Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Ármányos praktikával élt ebben is. Még néhány nanokkal előtte nagy szemforgatással panaszolta lelke megbánva itatásait. A papok bát kihalták befele az ördögöt és lelkét igen tisztára szapulták. felvéve az Ürvacsorát. Annakutána pedig titokban bitet vábott.

<—» Vérében lakozik a sátán, i— szólt közbe Mária asszony < de úgy lehet, maga elől búidosva kereste az új bitet, mert abban remélt szabadulást.

Bethlen tágra nyílt szemmel pillantott feleségére, de nem szólt semmit.

A szót megint Zólyomi kezdte:

— Értheted, hogy ezzel betellett a mérték. Atyánkurunk is kifogyott a békességes tűrésből és elvégezte, hogy elég vob az asszonyparancsolásból. Erdélynek fejedelem kell.

—• Magam is rég eképpen vélekedék. De ki volna fejedelemnek való gondolkozott el Tstók úr.

>—> Mit töröd fejedet, >—< horkant rá Zólyomi <—< hiszen magad is csak azt akarod, amit mi. A fejedelem személye már megvagyon.

r—< Ki legyen háti

Akit utóbbad Gábris bátyád is legsűrűbben emlegetett.

>—> Rákóczi Györgyi i—> Az.

Tfjabb Bethlen István felugrott. Szeme kigyulladt:

>—' Szívemből szólasz. Erőskezű úr. Igazsághoz húzó. Nagy jószágjai Magyarországon is érővé teszik szavát.

<—» Tudtam, hogy egy nézeten leszünk mondta Zólyomi. Hanem mos* cselekedni kell, még hozzá sebtében. Mariam már lóra ültetém a székelységet és most haddal megvek Rákóczi úr hívására. Néked meg lóhalálban kell rúgtatnod Budára.

i—< Oda mmek?

i—- A pasához, megszerezni a török hozzájárulását Rákóczi úr fejedelemségéhez. Magam rúgtatok Patakra és hozom az új fejedelmet.

i—* Fivégeztétek apámurammal?

Eh De magad vagy tudója, miképpen az öreg , hirieleniében fordít szándékain. Nem lészen rossz ■ nála melegen tartani a dolgot.

. — Örömet teszem. Magam híve vagvok Rákóczi

úrnak. De a császár szándékát tudakoltátok?

Elvégzi Pázmány kardinál, ő is mind azon vagyon, hogv Erdély erős kézben légyen, merthogy máiképpen hamar gallérunk alá köpik a német.

. ‘Máira elgondolkozva hallgatta eddig a férfiak beszédét. Most felállt, hogy ebéd után nézzen. Vendégnek illendőbben kell szolgálni.

' Nálunk ebédezik kegyelmed? >— fordult Zólyomihoz.

Nincsen már arra érkezésem, t— mondta Zólyomi f— falok egynéhány harapást, ha kapok. Jó volna némi úti elemózsia magamnak, meg két lovas szolgámnak. Meg uradat is erében útra kell készítened. Jobb, ha mielőbb indul.

*—1 Meglészen minden, csak a vénasszonyt szólítom serénykedett Mária. Ment az ajtó felé, hogy kinézzen a konyhák tájára. De az ajtó, még odáig sem ért, nyílott magától s a vénasszony lépett be rajta. Arcán félelem. Szava fulladozva szipogott:

i—' Jaj, Urunknak ereje el ne hagyj!

Mi bar. Susánna asszony?

' Jaj, Ielkecském, a drága csöpp angyal, Krisztinka sír, hogy a szűvem maid belészakad. Kiveré szegénykét a forróság. Fejecskéié, mint a láng . . .

Mária nem is hallgatta tovább. Megragadta kezét és vonszolta magával kifelé a folyosóra. A vénasszony közben egyre jajveszékelt, sápítozott. míg el nem nyelte őket a komor vár végtelen útvesztője.

5.

Zavaros, nehéz napok virradtak akkor Erdélvre. Már -már úgy volt, hooy Bethlen Gábor dicsőséges napjai után véres polgárháború sanvarúsága szakad rá, melyben még hozzá fiú emeli kardját apjára.

Mária szivét legsúlyosabban szorongatták ezek az események, hiszen csak kévésén múlt, hooy férie öldöklő hadban nem csapott össze apósával, méois úöy szüremlettek hozzá mindezek, mint egy rossz álom. Akaratát Iekötö4e az anya szívéhez még közelobb álló gonosz veszedelem.

Szemefénve, mindene, kétesztendős lánykája, a kis Krisztina kegyetlen kórság hatalmában sínylődött. Rázós, száraz köhögések csigázták me«.

i—í Ugat a halál kutváia <—> mondta a babonás vénasszony, mig fehér «voles tarsolykában hozla a forróra melegített zsályfüvet a kis beteg mellére.

Délutánonként iött és emelkedett a forróság. Az éjszakák végtelenek és nvugtalanok voltak. Mára nappal hunyla csak rövid, izgatott álomra szemét, mig a «zolgálólánvok szorgoskodtak a hí4 beteg körül. De nem bízott, csak magában. Félt. hogy távollétében elszakad az a vékonyka szál. molv a gyermekét az élethez fűzte. Kimerült testét-Ielkét még a kívülről érkező nyugtalanító hírek is gyötörték.

Pedig eleintén jól indult minden. Férie és Zólyomi Dávid szerencsével végezték, amit elvállaltak.

30