Néplap, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-21 / 168. szám

1051 JULIOS 21 SZOMBAT Több, mint 380 millió silóiról ^yült óssze a Béke Wiláfgtmiúcs felhívására július lH-Ig A Béke Yijágtapács tájékoztató szolgálata közli, hogy a Béke Vi­lágtanács felhívását, amely köve­teli az öt nagyhatalom békeegyez­ményének megkötését., július 15-ig 43 országhaa — nem teljes eredmé­nyek szerint — 33G,S41.398 ember írta alá. Az aláírásgyűjtés folyik s újabb száz és százmilliók tesznek hitet harcos békeakaratukról. A Béke Világtanács rendes ülése teg­nap kezdődött meg Helsinkiben s ez az ülés a mai nemzetközi hely­zet megvilágításában megtárgyalja az öt nagyhatalom közötti béke- egyezmény megkötésére irányuló minden országban folyó kampány menetét. Joliot-Curle tanár, a Béke Világtanács elnöke csütörtökön ér­kezett feleségével együtt a finn fő­városba. Egyidejűleg érkezett meg Fagyejev elvtárs, a Világra uúcs el­nöke, Hja Erenburg. a Világi amics irodájának tagja is. Szerte a világon FOKOZÓDIK A DOLGOZÓK alatt lehetetlen felkészülni a per­re. A per ugyanis augusztus 20-án kezdődik. Az amerikai imperialisták pa­rancsára a lakájkormányok is nö­velik a fegyverkezési hajszát. Ade­nauer bonni bábkancellár katonai tanácsadóinak köréből csütörtökön kiszivárgott hfr szerint, Adenauer ötszázezer nyugatnémet katonából álló hadsereget készül Eisenhower északatlanti hadseregének rendelke. zésére bocsátani. Ezt a haderőt 25 lakosztályra, vagy az USA-had- erök Ko.reában Isipróbált alakula­tainak megfelelő számú hadsereg­csoportokra osztják be. Jólértesült megfigyelők ezzel kapcsolatban kijelentik: a bonni kormány tizenkét nyugatnémet hadosztály tervezett felállításáról szóló nyilatkozatainak csak az volt a célja, hogy elterelje a belföld és külföld figyelmét Nyugatnémetor- szú? remllitarlzálásán8k tényleges méreteiről és ezáltal felidézett há­borús veszélyről. Ezzel egyidejűleg Bonnban nyil­vánosságra került, hogy az. év vé­géig tíz francia, hat amerikai és négy brit hadosztállyal egészítik ki Eisenhower északatlanti hadse­regét. Ezeknek nagyrésze Nyugat- Német országban fog állomásozni, az agressflós csapatoknak ezzel az összpontosításával egyidejűleg sür­gősen megkezdik kétszáz (200) légitámaszpont építését, amelyek- nek legnagyobb része szintén Nyu- gat-Németország területén lesz. Bizonyos — hangoztatják Bonn­ban — bopr ez az új remilitari- zálási hullám a megszállási költsé­gek ugrásszerű emelkedéséhez fog vezetni. Élenjáró termény beadók BÜKÉHARCA A koreai néphadsereg egységei szoros együttműködésben a kínai önkéntesekkel, valamennyi arcvona­lon komoly veszteségeket okoznak az ellenségnek. Ugyanakkor folyta­tódnak a fegyverszüneti tárgyalá­sok. Nemrégiben sztrájkba léptek a görög állami alkalmazottak. Annak ellenére, hogy a monarehófasiszta kormány igyekszik nyomást gyako­rolni a szakszervezeti szövetség végrehajtóbizottságára, mintegy 150 ezer alkalmazott tovább «tfrlj. kol. A világ népei magasra tartják Sztálin elvtárs lobogóját, a béke­harc zászlaját. Semmiféle terror nem tudja megtörni erejüket. Gá­lád tettekkel próbálkoznak az im­perialisták. ÖTÉVI FEGYHAZRA ÍTÉLTÉK A BÉKEHARCOS MARTINT Henri Martin, a böslelkfl francia tengerész szembeszállt a szennyes vietnami háború folytatása ellen. A bresti hadbíróság Martint ötévi fegyházra ítélte. Ugyanakkor Franciország amerikai lakájai a náci Ramcke tábornokot, Brest hó­hérát szabadonbocsátották. A Fran­cia Kommunista Párt Központi Bi­zottsága felemelte szavát a szégyen- teljes Ítélet ellen. Franciaországon végigszáguldott a felháborodás vi­hara ! S míg növekszik a terror, a francia nép árulói új kormány, há­borús kormány megalakításán fára­doznak. A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottsága ezzel kapcsolatban közleményt bocsátott ki, amely hangsúlyozza: a fasiszta veszély súlyosabbá vált. Megbélyeg- zi a guelllsta és a kormánypártok között fennálló cinkosságot. A po­litikai Bizottság ismételten megbé- lyegzi a jobboldali szocialisták sze­repét a reakciós kormáuytöbhség megválasztásában. Ez a többség most gyorsan ki akarja használni előnyeit, amelyekre De Gauelle is számíthat. A közlemény felhívja a francia dolgozókat, álljanak ellen a fasizmus uralomrajutásat előkészí­tő reakció politikájának. Követeli a mozgó bérskála bevezetését, a viet­nami háború megszüntetését és békés politika megteremtését. A Politikai Bizottság jellemző­nek találja, hogy a Kotsc-hild-bank- kal kapcsolatban álló Kéné Mayert kérték fel kormányalakításra, üz­leti körök — jobban, mint bármi­kor — rá. akarják tenni kezüket Franciaországra, hogy megvalósít­sák a háború előkészítését és a francia népre fokozottabb nyomort erőszakoljanak. Jellemző bizonyítéka annak, hogy az imperialisták rettegnek a töme­gek növekvő erejétől az a lény, hogy az USA kormánya utasítást adott az USA KOMMUNISTA PARTJA 17 VEZETŐJE ELLENI PER ' ' ‘ ' ' í megindítására. A kormány kérésé­nek Macghoy szövetségi bíró tett sieget, aki a 11 kommunista veze- :ő elleni per idején államügyészi ninöségben szerepelt. A bíró figyel­őén kívül hagyta a vádlottak til­takozását, hogy ilyen rövid idő A kenyérgabona és takarmány­gabona-beadási kötelezettség túl­tel jesítésébeu az élelmezési mi­nisztérium közlése szerint a kővet­kező dolgozó parasztok érték el a legjobb eredményt: 1. Kisgombos Vince, Mecsekalja, földterület 5 kh„ kenyérgabonabe- adásl teljesítése 1.800 százalék, ta- karmány kötelezettség beadás szá­zalékban 51Ó. 2. Fodor József, Balmazújváros, földterület 3 kii., konyérgabona be­adási teljesítése 1.600 százalék. 3. Tóth Illés, Vámosgyőr, földte­rület 3 kh., kenyérgabona beadási teljesítése 1.234 százalék. 4. Kónya Antal, Bocsa, földterü­let 8 kh., kenyérgabona beadási tel­jesítése 1.180 százalék. 5. Nyerges János, Átány, föld­terület 3 kh., kenyérgabona beadá­si teljesítése 1.700 százalék. 6. Bele András, Füzesabony, földterület 2 kh., kenyérgabona be­adási iteljesítóse 04S százalék. 7. Maul Jakab, Budapest, XX. kér., földterület 3 kh., kenyérgabo­na beadási teljesítése 780 százalék. 8. Szálkái Imre, Jászfényszaru, földterület 4 kh„ kenyérgabona be­adási teljesítése 700 százalék, 9. Tar János, Cece, földterület 8 kh-, kenyérgabona beadási telje­sítése 653 százalék. 10. Rákóczi Antal, Újkígyós, föld­terület 3 kb., kenyérgabona telje­sítése 634, takarmánykötelezettség százalékban 100. 11. Bálint Jenő, Leténybene, földterület 5 kb., kenyérgabona be­adási teljesítése 000 százalék. ■ 12. Borda István, Mezőtárkány, földterület 5 kb., kenyérgabona be­adási teljesítése 600 százalék. 13. Rozima Ferenc, Právapalko- konya, földterület 3 kb., kenyér- gabona beadási teljesítése 572, ta- tcarmánykötelezettség százalékban 294. 14. Rácz Józsefné, Földes, föld­területe 3 kh., kenyérgabona be­adási teljesítése 570 százalék. 15. Eötvös József, Hajdusümsou, földterület 8 kh., kenyérgabona be­adási teljesítése 500 százalék. 16. Gáldl Jánosné, Jászszent- lászló, földterület 4 kh., teljesítése 478 százalék. 17. Kelemen Pál, Kiskörös, föld­terület 11 kb., kenyérgabona be­adási teljesítése 450 százalék. 18. Nándori Sándor, Csr.uád. földterület 9 kh;, kenyérgabona be­adási teljesítése 400 százalék. 19. Pölte ■■■Antal,- Abostyán, föld­terület 3 kb.,’ kenyérgabona be­adási teljesítése 400 százalék. 20.. Pudimák Jánösné, Baja, földterület 6 kh., kenyérgabona be­adási teljesítése 362 százalék. 21. D. Horváth István, Kerek­egyháza, földterület 10 kh., ke­nyérgabona beadási teljesítése 3C0 százalék. 22. Báb István, Téglás, földterü­let 6 kh., kenyérgabona beadási teljesítése 350 százalék. 23. Tóth Mihály, Alattyán, földi- terület 3 kh., kenyérgabona be­adási teljesítése 331 százalék. 24. Terda Miklós, Komárom, föld­terület 10 kb., kenyérgabona be­adási teljesítése 320 százalék. 25. Mayer Ferenc, Vértesacsa, földterület 2 kb., kenyérgabona be­adási teljesítése 310 százalék. A földművelésügyi miniszter jutalomban részesíti a legjobb cséplőmunkacsapatokat A cséplő-munkacsapatok dol­gozóinak kezdeményezésére ver­seny indult meg a cséplés vesz­teségmentes, gyors elvégzésére. Ez a versenymozgalom állan­dóan szélesedik. A nagyjelentő­ségű versenymozgalom elő­mozdítása érdekében a földmű­velésügyi miniszter közel 700 ezer forint jutalomban részesíti a verseny legjobbjait. Jutalmat kapnak a járások, a járások alá nem tartozó városok és a me­gyék legjobb cséplőmunkacsapa­tai. A járás, illetve a járások alá közigazgatásilag nem tartozó városok területén első helyezést elért cséplő- munkacsapat 2500 forint, a második helyezett cséplő­munkacsapat pedig 1500 íoríut jutalmat kap. Minden megyében a járások, illetve városok első helyezett­jei közül legjobb eredményt el­ért munkacsapat, mint a megye legjobb cséplő- munkacsapata, 2500 forint jutalmon felül még külön ezer forint pénzjutalomban részesül, vagyis a megye legjobb cséplő­munkacsapata összesen 3500 fo­rint pénzjutalmat kap. A verseny elbírálása során a legfontosabb feltételek a kö­vetkezők: Az első, illetve második he­lyezést az a munkacsapat éri el és részesül megfelelő jutalom­ban, amelyik a dobszélességen­ként megállapított elcsépelt ga­bonamennyiséget a cséolésrc megállapított határidőn belül ía cséplés kezdetétől augusztus 20-íg) a legnagyobb arányban túlteljesíti. Az eredmény megállapításá­nál figyelembe kell venni a szemveszteség arányát. A megengedettnél nagyobb szemveszteség a versenyből való kizárást jelenti. Figyelembe kell venni az elcsé­pelt gabona szalmájának és polyváíának összerakását. Kü­lönösen lényeges szempont, hogy a cséplési munkacsapat nép­nevelő munkája eredményeként a dolgozó parasztok az elcsé­pelt mennyiség hány százalékát adták be közvetlenül a cséplő­géptől. A jutalom szétosztása a mun­kacsapaton belül egyenlő arány­ban történik. A nyírbogdányi üzem békebizottsága az alkotmányi felajánlások élén A nyírbogdányi Ásványolajipari Vállalat, békebizottságúnak tagjai példát mutatnak az Aikotmányx- munkaversenyre tett felajánlások­ban. Bartha József gépészmérnök a gépészeti műszaki szeminárium elő­adásait előkészíti. Haskő István vegyészmérnök az olajszámoknd! tapasztalt hibákat szünteti meg. Balekits Pál desztillációs művezető újításával a vacuum üzem hauper- olajsziiksőgletét 70 százalékkal, gőzszükségletét S százalékkal csök­kenti. Lőkös Ferenc művezető a Nazárova-mozgalmat szélesíti ki. Virág Aladár a takarékbélyegek el­adását havi 10.000 forintra emeli. Bogár Mihály Irodavezető tevéke­nyen résztvesz a számviteli tanfo­lyamon. Kényei Gabriella a '"ékz- letfelvételt túlóra nélkül készíti el. Tóth László vegyész elősegíti fiaskó István munkáját. Lipsiiz László vegyészmérnök pedig új le­párlási módszert vezet be. Szabó ilil.lós. A kíslétai cséplőgépeknél is versenyre keltek a incgalakulí békeblzoiíságok A nvírgelsei cséplőgépek meg­alakult ideiglenes békebizott­ságai kezdeményezése nyomán megindult a küzdelem megyénk­ben a „békecséplés legjobb gépe" címéért. A nyírgelseiek versenyre hívták ki a megye valamennyi gépét. Most érke­zett a hír Kislétáról, hogy az ottani cséplőgépeknél is meg­alakultak a békebizottságok s ezek csatlakoztak a nyírgel- séiek kezdeményezéséhez azzal a kiegészítéssel, hogy nemcsak a kötelezettséget teljesítik a község dolgozói, hanem elősegí­tik a cséplőgépi békebizottsá­gok, hogy valamennyi felesleges gabonaszem a raktárba kerüljön. Miss Elek tiszai oki békcbarcos lOO százalékra teljesítette beadási kötelezettségét Békegyűlést rendezett kedden a tiszalöki békebizottság. 70 dolgozó paraszt fogadta meg ott, hogy a behordás, cséplés gyors végzése után első dolguk lesz a terménybeadás azonnali teljesítése, ezzel bizonyítják ismét hazaszeretetüket, azt, hogy áldozatkész, öntudatos harcosai a békének, A sok felszólaló közt Burí Béla szerződött cséplőgépmunkás a jó felvilágosító munka mellett azt vállalta, hogy saját kis lovát, szekerét is kölcsönadja az arra szorulóknak, hogy megkönnyítse a gyors- beadás teljesítését. ígéretet tett ezen a gyűlésen Kiss Elek 7 holdas dolgozó paraszt is. Az ígérete nem maradi üres sző. Szerdán, alig hogy elcsépeltek, már a terményrakíár előtt állt meg a szekere. Négyszeresen teljesítette beadási kötelezettségét, így bizonyí­totta, hogy hü harcosa a békének, Az ötholdas Kádár Mihály is beváltotta szavát, 350 százalékban tett eleget kötelezettségé­nek, és a jó példamutatás mellett élőszóval buzdították köve­tésére a terményraktár körül várakozó dolgozó társaikat. Jó be­fektetés ez — hangoztatták. Gépbe meg ruhába jön ez vissza, hogy sokszorosan fizesse maid vissza a munkáinkat. Á jugoszláv vasutasok és kikötamunkások megakadályozzák a Tita-fasisztak hadianyagszállításáf­A jugoszláv forradalmi emig­ránsok rádiója jelenti: „Minden eszközzel megakadá­lyozni az amerikai fegyverek Jugoszláviába való szállítását!" „Minden áron megakadályozni stratégiai jelentőségű nyers­anyagok kivitelét az USA-ba és más imperialista országokba!" „Megsemmisíteni a Titó-klikk háborús előkészületeit!" — ezek azok a jelszavak, amelyek alatt ma a jugoszláv vasutasok és kikötőmunkások szervezetten elszánt és önfeláldozó harcot folytatnak a békéért, hazájuk szabadságáért és függetlensé­géért. A jugoszláv hazafiak sike­resen akadályozzák a há­borús felszerelések és stra­tégiai nyersanyagok ki- és berakását, visszatartják a vagonok és szerelvények szállítását, téves irányba utasítják a vonatokat stb. A titóísta sajtó is kénytelen be­ismerni, hogy a fegyverrel vagy stratégiai nyersanyaggal megra­kott vagonok ezrei napokon és heteken keresztül kirakatlanul állnak az állomáson. Csak az elmúlt hónap alatt a vasúti munkások 140 va­gon hadifelszerelés szállítá­sét akadályozták meg. A vasutasok ellenállása mind erősebb lesz. Az utóbbi időben a vasúton elszaporodtak a szabotázsok, nemrégiben a bel- grád—szarajevói vonalon nagy­mennyiségű fegyvert és hadifel­szerelést semmisítettek meg. Jugoszlávia kikötőmunkásai Ugyancsak elszánt és önfelál­dozó harcot folytatnak a titóis- ták gyilkos háborús politikája ellen. Az összes jugoszláv ki­kötőkben, de különösen Riiekán és Szplitben gyakoriak a kikö­tőmunkások sztrájkjai. Ez év. folyamán az Adriai- tengerpart több kikötőié­ben lefolyt sztrájkokban körülbelül 20 ezer kikötő- munkás vett részt. Mind gyakoriabbak és nagyob­bak azok a szabotázsok, me­lyeket a kikötőmunkások és hazafiak hajtanak végre a ki­kötőkben. Á munkások nem­csak megrongálják a kikötőbe­rendezéseket, vízbe dobják a hadifelszereléseket és fegyvere­ket, hanem egész fegyverrel megrakott hajókat pusztítanak el. így a jugoszláv hazafiak ez év elején. felgyújtották a „Koszmai" hajót a Rijekai kikötőben, s ezzel hatalmas csapást mértek a titóista fasiszta bandára, amely ezt a hajót a háborús anyagok szállítására használta. -T Annak tudatában, hogy k titóista fasiszta klikk az orszá­got e,gv borzalmas háborús ka­tasztrófa elé akarja taszítani, tudatában annak, hogy a titó- fasiszták háborús gyújtogató terveinek meghiúsítása sokban függ a vasutasok, szállítómun­kások és kikötőmunkások ezrei­nek aktív harcától, a vasutasok, szállítómunkások és kikötőmun- késok országszerte fokozzák harcukat a háborút előkészítő imperialista bérencek ellen. Méhészek figyelmébe. Felkér­jük a mézSizállításra szerződött méhészeket, hogy mézüket f. hó 24-én, kedden délelőtt szállítsák be a földmüvesszövekezetbe (Búza-tér 9. szú, ahol a buda­pesti átvevő a szabad mézet is átveszi és fizeti. Akiknek a mé- hei más községben mézeltek s ott adják be mézüket, igazolják ezt a méhészcsoport elnökénél:, i Nyíregyháza, Liliom-u. 63. sz. »-J

Next

/
Oldalképek
Tartalom