Magyar Nép, 1946. december (3. évfolyam, 232-255. szám)

1946-12-19 / 247. szám

4. oldal M A G Y A R N 15 P-946. december 19. „Polgári, vagy népi demokrácia“ Értelmiségi előadás az Uránia filmszínházban Sokat emlegetett kérdés az értel­miség körében, hegy belpolitikánk iránya a polgári, vagy a népi de­mokrácia irányába haladjon e? Ért­hető, hogy a kérdés körül sokszor élénk vita alakul ki, hiszen igen kevesen ismerik a két fogalom kö­zötti lényeges különbséget. Ugyan­akkor a két irányzat képviselői, más — egymással ellentétes gazdasági és politikai szempontból bírálják a kérdést. Szükség van azonban arra, hogy a két felfogás közötti lényeges kü­lönbséget közelről megismerjék és úgy alakuljon ki álláspontunk, mely társadalmi és gazdasági helyzetünk­nél fogva kétségtelenül valamelyik irányzat mellé állít. Ezt a »ár régóta vita tárgyát ké­pező kérdést dr, Újhelyi Szilárd mi­niszteri osztályfőnök előadásában részletesen fogja ismertetni és elő adása megadja a lehetőséget, hogy tisztán alakulhasson ki bennünk a helyes álláspont. Az előadást december 22 én, va­sárnap d. e. fél 11 órai kezdettel tartják meg az Uránia filmszínház­ban. — Felhívás a polgári foglyok hozzátartozóihoz- A Magyar Kom­munista Párt nyíregyházi szerve­zete felhivja az ill felsorolt polgári foglyok hozzátartozóit, hogy a párt központi szervezetében Rákóczi-u, 4. sz alatt jelentkezzenek. Jáver Sándor kereskedő, Jobbágy Lajos szabó, Jancsó József kőműves, Jan- csurák János kubikos, Jánószky István kocsis, Jenei Dezső Máv tiszt, Juhász György altiszt, Kéri Ferenc mozigépész, Katona Gyula kőműves, Kovács János gépész, Koczka József kőműves, Kóder Géza, Kelemen Mihály pék, Kis Károly, Katona Géza, Kakuk Imre mozdonyvezető, Kazár András mérnök, Kovács Ferenc kereskedő, Kocsik József napszámos, Kovács István, Kozma János villanytelepi munkás, Kecskeméti Mihály cipész, Kazár József műszerész. Kazár Lajos vasutas. Kazár András pályaőr, Kosíyál András földmun- ves, Karcag Imre villamossági tiszt­viselő, Kalapos István Kopis Gyula szűcs, Kahán János cipész, Kul­csár Ferenc napszámos. Kovács András szabó, Kis Károly cipész, Kovács Imre. Kiszely János nap­számos, Kiss Lajos gyári munkás- Korbély János szabó, Kuzsa- novszki János napszámos, Komé, romi Sándor munkavezető, Kádas Jánes festő, Kovács István Máv. altiszt, Kertész János napszámos, Kohán Ferenc köszörűs. Király József villanyszereié, Koska And rás, Katona Sándor napszámos, Kusnyerik József asztalos, Krasz- nai József lakatos, Kristóf Lajos Máv. segédtiszt. — EGÉSZSÉGÜGYI ELLEN­ŐRZŐ KÖNYV kapható a Dézsa nyomdavállalatnál Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5. — Szombaton megnyílik a MADISz jégpályája. A pazony i úti jégpályán serényen folyik a munka. Hizlalják a jeget és ké­szülnek a jégszezon megnyitására. Ebben az ügyben felkerestük a Madisz vezetőségét, ahol a követ­kezőket mondták : Ebben az év­ben jó jégszezon kínálkozik. A hideg korán beállt és a két-há- rom éve kiéhezett korcsolyások minden valószínűség szerint el­fogják lepni a jeget. Az öltözőt és ruhatárat rendbehozattuk, ze­néről is gondoskodunk. Ha ked­vező idő lesz, a pályát szomba­ton megnyitjuk. — Jól sikerült táncestélyt ren­dezett szombaton déiután az MKP. Máv- pályafenntartási kulturcso- portja. A kitűnő szereplők nívós müsorszámait a pártiskola hallgatói egészítették ki. Á jól sikerült elő­adást reggelig tartó tánc követte. Külön meg kell dicsérni az újon­nan alakult vasutas zenekart ki­tűnő szerepléséért. Hántolt cser, akác, bükk, tölgy tűzifa Dercshiyi €S isa cégnél Selyem-u. 12. Diórönköt tuskóvai együtt vásárolunk A karácsonya Martin Anderse N. Nexö: Szürke fény Ditte Menneskeben. A ■agy dán iró regénye egy szegény kis cselédlányról Hajdú Henrik fordítása. Két kötetben. Ára 38.— Kötve 48.— forint. Tamás Aladár: Megsebbzett ifjúság a szabadságszerető ma­gyar ifjúság regénye. Két kötetben Ara 36.— forint Kötve 46.— -forint. Magyar irók a szovjet népről. Ady Endre, József Attila, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád Írásai mellett az élő magyar irók legjele­sebbjeinek verseit, novel­láit gyűjtöttük egybe eb­ben a kötetben. Ára 17.— Kötve 22.— forint. APRÓHIRDETÉSEK Uránia-Mafirt Filmszínház ,lllil!ra: i Leányálom ALIDA VALLI nagy filmje Pénztárnyitás i. t, 18-11 étáig ét előadás előtt 12 órávaj Előadáséit hétköznap; i és 7, vasárnap: tél 4, 5. fél 7 is 8 érakor ÓCSKAVAS fém, csont, rongy hulladékot vásárol Hónig, K5rte-u. 19. LEGSZEBB karácsonyi ajándékot mesekönyvet, képes­könyvet, könyvujdenságoi játékot, töltőtollat, stb. Saß ián köny vkeresk ed ősben vásároljon. — Eladó egy báránybélá- ses kocsibunda, gyapjú pokrócok, gyermek vas­ágy. vaságy két póni ló, szerszámmal, szekérrel. Cim Szabadság tér 9. I. emelet. 4á02 Lovakat vállalok tar­tásra. Cim a kiadóban. 4503-3 Fiatal, megbízható be­járónőt délelőttre felve­szek. Cin» az Ujságbolt- ban. 4463 3 —Hungária Fllmszinhix—­Decemberig és 19-én A NAGY SZEREP Kisérő műsor: Dr. Sarlatan — Múlt és jövő. Előadások hétköznap 5-7 Vasárnap fél 4, félő fél 8 órakor. Jegyelővétel Paloíay műszaki üzletében G U M í C S I Z M A hó és sárcipő javítás szakszerűen, felelőséggel VULKÁN gumijavitó üzem VAY ÁDÁM UTCA 5. (Dézsa nyomda udvarban! Egy liter űrtartalom, teljesen uj villamos kávé­főző eladó. Megtekinthető Bicák műszaki kereske­désében, Városháza-épü­let. írógépek javítását és karbantartását vállalja, szakszerűen végzi Németh József kégéjnOizerén-neitír Bercsényi-utpa 5. szám Gör. kát. templom mögött az udvarban.) Könyv Papír Tanügyi Könyvesbolt írószer Z «nemű Használt rugót, afrikot, lószört és bútort veszek. Szarvas utca 101, 442e-3 Karácsonyi Ms* főnyi játék és ajándéktárgyak lílsnabolthan Apolló Filmszínház Izgalmas-borzalmas amerikai film. j 1 HONA BOSSZÚM í Főszerepben: DICK FORAN íj Előadások 5. 6 45 Vasárnap 4, */<6 és ]A8 órakor, 1 közellátási jegyre olcsón kapható Hasai) ss vágott tűzifa Nadzon Béla fakereskedőnét IRODA: Dohány-utca 18 szár» RAKTÁR : Rákóczi-utca 28 szám Bundi-laktanya Kitűnő minőségű FAJBOROK I és palackozott borok nagy | á „ A a «• rr J választékban legolcsóbban Ma vL It 1 o o | bornagykereskecSéné!, Kálvin tér 2„ Lakónyilvántartókönyv Kapható a DÓZSA nyomdaváiíalatnál, Vay Ádám-u. 5 Hálók ebédlők kombinált szobák, konyhák olcsó áro* Glück bútor házban Vay Ádám utca 8. Fizetési kedvezmény. — Az összes gpriMjátéM megérkeztek Továbbá gyermekszék, áréka, játszós sztal. szo­bahinta, hintaló stb. In. SÁNDORFFYNÉ gyermekjáték szaküzlete Iflngykázi, Szédutyi-utM 1. srác (vasúti ut) Bélyegzőket, zománc- táblákat gyorsan és pon­tosan készit a Jóba pa- pirűzlet. Takarékpalota, Magyar hép Demokrafiku* napftcsp Felelős szerkesztő és kiedá : FARKAS PÁL Szerkesztőség és kiadó­hivatal : Nyíregyháza. Bethlen utca !. wráva. Városháza-épűkí Telefonszám: 33 Nyomatoti: Dózsa nyomda vállalói futói Vay Ádám utca 5: Felelős nyomdavezető: Besrnáfh László.. ■Karácsonyra donságok és hanglemez Komlósnál Zrínyi Ilona utca 9. szám Könyv, zeneali?um, írókészlet iparművészed tárgyak, játékuj- donságok és hanglemezek nagy választékban

Next

/
Oldalképek
Tartalom