Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-28 / 249. szám
1948. október 28, csütörtök NYÍRSÉGI magyar nép S oldat 40.000 u! falusi ház létesült a hároméues terű első évében Az Országos Tervhivatal kétszázoldalas kiadványban számol be a tervgazdálkodás első évének kitűnő eredményei ről. Hatalmas összegek jutottak a tervgazdálkodás révén a vidéki beruházásokra is. így a vidéki városok lakás- építkezéseire az előirányzott 19 millió forinttal szemben 29.5 millió forintot fordítottak, azaz ezen a téren a tervet 153.8 százalékkal sikerült teljesíteni. Jelentősebb építkezések voltak Debrecen, Diósgyőr, Hatvan, Újpest, Kispesf Lökösháza, Miskolc, Pestszent lőrinc, Salgótarján, Székesfehérvár, Szeged, Veszprém városokban. A vidéki városokban az első tervév során 500 városi lakás épült fel. A falusi lakásépítés céljára a hároméves terv 68 millió forintot irányzott elő, az építkezések összértéke becslés szerint meghaladta a százmillió forintot. Az állami eszközökkel végrehajtott falusi lakásépítések értéke meghaladja a 25 millió forintot, a vármegyék és egyéb közületek 4.8 millió forint értékű lakásépítést hajtottak végre. A falusi lakás, illetve házépítések révén a falvakban negyvenezer uj lakás létesült. Szabad petróleum kerül forgalomba A legújabb rendelkezések értelmében november 1-étől háztartási célokra szabad petróleumot lehet vásárolni. A szabad petróleum ára literenként két forint lesz. Az As- ványolajipari Központ gondoskodik arról, hogy a vidéken kellő mennyiségű szabad petróleum álljon a dolgozó parasztság rendelkezésére. A szabadpetróleum forgalomba- hozatala után átmenetileg egy szerre egy személynek csak öt liter petróleumot lehet kiszolgálni. A tervek szerint azonban fokozatosan növelik a szabad- forgalomba hozott petróleummennyiséget. így fokozatosan megszüntetik a jegyrendszert is a petróleumellátás terén. Az olvasó irja: így Is lehet a Rozsréti szöllőben ? Tisztelt Szerkesztőség! Köztudomású, hogy ma milyen nehéz lakásviszonyok közt élünk Nyíregyházán. Ennek ellenére mégis vannak önző és lelketlen emberek, akik istállónak használnak olyan lakóházakat, amelyek kitűnően alkalmasak lenné-" nek emberi lakásra is. így, pél dául a Rozsréti szőlőben a Kacsmár-féle ház egy teljesen jó lakrészébe két lovat és tehenet „költöztettek“ a minap, ugyanakkor, amikor a szomszédos házból egy családos dolgozót lakoltattak ki. Kérjük a hatóságokat, akadályozzák meg és szüntessék meg az ilyen lehetetlen állapotokat. Egy olvasó. laifiM és szili- szemseti mii a Magyar Dolgozók Pártja szervezeteiben Ma délután a Magyar Dol- > gozók Pártja kerületi és üzemi szervezeteiben a szokott helyeken és időben taggyűlések, illetve szakszervezeti na- • pok lesznek, amelyeken központi kiküldöttek lesznek az előadók. Szakszervezeti napok lesznek a Károlyi téri központi szakszervezeti székházban a! kisüzemek szakcsoportjai részére, valamint a villanytelepen, a dohánybeváltó hivatalban a posta - üzemi szervezetében, a kórházban, a MOSzk- ban, a Termény és Áruraktárban, az OTI-ban, az OMTK- ban és a MÁV központi üzemi szervezetnek a vasutas- otthonban. A fent felsorolt helyeken kívül a Magyar Dolgozók Pártja minden szervezetében taggyűlés lesz. — A Magyar Orvosok Szabad Szakszervezete helyi csoportjának elnöksége értesíti tagjait, hogy ' a kiutalt szappan 3 napon belül átvethető hivatalos . helyiségünkben (Károlyi-tér 7. szám, délelőtt 9—12 óráig, délután 5—6-ig). Elnökség. ’ |!(j!É Korszerű gépek a magyar mezőgazdaságban Mezőgazdaságunk korszerű- sütéséhez gazdálkodásunk fokozottabb gépesítése és korszerűbb gépekkel történő ellátása szükséges. Ezt a feladatot kívánják teljesíteni a NIK kötelékébe tartozó mezőgazdasági gépgyárak tervezői és mérnökei. Uj munka- megtakaritó mezőgazdasági gépek szerkesztésén dolgoznak. A kísérletek szépen haladnak. A közeli hónapokban a különböző gépfajtákat már sorozatban gyártják. Bognár „tekintetes“ és az eső Irta: PRISTYÁK JÓZSEF Heeéééjjj...! Béééni! Te kaj- laiulű! Siket vagy-e, vagy mi az istencsudája...! Bognár úgy nekieresztette a hangját, hogy csak úgy visszhangzott bele a tanyaudvar. A vénember tokája csak úgy rengett a kieresztett hangtól. — Jövök tekintetes uram. így kívánja még most is, a guta üsse meg. Hogy kijár ez egy elcsapott főbírónak is. És hiába, még mindig nagy a tekintélye a faluban a parasztok közt. Azt mondják, ő a legjobb gazda, másként nem szerzett volna össze 100 holdat vén- ségére. Hogy koszos sepki volt, amikor kezdte, most meg módos gazda lett. Tudja ő, hogy -szerezte a földjét. Vén svihák, legszívesebben kitekerné a nyakát. De tőle függ a kenyere. — Milyen keserű is az a kenyér. Sokat beszélgetett erről már Ferenccel, meg Pistával. Hat bőrt .is lenyúzna róluk, ha lenne. Nem tudja, most mi van, tán azért hívja, hogy megkezdik a betakarítást végre. Már rég ideje lett volna, nem tudni, miért halogatja ez a vénember. Azaz, dehogy is nem tudja, csak ne szólj szám, mert akkor éhen düglik a família... — Itt vagyok... Kényszeredetten vigyorogni próbált, de nem nagyon sikerült. Követte a nagyházba a széle-hossza- egy vénembert és félszegen megállt az ajtónál. — Nincs szükségem tovább rátok, elmehettek mind a hármam Elég az a két fattyú is. Úgyis csak tiblá'boltok egész nap, nem csináltok semmit. (Tán azért a fizetségért jiem volt-e sok még annyi is. DeAz uj gépek közül az egyik legjelentősebb a répa- és bur- gonyaszedést legkisebb vesztességgel végző új mezőgazdasági gép. A műtrágya alkalmazásának megkönnyítésére korszerű műtrágyaszóró gépet szerkesztettek. Nagy segítséget jelent a gazdáknak a lekaszált széna forgatására és ■ gyűjtésére szerkesztett uj gép Kettős sebességű fükaszálógé- pet is gyártanak, amely kender vágásra is alkalmas. SPORT Vidéki eredmények * % Kerületi I. osztály vasárnapi eredményei a következők: KOSE II—Szabolcs II 4:1, Kemeose—Béni SE 2:0, Tu- zsér—'Mátészalka elmaradt, — V.-namény—Nagyecsed 1:0, Dombrád—De mécs.er 4:2, Máv. II.—Baktalórántháza 2:2, — Nagyhalász—Csenger 3:1. II. osztály, Kísvárdai csoport. Királytelek—Ibrány 2:1, Bin:—Kóla j 3:2, NyVKV— Vencsellő 3:1, Tiszaberoel— Gáva 1:1, Kenézlő—Dombrád 3:1. Nagytájéi csoport. Ujfelíér- tó-^-Nyíradony 5:3, Balkány II—•Nyiírmihálydi 7:2, Hapoel —Biri elmaradt, Szakoly— Nagykálló II. 3:1. Záhonyi csoport. Demec&er —KÖSE III. 4:3, Mándok— Fényeslitke 6:2, Vasmegy er— Kék 4:3, Nyírbogdány—Záhony 2:1. Mátészalkai csoport Vásá- rosnamény II—Nyírbogát 2:1, Nyírgyulaj—Nyírbátor 11.5:4, Kocsc-rd—Mániaptőbs elmaradt, Piricse—Vaja elmaradt, Fehérgyarmat—Nyírmada 0:0. Közel 21.000 forintot költ a város irodagépek és bútorok beszerzésére A városháza egyre bővülő ügyvitelének biztos és zavartalan lebonyolítására szükségessé vált a háború során elpusztult, eltűnt irodai berendezések, írógépek, bútorok órák pótlása. 1949-ben mintegy 20.690 forintot költenek majd ezeknek a berendezési tárgyaknak a kiegészítésére, beszerzésére. A tervek szerint a polgármesteri szoba, a fogadó- és előszoba, a főjegyzői, pénzügyi tanácsnoki, közigazgatási tanácsnoki szobák részére szereznek be bútordarabokat. ' Utat épilenek Levelek dolgozói Leveleki tudósítónk írja: A közös munkának és áldozatkészségnek igen szép és jón a világ, és nemcsak vár, de azon is dolgozik. — Hallgassanak meg emberek. Én ott dolgoztam nála, mert muszáj volt. Én nem egyszer láttam, meg hallottam, kik vannak nála, miről beszélnek. Hogy tervezte ki a dolgot Szakolyival, meg a másik nyolcvan holdassal. Ott voil náluk az a Kormos, vagy minek hívják, az a csendőuhó- hér, akit nem ártana már felakasztani. Most már beszélek emberek! Úgy igaz, ahogy mondom: megbeszélték, félrevezetik magukat, hogy a falu ne hajtsa végre az őszi munka tervét, hogy maguk is vele szabotáljanak. Béni kifogyott a szuszból.— Fáradtan esett bele egy székbe. Az emberek közrefogták. Beszélt, beszélt, A többiek is. Éjfél lehetett, amikor T. Nagy felállt. — Emberek holnap szántani fogunk! — oOo — Hajdú Béni egy hét múlva megintcsak a Bognár földjén dolgozott. De nem mint a „tekintetes úr‘‘ cselédje. Mint kiishaszonbérlő. Már betaka- ríttatták Bognárral a krumplit is, a kukoricát is. Béni ballagot a vetőgép után. Gondolkodva lépdelt, figyelte, hogy hullik a műtrágya, meg a mag a csövekből a földbe, amely jövőre neki hoz termést, meg a többi földnélkülinek, akik eddig ki voltak szolgáltatva a vén gazembernek. Lám, kapott' traktort is, ve- tőgépet is a gépállomástól, magot is műtrágyát is. Nincs már baj. Lépkedett lassan. — Egvszercsak az orrára esett valami. Egy esőcsepp. Felnézett az égre. Figyelte a kövér felhőket, aztán elmosolyodott. A vén Bognárra, meg az esőjére gondolt. eredményes munkáját tapasztalhatjuk Leveleken. Bornemissza Rezső útbiztos elvtárs javaslatára elhatározták a leveleki dolgozók, hogy közös munkával és igaerő- ad ássál rendbehozzák községük egyik legforgalmasabb útját, a Vasút-utcát, (Ezen az úton bonylédik le Nyíradony, Bessenyőd és Levelek teherszállítása a vasútállomáshoz é* a nagy forgalom következtében ez a kövesút elég rossz állapotba került. A levelekiek út-újjáépítési elhatározását tett követte, megkezdték a munkát és a szükséges kövezetei már le is rakták az lit szélére. Vígan szállították a leveleki újgazdák tehenes szekereiken a kövei Nem csoda, most már a maguk szekerén hajtanak és maguknak építenek fcövesutat, nem pedig a négyezer holdas Molnár Gusztávnak és társainak. Észlelési oszlopot kap a nyíregyházi meteorológiai állomás A Nyíregyházán működő Meteorologiai Állomás hasznos szolgálatot tesz időjárási viszonyaink kutatása, megfigyelése terén. Az Állomás berendezési tárgyainak pótlása és kibővítése időszerűvé vált, ezért a város úgy határozott, hogy a jövőévi költségvetésébe illeszti az arra szükséges tételeket. A költségvetési tétel tanúsága szerint 2 darab betonláb, egy darab vaslétra és egy nyolcméteres észlelési oszlop felállításáról van sző. Fizessen elő a Nyírségi Magyar Népre hát dolgoztak ők, mint az állat.) Nem szólt semmit Hajdú Béni, csak émelygő gyomorral kiment a nagyházhól. Ezt nem várta. De talán jobb is. — Nem sokáig bírta volna szó nélkül. Most legalább... — oOo — A körben vágni lehetett volna a füstöl. A hangok is úgy összekeveredtek egy nagy kádsszá, mint a tavalyi, meg az idei dohány keserű füstje. T. Nagy Gábor ökle nagyot csattant az asztalon. — Erre csend lett. A távolabb ülők is odafigyeltek Nagyék asztala felé, ahol T. Nagy vitatkozott az öreg Eszenyivel. —-Már pedig nem lehet tovább várni. Majd megjön az eső. Én holnap szántok. Mit érdekel engem tovább a beszédetek. Meg Bognár. Mindig j’ösztök, hogy Bognár így, Bognár úgy, azt mondja, tudja ,ő a módiját, ért ő hozzá, ő bizony nem szánt, addig, amíg ilyen száraz idő van, hiába is vetne, ha nem e?ik az eső. — Tán azt hiszitek, szántana?! Hisz még be sem takarított! — Még én is teszek hozzá emberek! Hajdú Béni hangja elvágta T. Nagy Gábor szavát. Észre .sem v-ettélk, mikor jöttek be hárman, a vén Bognár cselédei. Még nem tudták, hogy a „tekintetes úr“ kirúgta őket. Béni talán megijedt első pillanatra, ahogy mindenki ránézett. Aztán kitört. Mintha mindent egyszerre akarna elmondani. — Ne hallgassanak Bognárra! Ellenünk van! Nem igaz, hogy .esőt vár. Ezzel csak magukat akarja félrevezetni! — Szabotál ja a munkát, azt akarja, hogv maguk se dolgozzanak a földjükön, mert neki ez az érdeke. Nem az esőre vár ő. Arra vár, hogy megfordul-