Szabolcs-Szatmári Néplap, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-12 / 263. szám

' S9S0 NOVEMBER iS, VAS ATTN AT» 5? Ma délelőtt adja át Beiirits Lajos elvtárs a mesve dolgozó népének Nyiregvkáza úl vasútállomását Minden új alkotás születése ün- ínepet jelent a dolgozó népnek, örömet és még nagyobb erőt ad. Nyíregyháza új állomása is min- «tőnknek örömet, felavatása ünne­pet jelent. Erről a modern, korsze­rűen berendezett állomásról ts el­mondhatjuk, hogy az alkotás kor­szakának első miivé, mely Titán népünk ereje még nagyobbaltat, még hatalmasabbakat fog létrehoz, ni. Országunkban ezer és ezer ilyen és még nagyobb alkotás hir­deti a dolgozó nép erejét, egye*­ajiará-át és békeliarcát. Ml alkotunk, építjük, szebbé tesszük hazánkat, boldogabbá » dolgozókat, ( Az Imperialisták le­rombolják a nép alkotásait, rom- badöntik a szabadságért harcoló népek hazáját, rabolnak, gyilkol­nak. Az imperialisták azt a sorsot szánták a mi szép hazánknak is, amit Koreának, népünknek azt a sorsot, amit a koreai népnek. Ter­vüket szeretnék megvalósítani, azonban a béketábor erején meg­törik minden akaratuk, csődöt mond minden tervük, minden szá­mításuk. Az áj állomásépület, az új dohányfermentáló és minden, ami ebben az országban van, arra kötelez, hogy roegvédjük a rom­bolók, a gyilkosok támadásától. Megőrizzük békénket Ez az or­szág a mi országunk, itt már a nép keze épít, a mi feladatunk a megvédése is. Minden dolgozó em­bernek az a feladató, hogy harcol­jon a béke ellenségei ellen, az al­kotásainkat rombadöntenl, gye­rekeinket legyilkolni akaró Impe­rialista háborús uszítók ellen. Erre kötelez dolgozó népünk, Pártunk és a viliig összes béke- szerető emberiség^. Az új állomást ma délelőtt 11 őfnkor adják át a dolgozó népnek. Az átadás ünnepéllyel lesz egy be­kötve. Műsora, a következő: Az át- atlas élőit a Nyíregyházi MÁV ze­nekar mozgalmi indulókat játszák. Utána Kuhár András elvtárs, a városi tanács elnöke mond beszé­det. Ezután Oioma János sztaha­novista beszél. Hajdú Sándor épí- tésvezető ismertetni fogja az épí­tés történetét. Ezután Bebrit« La- jós elvtárs közlekedés- és post-a- iigyi miniszter megtartja átadó beszédét. A megye «lolgozói nevé­ben. Győré József elvtárs, a Ma­gyar Dolgozók Pártja Szabolcs- Saatmár megyei titkár veszi át aí új állomást. Nyíregyháza dolgozói legyetek büszkék új vasútállomásotokra ä napokban Nyíregyházán jártam s mint Nyíregyháza szülöttje Srómmel láttam, hogy a fasiszták által lerombolt vasútállomás helyett új állomás épült. Mint építészmérnök kíváncsian tekintettem meg aZ állomás szép épületét. Megállapítottam, hogy az ország legmodernebb, legjobban berendezett állomásépülete. Kivitelezése a legtökéletesebben készült. A helyszínen beszélgettem a munkásokkal. Boldog örömmel mondták cl, hogy milyen lelkesen végezték az építést. Meg kell emlékeznem az építkezés vezetőiről, a technikusokról, mérnökökről és az építésvezető műszaki ellenőrök munkájáról is. Szór* galommal vezették, irányították _az építést. Beszélgetés során meg­győződtem arról, hogy az állomás építésén dolgözók átérezték mun­kájuk fontosságát, megértették Rákosi elvtárs szavait: „Tied az or­szág magadnak építed.” Nyíregyháza dolgozói büszkék tehettek 5 éves tervünknek erre a nagyszerű alkotására. Az új állomás Pártunk ajándéka. Arra köte­lez, hogy ezentúl még jobb munkát végezzetek, még jobb harcosai legyetek a béketábornak. Harcoljatok szívvel-lélekkel, dolgozzatok ké­pességeitek szerint a békéért, mert építeni, alkotni, még boldogabb éle­tét biztosítani csak békében lehet. Kovács Elemér i építészmérnök, Budapest. Szabolcs-Szafmár képzőművészei kiállítási i endezitek Sztálin elvtárs születésnapján A Megyei Tanács támogatá­sával a szabolcs-szatmári kép­zőművészek munkaközössége nagyszabású kiállítással ün­nepli meg Sztálin elvtárs szü­letésnapját. A kiállítást Nyír­egyházán rendezik. A kiállítás­ra kerülő alkotások mind-mind tükrözik majd azt a szeretet, amellyel dolgozó népünk nagy barátja és felszabadítója felé, Sztálin elvtárs felé fordul. A felszabadult dolgozó nép mun­kájáról, hősies küzdelméről szólnak az alkotások. A mü­vekben kifejezésre jut majd az a nagy küzdelem is, amelyet népünk folytat a háborús gyúj­togatok ellen, a béke megvédé­séért. A kiállításon résztvevők müveiket Nyíregyházára kül­dik be, a munkaközösség veze­tőjéhez, Serki Nándor szob­rászművészhez és a kiállításra kerülő müveket bizottság bt rálja el, amelyben résztvesznek a munkások, dolgozó parasztok is. Sén véé dolgozó parasztsága sent akar lemaradni a burgotn abeadásban Sényő dolgozó parasztjai közül számosán tettek felajánlást ünnepi tanácsülés alkalmával. Hangoztat­ták a felszólalók, hogy az őszt mun­ka sikeres elvégzésén felül a ter­ménybeadással fokozzák a béketá- :bor erejét. Ezzel köszönik meg töb­bek között azt, hogy az egykori egészségtelen nyomortanyák he­lyén már eddig mintegy 250 egész­séges szép, új lakás épült a felsza­badulás óta. Kiszely János tszcs-lag verseny­re hívta társait. Eddig 250 kg-ot ajánlott fel a kertjében termett bur­gonyából, ehhez még egy mázsát ajánlott fel. Utána Novák Lászlóné ajánlott fel 2 mázsát, majd. P. Haraszti Mik­lós 1 mázsát. Bodnár József, aki már eddig 250 százalékra teljesí­tette a beadási kötelezettségét, ugyancsak még egy mázsát aján­lott fel. A „Kossuth” termelőcsoport 50 mázsás felajánlása után még szá­mosán csatlakoztak az eló'bbiekhez. Köztük id. Papp Imre, Molnár Ist­ván, Molnár Ferenc hangoztatták, hogy így köszönik meg a földet, amin a krumplijuk termett, így se­gítik a szövetséges városi mun­kásságot.-------—0---------­Kölcsön a félbemaradt épít Is ezésekre A belügyminisztérium azok­nak a részére, akik a félbema­radt két-háromszobás lakások építését folytatni akarják, köl­csönt ad. A kölcsönt a Városi Tanács igazgatási osztályán ke.1 resztül kaphatják meg a mun­kavállalók.--------o------— II nsgykállói lermelőszöv&lkezet, Tiszacsécse község, nagylialászi gépállomás, ujfehértói állami gazdaság kapják meg ma a Megyei Tanács vándorzászlaját Állami gazdaságainkban, gépállomásainkon, termelőszö­vetkezeteinkben és falvaink egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztjai között a munka ser­kentője, a Megyei Tanács négy vándorzászlaja. Az őszi mezei munkák és a terménybeadás sikereiért dolgozók legjobbjai kapják ezeket a vándorzászló­kat és mindenütt, úgy tekintik e kitüntetéseket, hogy azokban az egész dolgozó népnek dicsé­rete és elismerése van. Az elmúlt héten a kislétai „Rákóczi“ termelőcsoport bir­tokában volt a megyei tanács egyik vándorzászlója. Ma szép ünnepségen a nagykállói „Vö­rös Csillag“ termelőcsoport kapja meg ezt a vándorzászlót, azért, mert az őszi mezei mun­kát, a mélyszántást is teljes egészében elvégezték. Közsé­geink közül az elmúlt héten Panyola dolgozó parasztjai őrizték nagy büszkeséggel a megyei tanács második ván­dorzászlóját, ma Tiszacsécse dolgozó parasztjai veszik át nagy örömmel e kitüntetést. Tiszacsécse határában a héten legpéldásabban munkálkodtak az őszi mélyszántáson a község dolgozó parasztjai. Kukorica­beadási kötelezettségüket már 224 százalékban, a burgonya» beadást pedig 202 százalékban teljesítették. Gépállomásaink közül a har­madik vándorzászlót a csahold traktoristák őrizték, ma a nagyhalászi gépállomás dolgo­zói veszik át ünnepélyesen. Ál­lami gazdaságaink közül a bal- kányi több héten át őrizte a megyei tanács negyedik ván- dorzászlóját. ma az újfehértói állami gazdaság dolgozói kap­ják a vándorzászlót, jó munká­juk dícséretét. Az újfehértói állami gazdaság dolgozói a 40 bérhéten 263 százalékos átlag­teljesítéssel a legjobb ered­ményt .érték cl a megyében. Szovjet munkások és tudósok a mutitratermeiékenységének növelésére A munkások és tudósok alkotó együttműködése a munkatermelé­kenység növelésének záloga. Lenin- grádi tudósok kezdeményezésére a Szovjetunióban széles körben ki­bontakozik a tudósok alkotó együtt­működése a termelésben közvetle- nü1 résztvevő dolgozókkal. Lenin- grád tudományos dolgozói gyakran mennek el a műhelyekbe és felolva­sásokat tartanak a sztahánovisták- nak, általánosítják a termelés újí­tóinak tapasztalatait. Ugyanakkor a termelésben élenjáró munkások ta­pasztalatait sok főiskolán beil'esz- tették a tanítási anyagba. Tudomá­nyos munkatársak sztahánovisták közreműködésével írnak tanköny­veket, tájékoztató műszaki köny­veket. A leningrádi gyárakban és üzemekben sok komplex-brigád mű­ködik. A pelitiítai iskolák első tapasztalai alapián javítsuk az iktatás munkáját A szerdán beindult alap- és kö­zépfokú politikai iskolák álta-ános tapasztalata az oktatásba bevont elv társak megnövekedett tanulási kedve, elhatározása, hogy hosszabb szünet után új erővel mé.yüjenek el Páriunk. népünk haladását irá­nyító marxi-lenini elméletben. Nem kis mértéltben járult hozzá ehhez a lelke3 indu’áshoz az oktatási bízott“ ságok előkészítő munkája, a hallga­tókkal való előzetes egyéni beszél­getés, a jó előkészítő munka. Nsm mehetünk el ugyanakkor a tapasztalt hbák mellett sem. A mátészalkai és a vásárosnaményi já­rások esetében Rákosi eivtáis sza­vaira kell gondolnunk : >,a megye- bizottságok sok őse.ben nem tud­ták a Párt utasításait a fa:valóba és az .alapszervezetekhez eljuttatni. -. ezek az utasítások legtöbbször a já­rási pártbizottságokban megakad­tak”. Közvetlenül az oktatási év indulása előtt kellett e két járási bizottság oktatási felelősét fegye.mi elé állítani. Bűnösen elhanyagolták kötelességüket, nem hajtották végre a Megyei Pártbizottság határozatát. Nem állítot'ák munkába az oktatá­si bizottságokat, nem készítették efő az iskolaelőadók egy részét. En­nek tudható be azután, hogy már az első alkalommal egy közép és két alapfokú iskola indulása maradt el Mátészalkán, ’ köz'e a Magasépítési Vállalatnál is. A J. B. nem értesí­tette ezeknek az iskoláknak a ve­zetőit. Ez történt mag Nagydoboson és Öpályiban. ahol csak papíron szerepeltek az oktatási bizottságok. Hasonló volt a helyzet a vásárosna­ményi járásban, ahol Kopócsapáti, Gyüre, Nagyvarsány politikai isko­lái maradtak el, bár káderhiány ezt egyik helyen sem indokolta. Nem készítették fel az előadókat. Ezeket a hibákat haladéktalanul ki kell javítani és ennek elsősorban az az előfeltétele, hogy ezt a fela- da'ot a járási pártbizottságok min­den tagja magáénak érezze, ne te­kintsék reszortmunkának, mint ed- dg Hozzák működésbe minden egyes helyen a még alvó oktatási bizottságokat, elsősorban a járási oktatási bizottságot, melynek tagjai még a körzetüket sem kapták meg eddig. Jó munkát végeztek üzemeink ok­tatási bizottságai, mint a záhonyi is. ahol r.z O. B. tagjai egyénileg lóg­ta koztak minden egyes hallgatóval. Megmagyarázták a hallgatóknak, hogy mindennapi munkájuk során milyen nagy szükségük van a rend­szeres tanulásra és a legjobban megfelelő tanulási formában kaptak beosztást. EmeTett a technikai elő­késztésről s:m feledkeztek meg Jól fűtött, világos, feldíszített helyisé­gek várták a teljes számban, ponto­san érkező hallgatókat. A büdszent- mihályi Alkaloida oktatási bizottsá­ga hasonló jó munkát végzett és így itt is lelkes örömmel kezdték meg a tanulást. Hogy milyen fontos az O. B. mun. kája a kéki eset is bizonyítja. Ma­gáért a helyi tanács titkáráért üzen­ni kellett az iskoláról. Ha az okta­tási bizottság előzetesen foglalkozik vele és megérteti, hogy rendszeres tanulás nélkül nem képes résztven- ni a község ügyeinek in'ézésében. valószínűleg nem válaszolja, hogy: -az egész napi munka után nincs kedvem tanulni“. A kemecscl járásban a baktai és mátészalkai járásokkal együtt sür­gősen segíteni kell u'ánrende'éssel a rhég tapasztalható anyaghiányon is. A nyíregyházi és tiszalöki járási pártbizottságok megértették, hogy milyen döntő jelen őségé van az is­kolavezetők jó előkészítésének. A propagandista szeminárium mellett még egy alkalommal megbeszélést tartottak az iskolaveze ökkel. Meg­tárgyalták, hogyan készüljenek el az anyaggal, hogyan kapcsolják azt össze a községük életével és hogyan foglalkozzanak egyénileg a hallga­tókkal. Ezt nem mondhatjuk el minden járási p/rtbizottságunkról. Kisvár- dán például a propagandista szemi­náriumra sem hívtak el minden előadót. Dombrádon hat iskola in­dult és mindössze egy iskolavezetőt hívtak be Kisvárdára propagandista szem náriumra. Ennek kihatása mutatkozott az első anyag elöadá­sánál. Nem tudlak megfelelően fel­készülni az e'vLársak. A kisvárdal J. B. tagjainak meg kell javitaniok munkájukat az oktatás területén, mert még itt is reszortfeladatnak tekintik azt. Hiányzik munkájukból a kellő összhang és így a munka szétfolyó- vá válik. Somogyi elvtárs, az okta­tási felelős sem beszéli meg a fela­datokat munkatársaival, jobbára csak az írásbeli értesítések kézbesí- tésére kéri őket. Egyes propagandisták még nem mérték fel kellően, hogy milyen ko* moly kitüntetést, felelősségteljes megbízást kaplak Pártunk ól. 20—25 elvtárs szocialista emberré, k»m- munisíává való nevelését bízta ró­juk a Párt. A hallgatók vezetőjük­nek.. példaképüknek kell, hogy te­kintsék, aki a Párt tanításait t°lnaá- cso ja feléjük, aki saját maga mu­tat példát, hogyan kell kivenni ré­szünket ragyogó jövő, a szocializ­mus építéséből, akitől megtanulják egyre forróbban szeretni felszabadí­tónkat. a nagy Szovjetuniót, a bé­kéért küzdő emberiség reménységét. Nem értette ezt meg minden pro- pagandisía. nem értette meg a nyir- bogdányi alapfokú politikai iskola vezetője, Kádár elvtárs, aki nem készült fel lelkiismeretesen az első alkalcmmal Rákosi elvtárs beszédé­ről nem készített jegyzetet, csak az újságból szedett ki egyes részeket é9 helyileg nem is domborító1,ta ki je­lentőségét. Nem beszélt arról, hogy a pár szervezet, a község hiányos­ságait hogyan kell kijavítani annak alcpján# Az első anyag ,,A harc a babonák ellen" előadását ugyancsak jegyzet nélkül tartota, rank a bro­súrájából olvasott fel hosszasan rész­leteket és azt sem kapcsolta össze a helyi élettel. Nem csoda így. hogy egy hozzá­szóló sem akadt a hallgatók közül. Érdeklődés né kül ülték végig csaknem három órán keresztül a szemináriumot. Okulnia kell ebből az esetből Kádár elvtársnak, de mindenegyes iskolavezetőnek is. A mu.tévi lemorzsolódások éppen azo­kon a szemináriumokon voltak sú­lyosak, ahol a vezető nem készült fel eléggé és nem tudta lekötni hall­gatói íigye mét. Ne tartsanak fél­óránál hosszabb előadásokat, az elő­adásba pedig szőjjék bele a helyi anyagot. így biz'osra vehetik, hogy könnyen megértik a hallgatók, gyor. san megindul a vita. mint Nyírma- dán is tapasztaltuk Rákosi e'vtára beszédével kapcsolatban. így érzik a hallgatók, hogy élő valósággaí foglakoznak. Helyes midszert kezdeményezett a nyírbátori középfokú politikai is­kola. Faragóné elvtárs az iskolave­zető jól felépített előadása után azt javasolta, hogy szerezzenek be egy falitáblát és azon közöse;» dolgozzák ki a legjobb jegyzetelési módszert. Nagy segítséget kapnak ezzel, hiszen legtöbbjüknek éppen a jegyzetelés megy még nehezen. Láthatjuk a fenti tapasztalatokból, hogy bőségesén akad áivche'ö jó módszer, de haladéktalan javiiásra váró feladat is oktatási munkánk ems éjére. Javí'sák meg munkáju­kat járási pártbizot'ságaink. segít­sék elsősorban az oktatási bizottsá­gok munkáját. Egyes helyeken első alka'ommal nem vitat'ák meg az elvtársak Rá­kosi etvtárs 27 i beszédét. Ezekben az iskolákban holnap este feltétle­nül pó'olják ezt a mulasztást és a fenti szempon'ok szer nt készülje­nek fel az iskolák vezetői. Legközelebbi alkalommal 19-én lesznek propagandista szemináriu­mok. A propagandista szemináriu­mok vezetői le kiismeretesen mé­lyüljenek el az anyagban, hiszen nagyrészben ettől függ aztán a pro­pagandisták felkészültsége, politikai iskoláink színvonala. OLVASD 7 ERJESZD „NÉPLAP“..

Next

/
Oldalképek
Tartalom