Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-20 / 270. szám
1049 NOVEMBER 20, VASÁRNAP NÉPLAP 7 PÁRTUNK SZÜLÉT/'SÍíNEK 31. ÉVFORDULÓJÁN a lenini hadsereg büszke öntudattal tekint vissza a megtett útra, amelynek tapasztalatai, dicső példái erőt adnak a jelen feladatainak elvégzéséhez. Acélozza párttagjainkat, — de a becsületesen érző és gondolkodó pártonkívülieket is — mindaz, amit a kommunisták 31 esztendő alatt tanítottak, amiért küzdöttek, amiért az üldöztetést, a szenvedést vállalták, amiért Pártunk, nemzetünk nagyjai, ha kellett, életüket adták. A forradalmi kommunistamozgalom 31 éves dicsőséges útja erőforrásként, példaként áli előtünk. Mi adta 31 évvel ezelőtt az erőt Rákosi elvtársnak és társaiknak, akik ott állottak a kommunista mozgalom bölcsőjénél? A forredilo"'''1'^ született .kommunista mozgalom gyökerei nemcsak a magyar for- radlomba nyúltak: eredetük mélyen bele volt ágyazva az orosz forradalomban is“ — mondta Rákosi elvtárs egy évvel ezelőtt Pártunk megalakulásának évfordulóján. Az 1917. Nagy Októberi Szocia lista Forradalom világító toronyként gyűlt ki a világ népei előtt, hogy fénye soha ki ne aludjék, hanem egyre fényesebben világítson, egyre többeknek mutassa a felemelkedés útját. A dicsőséges Októberi Forradalom példája, s 31 év harcaiban, győzelmeiben, megpróbáltatásaiban, „nemcsak .z a százféle segítség jelentett felmérhetetlen támaszt számunkra, melyet a Szovjetuniótól kaptunk, hanem a Szovjetunió puszta létezése is.“ A Nagy Szovjetunió, a hatalmas Bolsevik Párt és bölcs vezére Sztálin elvtárs voltak űz erőforrás a dicsőemlékű Tanácsköztársaság idején, a Tanácsköztársaság bukása után az ellenforradalom negyedszázados terrorjának idején is az a tudat erősítette a kommunista szabadságharcosokat, hogy a világ egyhatod részén diadalmasan épül a szocializmus. 1944—1945-ben a szovjet katonák szuronyuk hegyén hozták számunkra a szabadságot, s hazajött a nagy magyar kommunista szabadság- harcos Rákosi Mátyás elvtárs, akit a Horthy-pokolból a Szovjetunió mentett meg a magyar nép, az emberiség számára. A Szovjetunióra támaszkodva, a hatalmas Bolsevik Párt tanítását szemelőtt tartva érhettük el sikereinket, a fel- szabadulás után Rákosi elvtárs bölcs vezetésével. A Magyar Dolgozók Partjára, a Kommunisták Pártjára méltán tekint szeretettel és bizalommal az egész nemzet. Nekünk, kommunistáknak jutott osztályrészül a történelmi feladat, hogy hazánkat a boldogulás útján, a szocializmus építése útján vezessük. Kezünkben biztos iránytű van: a marxizmus-leninizmus elmélete, amely mutatja, hogyan köthetjük össze hazánk fel- emelkedésének ügyéi az emberi haladás ügyével. Tagja vagyunk annak a már 800 milliót számláló hatalmas tábornak, amely velünk együtt küzd a háborús uszítok ellen és amely velünk együtt testvéri közösségben menetel a kommunisták útmutatása szerint a nagy Szovjetunió és a bölcs Sztálin vezetésével a szocializmus diadalmas útján. így készülnek a nagy napra Vasutas elvtársak, segítsetek a késéseken! Ügy a magam, mint az érdekelt munkástársak nevében az újság hasábjain fordulok hozzátok és kérek intézkedést, hogy a jövőben az alábbi eset ne fordulhasson elő: — Többet járunk Nyíregyházáról a nyírbogdányi és a demecseri gyárakba dolgozni és munkaidőnket a vonatok járásához igazítva állapították meg. A reggel 8 órakor induló személyvonattal járunk ki. Naponta előfordul átlagos 20 perc késés, de a november 16-iki 75 perces késést nem tudjuk szó nélkül hagyni. Elvtársak! Mi is munkaversenyben vagyunk és égő türelmetlenséggel tétlenül ültünk és vártunk közel másfél órát az indításra. A munkateljesítmény szempontjából legértékesebb délelőtti munkaidőnkből jelentett ez az indokolatlan késés jelentős kiesést. Semmiképpen nem tartjuk indokoltnak azt sem, hogy a záhonyi vonaton kívül az ugyancsak 8 óra körül indítandó mátészalkai, vásárosnamé- nyi és polgári vonatok hasonló késéssel indultak, mert a csatlakozó szerencsi vonat késett. Vasutas elvtársak! Tudjuk, hogy becsülettel kivettétek részeteket az ország újjáépítéséből, nem felejtjük el az „Arccal a vasút felé“ nehéz idők hősies erőfeszítéseit, küzdelmeit és tudjuk, hogy ma is szocialista munkaversenyben végzitek munkátokat és mindent megtesztek a személy-, áruforgalom zavartalan lebonyolításának biztosítására. Éppen ezért kívántam figyelmeteket felhívni a rendszeres késésekre. Tegyétek meg intézkedéseiteket, hogy a szerencsi vonat menetidőben érkezzék be Nyíregyházára, ne késleltessétek miatta a' további négy vonat indulását. Elvtársi üdvözlettel: SIMON SÁNDOR Nyírbogdányi Ásvány- olajipari N. V. Fecske András termelőszövetkezeti dolgozó paraszt levele z túuikafiuJLztai Szabad, (föld tjélL oiték úietiw&ilue. A napokban rendeztél: meg a ri- -•sikapusztai dolgozó parasztok első Szabad Föld Téli Esijüket s ezen a napon olvasták fel Fecske And- rás, apagyi gyümölcs termelőszövetkezeti cs.port tagjának leve ét: | „Most, amikor az eredményeink-1 »•öl írok, azt kell hogy megállapítsam, hogy a várható eredmény he- [ lye.t majdnem kétszeres eredményt értünk el: 5 vagon helyett 8 vagon gyümölcsünk termett, ami csak a köriében 80 c er forintot jelent.] Van már lovunk, most kapunk 100 --’arab hízónak valót, van 200 h“.d Földünk a szövetkezetünknek S0, fcgja. Amikor betakarítottunk, há-j iánk éc szeretetünk leiéül dísztáviratot küldtünk Rákosi elvtársnak s a távirattal együtt körtét is adtunk fel a elmére ajándékba. Mi bebizonyítottuk már a falu előtt, hogy a termelőszövetkezeti csoport többet és jobbat tud termelni, közelebb hozzuk a falut a városhoz, megteremtjük a jólétet. Ezzel zártra soraimat, maradok elvtársi szeretettel és kívánok jó egészséget. Fecske András, Apagy“. A levél kézről-kézre járt a ricsi- kapusztai dolgozók között ezen az estén s rögtön ott elhatározták,) hegy meglátogatják az apagyi gyü-J mölcstermelő szövetkezeti csonortot. Brondics préskezelő az adagolót for gat ja, belehullik a mag a kosárba, Gyurics és Jánóvszki villámgyorsan rakják a lemezeket, aztán már tolják is a kosarat az olajkocsival az előprés alá. Néhány perc és kicsordul a kosár bordái között az olaj. Ez a brigád éri el a legszebb teljesítményeket a Nyírségi Növényolajsajtoló üzem Moulds téri üzemében. A felajánlás után néhány nappal már 10 százalékkal emelték teljesítményüket. De még a jók között is vannak legjobbak. Pósa Lajos, a fiatal brigádvezető tiszta zsebkendőbe fogja a gyönyörű emlékláp sarkát, úgy mutatja. Tegnap adták át az üzemi gyűlésen s holnap már bekeretez- teti, beüvegezteti és kirakja gépe mellé a falra. Sztálin elvtárs arcképét vörös lobogók övezik s ez van a lapra írva: „Sztálin elvtárs iránti szerete- tünket öntudatos, fegyelmezett, szocialista munkával bizonyítjuk.” Pósa Lajos pörkölős vállalta, hogy a pogácsák olajtartalmát 10 százalékról 8.5 százalékra csökkenti. Teljesítette... — s itt még üresen áll a hely. Teljesítí-e december 21-ig vállalt kötelezettségét Pósa Lajos? Egyszerűen csak ezt mondja: igen! Az üzemi értekezlet óta eltelt - egy hét alatt már sikeresen vitte harcát a tizedek ellen: a pogácsák olajtartalmát 10 százalékról 9.5 százalékra csökkentette. — A siker titka: a legteljesebb fegyelmezettség és figyelem a munkaidő alatt. És már magyarázza is, hogy miként érti ezt. — Rákosi elvtárs azt mondta, hogy a termelés frontja csatatér, ahol harcolni kelj az ellenség, a selejt, az önköltség ellen, a plafon, a szűk keresztmetszet ellen — az én esetemben a pogácsák olajtartalma ellen. Ez így vari: Ha pedig így van, akkor mi katonák vagyunk. És milyen katona az, elvtárs, aki fegyelmezetlen? Rossz katona, nem a nép katonája. A nép ellensége. — Mit jelent a fegyelem nálam? — Két .ütetn.bŐL áll a munkám, az első a pprkölő kitakarása. Ha nem vagyok fegyelmezett, ha két, három perccel korábban, Vagy későbben takarom ki a pörkölöi, akkor a masszám már rosszabb, ,1 nem lehet belőle megfelelő mennyiségű olajat kinyerni. — Második ütem, amikor a felső pörkölőbői az alsóba engedem a masszát. Itt is az előírt időre kell vigyáznom. Ha tovább benn marad a massza, akkor az kiszárad, rugalmas lesz, a prés nem bír vele eredményesen megbirkózni... A vörös lobogókkal koszorúzott arcképre tekint, Sztálin elviárs arcára. — Elvtárs, én jó katona akarok lenni. BERENYEI MIKLÓS HAJALÖS IS MEGTARTJA SZAVÁT Berenyei Miklós szívből sajnálja, hogy nem tudja megmutatni emléklapját, amelyen vállalta a 16 százalékot és a feleségére hivatkozik. — Képzelje elvtárs, a feleségem elkérte az emléklapomat és nem akarja visszaadni. Berámázta, felakasztotta a szoba falára a családi képek közé. Én a gépemhez akartam tenni, de az asszony egy tapodtat sém enged. Haragot akar mutatni, de nem sikerül. Inkább büszkeséget . lict szavaiból érezni; látod eivtárs, ilyen feleségem van nekem. A kép az otthon maradt a szoba legszebb díszeként, azonban Berehyei Miklós mégis úgy dolgozik, mintha állandóan előtte lenne Sztálin elvtárs arcképe. Ezen a héten már 4 tizednyire közelítette meg a 1G százalékot, a hajaló előírt maghéj- tarlalmát és 2.6 százalékot győzött le. Ö is az öntudatos prole- táríeirvelemről beszél, ameivben mintaképeink a szovjet munkások, Sztálin elvtárs hős neveltjei. — Az öntudatlan hajafós minden minőségnél egyforma osztályzatot állít, az öntudatos a hajdúsági magnál szükebbet, a szabolcsinál szélesebbet. S ha még az újítást is bevezetik, a maghéjrostát, akkor bizonyos a győzelem, a 16 százalék! Mert győzni kell... — A szavamat betartom. A feleségem is azt mondta, hogy csak akkor vagyok jó apa, a békének jó harcosa, ha elérem a 16 százalékot. DÍSZTÁVIRATBAN üdvözölte RÁKOSI ELVTÁRSAT a nyírbátori Szülők Iskolája Felemelő és lelkes ünnepség keretében rendezték meg az elmúlt napokban a nyírbátori I számú általános iskola Szülők Iskolájának első alőadását. A megnyitó ünnepségre eljöttek szüleikkel együtt az úttörők is és az előadás előtt rendkívüli csapátgyülést tartottak. Ezen a csapatgyűlésen lelkesen fogadták meg, hogy Sztálin elvtárs 70. születésnapjára, december 21-ig 20 százalékkal emelik tanulmányi eredményüket. A szülők is felajánlást tettek. Több, mint 400 forintot ajánlottak fel az iskola könyvtáralapja javára, hogy abból az úttörők megvásárolhassák a haladó irodalom, elsősorban a szovjet irodalom remekelt. Az előadás iránt megnyilvánuló nagy érdeklődés azt bizonyította, hogy az apák és anyák megértették a Párt útmutató szavát, amikor felhívással fordult a szülői munka- közösségen keresztül feléjük: a jó névelőnek tanulnia is kell. Nemcsak megérte1 tél; ezt a nyírbátori dolgozó apák és anyák, hanem forró lelkesedéssel mondtak köszönetét a tanulási lehe.őségért. Ezt fejezte ki dísztáviratuk is, amelyet Rákosi elvtársnak küldtek el: „A Szülők Iskolája szeretettel és örömmel üdvözli népünk nagy tanítóját: Rákosi Mátyást, aki a Magyar Dolgozók Pártja élén lehetővé tette, hogy mi, szülők is, gyermekeinkkel együtt birtokunkba vehes- sük a tudományt". Hasonló lelkes hangulatban kezdte meg működését a Szülők Iskolája Büdszentmihályon é3 Rakama- zon is. 'Bázis is kólákat létesített ek A VÁRMEGYE ISKOLAIBAN Nagy jelentősége van iskolapolitikánkban a bázisiskolák létesítésének. Nem valami különleges, előkelő jelleggel felruházott iskolatípusokról van itt szó, hanem arról, hogy területenként egy-egy mintaiskolát állítanak fel, amely követendő példaképként áll majd valamennyi iskola előtt. Ez úgy a nevelésben, mint a felszerelésben megnyilvánul majd. Mint a tankerületi főigazgatóságtól értesültünk rövidesen Szabolcs valamennyi járásiban megteremtik a bázisiskolákat. A bázisiskolák felállítása nagy segítség lesz a nevelők munkájához, de ugyanakkor eredményesebbé is teszi a dolgozók gyermekeinek nevelését. Feladattervek szerint dolgoznak a nyírbogdányi újítók Az Újítók Kongresszusának határozata rámutatott arra, hogy szervezetté kell tennünk újítómozgalmunkat, s az újítók munkájának elősegítésére üzemi feladatterveket kell kidolgozni, amelyeknek súlypontját a szűk keresztmetszetek képezik. A feladatterveket kell ezekután aZ újítók és élmunkások elé tárni a feladat megoldására. A nyírbogdányi gyárban ezi már megvalósították, kidolgozták az üzemi feladatterve- ket, ezeknek középpontjába a szűk keresztmetszeteket állították s most az újítók és élmunkások minden erejükkel azon vannak, hogy ezeket a szűk keresztmetszeteket eltüntessék. Természettudcmányi diapezitivek érkeznek Szabolcsba Dolgozó parasztságunk körében is mind nagyobb az érdeklődés a természettudományok iránt. Ez legutóbb az őszi könyvnap _k alkalmával nyilvánult meg, amikor a Szikra kiadásában megjelenő természettudományos füzetsorozatok szinte órák alatt elfogytak a könyvsátrakból. A Szabad Föld, Téli Esték megindulása és azok iránt tanúsított nagy érdeklődés is mind ezt bizonyltja. A népművelési minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy ezt az érdeklődést kielégítse Ezúttal természettudományi kérdésekkel foglalkozó diapozitív filmeket küld a szabolcsi szabadművelődési felO -előség .részére. A filmek a következő kérdésekkel foglalkoznak: „A csillagos ég‘‘, „Az anyag szerkezete",' „Az atomok“, „A föld kalalmlása", „Élő és élettelen anyagok“. Amint a filmek megérkeznek nyíregyházára, azokat azonnal továbbítják a szabadmüvoődósi munkacsoportok részére. U sápáK^'bsn átu.u ma u „6, V iasf-a» Néhány nappal ez-löii indította be Nyíregyházán is a Magyar Szovjet Társaság lelkes népnevelőgárdáid az „Üj Világ“ terjesztési mozgalmát A Társaság lapja, a magyarszovjet barátság újságja a szovjet emberek életével ismerteti meg a dolgozókat S ezért a dolgozók övömmel veitek ezt a mozgalmat, örömmel értesültek arról, hogy jelentős mértékben csökkentették is az újság árát. Holnap Nyíregyházán a Magyar Szovjet Társaság két ujságsátrat állít fel a városban s ezenkívül népnevelők teriesztik az „Űi Világot“.