Nyírségi Magyar Nép, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-19 / 15. szám
1948. január 19, szerda 3. oLdal. nyírségi magyar nép, 3 hetes MNDSz iskola indult Tokajban A nőmozgalomnak mind több és több jólkópzett asz- szony társra van szüksége, akik úgy gyakorlatban, mint elméletben megállják helyüket. Ilyen káderek képzésére kezdődött a napokban Tokajban egy háromhetes MNDSz- iskola. Az iskolának 130 szabolcsi hallgatója van, akik onnan kikerülve új asszony- Bzervezetekett fognak alakítani megyénkben. Szövetkezeti gazdálkodást akarnak folytatni a Homok-tanyai EPOSz ifjak Az öntudatos dolgozó parasztinak a szovjet Komszo- mol példáját követve részt kérnek abból a harcból, amely a dolgozó parasztok felemelkedéséért, a falusi kizsákmányo- lók visszaszorítására folyik és saját maguk által kezdeményezett szövetkezeti gazdálkodásba kezdenek. így cselekszenek a Homoktanyai Eposz szervezet fiataljai is. A volt ezerhoidas földbirtokos, Rá- bay Pál földjéből kapnak húsz holdat s ezt a szövetkezeti gazdálkodás legmagasabb formája alapján kívánják megművelni. Az őszi mezőgazdasági versenyben kitűnt községek A szaboilcsmegyei verseny- iroda véglegesen felterjeszted, le a vármegye azt a hat községét, amelyek az élen jártak az őszi kenyéréi-atában, A kiértékelést egy bizottság végezte és a következő eredményt ál. lapította meg: Szabolcs legjobb hat községe — Tiszaber- cel, Csobaj, Nyírbogdány, Vaja Jéke, Benk. Ugyancsak kiérté. kelték megyénk két legjobb szövetkezetét is és ezek: a pátrohai ős demeciseri földmí- vesszövetkezetek. Nagyszabású nőnapot rendez az BSDSz Nagyszabású nőnapot rendez a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége ma délután fél hat órai kezdettel a szervezet székhazában. A nőnapon résztvesznek Nyíregyháza öiszets üzemeinek dolgozó asz- szonyai és a Szakszervezeti Szakmaközi Nőbizotíság tag. jaj is. A gyűlésen Valent Sándorod, az MNDSz megyei szervező titkára tart beszámolót legfontosabb belpolitikai kérdéseinkről. Elkészült a várospolitikai bizottság háromhonapos munkaterve A Magyar Dolgozok Pártjának várospolitikai b'zottsága elkészítette nároro hónapos munkatervit, amely szorosan beilleszkedik városunk hároméves tervének utolsóévi rész. leiének végreimjtásába. A várospolitikai bizottság rósziete- aen, összegszerűen kidolgozta azt a tervet, amelyet az év első három hónapjában végre fog hajtani. A város rendelkezésére álló, több, mint 900 ezer forintos beruházási tételből az első három hónapban 379.881 forintot használnák fel. ELVTÁRSJ] én őszintén megmondom... Hogyan látják a „Hangya“ olajütőben a norma kérdést Olyan a „ciglony“, mint egy nagy tölcsér. Csak a szájánál nem paradicsomos üveg van, hanem hatalmas katlan izzón éhes szája nyeli magába a napraforgó mag héját. Szén helyett most ezzel fűtőnek. Az adagoló ütemesen kattog, Nagy Bálint elvtárs a vízállást és a gőznyomást figyeli, miközben beszélgetünk. A normáról, amelyről annyi szó esik mo-rar.ában. — Nem is csoda, hogy sok szó esik, elvtárs, hiszen aöntő kérdés a norma kérdése. Meg is mondja a véleményét, ő, aki 14 esztendőd lehúzott“ már le a szakmában. Pörkölőben, présnél, kazánnál, mindenütt. # — Elvtárs, ón őszintén megmondom — ez a szava- járása — helyes, hogy megfogjuk a kérdésnek ezt a végét. Tudja, amikor legutóbb Pesten- voltam egy szövőnővel beszélgettem útközben. Elmondotta, hogy kétszázötvennél is többet keres egy héten. Faggattam, aztán kidé rült, hogy laza a normájuk, könnyűszerrel 150—160 százalékra teljesitik. Erre a szövőnőre meg ránk is vonatkozott Rákosi elvtárs beszéde! Hogy felesszük a jövőnket, becsapjuk magunkat. Mert bizony a mi normánk is laza volt elvtárs! 200 mázsa 24 órára; mi meg könnyen teljesítettük túl, és olyan pénzt vettünk fel, amit meg sem érdemeltünk. ' Most 217 mázsa a megállapítolt tudományos norma és 230 mázsát mutatnak 24 órára a munkalapok. Ez bizonyította, hogy laza volt. a normánk, nem használtuk ki a gépeinket, nem szerveztük meg jól a munkánkat. — Hogy hogy fogadták üzemünk dolgozói az tij normákat? Kevesen voltak, akik megjegyezték: mi hasznunk ebből, hiszen most nem lehet könnyen túlteljesíteni, kevesebb lesz a fizetés. Aztán ők is belátták, hogy jobb. Hogy nemcsak a mára kell gondolni! Hogy nem kevesebb a fizetés. Sőt! Termelési értékünk nagyobb. Olajunk ötven százalékát exportáljuk értékes nyersanyagért, valutáért, ami csak országunkat gyarapítja, bennünket tesz gazdagabbá. — Tudja, nekem a felszabadulás előtt változói volt az órabérem. Ha a mostanihoz viszonyítom, a mai bérem sok szórta többet ér. Akkor alig kaptunk érte valamit, ma mindenre telik, hó szón olcsóbb, több, jobb minden. így mondja el1 a. véleményét őszintén Nagy elvtárs, aztán gőzt enged a fürdőnek, mert mindjárt két óra. Váltás és a délelőttieknek kell a meleg fürdő... A sajtóiéban most a Soltész Mihály brigád dolgozik. A/ prések körül félmeztelen munkások szorgoskodnak. A csigaprés alján lassan csurog az aranyszin olaj. Schmuczer István elvtárs, a brigádvezető lassan jön le a vaslépcsőn a pörkölőbői. Kosárcsere van. Ilyenkor legnagyobb a sürgés forgás. Harc a másodpercekért — igy lehet- nevezni. — A kosárcserénél naponta egy órát meg lehet takarítani, ha a másodperceket is'kihasználjuk. Ez pedig 15 mázsával több nyersanyag feldolgozását jelenti — mondják. A délelőtti üzemszaknak vége. A fürdőkben még a normákról folyik a szó. Megvitatják a dolgot és már arról beszélnek a Hangya olajütő munkásai, hogy meg kellene nézni mégegyszer azt a normát, hiszen a 217 helyett 230 mázsát is meg lehet csinálni... P. J. Nyíregyházán is befejeződött a népszámlálás Nyíregyházán a napokban fejezték be a népszáimlálók az összeirási munkát. Most folyik — mint értesültünk — az összeirási anyag átvétele a számlálóbiztosoktól. Eddig 85 számláló adta be a teljesen. kész összeirási anyagot, .aminek a felülvizsgálatát már meg is kezdték. Az anyag felülvizsgálatának befejezése után február elsejéig az összesítéseket és a népszámlálási anyagot felküldi a város illetékes ügyosztálya a Statisztikai Hivatalnak, ott folytatják aztán a részletes és mindenre kiterjedő feldolgozást. Egyébként — mint a hivatal közölte — azokat, akik utaztak és nem kerültek sehol összeírásra a városháza emelet 31. számú szobájában írják össze. Az eddig össze nem Írtak tehát még mindig jelentkezhetnek népszámlálási össze írásra. N@gnyiif gz MDP kéthetes szemináriumi eíoadóképző iskolája Hétfőn délelőtt nyílt meg Nyíregyházán, a Kossuth utca 36 .szám alatt a Magyar Dolgozók Pártjának kéthetes haladó szemináriumi előadóképző iskolája. Az iskolára 20 szemináriumi előadót küldött a Párt, akik két hét múlva fokozottabb elméleti Uszított az iskolák államosítása ellen» hangoskodott a szövetkezeti fúziós közgyűlésen és nem szánt traktoréval a nyirtéti kulákbiró komája Dolgozó parasztok és parasztaaszenyok a nyirtéti szövetkezet élén F. hó 14.-én tartotta fúziós közgyűlését a nyírtéti földmű- vesszövetkezöt és Hangya.— Örüljek a nyírtétiek a két szövetkezet egyesülésének, mert ezzel egyetlen, de' erős általános falusi szövetkezet alapjait vetették meg községükben. Megtisztították a Hangyát régi vezetőségétől és becsületes dolgozó parasztokat és pa- rasztasszonyokat választottak az új szövetkezet éléfe. Nyírtéten is megmozdulMint mindenütt. iák a kulákok és megpróbálták a lehetetlent: megakadályozni a két szövetkezet dolgozó' parasztságának egyesülését és ovábbra is fenntartani a kizsákmányol ék kezében és vezetésében lévő Hangyát. Per. sze nem nyíltan álTak ki, ennél ők sokkal gyávábbak. Bérenceiket- állították sorompó, ba, 'hadd védjék azok a kulák- érdekeket. így például Retrei Jánost, aki azonban hiába hangoskodott a közgyűlésen, nem ért el eredményt,, mert jól ismerik viselt dolgait. Cséplőgép és traktortulajdonos, és neki volt a legnagyobb szája az iskolák államosítása ellen is. Bezzeg, amikor szántásra kerül a sor, mindig rossz a traktorja, mindig szétszedve áll a színben. Amikor aztán a termés csép- léséről van szó, egyszerre jó a traktor és két könyékkel igyekszik minél több osztagot elcsépelni. De azon sincs sok áldás, mert őszre szebben zöldiéi a törek meg a szalma, mint a vetés. Biharinak, a ku- lákbírcnak a komája a csép- lős, tudták hát a közgyűlésen, honnan fúj a szél. !T”mIíür"*Í meg Neurer Jö£ I zsfef> a kőműves. Micsoda szájat ta ott, amikor megválasztották az uj vezetőséget s abba egyetlen kulak vagy kulákbérenc nem került, hanem csupa becsületes kis. birtokos, meg középparaszt. Róla is mindjárt tudták, hogy Bihari uram füttyére táncol hiszen jól tudja azt mindenki honnan van a ház, meg a gyű mölosös... bórenoeik, új világ van kiatö kuliban Nyírtéten is. Erős lesz az új szövetkezet, erősebb, mint a régiek, amik közül a Hangyát éppen a kulákok vezették és. zsarolták. (K. L.) tudással kezdik meg munkájukat,. Legnagyobb részük már elvégezte az egyhónapos pártiskolát. Hars elvtárs, az iskola vezetője kijelentette: — Az iskolának az a célja, hogy ideológiailag még fejlettebb elvtársak végezzék a haladó szemináriumok oktatási munkáját. Emelni kívánjuk Pártunk tagjainak elméleti színvonalát és ebben a munkában komoly feladatok várnak a kéthetes iskolát végzett elvtársakra. Egyébként a kéthetes iskola ünnepélyes megnyitása ra hétfőn este került sor. A műsoros megnyitó ünnepségen megjelent Tenigli László elvtárs, az MB oktatási titkára. Megnyitó beszédet Hár Lajos elvtárs és Pálfy Ernő főispán elvtárs mondottak. Tavaszi ütemterv megbeszélése Márciusban kezdik meg a fürdő tatarozását Városunk gőz- és kádfürdőié viharvert. Vakolat, elilanya. goltság, rossz tető — ez jellemzi már hosszú évek óta a fürdő épületét. A Magyar Dolgozók Pártjának javaslatára több, mint 20.000 forintot állítottak ,be városunk 1949. évi költségve té. sebe a városi fürdő külső tatarozni munkálataira. Természetesen ezen túlmenően a belső berendezések helyreállítására és pótlására is sor kerül még ebben az évben, az utolsó tervév első három hónapjában azonban csupán a külső munkákat végzfik el. Nyíregyháza dolgozói örömmel üdvözlik a fürdő épületének rendbehozását, mert ennek az elhanyagolt épületnek a rendbehozásával is emeljük a város városias külsejét. A tavaszi mezőgazdasági munkálatok zavartalan megkezdése érdekében már mos kezdetét veszi a tavaszi ütemtervek kidolgozása. Vasáron y Szabolcs műiden gazdaság felügyelőije és gazdajegyzői értekezleten vett részt a vár- megyeházán, ahol ismertették előttük a megyei ütemterve! Ennek szellemében megállapodtak a járási ütemtervek k: dolgozásában s most már csak nz egyes községekre vár a. feladat, hogy megkezdjék a mezőgazdasági munkálaté' tervéinek kidolgozását. Fizessen elő e Nyírségi Magyar Nép e