Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-28 / 249. szám
f oldal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1948. október 28, csütörtök október 3i:; nagy Szabad Nép-sajtónap Közel egy hónapja folyik a Szabad Nép agitációs munka és az eddig élért számszerű eredmények igen jelentősek. - Egy hétfel ezelőtti kiértékelés szerint a Szabad Nép előfizetőinek száma 120 százalék kai emelkedett. De a szám vizsgálatánál kitűnt az is. hogy az uj előfizetők 0-1 százaléka budapesti. A vidék még mindig el van maradva, annak ellenéie, hogy az előirányzott 200.000-es példány- számot már október 19-ére több min: 25 százalékkal túlteljesítettük. Az ország vidéki pártszervezetei így, még nagyobb súlyt- fekvőnek arra. hogy pótolják a mulasztásokat Nyíregyházán eddig 215-ről 700 rj emelkedett a Szabad Nép előfizetők száma. Október 31-én az egész ország térülőién nagy agitációs nappal fejeződik be a Szabad Nép hónap. Nyíregyházán a kerületi és üzemi pártszervezetek vezetői ,a népnevelő csoportok, pártbizalmiak és s^femináriumhallgató elvtársak szombaton délután 6 órakor előzetes értekezletet tartanak a városi pártszervezetben, amelyen megbeszélik az eddigi eredményeket, a munka tapasztalatait és az agitációs nap feladatait. Mert a nyíregyházi előfizetések emelkedése sem tükrözi vissza a pártszervezetek létszámához viszonyítva azt az eredményt ,amely kívánatos volna. A legsúlyosabb az Nyíregyházán, hogy a pártszervezetek aktívái aránytalanul kevés százalékban fizetik elő a Szabad Népet. Pedig ennek az előfizető-kategóriának a növelése egyúttal a pártszervezeteink politikai színvonalának az emelését is j0lenti. A pántaktiva-előfize- tők arányszámát emelni kell, de amellett súlyt kell helyezni arra, hogy a munkásság legszélesebb köreiben is jó sajtóagitációs munkát- végezzünk. Az agitációs napon résztvevők reggel nyolc órakor a városi központi székházban kapják meg utcabeosztásukat, az előfizetésgyüjtő blankettákat és indulnak munkára. Dél után öt órakor már az eredményekről számolnak be. A Magyar Dolgozók Pártja egyik központi kérdése a Szabad Nép kampány sikeres befejezése. Döntő fontosságú, hogy a Szabad Nép, a Párt központi lapja valóban százezrek szellemi kenyerévé váljék, mert a lap, a nevelő, irányító szerv, döntő fegyver a dolgozók kezében a jobb élet építésében. Az Egyesült Nemzetek gyermekétkeztetés i akcióiénak képviselői Nyíregyházén 16 nemzet, —köztük a Szovjetunió is — tartja fenn az Egyesült Nemzetek Szervezetének gyermekétkeztetési akcióját. Az akció keretében a nyíregyházi ló'vodák, napközi- otthonok gyermekei is részesülnek étkeztetésben.- Kedden délután éi? -szerdán délelőtt Nyíregyházán is jártak az UNICEF -budapesti központjának kiküldötte-’, a szervezet svájci delegátusa, valamint dr. Négyesi Szilárd, a népjóléti minisztérium megbízottja. Az UNICEF képviselői nyíregyházi látogatásuk során a legte ljei-iebb elismerésüknek adtak kifejezést a gyermekétkeztetési akció zavartalan lebonyolítása láttán. Nagyszabású ünnepségek Nyíregyházén felszabadulás vasárnapi évfordulóján Vasárnap, október 31-bn ünnepük a nyíregyházi dolgozók városunk felszabadulásának negyedik évfordulóját.- — Az évforduló reggelén a Máv. zenekara zenés ébresztőt rendez a város utcáin, majd a reggeli órákban, 9 és 10 óra között 17 nyíregyházi ’testület, szervezet, helyezi el koszorúját a Malinovszkij emlékmű talapzatán, ipíg vagy 16 testület az Északi 'temetőben nyugvó1 szovjet hőöök sírkövét koszorúzza meg. Délelőtt 10 és 11 óra között városunk pártjai és tömegszervezetei, hivatalok és intézmények saját helyiségükben tartják meg az ünnepélyes megemlékezést. Délelőtt 11 órakor kezdődik kegyeleti staféta, a szabadságharcosok háztömb- körüli kerékpáros és motorkerékpáros versenye, -amely a délutáni gazdag sportműsorral folytatódik. 12 és lóra között térzenét ad a' Máv. zenekara a Kossuth téren. Délután 5 órai kezdettel komoly és színvonalas kultúrműsor bemutatására kerül sor a Korona nagytermében. Letartóztatták a három hosszuháti szurkálót Bűnjel: öt gyilkoló szerszám Véres verekedés áldozatait szállították a mentők nemrég kórházba a hosszuháti kastély közeléből. A napokban a hosszuháti kastélyban táncmulatság volt. Utána hat Szombaton ünnepli a Komszomol 30 éves fennállásét a MINSz nyíregyházi ifjúsága Szombaton délután fél 6 órai kezdettel bensőséges ünnepség keretében emlékezik meg a KOMSZOMOL 30 éves fennállásáról a MINSz nyíregyházi ifjúsága .Az ifjúság fáklyás felvonulást rendez 6 órakor a Károlyi térről a Zrínyi Ilona utcán, Kossuth téren és Luther utcán keresztül a Malinovszkij emlékműhöz Az emlékmű megkoszorúzása után Veress Júlia MINSz megyei titkár mond ünnepi beszédet. Több, mint 3.600 tanítót neveznek ki a jövő évben felsősimái legény összeverekedett a kastély közelében és valóságos vérfürdőt rendezett. A vérfürdő kórházba szállított áldozatait, Papp Jánost combon és karbaszurták, Papp Miklósnak a fejébe mártottak kést, Mészáros Imrét is több helyen megsebesítették. A szurkálókat, Pocsai Istvánt, Pocsai Józsefet és Kotricz Illést a rendőrség letartóztatta. Tegnap kisérték át őket az államügyészségre öt gyilkoló szerszám, különféle kések kíséretében. Bíróság elé kerülnek. G6MI tiszti főügyész ur a kulákokkalcimborái Ki ne ismerné az őszi szántási vetéci munkálatok fontosságát? Dolgozó parasztságunk felismerte, hogy jövőévi kenyerünk biztosításáról van szó és serényen hozzálátott a szántási éis vetési munkák elvégzéséhez. A kulákok szabo- táiása ellenére is elértük, hogy megyénk n.em áll az utolsók között az országos őszi mező- gazdasági versenyek során. —1 Ez azonban kevés. Az elsők között kell lennünk — ez versenyben ádó, dolgozó parasztságunk véleménye is. Éppen ezért kell minden, eszközzel odahatnunk, hogy a zsírosparaszteág is eleget tegyen kötelességének . A főispánt éríekezíet amelyen résztvettek az ország valamennyi megyéjéből a főispánok, alispánok és a rendőrség vármegyei szemlélői ,központi kérdéi'iünkké tette a mezőgazdasági munkák idejében való elvégzését. Nem engedhetjük meg, hogy a kulákok a dolgozó parasztság rovására szabotálják a termelést, ezért az ilyen zsíros- parasztokkai szemben a legnagyobb ezigorral kell eljárni. Az a zsírosparaszt, aki most. nem ‘esz eleget kötelességének, a hároméves terv védelméről szóló törvény szerint, kell vele elbánni. Görömbei lls%lí főügyész ur mindezt nem vesz! tudomásul Kire vonatkoznának a fentiek, ha nem Molnár István nyípgelsei 92 holdat? zsírosparasztra, aki még hozzá sem fogott az őszi munkákhoz és ezen felül bérbe kiadott negyven hold földjén sem tudnak a kisemberek munkához látni, mert Molnár még a betakarítást sem vé,gezte el földjén. — Társai, Szalíai Gusztáv 72 holdas ét? R'nyu Mihály szintén 72 holdas basaparasztok sem viselik szívükön az őszi mezőgazdasági munkák elvégzését. A legtermészetesebb dolog, hogy az őszi munkák irányítására alakult repülőbizottság azt javasolta a helyettes vezetőjegyzőnek, mint bűnteíőbírónáik, hogv nevezett kulákokat 1090-től 2000 forintig terjedő pénzbírsággal sújtsa. A büntetöbíró addig lapozgatott a törvénykönyvekben és a Magyar Közlönyökben, amíg elhatározna, hogy kikéri az ügyben, felettese, Görömbei vármegyei tisztifőügyés2 véleményét. Görömbei vármegyei tiszti főügyész úr úgyláfazik az u'cibbi hónapokban elfelejtette felvágni a Magyar Közlöny számait, vagy éppen csak azokat a rendeleteket tanulmányozza, amelyek ínyére valók, mert az elmulasztott far- lőhántás, betakarítás és őszi munkák ellenére is visszaírt, hogy az ügyben „terhelő konkrétum nem forog fenn'*, birságnak helye nincs. Nézetünk szerint konkrétum erében is fennforog, bírságnak is van helye, d? nine? helye a közigazgatásban az oly an vezető tisztviselőknek, akiknek — mint Görömbei úr is — bűnös tájékozatlanságukkal, vagy ami valószínűbb, tudatosan —- a kizsákmánvolók oldalára állnak a faluin osztályharcban. A hároméves terv, népünk felemelkedésének ügye követeli a szigort a termelés sza- botálóival szemben és azokkal szemben is, akik vétkes 'zemethúnyással a szabotálták cinkosaivá lesznek. Megkezdték ez Erzsébet-líget fásítását A jövő hónapban a város utcáira is sor kerül A kopárrá vált Erzsébet- líget fásítását megkezdték — kaptuk a hirt a város gazdasági intézői hivatalától. 30.000 forintos költséggel folynak ezek a munkák, 60 munkást foglalkoztatnak és Hőkre és italra költötte a pénzt a városházi sikkasztó A hároméves terv harmadik évében a közoktatásügyi kormányzat az általános Iskolák céljaira 50 millió forintot irányzott elő. Ennek az ősz- szegnek felét uj iskolák építésére fordítják. Az iskolák egy részét az alföldi tanyavilág központjaiban létesítik. Az összeg másik felét a meglévő iskolák helyreállítására, berendezésére, rádiókészülékkel fizikai és kémiai szertárakkal való felszerelésére fordítják. Az általános iskolai tanerők közel egyharmadát még ezévben soron kívül előléptetik. Nyilvántartásba vesznek minden állásnélküli pedagógust, mert 1949-re 3610 általános iskolai pedagógus kinevezését irányozták elő. A jövő évben 571 altiszt kinevezésére is sor kerül. Á rendőrség letartóztatta Padányi József városházi kisegítő tisztviselőt. Padányi ez év nyarán került a városházára* ahol a közellátási hivatal vezetőjének a bizalmába férkőzött. Nemsokkal később pénz kezelését bízták rá. Padányi azzal hívta magára a figyelmet, hogy botrányos életet élt. Éjszakákat mulatott át kéteshirü nőkkel, felesége sorozatos féltékenységi jeleneteket rendezett a hivatali helyiségben. Amikor Padányi József munkáját ellenőrizték, kiderült, hogy a kisegítő tisztviselő többezer forintot sikkasztott él az állam és a város pénzéből, saját céljaira használta fel a különféle közellátási nyomtatványokért befizetett pénzeket. Sőt a rendőrségi vizsgálatnál kiderült, hogy Padányi még több különféle bűncselekményt is követett eh amely ügyekben még folyik a nyomozás. még ebben az évben be is fejezik a faültetést. Az egész Erzséhet-ligetet 40.000 akáccsemetével ültetik be. Tegnap egyébként összeült a város gazdasági hivatala, a mérnöki hivatal és a város tervmegbizottja és megtárgyalták a város utcáinak fásítását is. ügy értesültünk, hogy a jövő hónap folyamán kerül sor utcáink fásításának megkezdésére. — Óriások klubja. Chicagóban megalakították az óriások klubját. A belépésre jogosító minimális mérték: 195 centiméter férfiak és 18Ö centiméter nők részére. A klub most megválasztott elnöke Mary Van Lauren két méter és egy centiméter hosz- szu. Szabad Üéppel a több, jobb, olcsóbb termelésért