Néplap, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1951-09-14 / 214. szám
lül SZEPTEMBEF. 14, PÉNTEK A Szovjetunió újabb jegyzékben figyelmezteti a francia kormányt a német militarizmus újjáélesztésével kapcsolatos felelősségére Szeptember 11-én Visinszkij elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere jegyzékét adott át Brionval- nab, Franciaország ideiglenes moszkvai ügyvivőjének. A szovjet jegyzék bevezetőben utal arra a két korábbi jegyzékre, amelyekben a szovjet kormány már tavaly decemberben, illetve ez év januárjában figyelmeztette a francia kormányt a reáháruló felelősségre Nyugat-Németországgal szemben elkövetett és a német revansistáknak szabad kezet nyújtó politikája miatt- A jegyzék rámutat, hogy a francia kormánynak az USA és Nagy-Britannia kormányával együtt foganatosított intézkedései ellentmondanak a francia-szovjet szerződésnek és a potsdami egyez, ménynek. A francia kormány által előterjesztett Pleven-terv és Schu- man-terv arról tanúskodik, hogy ezek az intézkedések Nyugat-Né- metország agresszív erőivel való katonai szövetség nyílt előkészítésének jellegét öltik magukra. A jegyzék ezután így folytatódik: ,.Mind a Pleven.terv, mind a Schuman-terv a valóságban Nyu- gat-Németország remilitarizálásá- hoz vezet, ami összeegyeztethetet. len az európai béke érdekeivel. Ezeket a terveket maga a német nép is elítéli. A német nép nem kíván idegen tervek, mégho*zá agresszív célokat követő tervek megvalósításának eszköze lenni. 4 Ma már mindenki számára i ® * világos, az Amerikai Egyesült f Államok és Nagy-Britannia vezet- l te Északatlanti Szövetség egyre a újabb lépéseket tesz annak érdeké- 1 ban. hogy minél nagyobb fegyve- 1 rés erővel és minél több katonai ] támaszponttal rendelkezzék Európában, annak ellenére, hogy az Északatlanti Szövetséghez tartozó országokat senki sem fenyegeti. Ez arról tanúskodik, hogy ez a katonai szövetség agresszív célokat követ, hogy új háborút készít elő az angol-amerikai tömbhöz tartozó és az USA vezette hatalmak világural. mának kivívására. Az USA kormánya tárgyalásokat folytat még Francoval is abban az igyekezetében, hogy erre a célra a spanyol fasiszták csapatait is felhasználja. Főfeladatként tűzték ki azonban a német x-eguhiris hadsereg bekapcsolását az észajtatlanti tömb fegyveres erőinek kötelékébe. A reguláris német hadsereg újjáte- remtése most folyik Nyugat-Né- metországban. Ma már az is világos, hogy a reguláris hadsereg új- játeremtése Nyugat.Németország- ban — ahol a hatalom olyan re- vansisták kezében van, mint Adenauer, Kaiser, Schumacher stb- — jogos bizalmatlanságot és elégedetlenséget kelt Európa minden országában. Ezért olyan kísérleteket tesznek, hogy álcázó eszközökhöz folyamodva hajtsák végre a német hadsereg xijjáteremtését Nyugat-Né. metországban. Éppen ezzel kapcsolatban tűnt fel a Pleven-terv. Ezt a tervet, amely az úgynevezett ..európai hadsereg” létesítéséről szól, a francia kormány 1950. október 24-én jelentette be. A terv egyesíti több nyugateurópai ország katonai alakulatait és a Nyugat- Ív émetországban alakuló német hadsereget is bekapcsolja az „európai hadseregbe”, mint annak szerves részét. Azt a benyomást igyekeznek kelteni, hogy ha Nyugat- Németország újonnan szervezett fegyveres erőit bekapcsolják az ilyen egyesített hadsereg kötelékébe, akkor ez állítólag nem jelenti majd a német hadsereg feltámadá. sót. Az új világháború előkészítésének és kirobbantásának politikáját támogatni nem kívánó népek ébersége elaltatásának ilyen módszeréről azonban kiderül, hogy gonosz cselfogás a népek félrevezetésére. A Pleven.tervet Franciaország kormányának tulajdonítják, de senki számára nem titok, hogy a terv mögött az USA kormánya áll, amely minden lehető eszközzel növelni igyekszik az olyan fegyveres erők létszámát, amelyek támaszként szolgálhatnak az amerikaiak európai agresszív terveinek megvalósításában. A Pleven-terv szerint a nyugatnémetországi reguláris hadsereg nem lenne önálló, más nyugateurópai államoktól füg. getlen hadsereg. A Pleven-terv szerint a nyugatnémetországi fegyveres erő. csak a nyugateurópai egyesült hadsereg része lenne- Az egyesült nyugateurópai hadsereg magában foglalja Franciaország, Olaszország, Belgium és Luxemburg katonai alakulatait is. Már most ország) az USA, Nagy-Britannia és Franciaország katonai képviselői Heusinger és Speidel, volt hit. lerista tábornokokkal folytattak megbeszéléseket, akik jelenleg a bonni kormány katonai tanácsadói. E megbeszélések eredményeképpen, mint sajtójelentésekből ismeretessé vált, már megegyeztek a nyugatnémetországi fegyveres erők megalakításáról. E fegyveres erők 12 nyugatnémetországi hadosztályból fognak állani 230.000 főnyi létszámmal és ugyanakkor különleges nyugatnémetországi páncélos és légi egységeket is létesítenek. Ezzel döntő lépés történt a reguláris német hadsereg feltámasztása felé' E hadsereg felállítását a német re- vansvárók ösztönzik és hitlerista német tábornokok vezetik, akik tér. mészetesen nem állnak meg félóton és azt a tényt, hogy Franciaország lemond Németország demilitarizálá-, sáról, kihasználják a német milita-j rizmus agresszív erejének helyreállítására. Ma 250.000 katonából álló nyugatnémetországi hadsereget hoznak létre, de holnap ez a hadsereg már többszörösére emelkedik. "Pedig a Német Demokratikus Kitár, saság egész lakossága és Nyugat- Németország lakosságának túlnyomó többsége a békéért, Nyugat.Né- metország újrafelfegyverzése ellen száll síkra. Mindez azt mutatja. hogy a Pleven-terv út a német militarizmus törvényesít ése felé. Ez a militarizmus új háborúval fenyegeti Európát. Mindebből Ikövetke. zik, hogy az USA kormánya által sugalmazott Pleven-terv, amelynek célja az „európai hadsereg” megalakítása, amelyben azonban az európai országok többsége nem vesz részt, veszélyes fenyegetést jelent az eui-ópai béke számára és kibékíthetetlen ellentétben áll Franciaországnak a francia-szovjet szerződésből folyó ama kötelezettségeivel. hogy közös akciókat foganatosítsanak az európai új német agresszió elhárítására, valamint azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket Fi-anciaország, az USA és Anglia a potsdami egyezmény alapján vállalt magára Németország demilitarizálására vonatkozóan. Csaknem 17.000-rel több nyereményt sorsolnak ki a Békekölcsön búzásain, mint a Terv bölcsön legutóbbi sorsolásán Mint ismeretes, a minisztertanács határozata értelmében már szeptember 29—23. között megtartják a Békekölcsönkötvények első sorsolását. 20-án délután négy órakor ünnepélyes keretek között kezdik el a sorsolást, maid 21-én és 22-én ugyanebben az időpontban folytatják a húzásokat. 23-án vasárnap délelőtt« 10 órakor kezdődik a sorsolás utolsó napja és ekkor kerül sor a százezer forintos főnyeremény kihúzására is. A Békekölcsön sorsolásán tizenhatezernyolc- százharmincöttel több nyereményt húznak ki mint a Terv- kölcsön nemrég megtartott sorsolásán. Nam ír tábornok jelentése a keszoni semleges övezet ellen szeptember 10-én elkövetett amerikai provokációról Nam ír tábornok, a koreai néphadsereg és a kínai népi önkéntesek küldöttségének vezetője jelen, tést tett Kim Ir Szén elvtárs tábornok. főparancsnoknak és Peng Teh Huai tábornok parancsnoknak arról a támadásról, amelyet az ENSZ fegyveres erőinek egy repülőgépe fedélzeti fegyverekkel követett el szeptember 10-én a keszoni semleges övezet ellenSzeptember 10-én 01.35 órakor — hangzik a jelentés — az ENSZ fegyveres erőinek egy katonai repülőgépe ismét behatolt a keszoni semleges övezet fölé, géppuskákkal lőtte azt és eltalálta a konferencia színhelye közelében föl:vő manvolri lakosainak házait. Eddig negyvenkét golyó nyomát lehetett megtalálni. A golyónyomok közelében több, mint tíz géppuskagolyót és géppuskagolyóhüvelyt találtak. Ezenkívül Keszontól Északra, Szungkjunkvan közelében több, mint tíz géppuskagolyóhüvelyt fedeztek fel. A jelentés a továbbiak, ban megállapítja. a provokáció után mindkét fél összekötő tisztjei együttesen helyszíni vizsgálatot folytattak le. Megtekintették a repülőgép lövedékeinek becsapódási helyét. Az amerikai fél összekötő tisztje, Darrow ezredes ekkor azt az elképesztő állítást kockáztatta meg, hogy a „golyónyomok talán annak az eredményei, hogy valaki géppuskával lőtt a háztetőről”. A másik fél összekötő tisztjel több hasonló kibúvót kerestek, majd mikor a néphadsereg összekötő tiszt, jei sorra bebizonyították a másik fél állításainak alaptalanságát, ismeretes azonban, hogy „egyenjogúság” ürügye alatt az egykori hitleri tábornokok az általuk szervezett katonaság részére uralmi helyzetet Igyekeznek biztosítani az ilyen nyugateurópai hadseregen be. Ilii. Ebben az amerikai militarizmus olyan európai képviselője támogatja őket. mint Elsenhower, akit már a mostani békeidőben az északatlanti tömb csapatainak fő- parancsnokává neveztek ki. > A legutóbbi hónapok alatt Párizsban Franciaország, Belgium, Olaszország és Luxemburg képviselői titkos katonai tárgyalásokat folytattak Adenauer nyugatnémet országi kormányának képviselőivel — az USA és Anglia részvételével — a nyugatnémet fegyveres erők létesítéséről a nyugateurópai hadsereg kötelékében. Az ez év július 24-én kiadott közleményből látható, hogy ezen a tanácskozáson megegyezés jött létre a nyugatnémet fegyveres erők létesítésével és a nyugateurópai hadseregbe történő bekapcsolásával összefüggő olyan kérdésekben, mint a fegyverzet szabványosítása, a hadiipa el terme, lés speciallzálása, a szóbanforgő hadsereg finanszírozásának módja és ellátási rendszere, stb. A párizsi értekezlettel egyidejűleg a Petersbergen (Nyugat-NémetDarrow ezredes kijelentette: ,.bár lehetséges, hogy minden bizonyíték repülőtámadásra mutat, ez mégsem bizonyítja, hogy az ENSZ fegyveres erőinek egy repülőgépéről van sző és ezt csak akkor állíthatná, ha abban az időben ő maga is ott tartózkodott volna. Osan Csun ezredes erre ezeket mondotta: ,,Igy tehát ahhoz, hogy pontosan megértse a helyzetet, abban az időben önnek magának kellett volna kiugrania a repülőgépből és egyenesen idejönnie’’A két fél összekötő tisztjei ezután kihallgatták a helybeli lakó. sokat. A lakosok határozottan megállapították a másik fél tagadhatatlan felelősségét. A kihallgatások után rövid szünet következett, majd az üjabb megbeszélés alkalmával a másik fél képviselői ragaszkodtak ahhoz, hogy szükségtelen folytatni a vizsgálatokat s csupán annyit tettek, hogy a térképen hozzávetőlegesen megjelölték a kérdéses területet és egy töltényhüvelyt vettek maguk, hoz. Darrow ezredes még a kézzelfogható bizonyítékok után sem akarta levonni a vizsgálat következtetéseit. A néphadsereg összekötő tisztjei ekkor kifejtették, hogy a tárgyi bizonyítékok és a tanuk már elegendő mértékben bebizonyították azt a tényt, bogy a másik fél egy repülőgépe behatolt a ke. szőni semleges övezet fölé és azt fedélzeti fegyvereivel lőtte. A vizsgálat befejezéséül erélyesen tiltakoztak a provokáció miatt. A tények arról tunúskodnak, ““'•hogy a német militarizmus helyreállítása előtt utat nyitó Ple- ven-tervnek egyenes kiegészítése a Schuman-terv. amely Nyugat-Né- metország hadiipari potenciáljának helyreállításához vezet. A Pleven- terv értelmében több nyugateuró- pal ország egyesült hadsereget alakít. amelyben az uralkodó szerep’ elkerülhetetlenül Nyugat.N émetor- szág fegyveres erőinek jut majd. Ehhez hasonlóan az úgynevezett „európai szén- és acélipari egyesülés” megszervezésének következtében — mely egyesülés a Schuman- terv értelmében a Ruhr-vidék nehéziparát Franciaország, Belgium, Olaszország. Hollandia és Luxemburg nehéziparával egyesíti —, olyan feltételek jönnek létre, amelyek biztosítják a ruhrvidéki iparmágnásoknak, hogy uralkodó helyet foglaljanak el Nyugat-Eurőpa fegy. ver- és hadianyaggyártásában. Ez megfelel az amerikai monopóliumok céljának- Az amerikai monopóliumok Nyugat-Németország megszállását arra használták ki. hogy mé. lyen behatoljanak a német trösztökbe és kartellekbe és érdekeltté tegyék őket agresszív terveik megvalósításában. A francia kormány Nyugatnémetország, Olaszország. Belgium. Hollandia és Luxemburg kormányaival együtt az idén április 18-án szerződést írt alá „az európai szén-és acélipari egyesülésről’,’, mely Schuman-terv név alatt ismeretes. Schuman úr e terv előkészítése során azt mondta. hogy „az európai országok szén. és acélkészleteiuek egyesítése megnyithatja az utat az érdekelt országok: Németország, Franciaorbrszágokban. Mindez azt mutatja, hogy a potsdami egyezményt, amely eltiltja a hadiipart Németországban és kimondja, hogy a második világháború kirobbantásáért különösen felelős német monopóliumo. kát meg kell szüntetni — durván megsértik és lábbal tapossák azok az államok, amelyek Németország nyugati részének megszállásáért felelősek. A Schuman-terv, amely a nyugatnémetországi hadiipar helyreállításához vezet és segíti Nyu. gat-Németország militarizálásának meggyorsítását, törvényesíti a német imperializmus újjáéledését, mely imperializmus agresszivitását az egész világ ismeri A népek emlékezetében még elevenen élnek a második világháború szörnyűségei, Franciaország népe. miként a Szovjetunió népei is, nem tudja elfelejteni az átélt nyomorúságokat és veszteségeket. Európa népei megfogadták. hogy megakadályozzák a harmadik világháborút és felhívják a figyelmet az új német agresszió lehetősé, gére. Emlékeznek az első és második világháború tanulságaira. Mindenki emlékszik arra, hogy az Amerikai Egyesült Államok milyen politikát követett az utóbbi világháborút megelőző időszakban, amikor amerikai uralkodókörök és az amerikai monopóliumok segítettek megteremteni a német agresszió katonai-gazdasági alapját és ilyen módon segítettek kirobbantani ezt az agressziót. Mindenki emlékszik az angol-francia uralkodókörök politikájára, mely abban az időben bomlasztotta a békeszerető államok agresszióellenes frontját és megkönnyítette Hitlernek a második világháború kirobbantását. Ma Franszag, uiaszorszag. neigium, Hollandia és Luxemburg katonai együttműködése számára”. Schumannak ezt a kijelentését nem értékelhet, jük másként, mint annak elismerését, hogy a fentemlített országok szén. és acéliparának egyesítése katonai célokat követ. Ez a terv figyelmen kívül hagyja a német békegazdaság szükségleteit. Homlok- egyenest ellenkező célokat követ: a haditermelés felduzzasztása a békegazdaság rovására és a Ruhr- vidék nehéziparának alárendelése az új európai háború előkészítésével foglalkozó agresszív hatalmak terveinek. Az agresszív országokat ebben a tekintetben támogatják a ruhrvidéki iparmágnások, akik mind a császári, mind a telhetetlen hitleri imperiaitíams fő támaszai voltak. Jelenleg Nyugat-Németor- szágban ilyen, vagy olyan forrná, ban ismét felébredtek a régi kapitalista monopóliumok, amelyek a befolyásos amerikai monopóliumokkal kötött megállapodás alapján a nyugatnémetországi hatóságokat máris alárendelték érdekeiknek. Nem sokkal ezelőtt bejelentették, hogy 24 nagy szén. és acélipari egyesülés alakul és ugyanakkor olyan német monopolisták, mint Krupp, Flick, Pferdemenges és mások, akik nemrégiben a hitlei-isták által megszállt európai országokban garázdálkodtak, visszakapják a régi előjogaikat és helyreállítják uralkodó helyzetüket sok nyugat- németországi iparágban. Az ..európai szén- és acélipari egyesülés” megalakításával más államok ipara fölött is ellenőrzést létesítenek, ami még jobban fokozza a dolgo. zók kizsákmányolását ezekben az ciaország, valamint az USA és Anglia kormánya visszatért a régi útra. Arra számítanak, hogy a né. met militarizmust felhasználják az új háború előkészítésére, hasonlóan ahhoz, ahogy a második világháború elején is ezt igyekeztek tenni. Az ilyen számítások azonban már a múltban kudarcot vallottak és éppen Franciaország volt az, amelynek helytelen politikájáért drágán kellett lakolnla a hosszú Ideig tartó német megszállással. A francia kormány politikája, miként az USA és Anglia kormányának politikája is. a második világháború elején legvilágosabban a hitleri Németországgal kötött müncheni egyezményben jutott kifejezésre. Ez a politika, mint ismeretes, felrúgta az 1935-ben kötött francia-szoyjet szerződést, amely egyik alapja volt az európai béke fenntartásának- Ez lehetővé tette a német militaristák, nak, hogy kirobbantsák a második világháborút. A jelenlegi feszült nemzetközi helyzetben Franciaország és a Szovjetunió népeinek, szintúgy az összes békeszerető népeknek, össze • kell fogniok a béke megvédésében és nem szabad meg. engedniök a népek közti barátság gyengítését. A szovjet kormánynak feltétlenül számolnia kell a francia kormány jelenlegi politikájának következményeivel, a »oly politika a német militarizmus helyre- állítására és Nyugat-Németország agresszív erőivel való katonai sző. vétség alakítására irányul. A szovjet kormány szükségesnek tartja, hogy újból felhívja a francia kormány figyelmét arra, hogy az előállott helyzetből és e helyzet következményeiből kifolyólag milyen felelősség hárul reá”. 2 MIH II Pleven terv: út az Európát új háborúval fenyegető német militarizmus lörvényesítésejfelé II Schuman-terv a témadószellemű német imperializmus újjáélesztését szolgálja