Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-17 / 88. szám
S inxuxl NYÍRSÉGI MAGIAK NÉP 1947. íiysilm 17, vasárnap Mátészalkai asszony az MNDSz kongresszusi pályázatának győztese A Nemzetközi Nőkongresszus idején országos pályázatot hirdetett a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége „A világ, asszonyai a békéért“ címmel. A pályázaton cikkel, novellával, verssel, indulóval, dolgozatokkal lehetett részt venni. Az első dijat szatmári asszony, Burjánszky Györgyné nyerte meg. Az értékes dijakat Mester Erzsébet az Mndsz országos szervezési osztályának vezetője nyújtotta át a pályázat nyertesének. Burjánszky Györgyné díjnyertes pályázata nemcsak neki, de Szatmár valamennyi asszonyának dicsőségére válik, mert ez azt jelenti, hogy hogy Szatmár-Bér eg asszonyai tisztán látják helyüket népi demokráciánk építésében és a béke táborában. jr Építenek a vámosorossi MNDSz asszonyai A vámcteoroszi MNDSz asz- oaonyai élénk részt vesznek ;i község életében. Segítenek, építenek, kultúrmunkát végeznek, felvilágosítanak. A községben nemrégiben határozták el közkút létesítését. Az MNDSz asszonyai iazon10.1 önként felajánlották részvételüket a kút környékének rencLbebozásában. Vállalták a kút befestését, környékének parkírozását és fásítását, hogy ne legyen kopár és kietlen a község vízellátó kutr jának környéke. Nyiregyházaiok is részt vesznek a balatoni orvoshéten Ezévben is megrendezik a szokásos balatoni orovoshe- fceL Az orvosbét keretében komoly továbbképző előadásokon veszek majd részt a magyar orvosok. Értesüléseink szerint la május 22. és 28 közötti időben megrendezendő orvoshét iránt nyíregyházi és szabolcsi orvoskörökben rs komoly érdeklődés mutatkozik. Dr. Havas Sándor elvtárstól kapott értesüléseink ■‘zerint az egészségügyi szak- szervezet lényeges kedvezményeket biztosít az orvosoknak hogy minél többen vehessenek részt az orvosheten. A Hévíz gyógyfürdőn rendezendő orvoshét részvételi díjú szállodai költséggel, napi háromszori étkezéssel és Keszthelyről való átszállítással együtt 220 forint. Jelentkezni az IBUSz nyíregyházi ménéit: jegy irodáján ál lehet május 14-ig. A résztvevők 33 százalékos vasúti menetdijked- ivezményben részestinek. ' Ujjj. ‘ | — Hazamehetnek az egy évnél rövidebb időre elitéit szegényparasztok Az igazságügyminiszter rendeletet udott ki, mely szerint a mezőgiizdasági munkálatok zavartalan ellátásának bizto- ■sítsára az egy évet meg nem haladó szabadságvesztések végrehajtására az igazságügyi hatóságok október 15-ig halasztást engedélyezhetnek, illetve a már foganatosított büntetéseket október 15-ig fé! beszakithattják. A halasztás és félbeszakítás bármely bíróság által kiszabott szabadságvesztésre alkal mázható. A rendelkezés azokkal a földdel nem biró földmunkásokra és földműveléssel foglalkozókra vonatkozik, akik földjüket saját maguk és családjuk munkaerejével művelik meg, vagy földjeik megmunkálásához esak egész ritkán, kivételesen vesznek igénybe idegen munkaerőt. Ezeket a körülményekéit hatósági bizonyítvánnyal és a DÉFOSz helyi szervezetének tanúsítványával kell igazolni. Megjelent az uj „Pártmunkás“ A „Pártmunkás“ legújabb I í8.) száma megjelent. Az áp-j rilis 15-i szám tartalmazza Orbán László, Tóth Róbert és Erdei Mihály elvitársak cikkeit az uj országgyűlési választásokkal kapcsolatban, ezen kívül cikket közöl a tavaszi mezőgazdasági terv végrehajtásáról, a kulíurmunka feladatairól, a május elsején életbelépő uj tagsági dij rendszerről, az MDP Központi Vezetőségének az ötéves terv ügyében hozott határozatáról, iái munka ünnepének előkészületeiről, a Munkára Harcra Kész sport- mozgalom politikai jelentőségéről, a munkásoknak az ál- loimaipparátusban végzett mun kájáról. Közli az uj szám a P írtmunkások póstáját, könyv ismertetőit ad ideoógiai müvekről, filmet ismertet és kimutatást iád a „Tartós békéért népi demokráciáért“ terjesztési versenyéről 'Gépjárművezetői taggyűlés A gépjárművezetők szak- szervezetének nyíregyházi csoportja ma délelőtt 9 órakor taggyűlést tart a Károlyi tér 7. szám alaltti helyiségben. Értesüléseink szerint a taggyűlésen fővárosi kiküldött ismerteti a gépjárművezetők helyzetének legújabb alakulását. A nyíregyházi gépjárművezetők körében nagy érdeklődés nyilvánul meg a taggyűlés iránt. — Esküvői hir. Fizely Ilona és Bodnár Elek folyó hó 17- én délután 5 órakor tartják esküvőjüket az evangélikus templomban. Uj élet a romok helyén üszkök és romok, amerre a szem ellát. így festett Gdansk, Lengyelország legmodernebb kikötője, amikor a Szovjet Hadsereg csapatai felszabadították. Mia 160.000 lakosú ragyogó kikötőváros. 25 vonatpár szállítja naponta a városba a környéken lakó dolgozókat. A kikötői mólók mellett füstfelhőbe burkolódzó hajóóriásokat látni. A város peremén gyárkémények erdői emelkednek. A romhalmaz négy esztendő alatt Lengyel- ország ütőerévé változott. Képünk a» egyik uj gdanski gyáá telep kémény sorát ábrázolja. Szatmár MHOSz-asszonyai a görög népért Szaunái- dolgozó asszonyai sem nézik tétlenül a görög nép hősies feLszabaditó harcait. Az elmúlt hónapban gyűjtést rendezitek a görög asszonyok javára. Hk, Tuny og, Barabás, Nagygéc, Mi- lota, üsaholc érték el a legszebb eredményeket a gyűjtés során. Emléktáblát állítattuk a fasizmus nyíregyházi áldozatainak tó okezer emberen kívül a fasizmus, a háborús pusztítás ádoziatává vált a nyíregyházi «arvasut'cai izraelita tempóm is. A lerombolt templom helyén emlékparkot létesítenek és annak közepén állítják fel a fasizmus áldozatainak emléktábláját. A deportálásban elhunytak hozzátartozói részéről már több jelentkezés futott be a hitközség szarvasutcai irodájába. Az iroda felveszi a je- lenltkezéseket és a bejelentők hozzátartozóinak nevét megörökíti az emléktáblán. Előadást rendes a Magyar Jogáss Ssövetség nyiregyhási csoportja A Magyar Jogász Szövetség nyíregyházi csoportjai 20- án, szerdán délután 6 órai kezdettel előadást rendez a törvényszék II. emeletén lévő 150-es teremben. A nagy érdeklődéssel várit elődáson Vajdia Márton elvtárs fog beszólni az imperializmusról.------ SPORT ------1 A csehszlovák-magyar találkozások tanulsága Túl vagyunk már azon a régi rossz szokáson ,hogy temetést rendezzünk, ha a sport terén balsiker éri a színeinket. Az ellenkező véglet hibája lenne azonban, ha ,,sport-sport” — felkiáltással térnénk napirendre a vereségek fellett. Megvan a maga tanulsága a győzelemnek és a vereségnek egyaránt. Különösen ilyen meglepő vereségnek, amilyenben Prágában vlot részünk. Erre nem számított senki sem. Miért nem számított? Azért, mert a csehszlovák labdarúgás az utóbbi időben gyengén szerepelt, válogatott csapatuk az egyik vereséget a másik után szenvedte el Az osztrákokkal és a magyarokkal együtt a cseh labdarúgás jelentette a régi középeurópai magas labdarúgó kultúrát. A csehszlovák labdarúgó kultúra régi gyökerű. Ennek ellenére az elmúlt évben az egyik ve. reség után a másik érte őket. A magyarázat egyszerű! Az 1948-as februári forradalom után a csehszlovák sportot is átalakították. — Leépítették a sztárrendszert, kihagyták a csapatokból a pénzéhes „primadonnákat”, hozzáfogtak tehát sportjuk telki átállításához. — Azt mondták: nem baj ,ha most egy darabig kikapnak a nagy krekkek távollétében. Nem baj, mert közben megteremtik a csehszlovák sport, a csehszlovák láb. darúgás erkölcsi alapját, régiek helyett lesznek újak, fiatalok, lelkesek, akik egészen másképpen viszonylatiak a sporthoz, mint a rosszellemű régiek. Szinte teljesen kicserélték válogatott csapatukat- Teljesen új, azelőtt nem ismert neveket láttunk. És ez az új csapat olyan vereséget tudott mérni- a nagy nevekből álló magyar válogatottra, amilyen a felszabadulás óta még nem érte színeinket. Igen figyelemreméltó körülmény volt, hogy a csehszlovákok sokkal lelkesebben, sokkal több szívvel játszottak, mint a mieink. Hiába, előbb kezdtek hozzá a lelkiátállításhoz, mint mi. Ne feledjük «J, hogy nálunk csak néhány hete történt az a nagyarányú disszidá- lási kísérlet, amely miatt négy élvonalbeli játékost örökre el kellett titani, további játékosokat pedig szigorúan megróni. A mi jó- tékosanyagunk még ahhoz van szokva, hogy elsősorban követel, s csak azután hajlandó nyújtani. Még nem érzi kötelességeit Mi Is helyesnek tartjuk ha élsportolóinkat segítik és jutalmazzák. De nem úgy, hogy a Magyar Népköztársaság színeit viselő sportoló^ előbb a markát nyújtfa s aztán kegyeskedik játszani. Ezt a szellemet meg kell változtatnunk. He kell szigorral is! Meg kell teremtenünk art az alapot, amelyre a szocialista sportot fel lehet építeni. Ha az élsportollókat élmun- kásokhoz hasonlóan bíráljuk el, akkor nekik is azon az erkölcsi színvonalon kell állniok, mint sa élmunkásoknak, a munka hőséinél!. Óriás! küzdelmet, nagy mérkőzést igér a délutáni ÉKUISz-ÉLflSz találkozó 5000 nézőt várnak a BujtoTa A JT mérkőzés előtt két Ma délután, 5 érakor a bujtoson ÉklaszrÉLasz válogatott találkozó, előtte a Keleti JT és iaiz Északkeled JT csapatai találkoznak. A kettős műsor iránit .soha nem tapasztalt az érdeklődés. Mindkét mérkőzés igen jó sportct és nagy küzdelmet igár. 4. műsor egyébként a következő: Északi LASz-Északkeleti LASz. 5 órakor Vezeti: Kréméi Ferenc (pj. Oroszvári-Paulik) Élasz: Krajnyák, Tiba Ma- j ere ók, K of fa. Hiaímos, Bankó, Palicskó.. Pesti, Vad, Pri- belszky, Csabai, Éklasz: Dékány, Magyar, Demeter, Lovász, Havacs, Koskovits, Molnár, Pokro- venszki, Dénes, Szalay, Parti. A mérkőzés nagy küzdelmet igér. K étség|telen, hogy a vendégek jobbak, azonban a hazai pálya és a lelkesedés az Éklasz melletit szól. Nagy harc utah szoros eredményt várunk, reméljük Éklasz győzelemmel. Keleti JT Északkeleti JT. Három órakor. Vezeti dr. Varga Béla Debrecen (pj. Juhász P. Török L.) Kelet: Szőllőssi, Gombos, Várkonyi, Figula, Virág, Kiss Daczkó, Regényi, Pásztor, Nagy Kopjári. Északkelet: Herr, Migróczi, Marton, Arató, Kun, Balká- nyi, Mikula, Gaál, Kerényi, Dévényi, Komjáthy. A JT csapatok közül a helyiek fktalabbnak látsza- nak, a debreceniek 'azonban jól képze/tt labdarugók is. Reméljük, hogy a fiatal északkeleti csapat, jól fog szerepelni itt is v órakor kölyök csapat játszik 2x30 perces bemutatót. Változások a játékvezető- küldésben: Az ismertetett játékvezetőküldésben a következő váltó* zások vannak: Élasz-Éklasz: partjelzőké Oroszvári, Paulik. Homoktanya-Bp. házfelügyelők: Mik- lóssi. Buji EPOSz-Ny. Viaosz Lakatos L. Fehérgyarmati TC.-Bp. NSC Szalontay (vasárnap) Fehérgyarmati- TC. Bp. NSC Herr B. (hétfő) Mdtk-Kispesti AC Kun Lajos (hétfő) Ujfehértó-Nagykálló Nyolc pesti futballcsapat husvét második napján Szatmár községeiben Népi demokratikus kormányunk egyik főtörekvése az, hogy megszüntesse a falu és a város közti különbséget. És ezt a törekvést nemcsak a munka, kultúra terén., hanem a sport terén is végzik. Ezzel a céllall jön husvét második napján le 8 pesti futballcsapat Szatmár és Bereg községeibe, hogy a falusi sportolókat szép- játékra tanítsák. Az alábbi községekben lesznek pesti csapatok: Mátészalka, a- Blasz, Rozsály és Zajta kombinált Kerámia I. ellen, Fehérgyarmat Kerámia II. ellen, Nagyecsed Kispest II. ellen, Jánk Kispesti AC I- ellen, Csenger KTK II. ellen, Lónya Magyar Posztó 1. ellen és és Vásárosnamény Magyar Posztó II. ellen fogják öszemérni az erejüket Minden községben nagy a készülődés ezekre a meccsekre és mindenütt szép iskolaszerű játékkal fogják szórakoztatni a pesti csapatok a szatmári községek: dcigozóit.