Nyirségi Néplap, 1949. december (6. évfolyam, 279-303. szám)
1949-12-30 / 303. szám
IMS DHGCMBER ao, MMTCK 3 A PARTBIZ ALMIAKRÓL Irta: Fábián József Sok pártszervezetünkben hétről hétre vagy kéthetenként visszatérő örvendetes jelenség már, hogy a titkár elvtárs vezetésével értekezletet tartanak a pártbizai- miak. Ezeken a megbeszéléseken szőnyegre kerülnek a pártszervezet döntő kérdései: üzemekben a termelés ügye, a falvakban az egyes évszakok mezőgazdasági munkáinak elvégzése, a községpolitikai kérdések megoldása. A tizes bizalmiak sokoldalú feladataik megoldásával előrelendítik egy-egy pártszervezet munkáját, a szocializmusért vívott küzdelemben keményen helyt kell állniok. Nem is egészen egy esztendeje igen nehéz feladatot kaptak. A Párt széles tagságának felülvizsgálása idején ennek a munkának aöntő láncszemét képezték. A sok figyelmet, körültekintést igénylő felülvizsgálatot azzal segítették elő, hogy a hozzájuk beosztott 10—10 párttagról, magatartásukról, fejlődésükről véleményt mondtak a bizottság előtt. Á felülvizsgálattal nagy eredmé- ayeket értünk el a pártépilés terén: Pártunk nagymértékben megszabadult a munkát hátráltató tehertől, kivetette soraiból a munkás- osztály ellenségeit, a Pártba nem való elemeket, megszaporodott a pártmunkások száma, megjavult az elméleti kérdésekhez való viszony és ami mindennél fontosabb: megjavult Pártunk szociális összetétele. Kovács István elvtárs ez év tapaszán arra figyelmeztetett bennünket, hogy tartsuk meg, sőt fejlesz- szük tovább a felülvizsgálat eredményeit Ezt és a pártépítés legtöbb problémáját úgy tudjuk megoldani, ha jólszervezett bizalmihálózatunk van. Könnyebb így a titkár munkája, egyszerűbbé-, könnyen keresztülvihetővé válnak a pártvezetőségi tagok feladatai. Nem sokkal a felülvizsgálat befejezése után feladatul kapták pártszervezeteink a választási munka helyes megszervezését. A népnevelőkön, kisgyűléselőadókon. általában az agitáción volt a főhangsú'.y és agitációs munkára osztották be úgyszólván az egész párttagságot — nagyon sok helyen a bizalmiakat is. A bizalmiak munkájában beállt változás, majd a választáson, elért elsöprő győzelem azután két téves nézethez vezetett. Az egyik — amint az a választás előkészítésének idején is volt — összecserélte a népnevelő és a pártbizalmi munkakörét, a másik szerint pedig nincs is szükség bizalmiakra, mert ? népnevelők nagy politikai fejlődésen mentek keresztül, a párttagság viszonya a pártmunkához ismét sokat javult és még a tagsági díjak összesze.dése Is megoldható egy taggyűlés keretében. E téves nézetek dezorganizálták a felülvizsgálat következtében fejlődésnek indult pártbizalmi hálózatot. Pedig a bi- .zalmi nem népnevelő. Nem is pénztáros. A titkár jobbkeze, mert gyakori látogatásaival, egyéni beszélgetéseivel összefogja egv-egv utca, egy-egy műhely kommunistáit. Értesíti őket, há a Párt közölni akar velük valamit, figyeli munkájukat, stb. 1 Fejlődésük, szorgalmuk következtében lettek komoly pártmunkásokká. Érdemes teliát foglalkozni velük. Érdemes hetenként, kéthetenként összehívni okot, érdemes ellenőrizni munkájukat. Megmondhatja *a nyírgelsei pártszervezet titkára is: foglalkozott a bizalmiakká!, meglátta a pártszervezet hiányosságait és kijavította azokat. Érdemes tanítani a bizalmiakat. Teendőjüket ugyanis csak akkor tudják megfelelően elvégezni, ha kellő elméleti képzettségük van. Tisztán látnak így és nem lesz hibás a munkájuk. Súlyos hiba kihagyni őket a szemináriumból, hiszen a náluk lényegesen könnyebb és egyszerűbb pártmunkát végző elvtársaknak is szükségük van a marxizmus-leninizmus fegyverére. Ha foglalkozunk a tizes bizalmiakkal, rátapintunk gyengéikre, rájövünk hibáikra, hozzákezdhetünk a kijavításukhoz vagy ha fekélyt jelentenek a Párt testen, eltá.olít- juk őket. Fejlődőképes elvtársak — különösen munkások, dolgozó parasztok — várják már: mikor kapnak képességükhöz mért pártmunkát. Állítsuk be őket bizalmiheiyet- tesnek és megfelelő időben léptessük elő őket. Az erős pártbizalmi hálózat a pártvezeíőség szilárd támasza vo:t mindig. Megjavítja a pártszervezet munkáját, szervezettebbé, értékesebbé teszi a pártszervezetet, az egész Pártot, a szocializmus építésének motorját. Nyirbogdányha érkezett a „Hogy Sztálin harcos élete** kiállítás Nyíregyházán egy héten keresztül keresték fel ezren és ezren a ,,Nagy Sztálin harcos élete“' kiállítást és tanulmányozták a dolgozók Sztálin elvtár.;' életét. Még inkább elmélyült a szeretet e felszabadító hös szovjet, nép, a világ dolgozói nagy vezére iránt, Sztálin elvtárs iránt. Életének minden pillanatát a világ dolgozói felszabadítása ügyének szentelte s életének minden pillanata lelkesedéssel, új erővel tölti el a népek millióit.. Sztálin elvtárs fejlesztette tovább a marxizmus-leninizmust és alkalmazta a szocializmus, kommunizmus építésének korszakára. Sztálin elvtársi tanítása útmutatás valamennyi nép számára. Lelkesen tanulmányozták nagy vezetőnk és tanítónk életét a nyíregyházi dolgozók s ugyanolyan lelkesedéssel keresték fel a kiállítást a kisvárdai dolgozók Is. Most a kiállítás tovább folytatja diadalútját s mostani állomása a. nyír- bogdányi ásványolajipar üzem. A gyár gyönyörűen dekorált termébe,)' állították fel a Sztálin elvtár* életéről, harcairól szóló képeket és csütörtökön, az ünnepélye« megnyitás napján máris rengetegen nézték meg őket. Nytrbog- dány után Szabolcs többi nagyobb községeiben is megrendezik a ,,Nagy Sztálin harcos életé'“-ről szóló kiállítást. Általános emelkedést ért el / az Alkaloida valamennyi üzemrésze a termelékenység emelése terén A Sztálini Műszak eredménye kihatott a büdszentmihályi Alkaloida vegyészeti gyár üzemrészére s a gyár valamennyi része általános emelkedést ért el ezen a napon. — Az emelkedés azonban nem volt kampányjellegű, hanem azóta is egyre azon igyekeznek a munkások, hogy teljesítményüket fokozzák, elősegítsék az ötéves terv végrehajtását, erősítsék a Szovjetunió által vezetett béketábort. Sztálin elvtárs, a Párt, Rákosi elvtárs és az egész dolgozó néppel szemben érezték az üzem dolgozói azt, hogy a termelékenység emeléséért felelősséggel tartoznak ők is. Éppen ezért nem elégednek meg a Sztálini Műszak ideje alatt elért eredményekkel, hanem azokat tovább fokozzák. Az üzem területén dolgozó kőművesek eddigi legnagyobb teljesítménye 119 százalék volt, — most pedig 255 százalék. A zú- zómtihely eddigi legnagyobb teljesítménye 124 százalék volt, most a műhely dolgozói feltornázták magukat a 255 százalékra. Az áztató eddigi legmagasabb termelése Ili százalék, a Sztálini Műszakban elérték a 139 százalékot. Ezek az eredmények nem azt jelentik, hogy most már minden harc és munka nélkül valósul meg ötéves tervünk. Tovább kell folytatni a küzdelmet a termelékenység fokozásáért, az útiköltség csökkentéséért. Teljesítették sztáliii snikafeíaláBlésaikat a szabolcsi szili! A szabolcsi általános és középiskolák szülői munkaközösségei is felajánlással ünnepelték Sztálin elvtárs 70. születésnapját. Ezzel köszönték meg felszabadítónknak, hogy ma már a dolgozók gyermekei is ott ülhetnek az iskolák padjai között s kiki képességei szerint képezheti magát. A szülők a felajánlások teljesítésében igen szép eredményeket értek el. Éten jár az iskolák között a nyírbátori II. számú általános, ahol a szülők közel 6200 forint értékben ajándékozták meg az út- töröpajtáeok-it szovjet könyvekből állö könyvtárral, a kollégiumot Földművesszövetkezeteink veszik kezükbe a marhaértékesítés irányítását Kereskedelmünk képe egyre inkább változik meg a dolgozó nép javára, egyre inkább szorulnak ki azok a kapitalista elemek, akiknek kereskedelmi „szaktudása“ volt a spekuláció a munkások és dolgozó parasztok, a dolgozó nép erszényének terhére — a maguk zsírosodására. A város és falu közötti árucsereforgalom is egyre inkább falusi földművesszövetkezeteinkre épül. Ezzel mintha egymás után vágnánk le a sárkány sok fejét, szabadítjuk meg a dolgozó parasztokat egy sor spekuláló kupéétól, kereskedőtől. Újabb sikernek könyvelhetjük most el azt a döntő változást, amely beáll a marhaértékesítés terén. DÖNTŐEN A KUPECEK KEZÉBEN VOLT EDDIG A MARHAFEL VÄSÄRLÄS Földművesszövetkezeteink szép eredményeket értek el eddig a falu termelvényeinek felvásárlása és értékesítése terén. De nem volt még a kezükben a marhafelvásárlás és értékesítés munkája. A szabolcsi falvakban is a marha- kupecek bonyolították le a marhavásárlást. kézbecsapko- dással, szemre és egy-egy vásárlásnál sokszor többet vesztett el az eladó dolgozó paraszt, mint amennyit fél esztendő munkájával keresett. Ez n pénz a kupec zsebébe ván- Üorolt, hiszen jóval olcsóbban vette a marhát valódi érteké nél. Voltak földművesszövetkezetek — például a nyírbátori, kisvárdai, nyírpazonyi — amelyek megpróbálkoztak harcolni a kupecspekulációk ellen és a kezükbe venni marhafelvásárlást és értékesítést. De a kellő éberség és tapasztalatok hiányában éppen az ellenfél kupeceket választották a szövetkezet felvásárló szakembereinek. Ezek azután még kényelmesebben folytatták a spekulációt, az értéken aluli vásárlást — maguk számára, maguk hasznára. GYÖKERES VÁLTOZÁS KÖVETKEZIK A MARHAFELVÄSÄRLÄS ÉS ÉRTÉKESÍTÉS TERÉN Az elkövetkezendő esztendő gyökeres változást hoz a marhafelvásárlás és értékesítés terén. Január első napjaiban Szabolcs földművesszövetkezetei megyei értekezleten tárgyalják meg részleteiben is azt a komoly feladatot, amelyet a marhafelvásárlás és értékesítés kézbevétele ró földművesszövetkezeteinkre. Ezentúl falusi föld- művesszöveíkezeteink felvásárlóin keresztül bonyolítja majd le a Marhaértékesítő Nemzeti Vállalat falvainkban a vásárlást és értékesítést; újabb győzelem lesz ez, amely dolgozó parasztjainkat kiszakítja a kupecspekulációk hatásköréből, az 6 érdekeik, a nép érdekeinek figyelembevételével folynak majd ezentúl a felvásárlások és értékesítések. HARC NÉLKÜL NINCS GYŐZELEM! — ezt megtanulták földművesszövetkezeteink is és egyre inkább tisztában van ezzel fal- vaink valamennyi dolgozó parasztja. Kupecek, a nép ellenségei, szegényparasztokat, középparasztokat becsapó üzérek szorulnak ki ismét a kereskedelemből. Ez pedig nem megy anélkül, hogy az ellenfelek ne támadjanak még elkeseredettebben. Máris tapasztalható olyan hangulat, hogy „földművesszövetkezeteink nem tudják ellátni ilyenirányú feladataikat megfelelő szakértelem, szakember nélkül“. A kupe- cektől ered ez a híresztelés. Földművesszövetkezeteink pedig úgy veszik fel ellene a harcot, hogy bebizonyítják: igenis nélkülözni lehet azokat a „szakembereket", akik a maguk jayára, a nép kárára dolgoztak eddig. Elsajátítják a Marhaértékesítő Nemzeti Vállalat jó szakembereitől a szükséges tudást, tapasztalatokat, eltávolítják soraikból a kupec „szakembereket“ és tovább- menően: biztos kézzel segítik elő a Nemzeti Vállalat felvásárló és értékesítő munkáját a dolgozó nép érdekében. Ssabó Miklós pénzzel és természetbeni segítséggel támogatták. Sorrendben utánuk a nyíregyházi II. számú és TV. számú általános iskola követ, kezik. A H. számú általános iskola szülőinek ajándéka szintén meghaladja a 6000 forintot. A pet- neháziak nem elégednek meg az elért eredménnyel, hanem célul tűzték ki egy vetítőgép beszerzését az iskola részére. A kisvárdai ül. számú általános iskola munkaközössége ötven gyermeket látott el téli ruhaneművel, Űjszent- margítán a szülők egy teljesen új tantermet építettek fel rohammunkával, a pátrohai iskola könyvtárat kapott, 5 úttörő pedig vörös nyakkendőt az apáktól és anyáktól. A polgáriak természettudományi kísérleti eszközökkel és szovjet könyvekkel látták el az iskolátKivették részüket a felajánlás, ból és annak teljesítéséből a középiskolák is. A Kossuth gimnázium munkaközössége szovjet könyvekből álló könyvtárat állított össze, a Zrinyi leánj gimázium szülői 3600 forint értékben csillagászati felszerelés bevásárlásával járulnak hozzá a .anulás meg könnyítéséhez. Mint értesültünk, a legjobbat teljesítő Szülői Munkaközösségek iskoláit a kormányzat megajándékozza. Az első díj egy teljes út- törözenekarfelszerelés, a második egy könyvtár s a harmadik égj rádió. I. L. Jacobson! kiutasították Magyarország területéről A belügyminisztérium sajtóosztálya közli: A korábban őrizetbe vett I. G. Jacobson amerikai állampolgárt az illetékes hatóság Magyarország területéről azonnali hatály- lyai kiutasitocta. I. G. Jacobson — visszaélve azokkal a jogokkal, melyeket a magyar állam az ország területén tartózkodó idegen állampolgárok számára biztosít — az állam érdekeit sértő cselekményt követett el. Nagy példánvszámban fogytak el a könyvek ebben a hónapban Az utolsó hónapok könyvforgalma már sokszorosan felülmúlta az elmúlt évek forgalmát. Ez a hatalmas kereslet a könyvek iránt és különösen a szovjet írók könyvei iránt, annak tudható be, hogy a dolgozók megismerték az olvasás jelentőségét és mind nagyobb számmal vásárolnak könyveket. Népi demokráciánk egyre inkább közkinccsé teszi a könyvet. Az olcsó árak lehetővé teszik, hogy a dolgozóknak minél szélesebb tömegei juthassanak a könyvhöz. Ez év utolsó hónapjában már áttekinthetjük, itt Nyíregyhzán is milyen arányú volt az irodalmi érdeklődés. Sztálin elvtárs születésnapjára könyvvel ajándékozták meg egymást a dolgozók. A legjobb szemináriumok vezetői, szemináriumok hallgatói könyvet kaptak ajándékba. Sztálin elvtárs születésnapja előtt különösen nagy számmal fogyott el a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története, amiből több mint félezer darabot adott el a Szikra könyvlerakat. A Szovjetunió a szocializmus országa, valamint Lenin-Sztálin a Szocialista munkáról és munkaversenyről című munkákat szintén nagy számmal vásárolták a dolgozók. Az ifjúság körében nagy sikere volt Fagyajev hatalmas művének, az „Ifjú gárdá“-nak. Nagyon sokan vették meg Sztálin elvtárs rövid életrajzát, ami rövid idő alatt ki is fogyott, de így is közel ezer darabot vittek el belőle. A magyar írók könyvei közül legtöbben Illés Béla kitűnő művét, a „Kárpáti rapszódiát" vásárolták meg. A gyermekeknek legtöbb örömet a Puskin mesekönvvek szereztek.