Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-29 / 119. szám

2 oldal MAGYAR NÉP 1947. május 29. Kizárták a sajtó képviselőit a városi szakosztály üléséről Tegnap délelőtt — mint meg is irtuk — összeült a városi képvise­lőtestület össz-szakosztálya, hogy a város törvényhatósági joga meg­adása iránti kérelmét, a városok kiállítása költségvetését, a villamos- sági tröszttel kötött megállapodás módosítását valamint Fazekas János polgármester és Schmidt Mi­hály tanácsnok V. fizetési osztályba sorolási kérelmét előkészítse a kép­viselőtestület elé. A szakosztályi ülésen — mint mindig— most is megjelentek a sajtó képviselői, hogy tájékoztassák a város közönségét azokról a dön­tésekről, amiket a város vezetéséért felelős tényezők javasolnak és hoz­nak. Jóformán még hozzá sem kezd tek a tárgysorozat megvitatásához, amikor a Kisgazdapárt képviselői azzal az indítvánnyal állottak elő, hogy a sajtó képviselőit zárják ki a szakosztályi ülésről. Javaslatukat azzal indokolták, hogy a szakosz­tályi üléseken olyan kérdések is felmerülhetnek, amik még nem vég­legesek, tehát teljesen felesleges nyilvánosságra hozataluk. Nemkü­lönben azt is felhozták, hogy külö­nösen a tegnapi ülésen olyan ké­nyes személyi természetű ügyekről lesz szó, amiknek megszellőztetése ugyancsak nem közérdek. Végül egyáltalán kétságbevonták a sajtó­nak azt a jogát, hogy bizonyos ssakosztályi üléseken résztvegyen és tájékoztassa az ott elhangzottakról a város közvéleményét. A kérdés felett kialakult vita so­rán a városi tisztiügyész — a kérdés véleményezésére a legilletékesebb — annak a véleménynek adott ki­fejezést, hogy az idevonatkozó 1886 évi törvénycikk intézkedik ugyan a tanácsülések és a képviselőtestü­leti ülések rendjéről és nyilvános­ságáról, de a szakosztályi ülésekre vonatkozóan nem tartalmaz intéz­kedést. A szakosztály két tagja, Bernáth György és Schmied Mihály a kér­déssel kapcsolatban példára hivat­koztak. Pécsett és Cegléden a sajtó képviselői minden egyes szakosz­tályi ülésen részt vesznek. A felszólalások után az elnöklő dr. Rácz Géza szavazásra tette fel a kérdést. A szavazás eredménye­képpen a sajtó képviselőit felkérték a szakosztályi ülés színhelyének elhagyására. Az udvarias felszólításnak termé­szetesen eleget tettünk, de csodál­kozunk ezen a szokatlan indítvá­nyon és eljáráson. Mit jelent ez az újabb kisgazdapárti taktika? Milyen kérdések merülhetnek fel, milyen kitételek hangozhatnak el a szakosztályi üllésen, hogy arról a város nyilvánosságának nem sza­bad tudomást szerezni ? Vájjon mit akar jelenteni ez az újabb kisgazda- párti taktika? Vagy talán elfelejtet­ték, hogy a város dolgozóiról azok tudta nélkül nem lehet dönteni ? Elfelejtették, hogy a város minden lakójának joga van, sőt megköve­telheti, hogy a város vezetőségének minden lépéséről, minden intézke­déséről és a város érdekében tett kijelentéséről tájékozva legyen ? Meg vagyunk róla gzőződve, hogy a Kisgazdapárt képviselői ál­tal emlegetett „kényes személyi kér­dések“ csakis Fazekas János pol­gármester és Schmied Mihály ta­nácsnok személyével kapcsolatban hangozhattak el. A Kisgazdapárt képviselői — úgy látszik — nem akarnak kijelentéseikkel a város közvéleménye elé állni. Ugylátszik nem merik vállalni kijelentéseik konzekvenciáit. A Kisgazdapárt által annyit han­goztatott sajtószabadság elve alap­ján tiltakozunk ez ellen az eljárás ellen. Legyenek urai szavuknak a Kisgazdapárt képviselői és ne suty- tyomban, ne zárt ajtók mögött, ne A tegnapra virradó hajnalban a Bessenyei téren szolgálatod teljesítő rendőrőrszem és az éppen ott tar­tózkodó őrszemellenőrző a Besse­nyei tér 2- számú ház bejáratánál egy rejtélyes csomagot és aktatás­kát talált. A csomagban egy írógé­pet, az aktatáskában egy modern amerikai kézifurógépet, tartalékfuró- kat. vasfürészt, feszitővasakat és zseblámpát találtak. A rendflrőrszem elmondta, hogy néhány perccel ez­előtt egy fiatalembert igazoltatott, aki Losonczi Sándor 20 éves Bes senyei tér 2 szám alatti lakosnak mondotta magát. Állítása szerint az állomásra indult, mert Budapestre akar utazni. A szerszámosHskát a rendőrök a kapuban hagyták és lesállásba he­lyezkedtek. Nemsokára arra lettek figyelmesek, hogy 1 alak siet a Bes senyei tér 2. száma ház felé M .g- állásra szólították és amikor melléje értek, az őrszem az előbb igazol­tatott Losonczi Sándorra ismert. Hogy az övé-e a csomag, még meg sem kérdezhették, mert a Bercsényi u. felöl futó lábak dobogása hallatszott, Lapunk bűnügyi riportere felke­reste az evangélikus gondnoki hi­vatalt, járt a két letartóztatott betörő lakásán is. Munkatársunk beszélge­tett az evangélikus iskola gondno­kával, aki elmondotta, hogy szerdán éjjel az Iskolai utca felőli egyik nyitvahagyott ablakon keresztül jöt­tek be a betörők, majd álkulccsal kinyitották a tanterem ajtaját, végig­mentek a folyásén a gondnoki hi vatal pénztárhelyisége felé. Itt is álkulccsal akarták kinyitni az ajtót, j de a kulcs betört a zárba, igy az I ajtót betörték. Első ütjük a páncél­szekrényhez vezetet, amiben a gond­noki hivatal tisztviselőinek előadása szerint csak 200 forint perselypénz volt, A páncélszekrényt megfúrták, de nem tudták felnyitni hosszas fe- szegetés után sem. A haszlalan próbálgatások után magukhoz vet tek egy 1 500 forintértékű Renting ton írógépet és amerre jöttek, eltá­voztak. A pénztárterem egyik abla­kának a párkányán értékes ezüst urvacsorakészlet, kelykek és tálcák voltak, de a betörők úgy látszik nem vették észre és otthagyták. A többi szekrények felnyitásával meg sem próbálkoztak. A betörők lakásán Az egyik letartóztatott betörő, a 19 éves Tordai András lakásán meg tört öregasszony, 6 gyermek anyja fogad. Elmondja, hogy férje nyug díjas vasutas, kevés nyugdijából és a nagyobb gyermekek keresetéből élnek. András fia — itt hangja el csuklik egy kissé — négy polgárit a város közvéleményének a háta mögött, hanem nyíltan, őszintén valjanak szint. Nem hangozhatnak el olyan kérdések a város vezetésé­re hivatottak ajkáról a szakosztá­lyon. amikről a város közvélemé­nyének ne lenne szabad tudomást szerezni, Hozzon a város vezetősége olyan értelmű szabályrendeletet, ami le­hetővé teszi közvetve a szakosz­tályi ülések nyilvánosságát is, hogy a jövőben ilyen és ehhez hasonló inzultusok ne érhessek á sajtó kép­viselőit és rajtuk keresztül a város közvéleményét. és egy férfi futott a Keskeny utca felé. Losonczit az ellenőrző rend őr őrizetére bizva az őrszemes rend őr a futó férfi után szaladt, aki többszöri felszólításra sem volt haj landó megállni. Néhány perces ül dőzés után a Keskeny utca bejára­tánál sikerült elfogni. A menekülő fiatalembert igazoltatták, Tornai András 19 éves, Virág utca 73, sz. alatti lakosnak mondta magát. Iga­zoltatása során feltűnően viselkedett A rendőrök megmotozták és egy csőre töltött 7.65-ös Frommer pisz­toly került elő a zsebéből. Beis­merte, hogy a csomagok az ő tu­lajdonát képezik. Az Írógépet az evangélikus iskolából lopta. Azt ta­gadta, hogy Losonczit ismerné és hegy a betörést vele együt követték volna el. Losonczi Sándort és Tor­nát Andrást bekísérték a rendőrka pitányságia. Később megállapítást nyert Tornai állításával ellentétben, hogy Losonczi és Tornai testi-lelki jóbarátok és minden valószínűség szerint együtt követték el Nyíregy­házán és Szabolcsban sorozatos a bűncselekményeiket. végzett és kereskedő akart lenni, de — mint mondta — nem tudott ál­lást kapni, — Hiába mondtam neki, hogy sétálásból nem lehet megélni, keres­sen valami munkát, csak azt vála­szolta: „Mit csináljak? Akasszam fel magam?* — mondja Tornai András édesanyja. Az öregasszony aztán meggondolja magát, megszólal benne az anya féltése és minden szavával igyekszik, menteni rossz útra tért fiát, de később mégis el­mondja, hogy fia rossz társaságba keveredett, barátai, Losonczival az élükön többször felkeresték lakásán. — Nem volt bizalommal hos- zám — f'oiidja. Többször járt Budape ;.i. de sohasem mondta, ho ,y it ; íresett ott. Csak most értesül« m Trről, hogy a betörő szers: mok':t és a fegyvert ott vá­sárolt — fejei be Tornainé. Tornai András szobájában egy kinyitott szekrényfiókon akad meg a szemem. Egész kis könyvtárra való ponyvaregénnyel van tele és a kopottfedelü, gyűrött könyveken meg­Mike András, a Korona szálló! bérlője május 30 án, péntek este művészi csemegével kedveskedik vendégeinek. Egynapos vendég- szereplésre sikerült megnyerni Rácz Valit, a főváros egyik legkitűnőbb Kedden tárgyalják Páter Faddy Ottmár népellenes bűnügyét A népbirőság a jövő héten ked­den, junius 3-án Debrecenben fogja tárgyalni Páter Faddy Ottmár ferenc- rendi szeretes népeltenes bűnügyét. A vádirat szerint Páter Faddy Ott­már tavaly októberben a Független Ifjúság parlamentjében tartett beszé­dében uszított a magyar demokrácia ellen. A tárgyalás elé nagy érdeklő­déssel tekintenek és hogy a tolon­gást elkerüljék, belépőjegyeket bo­csátottak ki. látszik, hogy gazdájuk sokat for­gatta őket. Békésen pihennek egy­más mellett a detektivregények, a feketebetük nem tehetnek róla, hogy megrontották a fiatalember lelkét. Losonczi Sándor, a másik el­fogott fiatal betörő, a Bethlen utcai katolikus központi iskola gondnoká­nak a fia. Szülei jelenleg nem tar­tózkodnak Nyíregyházán Két leány­testvére elmondta, hogy Sándor bátyjuk jó barátja volt Tornainak, aki sokszor járt náluk Elmondták, hogy szerdán délután is ott volt Tornai, akivel bátyjuk hosszasan be­szélgetett a szobába zárkózva, majd este 11 óra felé eltávoztak. Tornaiék törtek be Friedir.ann Lajos üzletébe Tornai András és Losonczi Sán­dor kihallgatása most van folyamat­ban. A rendőrség feltevése szerint több bűncselekmény terheli lelki­ismeretűket. Minden valószínűség szerint ők fosztották ki Friedmann Lajos rövidárunagykereskedő Bes senyei tér 2 szám alatt lévő üzletét is és az iskola Bessenyei tér 2. szám alatti hátsó bejáratán könnyen el­tűntek. Lehetséges, hegy Tornai és Losonczi azonosak a Hungária Ru- haliáz falbontó betörőivel. Közük van-e a betörőknek a Friedmann-telepi gyilkos­sághoz ? A rendőrség feltevése szerint Tor. nai és Losonczi kapcsolatban állott Bondics Jánossal is Tegnap dél­előtt megidézték a rendőrségre a meggyilkolt Mester Frigyes édes­apját is, mert a talált és betörő- szerszámokat tartalmazó aktatáska feltűnően egyezik a Mester Frigyes­től elrabolt aktatáska leírásával. A most megindított széleskörű nyo­mozás fogja majd kideríteni, hogy a Tornainál talált 7 65 ös Frommer pisztoly vájjon nem azonos-e Bon­dics János eltűnt fegyverével ? A rendőrség feltevéseire a két le­tartóztatott fegyveres betörő kihall­gatása fog választ adni, amiről rész­letesen beszámolunk lapunk ol­vasóinak. előadómüvésznőjét, a ádió és a magyar filmek kedvencét Rácz Vali szereplése bizonyára nagy érdeklődést kelt városszerte. Rácz Valin kívül Vámos Éva zon­goraművésznő is fellép. A pénteki Rácz Vali estre belépődíj nincs. Fegyveres betörőkéi fogott el e nyíregyházi rendőrség „Lebukott“ Tornai András ás Losonczi Sándor, a két középiskolát végzett fegyveres bandita — Megfúrták az ev. gondnoki hivatal páncélszekrényét 200 forint perselypénz volt a megfúrt „mackóban“ Rácz Yali egynapos vendégszereplése a Korona-Kávéházban

Next

/
Oldalképek
Tartalom