Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)
1947-05-29 / 119. szám
1947. május 29. Csütörtök IV. évfolyam 119. szám. DEMOKRATIKUS NAPILAP Levették a napirendről a város törvényhatósági jogának elismerése iránti kérelmét Középiskolát végzett fegyveres banditákat tartóztatott le a nyíregyházi rendőrség Kizárták 3 sajtó képviselőit a városi szakosztály Qléséről Kedden tárgyalják Páter Faddy Oltmár ferencrendi szerzetes ügyét A városi képviselőtestület tegnapi összszakosztályi ülésén Nyíregyháza város törvényhatósági jogának elismerése iránti kérelme szerepelt, mint a tárgysorozat első pontja. Dr Lupkovics György, aki elsőnek szólt hozzá "a í kérdéshez, annak a véle ményének adott kifejezést, hogy a várost kérelmének meghallgatása esetén hát rány nem érheti ugyan, csak előny, de nézete szerint szükséges, hogy megnézzék az érem másik oldalát is, hogy a közterhek milyen mértékben emelked hetnek ennek következtében. Javasolta, hogy ezt a kérelmet úgy terjesszük elő, hogy egyben biztosítsák városunk számára a törvényhatósági város tényleges jellegét is, tehát juttassanak bennünket vifcvezetckiscz, csatornákhoz és egyebekhez A szakosztály hosszas vita után úgy döntött, a kérdést vegyék le napirendről azzal, hogy a városi tanács vizsgálja meg a kereskedelmi, mezőgazdasági, állattenyésztési, valamint adóztatási szempontokat. A tárgyalások során úgy látszott, hogy a kérdéssel a város vezetőségéből érdemlegesen ezldeig senki sem foglalkozóit. Még az is ki derült, hogy az ügynek előadója sincs. Véleményünk szerint akkor, amikor ez a kérdés több mint egy fél- század óta van napirenden, legújabban is már egy év óla foglalkozunk vele, nagy mulasztás terheli a város vezetőségét, hogy ezideig sem talált időt arra, hogy > a könnyen megkereshető előző aktákat áttanulmányozza és a változott viszonyoknak megfelelően kidolgozza. A villamossági tröszt kér dését már egy műit heti számunkban ismertettük A kérdés megtárgyalása után áttért a szakosztály a Ma gyár Városok Országos Szövetsége által rendezendő újjáépítési kiállítás költség- vetésének tárgyalására. A szakosztály hosszas Tovább tart a meleg Mérsékelt északi, északkeleti szél, többfelé záporeső, zivatar. A meleg idő tovább tart.(MTl) vita után hozzájárult a költ ségvetéshez. Hozzájárult a szakosztályi ülés ezután a vasalóház újjáépítéséhez is. Fazekas János polgármester V. fizetési osztályba sorolásának kérdésében a megyei törvényhatósági bizottság, mint fellebbviteli fórum visszaküldte a képviselőtestület heíyeslőieg meghozott határozatát azzal, hogy a kérelmet azzal az Tegnap délelSt- a hadifoglyok hazatérését előkészítő bizottság ülést tartott a népjóléti minisztériumban. A bizottság előtt Újhelyi Szilárd miniszteri osztályfőnök ismertette a bizottság által a múlt héten megválasztott albizottságok munkáját. A pénzügyi albizottság megállapította, hogy az 1946—47, évi költségvetésbe a hazatértek szociális ellátására és fogadására személyenkint 45 forint áll rendelkezésre. Ezt az összeget 72 forintra kell felemelni ahhoz, hogy a hadifoglyok megfelelő ellátása biztosítva legyen. Az albizottság megbeszélésében bizonyos hadifogoly céladó esetleges bevezetése is felmerült, amelyet a pénzügyminisztérium vizsgálat tárgyává tesz. A közlekedési albizottság elhatározta, hogy a Máv. egyenlőre, arnig a szovjet és román kormánynyal a részlettárgyalások befejeződnek, ingajáratokat állít be. amelyek Debrecen és Focsany között fognak közlekedni. Az egészségügyi albizottság a szerelvényeket orvosokkal, ápolókkal, valamint a szükséges egészségügyi anyagokkal látja el. Debrecenben 150 önkéntes egészségügyi munkaerőt képeznek ki gyor sitotott tanfolyamon. A debreceni átadó-átvevő álló- más körülbelül 4.000 emindokoiással kell újra elő- ! terjeszteni, hogy a sorolást nem az eredeti rendelet, hanem személyes kiválasztás alapján történt kinevezés szerint javasolják. A már egyszer eldöntött kérdésben f vita indult meg Dr. Lupkovits György és Lengyel Antal a polgármester érdemeinek elismerése ellenére is úgy találták, hogy az V. fizetési osztályba való sorolás kérdése időszerűtlen, javasolják a kérdésnek napirendről való tevéteiét. augusztus elsejéig 6» 000 hadifogoly részére személyenként átlag 15 napra biztosította az élelmezést A beszámoló után Újhelyi Szilárd a hadifoglyok érkezéséről a következőket mondta: A sajtóban megjelent és A Gazdasági Főtanács szerdán tárgyalta a nagybankok ellenőrzése tárgyában készült rendeletet és, hozzájárult annak legközelebbi minisztertanács elé terjesztéséhez. A rendelet értelmében a pénzügyminiszter a Pénzin tézeti Központ első kuriájá hoz tartozó valamennyi bankhoz miniszteri biztosokat küld ki a bankműveletek közérdekű feladatainak folyamatos ellenőrzésére és vagyonáliaga megőrzésére. A miniszteri biztosok panaszoló hatályú óvást emelhetnek a pénzintézetek valamennyi ügylete ellen, amelyek a kormány pénzügyi politikájának szellemé vei ellentétben állnak. Óvás esetén a pénzügyminiszter dönt. Az állami ellenőrzés alá helyezett pénzintézetek részvényeit birtokasaik, vagy a tulajdonosok kötelesek a Pénzintézeti Központba június 15 ig bejelenteni. A dolgozókkal való közi A kisgazdapárti javaslatot a szakosztályi tagok 9: 7 arányban elfogadták. Schmidt Mihály V. fizetési osztályba sorolása kér désében ugyancsak hasonló értelemben döntött a szakosztályi ülés. kellőképpen nem eiienórzoti hírekkel szemben jelenleg az a helyzet, hogy Focsany- ban 1.300 magyar hadifogoly tartózkodik és 36 szerelvény pedig útban van Focsany felé. — Bizonyos, hogy hadifoglyok folyamatos hazaszállítása napokon belül megindul. (MTI) vetlen kapcsolat érdekében a Gazdasági Főtanács ta. nácskozási joggal meghívta a Szakszervezeti Tanács és a mezőgazdaság képviselőit, hogy a dolgozók véleményét a tervezett intézkedésekkel kapcsolatban az üléseken kifejezhessék és érdekeiket közvetlenül is képviselhessék A kenyérhelyzet nehézségeinek áthidalása érdekében a Gazdasági Főtanács már ezév elején intézkedett Amerikából 2 400 vagon kenyérgabona vásárlása iránt A legújabb jelentések szerint azonban csak junius végére várható az amerikai gabona megérkezése. Ezért a Gazdasági Főtanács a szerdai ülésen kénytelen volt magáévá tenni a kenyérellátás miniszteri biz tosának javaslatát a kenyér adagok általánosan napi öt dekával való csökkentésére. A csökkentés az amerikai gabona beérkezéséig marad fenn. A hadifoglyok hazaszállítására m Máv ingajáratokat állít fel 60.000 kataszteri főid van tartalékolva a hazatéré hadifoglyok számára Elrendelik a bankok állami ellenőrzését Jt&MM S’ jBMfjaäl HHHk MQA Mr* Bt . vlÉy MMff ISIgl ^gjjggj JKB, Wrml Mis Sum MjKL WPf bE » fóaM pj||a IÍSkhÍ ■ffigLdBpw ^Kekk r iSSisPä i&S&xíil1 -.y-. ■'v "i" BHkBH VHMhBL fíTrri^HBl SSS&El r>or reriőtleviitéíjcre és & - meneti elhelyezésére van felkészülve. A romániai Magyar Népi Szövetséggel foiyiatott tárgyalások eredményeképpen azokat a hadifoglyokat, akiknek romániai ütjük alatt sürgős kórházi ápolásra van szükségük, a Magyar Népi Szövetség kórházakban helyezi el. A Magyar Vöröskereszt nagymennyiségű gyógyszert ajánlott fel a hadi- 1 foglyok egészségügyi ellátására. A debreceni táborból családjukhoz hazatért hadifoglyokat az illetékes hatósági orvos húsz napon keresztül négynaponként orvosi vizsgálatban köteles részesíteni A munkaügyi albizottság intézkedett abban az irányban, hogy a hazatérő hadifoglyok az egyedárusági jogosítványok megszerzésénél előnyben részesüljenek. Az iparos és kiskereskedő hadifoglyokat 1500—2000 forintnyi minden garancia nélküli hitelben részesíthetik. A hazatérő szakmunkások elhelyezéséről az iparügyi mí- nisztériiím és a Szakszervezeti Tanács gondoskodik. A nem szakképzett mun kásokat közmunkáknál és közípitkezéseknél juttatják munkához. A mezőgazda- sági munkások elhelyezéséről a földmivelésügyi minisztérium gondoskodik. A hazatérők számára 60 0G0 kataszteri hold föld van tartalékolva. Az élelmezési albizottság ARA: 4Q FILLER