Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-04-01 / 2. szám

hanem elnézett a lovak felett, majd megsuhintotta ostorát s akkor így felelt:

~ Hát üljön fel az úri A nadrágos előrefutott.

' Hát álljon meg akkori i—> mondta.

' Én meg, fia mondják •—> tempózott az öreg s leállította lovait. Hirtelen megnézte félszemmel az urat s maga mellett a deszkát s mókára gyúló szemekkel felülésre biztató. A nadrágos valahogy felhágott s nekihelyezkedett az ülődeszkán. S a másik pillantásban a nyelve már állott, hogy mondja: Én Lukács Mihály vagyok, hivatalbéli ember Kolozsváron s most jövök meglátogatni öregapámat Korondon, azonban lenyelte utolsó pillanatban a szót, mert észrevette, hogy a székely semmibeveszi.

Mentek már valami fél kilométert s még egyik sem vakkantott bár egy szót. A lovak szaporán aprítottak a poros úton, maga a székely kacagta belől, hogy kínlódik az úr. Pajkosan nézte az útmelletti földeket s a hegyek felé is elhunyorgatott néha, mintha az övé volna ez az egész ország. De a beszéddel egészen várt, mert úgy tartotta, hogy az úrnak kell szólani előbb.

S végre csakugyan fészkelődni kezdett a hivatalbéli, előrehúzta magát egy kicsit a deszkán s így szólt:

— Maga hovávaló, bácsi?

<—• Én a földbe. Hát maga?

Az úr hirtelen kapta a feleletet, de gondolta magában, hogy ő is mond egy nagyot s így szólt:

<—> Én svájci, tudja-e hol van?

A sófalvi nem jött zavarba, hanem könnyedén ráfelelte:

Hogyne tudnám, hiszen nekem is van egy tehenyem odavaló.

Lukács úr visszaült előbbi helyzetébe rögtön. Azon jártalta hirtelen az eszét, hogy mit cselekedjék: visszamondjon valami darabos szót, vagy megvesse az embert s leszálljon a szekérről, vagy kezdje erős magosán a beszédet ő is. Ügy döntött, hogy magosán kezdi s így szólt:

i—< Tudja bácsi, én Amerikából jövök. Fél esztendeje lesz mindjárt, hogy hajón s vonaton s repülőgépen s csónakon s autón s motorbiciklin s lovon s kocsin mindegyét jövök.

A székely felemelte mutatóujját s ájtatosan közbevetette: r— MisterI

Lukács úr sem jött zavarba. Benne volt immár egészen a tempóban s minden idejét arra vetette, hogy elszédítse ezt a goromba parasztot. Egész testében mozogni kezdett, ahogy folytatta:

r-> Nincs az Istennek embere, aki annyi mindenen keresztül ment volna, mint én ebben az utolsó tíz esztendőben. Mert annyi ideje élek Amerikában, pontosan annyi. Tuggya, Svájcból mentem ki, s tudtam már németül, franciául, angolul s még vagy tizenkét világnyelvet. S amikor kiérkeztem, mégsem kaptam munkát, olyan nékemvaló munkát, úrit, tuggya, hanem kifogott halakról szedtem le a pikkelyeket, mert New York utcáit mind olyanból rakták ki, tuggya! De aztán farmot vettem, kérem, közel a trénhez a centrum felé, s azon a farmon voltak banánerdők s termettek ezermódra az ananászok. Nemsokára beléptem egy bank-kompaniba s vicepresident lettem s a csekkszámlám már százezer dollárt mutatott s akkor azt gondoltam: elég, Mihály, a pénzből s a dicsőségből, most hazaméssz Európába s megvesszed Korondon az aragonitbányát...

Itt fújt még egyet a végére, aztán nagy önérzettel leste, hogy mit mond a székely.

A székely pedig meglengette ostorát s egykedvűen csak ennyit mondott:

—> Lám, hazudjék egyet az úr!

Ügy hatott a szólás, hogy még meggyömyedett belé a nadrágos ember. Aztán mozdulatot tett hirtelen. hogy leszálljon. A szekeres megfogta azonban kedvesen a karját:

— Üliön csak veszteg, ^ mondfa nem lássa, milyen jól töltjük együtt az üdőt?!

Meggondolta s visszaereszkedett az úr. Úgy hogy felengedett végre a székely s várta is további kedves szólásait. A sófalvi azonban erősen hallgatott. Míg végre egy kódorgó kutyát megkanott a szeme. Akkor valami új hátmegetti gondolattal így szólt:

^ Lássa-é, az a kutya eszesebb, mint sok ember.

S miért vájjon? — ellenkezett a hivatalbéli.

,—- Az egyéb mellett azért is, mert csak akkor ugat, ha szükség.

Csak most vette észre a nadrágos, hogy mennyire ráfeküdt eszével a székely.

— Tovább ne folytassuk! r-* ajánlotta.

—< Nekem nem is haszon szúrta meg megint az öreg.

Ahogy a következő faluba értek s egy szép tömött menyecske szembejött velők, hunyorított s így szólt:

— Jó volna közrevenni . . .

Melyik felit választaná? kérdezte a székely.

^ Én a balt.

32