földesurakat és csendőröket, hogy a kiuzsorúzott cselédek néma hallgatással törődjenek bele sorsukba. Nem mentrit kaságszámba az sem, hogy valakit megpofozzon Gönci főjegyző „úr”. Udvari Mihályt, Albert Mihályt és még számtalan embert pofozott meg ok nélkül a községházán, vagy ahol éppen rájött a bolondja. De még rosszabb volt azoknak, akiket csendőrökkel veretett meg. Máté Mihályt és még húsz embert egyszer úgy elveretett, hogy még a fülükön is ömlött a vér. Nem lehet ezt az időt elfeledni soha. Mint rossz álomra emlékszik vissza rá a falu lakossága. Visz- szagondol rá Máté Miluily is. Nem is állja meg, hogy fel ne említse a dolgozó parasztoknak népnevelő munkája során. Mert tanácstag ma Máté Mihály. Gönci, volt főjegyző helyett ma ők intézik a község ügyeit. Túlteljesítik a beadási Egy napon még említeni sem lehet azt az időt és a mait — szokta mondani Máté elvtárs. Mikor mogkapiam a 8 hold földet, mindössze egy rossz sánta tehenem volt, i gyab semmi. Ma már — saját fogatom, gazdasági felszeretésem van és emellett még házat is építettem. Igyekszem is én minél többet termelni azon a földön, amit a ezerv- jet katonák szabadítottak fel, és a Párt nekünk adott. De Máté elvtárs tudja azt Is, hogy nem elég csak az, hogy sokat termeljen és ne gondoljon a kötelezettségek; teljesítésére. Első akar lenni ő a beadásban is. Első félévi tervét már teljesítette. De nemcsak Máté elv társ, hanem az egész falu dolgozói szinte egymással versengve igyekeznek az átvevőhelyre, hogy minél előbb teljesítsék félévi, sőt egészéül beadásukat. Alig hangzott el Gyűrtelek község versenyfelhívása, máris úgy döntött a falu : csatlakozunk Győr- telekhez és megmutatjuk, lemaradnak mellettünk. A hízottsertés kivételével már túl is teljesítették félévi tervüket, de a sertéseknél is már közel állnak a félévi teljesítéshez. Büszkén jelenthetik majd a Pártnak: túlteljesítettük íelajánlásunikat, méltóan ünnepeljük meg április negyedikét. Datikahúzi elvtárs, a községi páríszerrcüect titkára igen nagy gondot fordít a népnevelő munkára. Ebben látja eredményük nyitját Szeretik is a falu dolgozói. Még családi ügyes-bajos dolgaikban is tőle kérnek tanácsot, ügy tartják: amit Dankaházi János javasol nekik, az biztosan jó lehet Bsténklnt, mikor már * rittany is felgyűl a falu utcáin, csendesnek látszik az egész község. Úgy tűnik, mintha pihenőre térnének a napi munkában fáradt emberek. — Korántsem így van. Az öregek ösz- szejönnek kisgyűlésetkre manóén este a falu valamelyik részén. — Akadnak fiatalok is köztük, de nem sokszor, ők inkább a knltúrházba mennek. Táncokkal, énekszámokkal készülnek április negyedikére. Gondosan próbálnak minden este. Azt akarják, hogy ennek a nagy naivnak megfelelő műsort mutassanak be. Sokat köszönhet a izakolyi fiatalság a felszabadulásnak. Lehetőség nyílt előttük a tanulásra is. Több mint 30 azoknak a szarna, akik már tanítók lettek, érettségiztek, vagy még most kezdik meg a tanulást, előre tervezgetve milyen pályát is válasszanak. Juszku István lányai közül az egyik mérnök, a másik tanítónő lesz. Van nem egy katonatisztje is a községnek. A 3 és az 5 éves terv igen sókat adott a falunak. Szocális otthon, park, 1848-as emíékoszlop díszítik a falu utcáit Nem lehet azonban felsorolni minden ajándékot. Minden egyes utca, minden egyes bűz és szakoly minden dolgozója hirdeti: a faluban boldogan, felszabadultan élnek. Nem járnak mára földbirtokosok pribékjei a falu utcáin, nem tartják rettegésben a dolgozókat. Ezt a nyugodt, szabad életet hálálják meg a szakolylak azzal, hogy a megyében, sőt az országban la elsők akarnak lenn! a beadás túlteljesítésében. (— Antalóezl —) Akikre büsikék vagyunk HAJA FERENC * 28 4. Építőipari Vállalat kőművese. Április 4. tiszte etéro csatlakozott a „Termelj ma többet, mint tegnap“-moz- galomhoz és vállalta, hogy 130 százalékról 145 százalékra emeli átlagteljesítményét. —* Ugyanakkor fogadalmat tett STO forint értékű anyag megtakarítására. Mindkét vállalását teljesítette már, ezen felül két köművestársának adta át munkamódszerét. TÓTH JÁNOS a nyíregyházi villany, telep hálózati lakatosa. Vállalása volt áprilisa, tiszteletére, hogy 180 százalékos átlagteljesítményét brigádja napon ta egyre Jobban emeli. A Tóth-brigád Jelenleg 223 százalékos átlaggal dolgozik! Hulladékanyagok felhasználásával 2.232 forint értékű megtakarítást értek el. BODOR BERTALAN wtahánovista kováesbtt. Kádja a nyíregyházi lakatosüzemben azt vállalta felszabadulásunk nagy nemzeti ünnepére, hogy április 4-re tófeje zik 1953. évi Január havi tervüket is és eme! leit 200 kiló ócskavasat dolgoznak fel. Rí utóbbi vállalását már teljesítette a brigád, a tervteljesitésben pedig 1953. Január utolsó napjaiban tartanak29 női sertésgondozó vau már a szatmárcsekei állami gazdaságban HARC 4 TÖBB TÉGLÁÉRT a titi&ahereeli téglagyárban 'A műszak véget ért a tiszaber- celi téglagyárba^,. A tégla elszedök megkezdték a gép rendbehozását, a; rátapadt agyagtól temosták, majd ruhával let örül gettók. Nóták János a tégla&zdrtíő áld állt a kocsikkal, s leállította, a kis pöfögő vonlatógépéi. Tas Gusztáv ifjúmunkás is beállt kocsijával és kifogta, a lovat. — Ma, megint többet szállítottunk, mint tegnap, — szőtt Nóták János munkatársához. — Talán már kiszámoltad? — kérdezte Vas Gusztáv. — Gyere, nézd meg! — Az egyik szmiartó oszlophoz mentek és a feljegyzések alapján erősítette meg igazát Nórák. — Többet, bizony, mégpedig 1000 darab téglával. — Jól megnyomta az ifjúbrigád... Míg a két vontatás beszélgetett, a nyerst églegyártó ifjúmunkások keze tmostak és mókás jólcedvvel léptek ki az üzemből. Már esteledett. Csípői' hideg szél szántotta végig arcukat. A föld felszíne dermedni kezdett. — Fagy! — mondta inkább magdnak Rajnai Margit brigádvezeiü s azzal meg ,;s állt. — Talán az üzemben bcntfélej- tettél valamit? — kérdezte Kozma Eszter. Hajnal nennet intett a fejével, majd szembenézett a sival- \odö széllel s aztán a színek alá, a, frissen rakott téglamáglyákra j tekintett. — Kegyeire megfagy a tégla! — mondta aggodalmasam, — és máris szólt a lányoknak, hogy -maradjanak. Az ifjúmunkások körülállták Hajnal Margitét. — Reggelre olyan hideg lesz, hogy minden csonttá, fagy. Kipusztul egész heti munkánk! Nézzétek! Ott van többszáz kéve nád, gyékény, kukoricaszár, 1 akarjuk be. Cene igazgató elvtúri úgyis erre a célra készíttette el az ősz folyamán. Ne engedjük Mrbaveszni... Tudjátok, mennyi sok téglára van szükség, meg aztán milyen, sokat kellett dolgozni azért, hogy ebben a nya vályús időben kitermeljük. MEGMENTIK A TÉGLÁKAT — Ne beszélj olyan sokat! — szólt közbe Kozma. — GyeriinJct — Kezét pirosra csípte a hideg szél, ősszekoocantak fogai, de azért elsőnek indult a rohammunkára. A többiek követték. Az ifjak kezde- m*nyecé-éái*!; bh*" t'égigi ntot t az s gyár területén. Minden munkás sietett a tégla megmentésére. Lassan besötétedett. A szél erősebben fújt, í* hideg is fokozódott, A lányok kese elgémberedett, ruhájukon is átrontott a fagyasztó szél, de szívük forró volt, mert melegítette őket a tettvágy. Betakargat- ták a meztelen téglákat. Másnap az volt az első, hogy megnézték müvüket. Hajnal Margit két-hdrom téglát is ölelt egyszerre. rakosgatta idébb-odébb, tapogatta, nézegette. — Nincs semmi baj!... Nem fagyott meg!... — kiáltotta örömében. Egy néhány kivételével valóban épek maradtak a téglák, 'Volt nagy öröm az ifjúság között. Egész nap vidámak voltak, a, termelés is gyorsabban folyt. Nem csoda, hisz több, mint 50.000 téglát mentettek meg o, pusztító fagytól. A napi termelés többezerrel meghaladta a korábbi napok átlagát. Ettől kezdve minden este beta- kurták a, termett téglákat. Míg tt téglákat takargatták, elhatározták. vállalást tesznek április Jj-re. 21-én, a termelési értekezleten jelentette be Hajnal Margit: mi. a, ny erst églagyá/rtó-brigád tagjai április !f ig — hazánk felszabadulás rínak tiszteletére TERVEN FELÜL 25.000 KISMÉRETŰ TÉGLÁT GYÁRTUNK. Cene elviárs, a gyár igazgatója mind-jót segítségükre is sietett. Tanácsot kéri Molys Antal mérnöktől, Újítást vezettek be; addig a téglaszárító szín közepén feküdt a téglakocsi sínpár. Most két sin- párat fektetnek a színbe, s ezzel a téglalerakást könnyebbé és gyorsabbá teszik, így nem kell 5—5 méterre hordani a kocsikról a téglát. .4 feladat most már az volt, hogy minél előbb megtörténjen a sínek lerakása, beállítása. Laci András elviárs vezelését;cl Nagyidon Balázs, az üzemi pártszervezet titkára, Bocskai Sándor és Akai Sándor égelőkemeneei munkások sin fektető brigádot a laid! attak. A munka kezdet előtt rövid megbeszélést tartottak. Elhatároztál:, hogy minden t megtesznek, hagy segítsék az ifjúmunkásokat fel- ajúniusuk teljesítésében. Vállaltál hogy április \-rc 200 méterrel több sint fektetnek le a tervbenett s a normáin.m ■megszabott jOó méter helyeit. Két napja, végezték már mu-nlul- juleaJ, de kezdtek kételkedni a felajánlás teljesíthetőségében— Valami megoldást kell találni, — mondta Nagyidéi elvtárs, — ha nem akarunk szégyenben maradni. —■ Nem jobb-e úgy végezni a munkát, hogy először annyi sint hoznánk ide, hogy egész nap elég volna? —• lépett lét kezdeményezéssel Nagyidat elviárs. — Ha gs sikerül, minden embernek állandóan lesz munkája, férünk egymástól dolgozni. A megbeszélés után mindjárt hozzá is láttak a, munkához. 60 méter sint készítettek elő lefektetéshez. A brigádvezető pedig beosztotta a munkát. — Nagyidat eivtdrs, te * síneket kapcsold egymásba. Én, meg Szabó Sándor a sine/cet illesztjük helyükre. Egy ember pedig, mint kisegítő fog dolgozni. Mindig odamegy, ahol a legnagyobb szükség lesz rá. Jó lesz, elvtársakt — A brigád tagjai helyeselték az elgondolást. A sínfektetö brigád gyorsabb munkája segítette a nyerst églater- melók munkáját is. A TERMELÉS ROHAMOSAN NÖVEKEDETT Soós János v0'3myfelelős dudo- rászva törvlgette le a március 16-i eredményt és 2.200-sál nagyobb számot irt A vcrsenytábldra. » Néhány nap múlva azt is félirta, hogy a nyerstéglagyártó brigád 21én felajánlott 25.000 tégla, gyártását teljesítette. Azóta, már újabb oedmények szüleitele a lerceU téglagyárban. A sínfektetö brigád 26-án lefektette a 600 méter hosszú sin utolsó szakaszát is. A nyerstégla gyártó brigád újabb 86lf0 darab téglát gyártott terven felül. A bercéH téglagyár dolgozói nagyon szép eredményt értek el, A sikerek azontmn nem részegítették meg őket. Újra terveznek. Május 1-re készítik már az újabb vállalások tervét. Tudják, hogy sok téglára van szükség az ötéves terv teljesítéséhez, ezért napról napra többet és többet termelnek építőiparunk számira, — KGT.07.kf gükkel, nagy akaratukkal, minden nehézség leküzdésével, mint a férfiak. Mégis sokfelé elhanyagolják a nők munkábavonását, lebecsülik a nőkben rejlő lelkesedést a termelő munka iránt. Van példa rá, hogy munkaerőhiányra panaszkodnak inkább a vezetők, I ahelyett, hogy gondot fordítanának a családtagok, a nők, leányok munkábaállitására, arról I beszélnének a dolgozókkal, hogy megsokszorozódik családjuk jövedelme, ha asszonyaikat, leá-i nyaikat macikkal hozzák a munt kába. A szatmárcsekei állatná gazdaság kilenctagú női sertésgou- dozó munkacsapata már az elmúlt esztendőben is megmutatta, hogy a nők a sertéstenyésztésnél is megállják helyüket, sót job-i ban, mint a férfiak. Mert amíg a női munkacsapat előtt dolgozók csak 18 százalékos takar- máuyértékesítést értek el a sertésállománynál, legjobb eredményük is csak nyáron érte el a 24 százalékot, addig a női munkacsapat 32—34 százalékos ta- karmányértékesítési átlaggal dolgozott Különösen kitűnt a munkában Lőkös Magda és Kereszti Katalin de Szabó Róza, Danket Ilona és a csapat többi tagjai is hasonlóan jól dolgoztak, A munkacsapat minden tagja 250—350 forint prémiumot kapott fizetésén felül, A serlésszállásokat, etetőedényeket példásan tisztán; tartották, igy érték el, hogy az elhullás! százalék is 1 8-re szorult le. Ezért is külön 250 forintos pémiumban részesedtek a csapat tagjai. Az állami gazdaság vezetői & női sertésgondozó munkacsapat példájából megtanulták, hogy nem szabad elzárkózni a nők munkábaállítása elől. S a munkacsapat példáját látva az állami gazdaság dolgozóinak többi női hozzátartozója, a környező községek leányai is kedvet kaptak ahhoz, hogy az állami gazdaságban dolgozzanak. Ma már 29 tagja van a női setés- gondozó munkacsapatoknak a szatmárcsekei állami gazdaságban. A nők közül tizenhatan most 1 végeztek kéthetes bentlakásos szakmai tanfolyam ot, hogy m szükséges alapísmereteket élsa iátftsák. Számos példa van arra gépállomásainkon, állami gazdaságainkban, legfőképp termelőszövetkezeteinkben, hogy a nők jól megállják helyüket a termelésben, sokszor kiválóbb eredményeket érnek el leleményessé-