Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-04-01 / 2. szám
— Akkor eppen jó, mert én a jobbik felit szeretem. Nem sokat érne véle. ' Én tudom, bogy sokat, mert annak titka van .—< hunyorított a székely. Lukács úr is tanulékony lett egybe. <—< Mi a titka? hajlott közelebb. <— Annak az eppen, —> beszélte a sófalvi — hogy a febérnép az Istennek az az egyetlen teremtménye, amelyiknek a jobbik fele nem jobbról van, hanem egyebütt. . . Ezt már nagyban helyeselte az úrféle is. Sőt a faluvégéig egyet mulatott rajta. Itt azonban valami zajgó Iegényke-csapatot értek bé a szekérrel. A székely meg is olvasta őket s azt mondta: «— Tizenhárom. i—» Elég volna egy házhoz barátkozott a másik. Az öreg azonban nem is hallotta tán. Gondolkozott újra. Majd az ostomyelet maga alá csiptette s dohányt vett elé, hogy szivarat sirítsen. Nyugodtan kivárd, amíg füstre kaphatott s akkor így szólt: <—> Melyik több, Iám mondja meg: tizenhárom asszony-é, vagy tizenhárom legényke? <—» Tizenhárom asszony >—> felelte Lukács úr nyomatékkal. A székely is ezt akarta mondani s azért egy kicsit ingerkedve kérdezte: <—> S mért? <—> Azért, i— felelte a hivatalbéli — mert a tizenhárom asszony közül egy- kettő bizonyosan gyermeket is hordoz magéban s én azokat is számítom. >—• Kezd az esze megjőni mondta magában a székely, de ha egyenesen belészakad, úgyis többet akart tudni. ' Én nem azt mondanám, »—i szólt némi fontolgatás után /—■ hanem azt, hogy tizenhárom legényke mégis több. » Hogy magyarázza? <—» érdeklődött a nadrágos. — Ezt az igazság magyarázza, mert né, számítsa csak meg: a tizenhárom legénykének van tizenhárom teste s tizenhárom lelke, az esszesen huszonhat. A tizenhárom asszonynak pedig van tizenhárom igazi teste, de csak egyetlen egy lelke.-—■ S az az egy melyiké a tizenhárom közül? «—< kérdezte Lukács úr. —- Az egyiké se, hanem az ördögé «—> jelentette ki a székely. Ezt az egy győzelmet nem bánta a hivatalbéli sem, mert kilencszer volt életében reménytelenül szerelmes. Több mint egy kilométert kuncogott rajta. Akkor vette csak észre, hogy közelednek Korond felé, ahol ő leszáll s vége. Most nagy kedve volt hirtelen. Repülni, vagy legalább játszani sze1 retett volna. Vizsgálódott is, hogy mit tehetne végezetül. Egyszerre vicces ötlete támadt: kihajolt a szekérből, majd hirtelen visszakapta magát s kiabálni kezdte: <—• Hó bácsi, hói Ki akar esni a kerék! Az öreg lefogta lovait rögtön, kiugrott a szekérből, a nyelve hegyén egy káromkodással a másik oldalra került, de ott megütközve így szólott fel az úrnak: <—> Hiszen nem is akar kiesni! — Az akarna, >—> mondta Lukács úr »—» csak a kerékszeg nem engedi. Az öreg nagyot nyelt, hogy ilyen sikeresen megviccelte egy nadrágos. De nem szólt, hanem felült s barátságosan hajtani kezdett. Titkon azonban bosszút forralt s egyszer megcsillant a szeme, jelezvén, hogy mindjárt megszenveded, te kuduskirály! Közben beérték a falut s csendesen zörögtek tova. i—' Annál a hídnál leszállók — mondta Lukács úr. >—• Melyiknél? — Ennél, né! • , , Mire kimondta volna, jót húzott a lovakra a székely s a szekér hányni kezdte sebesen a farát. •—> Álljon meg! —' kiáltotta Lukács úr. De az öreg még jobban szabni kezdte a lovakat s ki a faluból s poroztak veszettül fel az úton. S közben odareccsen tette a szót: —< Nezze a kereket az úr, Iám nem акаг-é kiesni! Egyetlen futásban értek a faluba s ott egy ház előtt leállította lovait a székely s nagyot szusszantva így szólt: <—< No, hazaiövénk, hálistennek! A nadrágos leugrott s arcából kikelve ordította: i—» Disznóság! így elvágtaüii az emberrel! S úiabb nyomatékkai hozzátette: —* Én Lukács Mihálv vagyok, tuggya meg! A köröndi Lukács Péternek a fia, tuggya meg! A székely ránézett meredten, majd a fejét vakarni kezdte. —< A tűzlangja vesse fel, hiszen az a Lukács Péter az én onokabátyám. Meglaposodtak mind a ketten. Aztán az öreg megfordította szekerét s így szólt: —< Jere ecsém, ülj fel s hazayiszlek. Lukács úr a kalapját verte a lajtorjához.^ .úgy röhögött. ' Elhelyezkedett megint. f —* Hát honnét jössz, ecsém? — kérdezte az öreg. 33
