Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. március (8. évfolyam, 50-75. szám)

1951-03-01 / 50. szám

' A Magyar Dolgozik Pártja Kongresszusának harmadik nap­ján tovább folytatódtak a hozzá­szólások Rákosi Mátyás elvtárs referátumához. Legszentebb ügyünk, a béke vé- öelméröl beszélt An dics Erzsébet, IKossubh-díjas egyetemi tanár, az Országos Béketanács elnöke. —- Az elmúlt napokban Ülése­zett Berlinben a varsói világkon­gresszuson megválasztott Béke Világtanács. Ezen az ülésen a Bé_ [ke Vilägtanäcs megállapította, hogy a háborús veszedelem, az 'imperialista körök háborús előké­születei cinikus, szemérmetlen -há­borús uszítása soha nem látott aiiéreteket öltött. De ugyanakkor a-á mutatott arra is, hogy a hábo- irús veszedelemmel szemben vi­szont óriási méretekben no a né. pék százmillióinak aktív béke- iharca. Az amerikai sajtó egész nyíltan ttárgyalja, hogy a nyugatnémet te­rület lakossága zsoldos szerepet kell, hogy játsszék az amerikai imperializmus- támogatására. A japán nép kiküldötte a be­lüli békekonferencián rámutatott -arra, hogy ebben a számításukban az amerikaiak tévednek. Nyugat- Németországban, Japánban Is óriási ellenállási mozgalom van keletkezőben, aminek kihatása egyre inkább érezhetővé válik. A berlini foéketanácskozásoken sok szó esett arról, hogy az ENSZ nem felel meg a hozzáfűzött vá­rakozásoknak, hogy a béke védel­mét szolgáló szervezetből az ame­rikai imperializmus vak eszközévé vált. Az a körülmény, hogy az ENSZ a háborús politika eszközévé lett, fokozza a Béke Világtanács előtt álló feladatok nagyságát, a Béke Világtanácsra háruló felelősséget. Ennek tudatában a Béke Világta­nács hatalmas jelentőségű hatá­rozatot fogadott el, újabb aláírási mozgalmat indít meg a következő követelés-ért: ..üljön össze az öt nagyhatalom és kössenek egymással békeegyez, ményt a célból, hogy eleget tegyünk milliók követelésének bármi legyen is véleményük azon okok felöl, amelyek a világháború veszedelmét felidézték. A béke megszilárdítása és a nemzetközi biztonság .biztosítása céljából kö­veteljük a bé'keegyezmény'megkö- tését az öt nagyhatalom — az Amerikai Egyesült Államok, Szovjetunió, Kínai Népköztársa­ság. Nagy-Bri-tannia és Franciam _ szag' — között. Az e célból tar­tandó összejövetel visszautasítását e nagyhatalmak bármelyike részé­ről a támadó szándék jelének te­kintjük, amelyért viselnie kell. a felelősséget. Felszólítunk minden békeszerető népet, minden jöakat i:ú fé< fit és nőt, minden olyan szervezetet,- amely a béke megvédésére tövek, szik, hogy ugyancsak h ja alá ezt a felhívást. A magyar békemozgalomnak az a feladata, hogy szép jelszavunkat ,, Munkával a óékéért!” eivigye minden becsületes magyar férfi­hoz és nőhöz, hogy ez a jelszó minden becsületes ember jelszava legyen az egész országban. A magyar békemozgalom zász­lajára Rákosi elvtársnak, itt el­hangzott szavait írja: ,,Lankádat, lanul híven, erőnket nem kímélve küzdünk tovább a béke frontján ■és mindenütt ott leszünk, ahol a béke nagy ügyéért küzdeni és ál­dozni -kell.” Nagy taps fejezte ki a Párt és egész dolgozó népünk egységes akaratát, ho-gy minden erővel megvédjük a békét. R Német Szocialista Egységpárt, az egységes, demokratikus Német­országért küzdő becsületes német dolgozók üdvözletét tolmácsolta Fred ö'&sner elvtárs, a NSZ3EP Politikai Bizottságának tagja. Beszédét .többször szakította félbe lelkes taps. J-íagy taps köszöntötte a Németország egységéért harcoló német dolgozók vezérét, Wilhelm Pieck eivtársat. Ebédszünet után Jegyinik János elvtára,, a Csongrádmcayet Pár;- bíeottság titkára nyitót.a meg a Pártkongresszus 3. napjának dél­utáni tanácskozását. Elsőnek Csorpák Ján-osné elviárs- nő, orosházi parasztawso-iy szólalt fel. Németország egységéért harcoló nyugatnémet dolgozók üdvözletét tolmácsolták ezután a 'Német Kom­munista Párt küldöttei. Gundeiach elv társ, a Német Kommunista Párt küldötte a Pár: és Reimarm elv- társ üdvözletét tolmácsolta. — Pártunk előtt áll az a nagy j feladat — mondotta —. hogy az; amerikai imperialistáknak éj nyu- j gatnémetorsrégi cinkosaiknak lobe- . tétlenné tegye- hogy Nyugat-Német - j országból kiindulva támadó hábo­rút kezdjenek a Szovjetunió, a népi demokráciák és a Német Demokra­tikus Köztársaság ellen. — Meg vagyok győződve, hogy a Kérne; Kommunista Párt egységben haladva teljesíteni tudja a reá há­ruló feladatokat, a világ munkás- osztálya érdekében. Pánunk szá­mára Is nagy segítséget jelentenek Lenin és Sztálin hős pártjának gaz­dag tapasztalatai. De a Ti párto­toktól, a Magyar Dolgozók Pártjá­tól is, amely Rákosi elvlárs veze­tésével olyan nagy r'kereket ért el, tanulunk, hogyan kel; harcolni egy új társadalmi rendért, a béke biz­tosításáért. Ezután Rónai Sándor elvtárs a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, a Párt Politikai Bizottsá­gánál: tagja szólalt fel. — Rákosi elv társ. beszámolójában beszélt a munkás-egység megterem­tésének jelentőségéről — kezdte felszólalását. — A Magyar Dolgo­zók Pártjának megalakulásával egyetlen hjrtalmas po.iiikai párt mögé tömörülhetett, a dolgozó nép. Azt mondja továbbá Rákosi elv- társ. hogy ebből az alkalomból újra elismeréssel kell mcgenV.ckez- nünk azoknak a szociáldemokrata párttagoknak és funkcionáriusok­nak tíz- és százezreiről, akik 1943 tavaszán és nyarán lelkesen- meg­győződésből léplek á; Lenin és Sztálin győzelmes zászlaja alá és ezzel elévülhetetlen érdemeiket sze­reztek maguknak a szerves mun­kás-egység megteremtésében. Rákosi- elvlárs azt mondja, hogy a szociáldemokrata tömegek érde­méből semmit . sem von le. hogy vezetőinek egy részéről azok- kide­rül, hogy aa ellenség szolgálatában állottak. Nem voltunk éberek, én magiam sem voltam elég éber. . A mi Pártunk nevelésének köszönhet­jük. hogy vakokból látókká vál­tunk: köszönjük Pártunknak, Rá­kosi elvtársnak. 'hogy rávezetett bennünket, az egyetlen helyes útra, hogy a marxizmus-lenmizmus taní­tását mindjobban elsajátíthatjuk:, örök hűsége; fogadva felszabadí­tónknak, a nagy Szovjetuniónak, rcezesei lehetünk annak a hatal­mas béke tábornak- melyet a forrón szeretett Sztálin -elvtársunk vezet Nr-.jy érdeklődéssel fogadták a küldöttük Lengyel József elvtárs­iak a ferencvárosi fűtőház sztaha­novista mozdony vezetőjének felszó­lalása *. A magyar asszonyok üdvözletét Va-s Istvánná elvtársnő, az MNDSZ főtitkára adta át a Párrkongresz- szusnak. Ezután Király László elvtárs, a Tolnamegyei Pártbizottság titkára szólt hozzá a referátumhoz. vívták szabadságukat és független­ségüket. A jugoszláv nép ma sem ereszkedik térdre és nem lesz az amerikai-angol gyarmatosítók, bé­renceik — a Tito-Rankovics-banda — rabja. Jugoszlávia dolgozó: udják, hogy a titóis.a önkényuralom éj az im­perialista rabság ellen vívott igaz­ságos harcukban a demokrácia és a szocializmus táborának hatalmas erkölcsi segítségére és legyőzhetet­len erejére támaszkodnak. Jugoszlávia forradalmi erői ma a terror és provokáció ellenére is 'folytatják a munkát, hogy megte­remtsék Jugoszlávia valóban kom­munista- mi rxista-leninis-ta pártját, amely hű a proletárinternacionaliz- mus elveihez. Nincs már messze az a n: p, amikor népeink ennek a párínak a vezetésével újból kivív­ják Jugoszlávia amerikai-angol im­perialistáitól való függetlenségé'. Eljön az idő. amikor Jugoszlá­via felszabadult népei éppen úgy fogják építeni új, boldog életüket, ahogy im Magyarország és a Srov- je unió körül tömörült többi népi demokratikus ország dolgozói épí­tik az:. A Franco fasiszták :licit hőse-- s-c:i harcoló spanyol dolgozók ős spanyol kommunisták üdvözletéi R lupszláv fgrnöalmi emigránsok képviselője Meleg szeretettel üdvözölték a Kongresszus -résztvevő: a jugoszláv forradalmi emigránsok képviselőjét. Pero Popivoda tábornokot. Nagy taps fogadta Popivoda elv- társ beszédét, amelyben a jugo­szláv népnek Tito és fasiszta ban­dája elleni szabadságharcáról szá­mol! be. .Küldöttségünk örömmel üdvözli a Magyar Dolgozok ' Pórijának II- Kongresszusát., a Szovjetunióban és a nép; demokratikus országokban tartózkodó és erőinket a bűnös Tllo-R-jnkovlcs klikk elleni harcra egyesítő jugoszláv forradalmi emig­ránsok nevében. Az Imperialista agresszív erők és szckérípiólk.- Titúék, ma egység, ■frontot fílko.nak a béke, a demo­krácia és a szocializmus tábora ellen. Az imperialisták Tito és Ranko’vics fasiszta klikkjét harci fegyvernek használják a nép: de­mokratikus országok. köztük a Magyar Népköztársaság ellen, hegy aláássák szabadságát és független, ségét. Az imperialista rabság és a Tito-Rankovics klikk fasiszta' rend- ellen nehéz harcot vívó jugo­szláv hazafiak a magyar nép ered­ményeinek ét sikereinek láttán is­me meggyőzödnek arról- hogy egy ország' kulturális felemelkedése és a ’ dolgozó tömegek jólétének • növe­kedése csak ott lehetséges -ahol a dolgozó nép van a hatalmon ahol biztosítva van az ország független­sége, ahol nincs lehetősége az im­perialista ragadozók • uralmának és önkényének, ahol szoros a barát­ság; és.,-testvéri" együttműködés a Szovjetunióval. A Tito-'klikk semmiféle fasiszta propagandája nem képes elfojtani népeink szeretető • felszabadítójuk, a Szovjetunió iránt- nem képes a jugoszláv nép soraiba a szomszédos demokratikus országok népeivel szemben ellenséges érzést elhinteni­Mélységesen meg vagyunk győ­ződve róla, hogy a jugoszláv nép sohasem fogja elhinni az; a Tiío- féle rágalmat, hogy 8 Szovjetunió, Magyarország. Románia, Bulgária- Albánia és a többi demokratikus állam népei ellenséges érzéseké; táplálnak Jugoszlávia népei iránt. Jugoszlávia népei a háború évei­ben nem hajtották meg fejüket a hitlerista hódítók előtt és a Szov­jetunió hatalmas s-egí »égével ki­1 Antonio Mije, a Spanyol Komniu- I nista Párt Politikai Bizottságának i tagja adta át. Nagy öröm szántunkra — non- j dotta, — hogy résztvehetünk ezen a ! nagyszerű Kongresszuson, hogy | megismerhetjük a szocializmust épí­tő, alkotómunka lázában égő, új népi Magyarországot, a békéimre 1 egyik élenjáró harcosát. Ez erősít j bennünket a f ranco rendszer client : harcban, bátorságot önt belénk ab- i ban a nehéz, kemény, de dicsőséges j küzdelemben, melyet a demokrác’a lés a béke megvalósításáért vívunk ; Spanyolországban. ' A nép.egyre inkább megérti, hegy | legádázabb ellenségei az amerikai ; imperialisták, akik azt képzel k, hogy ja spanyol nép harco'ni iog, vérét i fogja ontani szörnyű v láguralmi [terveik érdekében. De nagyol té­vednek. a spanyol nép lelke- mélyé- bő gyűlöli a háborút, szereti a bé­két, harcol a békéért. (Hatalmas tops.) Ebben a nehéz harcban a marxlz- nius-'cn!n'zmus-sztá iinizmus- halha­tod, m tanításai, a nagy Bolsevik Pari tapasztalatai, a dicső Szovjet­ül: Y, é< lángeszű vezére, a haladó ember ség nagy vezetője, Sztálin elvlárs lelkesítenek bentiünket, (Nagy taps.) élén, a hadsereg, a. tengerésze: és a légihaderő kötelékeiben maradék­talanul teljesítik kölelcségüket. Ha a háborús uszítok háborút kezdenek, a görög nép és hadsereg ellenük fordítja fegyvereit. Vannak még szabad hegyek Görögországban, ki­űzzük hazánkból az idegen megszál­lókat cs -szabad, független népünk hozzálát Népköztársaságunk {el­építéséhez. Ezután Nógrádi Sándor övtárs bejelentette, hogy Rákosi Mátyás elvtárs referátumához 144-en je­lentkeztek hozzászólásra, ebből ed­dig már 50-en szólaltak fel- Nóg­rádi elviéi-g javasolta, hogy három íe szólalá.' után a v iát zárják >e. A Kongresszus a javaslatot egy­hangúlag elfogadta. A Magyar-Szovjet Társaság üd­vözletét Kakuk Józseíné elvtársnő, az MSZT titkára tolmácsolta. A március hónapban megtartandó Magyar-Szovjet Barátsági Hónap­ban szervez-sióink komolyan fognak fejlődni. A megyei pártbzottságok segítsék a megyékben lévő MSZT szervezeteken adjanak megfelelő iránymutatást, hogy könnyebben tudják végezni az MSZT-ben rájuk váró feladatoka: — fejezte be íel- ■szó’.n árát Kakuk -Józseíné Cvlárs- nö. Kerekes Untai eivtárs, a püspökladányi Járási Páribizo!tság titkára felszólalásában a tag- és tagjelölt, felvétellel foglalkozott. Rákosi elv-társ 1950 október 27.i referátuma előtt egyedül a káde­res eivtárs végezte a tag- és tag- je’.öitfelvétel elbírálását. Most már bevonjuk ebbe a munkába a járá­si választmányt és a Járási Párt- bizottság tagjait. Három hónap alatt 541 jelentkező volt, ebből felvettünk 396-ot. Ha megnézzük pártszerveze­teink szociális összetételét, meg­állapíthatjuk, hogy az egyénileg dolgozó - parasztok arányszáma alacsony. Például a püspokládé, nyi I-es alapszervnél 1.08 tag és tagjelölt van, ezek közül csak 13 egyénileg dolgozó paraszt. A női tagok aráriysaáma sem kielégítő. A nádudvari IV-es alapszervezet­nél 75 párttag és tagjelölt van és csak 9 a nő. Vagy a biha’.nagyba- jorni teimelöcsoportban 40 tagból csak 5 nő van. A hiányosságok közé tartozik az is, hogy sok jelentkezőt elutasí_ tunk ami azt bizonyítja, hogy még nem elég céltudatos nálunk a pártépítö munka, nincs össze­kötve az egyéni agitációval. Mun­kánk megjavításához tervünk az. hogy minden egyes pártevezetösé- gi tag, minden egyes népnevelő foglalkozzék egy-egy becsületes dolgozó paraszttal, vonja be maga mellé a munkába, hogy később a Párt tagjává válhasson. SZMOMIÉI | - - - í~ 1 . Éljen a dolgozó munkások és Gero Ernő elvtárs beszámolója eredményeinkről és további feladatainkról a népgazdaság szocialista épitése terén ezeket mondta: Görögországban s monarchoías'szta rendszer és az -amer.kai megszállás «lati a mun­kások és parasztok, az egész dol­gozó nép nehéz körülmények között él — kezdte felszólalását. Nyomor­ban, néikfl özése.k között tengeti I életéi. A hírhedt T-ruman-segé’y dollűr- S m íl'óit háborús előkészületek eél- ; jalra fordítják. Az országban véres ; ;error dühöng. Egész Görögország egyetlen hor- j zaltnas ías'gzt-a koncentrációs tábor, ' szörnyű pokol és élő példája an­nak, mivé válhat egy ország, ha az amerikai és angol Imperiai'sfák kar­mai közé kerüi. Erkölcsi züllés,sik­kasztás. botrány, dőzsölés, korlia- dás jellemzik a monarchofasszta rendszert és az amerikai megszál- : äst. Ami Görögországban folyik, egyetlen célt szolgái: a háborút. Az amerikaink Görögországot katonai iámaszpon.lá-alakították á; ;i Szov­jetunió ég a népi demokratikus or­szágok ellen-. A görög dolgozó népet nem Ipri meg a véres terror, sem, • Es ,ha a monarchofasiszíák 1 és -az angol­amerikai háborús uszítok arra vete­mednének, hogy háborút kezdenek, m: magunk, a görög. nép ássuk meg sírjaikat. A kommunisták a nép Joanesz loanidesz elvtárs, görög küldött

Next

/
Oldalképek
Tartalom