Magyar Nép, 1946. december (3. évfolyam, 232-255. szám)

1946-12-20 / 248. szám

Í946. december 20 Péntek HL évfolyam 248. szám Cseh terror Délszlevákiában A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Nem járult hozzá a a szövetkezeti törvény kihirdetéséhez Az építőipari munkások szövetkezeti jogát is biztosították — Elnapolták a Ház üléseit A nemzetgyűlés csütör­töki ülését 12 óra után öt perccel nyitotta meg Kéthly Anna alelnök. Bejelentette, hogy a köztársaság elnöke a szövetkezeti törvényja­vaslattal kapcsolatban a 155. szakaszra és a 189. szakaszra terjeszti ki ész­revételeit és kéri, hogy a nemzetgyűlés ezeket tegye megfontolás tárgyává. A 189. szakasz napi­rendre tűzése iránt később fog előterjesztést tenni. A nemzetgyűlés tudómé sül vette a bejelentést, majd Nagy Ferenc miniszterel­nök emelkedet szólásra és ismertette a köztársasági elnöknek a szövetkezeti törvényjavaslattal kapcso­latos átiratát. A köztársa­sági elnök — az átirat sze­rint — a szövetkezeti tör­vényjavaslat kihirdetésé­hez nem adta meg hozzá járulésát, mert a 155. sza­kasz megszorité rendelke­zést tartalmaz. Kimondja, hogy képesítéshez kötött ipart az ilyen szövetkeze­tek gyakorolhatnak ugyan, azonban az építőiparosok kivételével. A köztársásági elnök az ország demokra­tikus átalakulása és jö­vendő kiépülése érdeké­ben az ipari munkásság egy részére, az építőipari munkásokra sérelmesnek tartja, hogy őket a hivat­kozott törvényben az egyéb ipari munkásság részére megadott jogokból kizár­ták. Éppen ezért az 1946 1. 9. szakaszban biztosított jogonál fogva a kihirdetni kért törvényjavaslatot a miniszterelnök utján visz- szaküldi. Felhívja a köztársasági elnök a nemzetgyűlés fi­gyelmét a javaslat 188. szakaszába foglalt (lénye­gében a Hangyára vonat­kozó) rendelkezések újabb megfontolására. A minisz­terelnök ezután javasolta a nemzetgyűlésnek, hogy a 155 szakaszhoz való el­Mérsékeit enyhülés Élénkülő délkeleti, ke­leti szél, felhősebb, ködö­sebb idő. Néhány helyen kisebb havazás. A hideg még csak mérsékelten enyhül. (MTI) nöki észrevételt tegye ma­gáévá és a szakaszt e szakminiszter szövegezé­sében fogadja el. A 189. szakaszhoz való észrevé­telt pedig kéri tudomásul venni, hogy megfelel® elő készítő tárgyalások után ennek a szakasznak a kérdésével a nemzetgyűlés később foglalkozzék. A nemzetgyűlés tagjai a miniszterelnököt mély csendben hallgatták végig majd a napirend serén a 155. szakasz tárgyalása következett, Hozzászólás nem lévén az elnök a vitát bezárta, majd a nemzetgyűlés a szakaszt a javasolt mó­dosítással fogadta el Ezután az elnök java­solta, hogy a közelgő ka­rácsonyi ünnepekre való tekintette! a Ház ülésezé seit bizonytalan időre na polja el. A Ház igy hatá­rozott. Végül Kéthly Anna alelnök beldeg karácsonyi ünnepeket kívánt a Ház tagjainak és az ülés egy éra után néhány perccel befejeződött. (MTI) Gyerinskbeterőbsndát tettek ártalmatlanná Osbrecenban A debreceni rendőrség bűnügyi osztálya legutóbbi razziája során öttagú betörő bandát fogott el, amelynek vezére egy 17 éves fiú. A fiú „Disznófej“ néven sze­repelt a bűnözők társasága bari. Eddig 14 feszitővasas és falbontásos betörést F mert be kihallgatása során. A kifosztott házak falára halálfejet mázoltak és az áldozatokat megöléssel fe nyegették a feljelentés esetén (MTI) Veletek esvott akarunk helytállni a munkában 4 Független Kisgazdapárt paraszíképviselömek üzenete az ipari munkássághoz csak a dolgozók millióira épülhet fel. Várunk benneteket ma­gunkhoz, jöjjetek falvainkba, lássátok meg problémáinkat. Szívesen látunk benneteket és gyarmekeiteket ottho­nunkban és készek vagyunk A Független Kisgazda j Párt parasztképvíseiői érte- j kezletet tartottak, amelyről üzenetet intéztek az ipari és bányamunkássághoz. Üze­netükben többek között azt mondják: • A dolgozó parasztság nagy és komoly megbecsüléssel tekint rátok és munkátokra. Ószintén megértjük életetek nehéz problémáit és azt is, hogy bármilyen fegyelme­zetten folytatjátok is mun­kátokat, olykor feltámad ben­netek a keserűség nehéz gondjaitok között, amelye két egyes visszásságok még súlyosbítanak, A parasztság nagyon határozottan elitéli ezeket a visszásságokat. A parasztság tudja a ter­melésben való kötelességét. Tudjuk, hogy nemcsak ma gunkért, hanem értetek és az országért is dolgoznunk kell. Tudatában vagyunk an­nak, hogy a magyar pa rasztság jogai kivívásában sokat köszönhet a ti együtt érzésteknek és gazdasági boldogulásunk a ti mun­kátok eredményeitől függ. Biztosíthatunk benneteket arról, hogy a munkásság életfeltételeinek biztosításá­ért a magunk feladatának is tekintjük és mindig ott leszünk mellettetek, amikor jogaitok megszilárdításáról lesz szó. veletek megosztani, amink van. A kormányzathoz fordu­lunk, hogy a szükséges élel­met biztosíts^ számotokra és ennek a kormányzati munkának mindenben segít­ségére leszünk. . Veletek együtt akarunk helytállni a munkában foly­tatott erőfeszítéseitekben, hogy a két hatalmas dol­gozó réteg egymást segitve haladjon a jövő szebb és szabad világa felé. (MOT) Lesz, vagy nem lesz karácsonyra pártközi béke ? A koalíciós pártok vezetői — mint jelentették Buda­pestről — tegnap reggel 9 órakor Tildy Zoltán köz- társasági elnöknél tanács kozásra ültek össze a kará csonyi pártközi béke meg­teremtése végett. Amennyiben a párívezetők nek sikerül a függőben lévő politikai kérdésekben meg­egyezni, úgy megjelenik ka­rácsonyra a közösbékenyilet­kozat. Ha azonban a tanács kozüs nem oldaná meg a közös politikai kérdéseket, uj deklaráció helyett híva talos jelentést adnak ki a pártok. (MTI) Szeretnénk, ha ti és mi, a magyar demokrácia két hatalmas tábora, együtt tud­nánk megszerezni annak a magyar értelmiségnek és az élet más területén dolgozók nak együttérzését és velünk- m unkái kodását, akik tud­ják, hegy nemzetünk élete Megölt a felrobbant kézigránát egy rendőralezredest Gyöngyösről jelentették: Kál község határában ha lálos szerencsétlenség érte szerdán délután Farkas Jó­zsef rendőralezredest, az ál­lamrendőrség hevesmegyei felügyelőjét. Farkas alezredes szemleuton volt Merényi György rendőrszázados ki séretében a hevesi járásban. Kál község határában, autó defekt miatt leálltak. Javítás közben az alezredes el hagyott kézigránátot talált az ut mellett. A döglött gránátot az árokba akarta dobni, de az felrobbant ke zében és az alezredest nyom­ban megölte. Makay Lajos rendőrfő törzsőrmester, az autó ve­zetője ugyancsak súlyosan megsebesült a robbanás kö vetkeztében, Merényi száza­dosnak nem történt baja. Tamási Áron lesz a kultuszminiszter Budapestről nyert értesülésünk szerint a Nem­zeti Parasztpárt vezetősége megállapodott abban, hogy a kormányban a kultusztárcát továbbra is megtartja és a lemondott Keresztúri Dezső helyére Tamási Áron nemzetgyűlési képviselőt, a neves erdélyi irót ajánlja. A napokban pártközi értekezlet dönt a kultusz- tárca betöltéséről és minden valószínűség szerint már karácsony előtt megjelenik Tamási Áron miniszteri kinevezése. ÁRA: FILLER A koatic ós pártok vezetőinek tanácskozása a köztársasági elnöknél

Next

/
Oldalképek
Tartalom