Szabolcs-Szatmári Néplap, 1951. február (8. évfolyam, 26-49. szám)
1951-02-22 / 44. szám
Jügy vagon burgonyát küldenek a mandoki dolgozó parasztok Budapestre Tegnap este érkezett a hír, hogy Mándok dolgozó paraszt, fai Pártunk Kongresszusának tiszteletére milyen ajándékot küldenek Budapest dolgozó népének. Úgy határoztak a mándo- kiak, hogy egy vagon jófajta burgonyát indítanak útnak. Máris hozzáfogtak a vagon feldíszítéséhez, a burgonya kiválogatásához, hogy a szép ajándék minél előbb Budapestre érkezzék. Mándok dolgozó parasztjai ezzel az ajándékkal is bebizonyítják a Párt ivánti szeretetüket, a munkásosztályhoz való ragaszkodásukat. Az amerikai airesszorok Japánnal kapcsolatos mesterkedései a hékeszerets népek határozón ellenállásába ütköznek Viktorov, a Pravda nemzetközi szemléjében foglalkozik az amerikai agress-zorok japáni mesterkedéseivel és ezzel kapcsolatban többi között ezeket írja: ,,Az amerikai imperialisták abban a törekvésükben, hogy Távol- Keieten háborút robbantsanak ki, fokozzák mesterkedéseiket Japánban. Az amerikai háborús gyújtogatok agresszív tervei aggodalmat keltenek a japán nép azéles rétegeiben. Az országban nő a mozgalom. amely tiltakozik Japán újramiUtarizálása, az amerikai és más imperialisták politikája ellen. Japán újrafelfegy vei zése ellen széleskörű tiltakozó mozgalom bontakozott ki Kínában és rnás békeszeretö ázsiai országokban is. Ismeretes, hogy az Egyesült Államok kormánykörei arra törekszenek, hogy a japán népre olyan rendszert kényszerítsenek,rá, mely a Nyugat-Németországban fennálló megszállási státutumhoz hasonló. A megátalkodott agresszorok mesterkedései azonban — mondja befejezésül Viktorov — a béke- szerető népek határozott ellenállásába ütköznek.” K ONCRESSZUSlVERSEN YHIR 4 DO A Szakszervezeti Világszövetség a békeharc egyik fontos csapata hnxnyeeov elvíárs beszéde a varsói nagygyűlésen Február 20-án Varsóban nagygyűlést tartottak a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottsága ülésének tiszteletére. A gyűlésen résztvett Dl Vittorio és a Szakszervezeti Világszövetség lobbi tagja- Viktor Klos'ewicz, a Lengyel Szakszervezeti Szövetség Központi Tanácsának elnöke megnyitó beszédében üdvözölte a nemzetközi szakszervezeti mozgalom vezetőt, majd Di Vittorio szólalt fel. Kifejez e elragadtatását attól a hősies alkotó munkától, amellyé! a lengyel nép építi úi életét. Elmondotta, hogy a háború e'ött Lengyel- országban az ipari termelés színvonala 2.5-szer alacsonyabb volt, mint Olaszországban. Az elmúlt néhány év során a lengyel ipar túlhaladta az olasz ipart. Lengyelországban ma nincs munkanélküliség, míg Olaszországban a hivatalos adatok szerint ma 2.120.000 munkanélküli van. A Szakszervezeti Világ- szövetség feladata — folytatta a továbbiakban Di Vittorio •—: harcolni fogunk a munkásosztály élet- feltételeinek megjavításáért a háború ellen, a fegyverkezés ellen, a háborús gyújtogatok mesterkedései ellen, a nyugatnémetországi militari z m u p. újjáélesztése ellen. V. V. Kuznyecov elvtárs. a Szovjetunió Szakszervezeti Szövetsége Központi Tanácsának elnöke felszólalásában beszélt arról, hogy a Szakszervezeti Világszövetség a békeharcosok egyik fontos csapata. Most, am'kor a háborús veszély fokozódik, különösen szükséges, hogy a népek vegyék kezükbe a béke - Megőrzésének ügyét és végig kitartsanak mellette. Ma elsőrendű jelentősége van a béke megőrzéséért folytatott széleskörű mozgalom-* nak, amely eszköz a háborús, gyújtogatok bűnös mesterkedéseinek 'leleplezésére. A Szovjetuniói amikor a kommunizmus építésének hatalmas tervét váltja valóra, rendíthetetlenül olyan politikát folytat, amely a háború elhárítását és a béke megőrzését szolgálja. Ezután Warnke, a Német Demokratikus Köztársaság szabad szak- szervezetei szövetségének elnöke szólalt fel. A német nép sem Kelet-, sem Nyugat-Németors7,ágban nem akar háborút és harcol a békéért. — mondotta. — Az amerikai imperialisták fel akarják támasztani Nyugat-Németországban a hitlerista hadsereget. Nyugat-Németország 1 a kossá ga azonban ezzel a jelszóval válaszol a háborús gyújtogatok terveire: „Nélkülünk”! Warnke hangsúlyozta, hogy a lengyel-német barátságot megszilárdítja az Odera—Ne:se határ meg- állapitása. Lou's Saillant, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára hangsúlyozta: Azok a támadások, amelyeket az imperialisták intéznek a Szakszervezeti Világszövetség ellen, bizonyítják, hogy a Szakszervezeti Világszövetség híí maradt a nemzetközi proletariátus e'ött vállalt kötelezettségeihez. A Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának rendkívüli ülésszaka fontos határozatokat fog hozni, amelyek még hatásosabban előmozdítják a békéért folytatott harcot. A gyűlés résztvevői határozatot hoztak, amelyben üdvözlik a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő vezető t és tiltakoznak a Szak- szervezeti Világszövetség Központja franciaországi működésének betiltása ellen. Zsoitánszki György, a Vulkán munkása tegnap még a 219 százaléknál tartott, ma az éire tört, első lett, hogy ö nyerje et a „legjobb kongresszusi versenyző" címet. Tegnap még nem volt újítása, ma már van. Újabb módszert alkalmazott a csiszolásnál, amivel jobb, gyorsabb lett munkája. Rákosi elvtársnak tett ígérete tüzelte öt, így érte el a 335 százalékot és ez ad neki arra is erőt, hogy holnap még nagyobb legyen eredménye és most már a 350 százalék felé törjön. Nem titok munkamódszere sem. Már hosz- szabb idő óta tanítja rá Bodnár Sándort. Bodnár Sándor eddig a 150 százalékkal vívódott, ma már ö is felzárkózik a legjobbak mögé 215 százalékos eredményével. Soltész Lajos és Matusz Imre eredménye 298 százalék volt a Kongresszusi Hét második napján, Nagy Géza pedig 240 százalékra teljesítette normáját. A szereide I. dolgozói a legjobbak akarnak lenni a kongresszusi versenyben. Utolérték a szereide II.-t, sőt a Kongresszusi Hét második napján már messze maguk mögött hagyták. Átlageredményük 201 százalék. ELŐRE, IFJÚMUNKÁSOK ’ A nyíregyházi Magasépítési Vállalat ifjúmunkásai előretörtek a versenyben, hogy beváltsák a Pártnak tett ígéretüket. Harcolnak azért, hogy bebizonyítsák ha- zafiságU'kat, hogy valóban a szocialista munkaverseny élén jár janak. Most a Vulkánban is újabb lendületet vett a DISZ ifjak munka versenye. Nagy József és Enye- dd János ifjúmunkások az elsők lettek az öntödében. Eredményük 177 százalék. Szép eredményt ért még el a Cifra és Jámbor pár, Cifra Mihály és Tóth Pál, akik 161 százalékra teljesítették normájukat. Az üzem átlagteljesítménye tegnap még 137 százalék volt, ma pedig túljutottak a 140 százalékon is. De amíg a Kongresszusi Hét előtt százalékukkal együtt emelkedett a selejt is, most ezen a téren változás állott be. Keményen harcolnak az öntödei seiejt ellen és napról napra csökken az. Tegnap még 6.3 volt selejtjük, ma már csak 6.1. Megértették, hogy nem végezhetnek jó munkát akkor, ha selejtjük nő, ha munkájuk egy része kárbavész. Ezért csökkentik a seiejtet, azért törekszenek arra, hogy munkájuk minél tökéletesebb legyen. SZTAHANOVISTÁK EREDMÉNYE Tegnap még arról adtunk hírt, hogy Zajácz elvtárs, a munkaér- demrendes sztahánovista kőműves és Kocka János sztahánovista 150 százalékra teljesítették normájukat. Tegnap -még a régi módszerrel dolgoztak — most pedig Mak- szimenkó elvtárs módszerével falaznak. Befejezték régi munkájukat, ahol nem volt lehetőség arra, hogy az élenjáró gyorsfalazási módszert alkalmazzák, de most bebizonyították, hogy ők is tudnak jobban, dolgozni, bebizonyították, hogy nagyszerű eredmények elérésére képesek. Kocka, Zajác és B’á- fcián elvtársak dolgoztak együtt g'yoivaialazási módszerrel a Tejüzem építkezésénél és 452 százalékot értek el. Tovább fokozta eredményét Ferenci Mihály elvtárs is, a sztahánovista ács. Hétfői eredménye 303 százalék volt, ma pedig újabb 4 százalékkal emelte azt. A nyírmadai telepen B. Oláh András sztahánovista 210 százalékra teljesítette normáját, Sárkány Béla vasbetonszerelő csoportja pedig 158 százaléknál tart. A festők között legjobb Szabolcsi Sándor, aki 162 százalékos eredményével jár az élen. Az ifjúmunkások versenyében a mai napig a Liptai ifjúmunkás brigád tartja az elsőséget. TOVÁBB IS ELSŐ AZ ALKALOIDA A Kongresszusi Zászlóért folyó versenyben még mindig az Alkaloida tartja az első helyet. Bár a Vulkán dolgozói előretörlek, szép eredménjUik van, de még nem érték utói az Alkaloidát, ahol kongresszusi felajánlásukat 138 -százalékra teljesítették az üzem dolgozói. Vigyázniuk kell az Alkaloida munkásainak az elsőségre. A Vulkánban egyre magasabbak az eredmények, csökken a selejt és napról napra emelik az üzem át- 1 agtelj esítmény ét. Keményen küzdenek az öntök, még jobban dolgoznak a szereidében és a csiszolók, eredménye is egyre nagyobb. Nem elég az Alkaloidának sem a régi eredménye, még nagyobb és magasabb százalékra kell törekednie Reszegi elv- társnak, a Gerő- és Révai-brigád tagjainak. KI LESZ A LEGJOBB A TATAROZÓ VÁLLALATNÁL? A Tatarozó Vállalatnál már az elmúlt héten megkapták a vándorzászlót a kongresszusi verseny legjobbjai. A „legjobb munkate- iep” zászlaját a nyíregyházi telep dolgozói érdemelték ki. Itt volt a legmagasabb a munka termelékenysége, a legjobb az anyagszervezés és a zászló átvétele után újabb eredmények elérésére tettek ígéretet. A legjobb brigád a kisvárdai telepről került ki. Varga Ferenc kőműves brigádja kapta meg a zászlót, ígéretet tettek arra, hogy teljesítményüket 130 százalékra emelik. de magasan túlszárnyalták ezt. A második és harmadik bérhéten 159 százalék volt teljesítményük, az utána következő két héten pedig 199 százalékot értek él. Ekkor ismerkedtek meg Mak- szimenkő elvtárs módszerével és •legközelebbi eredményük pedig 233 százalék volt. ígéretet tettek arra, hogy most már a 250 százalék eléréséért fognak dolgozni. Fokozza tovább eredményét Varga Ferenc brigádja, de vigyázniuk kell Úri Mihályéknak is, mert máskülönben kicsúszik a zászló a kezükből. Uj, nagyszerűbb eredmények születnek ezen a héten. A munkások a legjobbat adják, hogy elnyerjék a Párt zászlaját, hogy megmutassák, mennyire ünnep számukra a Pártkongresszus. A kongresszusi verseny falusi frontjáról Tegnap volt az ünnepi Ivongresz- szusi Hét második napja- A kongresz- szusi versenymozgalom munkaslke- rei falva'nkban is szaporodnak. No a terménybegyüjtésben kiemelkedő dolgozó parasztok száma, szép eredményeket érnek el nap mint nap az állami- gazdaságok, termelőszö- veíkezetek, gépállomások do’gozóiA BALKÁNVI ÁLLAMI GAZDASÁGBAN az északi. gyümölcstermelő brigád tagjai azt vállalták a Pártkongresz- szus tiszteletére, hogy a metszési normát nyolc fa megmetszése helyett tiz fával teljesítik. Vái’alásuk szerint 1900 gyümölcsfa metszését 238 munkanap helyeit 198 nap alatt végezték el. Vállalásukat százszázalékosan teljesítették. a nagykallói gépállomás rövidesen befejezi az erőgépek kijavítását. Kilencven százaléknál tartanak. A csépiőgépjavíiási munkák áilása 71 százalékos. Az ekék 65 százalékát réndbehözták már, a tárcsák 90, a vetőgépek ' 96 százalékát javították ki eddig. A javítási munka átlaga a nagykállói gépállomáson 82.6 százalékos. A [kongresszusi Hét végére 100 százalékos eredményt akarnak elérni, A SÓSTÓHEGYI „VÖRÖS CSILLAG” termelőszövetkezet dolgozó parasztjai február 16-ra befejezték gyümölcsösükben a meíszési és iörzs- ápolás: munkákat, a faalj-ásássai is elkészültek, a trágyát kíhordták a földekre. Gazdasági udvarukat rendbehozták, körülkerítették. Két új doliőnypajtát Is építettek. Vá - laliák azt is, hogy összesen száz órát fognak foglalkozni a munke- egységszámolással: tanulja meg azt minden egyes szövetkezeti tag a Pártkongresszus idejére. Eddig nyolcvan órát tanultak együtt. Ezeken a tanulókörökön minden egyes szövetkezeti tag résztvett. . A SZÉLSÖBOKORI „SZABADSÁG” termelőcsoportban a dolgozó parasztok kongresszusi vállalásukként rendbehozták, kijavították istállójukat, megjavítottak közös munkával egy lakóháfzat. A BARABÁSI „KOSSUTH” terme!öcsöpört dolgozó parasztjai a kongresszusi készülődés idején mindent elkészítettek a tavaszi munkákra. Kijavították mezőgazdasági gépeiket, megtisztították a vetőmagot. A csoport tagjai tanulják a munkaegységszámolást. Azok a tagok, akik a múlt rendszer bűne! miatt nem tanultak meg írni. olvasni, tanfolyamra járnak, a Párikongresz- szus Észleletére megtanulnak írni, olvasni! Vállalása szerint a csoport vezetősége megszervezte a brigádokat, munkacsapatokat, A Pártkongresszus tiszteletére máris megalakult a termelőcsoport kuliúrgárdája. A nagy ünnepre szén műsorral készülődnek. Jakab János csoporitag vállalta, hogy a gazdaságnak szükséges vesszőkosarakat megköti a kongresszusi készülődés idején. Ö is, az egész termeiőcso- port teljesítette vállalását. A BEREGSURANYI „DÓZSA” termelőcsoport dolgozó parasztjai is büszkén jelenthetik, hogy a Párt- kongresszus tiszteletére alaposan felkészültek már a tavaszi szántás- vetésre. Minden mezőgazdasági gépüket, szerszámukat kijavították, a tavasziak vetőmagját elkészítették a vetéshez, a vetőburgonyát iecsi- rázták, kiválogatták. A NAGYDOBOSI GÉPÁLLOMÁS igencsak eimaradi a lalaimunka* _________________ S^ilfiiCS-SZIÍllil ül f Mtosi elirtárs beszállít mond _Aj ulhuuluü utHimmii mi I szombaton délután a budapesti !