Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-12 / 263. szám
IM» NOVKMBZat 11, ▼ISAJUfA» 9 POLITIKAI ISKOLA Az ember származása I. r Ä felfedezések, á megcáfolhatat- Han bizonyítékok tudományosan már Irégen eldöntötték az ember szár- Imazásának kérdését: az ember az állatvilágból emelkedett ki. Azonban az ember származása körüli viták még mindig - folynak. Miért? (Nem tudományos okai vannak e vitáknak, hanem egészen más. Világnézeti és társadalmi okai. Tudjuk azt, hogy a kizsákmányoló osztályoknak érdeke az igazság meghamisítása. A kizsákmányoló osztályok a haladó gondolkodásnak gonosz ellenségei. Ezért támadják még most is az ember származásának tudományos, haladó magyarázatát. Az egyházi reakció pedig kontrázik nekik. Amikor ezelőtt több, mint száz évvei Harvey, egy nagyhírű tudós felfedezte a vérkeringést, a klerikális reakció üldözni kezdte. A reakció azt _ tanítja, hogy az embernek az állatvilággal semmiféle kapcsolata nincs, az állatokat csak azért teremtették, hogy azok az embert szolgálják. Ezt meg kell hálálni és bele kell nyugodni, hogy gazdagok és szegények vannak a földön. íme, így akarták megkötözni az emberek szabadságharcát az elnyomók az egyházi reakció segítségével. Aki pedig meg akarta mondani az igazságot, azt börtönbe vetették, meg- vesszőzték, vagy máglyán égették ei. A pápa azt mondta: a Főid egy helyben á'.l és minden körülötte mozog. Gallilei bebizonyította az ellenkezőjét: börtönbe vetették. A fejlődő kapitalizmus, amelynek kezdeti időszakában még szüksége vo!t a tudományos kutatásokra, a haladó tudományra, nagyobb teret engedett a haladó gondolatoknak, annak ellenére, hogy az egyházi reakció akkor is diihödten acsarkodóit. Ilyen viszonyok között állította fel Darwin fejlődési elméidét. Darwin bebizonvította, hogy az élőlények nem változatlanok, mint azt a mesék és legendák állítják. A mi élő állatok és növények egyszerűbb állatokból cs növényekből fejlődtek ki. Bizonyítékai ennek a főid különböző rétegeiben talált állati és növényi maradványok. Különböző földrétegekben más és más állatok csontvázaira bukkanunk. A reakciósok azt akarják elhitetni az emberekké!, hogy ennek magyarázata: az első teremtés rossz volt, óira kellett kezdeni. A második is rossz volt. ismét el keltett kezdeni és így tovább. Nem valami nagy bölcsességgel rendelkezett a „mindenható erő”, ha ilyen sokszor kudarcot vallott. Darwin igen világosan megmagyarázza ezeknek az ősi maradványoknak az eredetét. F.zek a maradványok — mint néldául az állati csontok, a ma é'ő «Mato-k őseitől származnak. Minél mélyebbre hatolunk a földbe, annál régihb maradványokra bukkanunk. Felül emlősállatok, madarak csontjait találhatunk. Le'jebb hatalmas csúszómászó- két, gyikokét. A madarak és emlősök ezekből származtak. Még mélyebben csak balcsontvázakra bukkanunk — vagyis a csúszómászók és gyíkok ezektől származtak. Még mélyebb rétegekben találhatjuk meg a rákok, csigák, kagy'ók, rovarok maradványait: tehát a halak előd ’ej a gerinctelen ál'atok voltak. Leiiebb férgek lenyomatai vannak a kőzetekben, aztán egysejtűek páncélma- radványni s még lejjebb: az éle'nek semmi nyoma. Ha ezt az utat visz- szafelé tesszük meg, úgy tárul fe! előttünk az élő világ története, mintha könyvet lapoznánk. Egy és félmilliárd évvel ezelőtt semmiféle nyoma nem vott az életnek. Hosszú-hosszú évek után alakult ki az őstenger. S az őstenger vizében feloldott széntartalmú anyagokból kialakult kialakult egy kocsonyás csepp, amely a benne lévő anyagok változásai következtében mozogni kezdett. Ebből a cseppbő! alakult ki az ál'atok és a növények világa, úgy, ahogy az előbb bemutattuk. Darwin világosan látta ezt a kérdést s utána felvetette a következőt:, mi okozta, mi irányította az átalakulást? Egyetlen élőlény sem egyezik mindenben közvet’en elődeivel. Minden utód eltéréseket mutál szüleivel szemben. Ezt használták fel a növények és á'htok nemesitől arra, hogy valamilyen célra hasznos növény- vagy állatfajtákat hozzanak létre. Hogyan tenyésztettek gyors agarakat? Mindig kiválasztották a leggyorsabbakat és azokat szaporították. Az ember tehát kiválogatással alakította a növényeket és állatokat. A háziasszony a rosszul tojó tyúk nyakát elvágja a konyhában, a jó tojókat pedig szaporítja. Ilyen kiválogatás magában a természetben is van. Az élőlények környezete állandóan változik s így változnak az élőlények tulajdonságai is. S csak azok az állatok szaporodnak tovább, amelyek környezetüknek megfelelő tulajdonsággal rendelkeznek. Darwin ezekkel az elgondolásokkal fényt vetett az ember származásának kérdésére is. Nem véletlen az, hogv az egyházi reakció kíméletlen támadást indított Darwin , tanításai ellen, kihasználva annak hiányosságait. Mik voltak Darwin tanításának hiányosságai? A kiválasztódási folyamat az ő elgondolásában inkább tőkés verseny formájában zajlik le és irgalmatlan létért való küzdelmet magyaráz még fajokon belül is. Darwin nem tudta magát kivonni a tőkés rendszer ideológiai befolyása alól. Ugyanakkor nem ismerte fel az emberi társadalom és az állatok világa között fennálló lényege« különbséget sem. Ezekkel a kérdésekkel a továbbiakban bővebben foglalkozunk majd. Amikor a kapitalizmus még fejlődő volt, akkor a haladó elméletek bizonyos mértékig virágozhattak. Azonban, amikor végóráit éli, az imneriaüzmus korában mindenféle haladásnak megátalkodott ellensége a kapitalista rendszer. Ma a háborús gyújtogató imperialisták nemcsak bombákat gyártanak, hogy azzal megöljék az embereket, hanem olyan „elméleteket” is koholnak, amelyekkel cáfolni akarják a haladást. így magyarázzák félre Darwin tanítását is. Nem tetszik nekik az. hogy Darwin rámutatott: nincs semmi változhnt.atianság. A háborús gvu itogatók szeretnék szöfnyű világukat, az embertelen kizsákmányolást változtathatatlannak beáll!-, tani és örökérvényűnek tanítani. A Szovjetunióban azonban, a béke és szocializmus hazájában minden haladó' gondolat virágzásnak indul. S azt, amit harcos tudósok önfeláldozó munkája megalkotott, a szovjet tudósok azt továbbfejlesztik az ember életének jobbátétete érdekében. A szovjet tudósok felkarolták Darwin tanításait ís és k;kü- szöbölték annak hibáit: sok tekintetben megoldották az emberrévá- lás egyes részletkérdéseit is. Milyen bizonyítékai vannak az ember és az állatvilág közti kapcsolatnak? Az emberi test legfontosabb anyaga a fehérje, összetételében igen közel áll az állati fehérjékhez. Az emberi test a'apelemei, a sebek ugyancsak hasonlítanak az állati sejtekhez. Sokszor meg sem lehet őket különböztetni. Az emberi szervezet felépítése, a csontváz szerkezete ugyanaz, mint a szárazföldi gerinceseknél. Az emberi magzat fejlődése nagyon hasonlít egyes em'ősállatok magzati fejlődéséhez. Ebben a korban alig lehet őket megkülönböztetni. Az emberi magzatnak egy bizonyos időszakban farka van és szőr borítja. A bizonyítékok közé tartozik az úgynevezett ata- vizmus is — a távoli ősökre emlékeztető visszaütés: a magzati korból az újszülött néha magával hozza az állati sajátságokat. így születnek „kutyafejű” szőrös emberek például. Az állati eredetre emlékeztetnek a még ma is meglévő haszontalan szervek, mint a féreg- nvulvánv, íarkcsigolyák, a fül külső izmai. Itt merül fe! a kérdés: melyek azok az állatok, amelyek az emberhez, a legközelebb állanak? Ezek az úgynevezett emberszabású majmok. Szervezeti felépítésükben, viselkedésükben az első pillanatban sokban hasonlítanak az emberre. A mellső és Hátsó végtagjaik elkülönülnek- A majmok a mellső végtagjaikat főleg nem járásra, hanem fogásra használják. A majmok egyrésze nem jár állandóan négy lábon. Szemeik az arc mellső oldalán helyezkednek el. Utánzóképességük van Azonban mindezek a hasonlatosságok mellett a ma élő majmok lényegesen különböznek az embertől. Az agykoponya és agyvelő még a legfejlettebb majomnál is csak egyharmadrés-ze az emberi agyvelőnek. S ez az agyvelő sokkal fejletlenebb, mint az emberé. Az első végtagok felépítése, izomzata durvább az ember kezénél. A hüvelykujjak rpvi- debbek, a karok hosszabbak. A mai majmok 6ohsem járnak teljesen két- lábon s ennek megfelelően koponyájuk is félig lóg. És a külső hasonlóságok ellenére, a majmok viselkedése meg sem közelíti az emberek viselkedését. A .majomnál a tevékenységet' csak pillanatnyi szükség'. vagy alkalom diktálja. A majom nem tud előre tervezni, nem ismer fogalmakat és minden to-, vábbi nélkül feláll egy olyan székre, amelynek hiányzik az egyik lába. Ezek a különbségek mind azt bizonyítják, hogy a ma élő .. majmokból az embert lehetetlen leszármaztatni. A ma élő majmok nem az ember elődei. Nyilván egy olyan majomfajta, amely az embernek és a ma élő emberszabású majomnak egyaránt őse. volt. (Folyt, köv.) Csatlakozom a „Néplap“ levelezőinek versenyéhez Örömmel olvastam Simon Sándor elvtárs versenyfelhívását. Szívesen csatlakozom a levelezőversenyhez és elfogadom a versenyszempontokat. A magam részéről vállalom, hogy üzemünk munkaverseny eredményeit, a kiértékelés után pontosan küldöm, hogy ezáltal lelkesítsem üzemünk dolgozóit a jobb munka elvégzésére, továbbá vállalom, hogy az üzem életéről havonta legalább két kiértékelő leve’et küldök. Ebben foglalkozom a versennyel, üzentünkben található hibákkal is. Ezenkívül üzemünkben levelezésre beszervezek még egy elvtársat. Valóban úgy van — ahogy azt Simon elvtárs is megírta—, hogy megyej. lapunk csak úgy szolgálhatja a szocializmus építését, ha a dolgozók széles rétegei állandóan megszólalnak a lapon keresztül. Mi, levelezők a saját területünkön ismertethetjük tapasztalatainkat, kicserélhetjük azokat, vagy ha szükséges, bírálatot is gyakorolhatunk, hogy segítsünk társainknak, hogy valóban a legszélesebb dolgozó réteg szólaljon meg a Néplapon keresztül. Igaza van abban is Simon elvtársnak, hogv a Néplapnak is sok tennivalóba van még ezen a téren, de hozzáfűzhetem azt is, hogy a levelezőknek is. TÁRNÁI GYULA az Alkaloida Vegyészeti gyár levelezője Jól indult az oktatás a tiszalöki erőmű építésénél Az átlag termel és 3 — 4 százalékkal emelkedett ! A tiszalöki Vizán űépílő üzemi pártszervezete mielőtt hozzákezdett volna az új oktatás megszervezéséhez, átvizsgálta az elmúlt év oktatási munkáját. Kielemezte a hibákat, hiányosságokat, hogy többet el ne kövesse. Milyen hibák voltak a tavalyi oktatásnál ” A pártszervezet akkor nem végzett felvilágosító munkát, nem magyarázta a tanulás, az állandó önképzés fontosságát. A köny- nyebbik megoldást választotta. Egyszerűen kiírták a pártszervezet Íren azoknak a dolgozóknak a nevét, akiket be akartak vonni az oktatásba. Meghívót küldtek a szemináriumra. A hallgatók a szeminárium első estéjén hallottak először az üzemben meginduló oktatásról. A szemináriumok hallgatósága feivilágosítatlanul került az előadó elé. A szervezetlenség minden vonalon megmutatkozott. Nem gondoskodott a pártszervezet megfelelő teremről, fűtésről, ülőhelyekről. A hallgatóságnak hideg teremben, állva kellett végighallgatni az előadást. Az is Igaz, hogy a szó elszáll, de az írás megmarad. Ez bebizonyosodott. A hallgatók nem tudtak jegyzetelni, nem mélyed- hettek el az anyagban. Ezt tetőzte és súlyosbította, hogy az előadók sem gondoskodtak a megtartott előadást tartalmazó füzetről. Rossz volt az ellenőrzés is. A szemináriumokat a pártszervezet magára hagyta. Az előadók közös megbeszélést egyetlen alkalommal sem tartottak. Nem számoltak be a pártszervezetnek tapasztalataikról, munkájukról. Mi lett ennek az eredménye ? A szeminá. riumok hallgatóságának negyven százaléka lemorzsolódott. A POLITIKAI ISKOLÁK ELŐTT---- t Az elmúlt oktatási évben elkövetett hibák nemcsak azt mutatták meg a pártszervezet vezetőségének, hogy ml a rossz, hanem azt is, hogy hogyan kell a jót elérni. A pártszervezet vezetőségi üléssel kezdte meg a munkáját. A vezetőségi tagok között kijelölték a felelősöket, munkatervet készítettek és meghatározták azt az idő. pontot, amikor a felelősöknek be kell számolni az elvégzett munkáról. A vezetőségi ülés után azonnal megindult a népnevelő munka. A népnevelők minden dolgozóval átbeszélték a tanulás kérdését, felvilágosítást ad ik, megmagyarázták, hogy miért fontos a rendszeres tanulás. így minden dolgozó megismerte a tanulás célját, fontosságát. A jó munkának nem is maradt el az eredménye. Az üzem minden egyes dolgozója jelentkezett politikai iskolára. A KÁDEREK KTVALOGATASA A feladatok ezzel még korántsem voltak megoldva. A párt szervezet még külön is beszélt a dolgozókkal, a párttagokkal és a pártonkivüUekkel. Megvizsgálta, hogy ki milyen fokú oktatásra a legalkalmasabb, kinek milyen képzettsége van. így alakítottak a párttagok részére 3 alapfokú, 1 középfokú politikai iskolát, 10 dolgozót pedig a középkáderokta. tás önálló tanulójának osztottak be. Időben gondoskodtak tejemről, fűtésről, ülőhelyekről és asztalok, ról. Lehetővé tettéit, hogy niin- denld jegyzeteljen, elmélyedhessen az anyagban. Füzetekben sincs hiány. Az iskola hallgatója a jegyzeteiből és az előadást tartalmazó brossurából tanulhat. A Jő ELLENŐRZÉS SEGÍTSÉGET NYÚJT A HIBÁK KIJAVITÁSÁBAN A pártszervezet jól szervezte meg az ellenőrzést. A ltözépkáder- oktatásban résztvevők közül jelölték ki az ellenőröket. Minden iskolának van állandó ellenőre. Az ellenőrök rendszeresen beszámolnak a pártvezetőségnek tapaszba, lataikról, a hibákról és közösen beszélik meg azok kijavítását, bevált módszerek általános alkalmazását. Az iskolák előadóit is ellenőrzik. Előadás előtt az előadó bemutatja a jegyzetelt és beszámol arról, hogyan készült fel az előadásra. Az előadók minden előadás után megbeszélő és tapasz- talatátodó értekezletet tartanak. Ez lehetővé teszi az állandó tapasztalatcserét, a hibáknak az azonnali kiküszöbölését, és a pártszervezet ezen keresztül is ellenőrzést gyakorol. A TÖMEGOKTATÁS MEGSZERVEZÉSE A népnevelőik felvilágosító munkán keresztül végeznek szervező munkát. A szervező munkába bever fák az üzemi tömegszervezeteket Is. Közösen dolgoznak. A jövő kátén már a tömegoktatás is megkezdődik. Az üzem minden dolgozóját bevonják a tanulásba. Szerveznek egy rádiószeminá. riumot is. Erre az irodai dolgozókat vonják be. Indul egy oro«É- nyelvű tanfolyam és egy „Pravda” olvasókör. A Jő MUNKA GYÜMÖLCSE már Is megmutatkozott. 8-án volt a politikai iskolák első előadása. Az előadók ismerhették Rákosi elvtárs beszédét és az „Ember származása” anyagot. Az előadásról egyetlen egy hallgató sem hiányzott. Az előadás után Bársony István dolgozó és több társa felhívást írt a földdel rendelkező munkásokhoz. Figyelmeztették őket Rákosi elvtárs beszédének arra a részére, melyben a „két- Iakl” dolgozók problémájával foglalkozik. A felhívással egyidőben az üzem faliújságjain tömegével jelentek meg az iskola előadás- anyagát tárgyaló és munkahelyekre konkretizáló cikkek. A pártszervezet jó munkája kiváltja a dolgozók kedvét a tanuláshoz és megjavítja a teljesítményeket. Az üzem dolgozóinak termelése az első előadás óta 3—4 százalékkal emelkedett ! (_6. G—.) 3.3 mázsa liszt helyet! 10 mázsa Mint megyénk területén minden üzemben, úgy a kisvárdai műmalomban is munkafelajánlással ünnepelték a Forradalom évfordulóját a dolgozók. Egyöntetűen, tervüket összeegyeztetve vállalták, hogy megtakarítanak 3.3 mázsa lisztet, hogy ezzel is erősítsék hazánkat. A dolgozók szívvel-lélekkel vették ki részüket a munkából, ezen keresztül mutatták meg hálájukat a Szovjetúnió iránt. Munkafelajánlásukat háromszorosan teljesítették, így közel 10 mázsa lisztet takarítottak meg ezekben a napokban. Népbolt a népé vásároljon Szabolcs"Szatmár megyei NEPBOLTOKBAN