Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

Ifjú Betklen István gróf ígéretet kapott Bódéról Csiaffer basától, kogy a Magas Porta megadta az új fejedelemnek a beleegyező fermánt. Zólyominak is sikerült rábírnia Rákóczi Gvörffvöt, kogy indul­jon a feiedelmi szék elfoglalására. Nem ment k*nv­­nven. Rákóczi György nehezen mozdult Patakból. Me«h>ntoIt, körültekintő ember létére nem akart kü­­beVbalázs módjára nekivágni az útnak, kogy aztán esetlen szégyenszemre kdljen takarodót koma. Vá­lasszák meg annak rendie-módián az erdélyi nem­zetek, kivink meg illend őséggel a feiedelmi székbe, akkor maid ő is megteszi a magáét. De nem sze­retné, ka о Van szme vokia, mikérmen ő olyan sze­kér után fut, amely nem veszi fel. Zólyomi azon­ban meggyőzte, kogy szükség van а^ ő megmozdu­lásán ;s mert ez a nyomás súlyosabban esik majd a latba az özvegy fejedelemasszony elhatározásá­nak sürgetésére. Rákóczi György kát nagy fontolgatások után mégis rászánta magát, kogy meginduljon Patakból. A feiedelmi szék várományosa feleségével az elméiéről nagyhírű Lérántffy Zsuzsánnával érke­zett meg Váradra. Istók úr úgy szerette volna, ka az ő felesége fogadia a jövendőbeli feiedelemnét. De a kislányka állapota akkor fordult éppen sú­lyosabbra. Dekogv is tudott volna tőle elmozdulni Mária. Soka megbocsátani nem tudta volna, ka a gyermeke azokban az időkben halálozik meg, míg ő másra hagyta ápolását. Meg is írta mmdezt szépszavú levélben urának. Az meg kimentette őt a Rákóczi párnál. De szemmel látható volt, kogy Zsuzsánna asszony megnekeztelt. A tavasz még nehezebb napokat kozott. A fe­jedelmi szék körül zavarodás támadt, amely várat­lanul szembeállította egymással apát és bút. Cadia­­rina asszonnyal sikerült dűlőre vinni a dolgot, visz­­szavonulí Fogaras várába, a fejedelemválasztó or­szággyűlés pedig összeült. De most következett a háborító meglepetés. A gyűlésen nem a fejedelmi székre már türelmetlenül várakozó Rákóczi Györ­gyöt választották meg, hanem magát az érdemes gubernátort, Bethlen István grófot. És Betkleken Istvánnak most egyszerre kedve szottyant a feje­delmi süveghez. Megfeledkezett fiáról, veiéről, Rá­kóczi úrról, akit maga szólított Váradra. Elfogadta a választást és mindjárt meg is írta fiainak az ör­vendetes eseményt, kogy "Isten vezérletté a státu­sokat a maga személyére való suffrágiumok voxo- Iásában.” Lett erre nagy felfordulás Váradon. Rákóczi Györgyöt úgy érte a hír, mint derült égből zuhogó mennykőcsapás. Akármilyen temérdek vagyonú úr volt, ugyan megnézte a garast. És hadainak lóra­­ültetése most haszontalanul emésztette a sok pénzt. Hozzá rettentő csúfság is esett rajta. Zsuzsánna asszonynak kenetes vigasztalásai csak az olajot ön­tötték a tűzre. Kettőjük békétlen méltatlankodása ugyancsak felpaprikázta az ifjú Bethlent, épnen úgy, mint sógorát. Maguk nevetséges megcsúfobatását látták a váratlan fordulatban. Nem is hagyhatták annyi-, ban a dolgot, hiszen nemcsak maguk becsülete, de Érdél yország nyugalma is kockán forgott. Nosza vágtattak kát a gyors kurírok Fehérvárra. Egvmást követték, váltották a sürgető levelek. If­jabb Bethlen Isfván és Zólyomi Dávid nem hagy­ták kétségbe apjokat, milyen felfordulást okozhat a meggondolatlan választás, ha hamarosan nem or­vosolják. Bethlen István nyíltan megírta anjának; hogy “soha bizony botig való gyalázatjával pataki házához vissza nem térne előbbi állapotiába, ké­szebb lévén inkább azon órában koporsóba száll­­• * * m. Úgy látszott azonban, az öreg Bethlen sem akar engedni. Nem sok hiányzott, hogy a testvérhadak egymásba kapjanak és vér pecsételje meg a feje­delemséget. Mária remegve olvasta férje híradásait. Ereje fogytán volt már. Ott vergődött előtte végső tusáján a belőle sarjadt kis élet. Talán a szörnyű kórságon kívül rásúlyosult az átok is, hogy a fiú fegyvert készül emelni apjára. Mária összeszedte minden tehetségét, elméjének, szívének minden rábeszélő varázsát. Könyörgő le­veleket küldött férjének is, apósának is, a szenvedő kis gyermek életére esdeklett nekik, hogy dobiák el a fegyvert és nyújtsanak egymásnak atyafiságos békejobbot. De ez volt az utolsó, amit tehetett. Aztán min­den figyelmét lefoglalta a szenvedő kis beteg. Az utolsó napok megsokszorozták kínjait. Mária együtt szenvedte el vele minden gyötrelmét, mig egy csendes nyári délután rá nem merevült az elsorvadt kis testre a végső, örök nyugalom. Mária Ecseden ravatatozta fel a vár komor nagy­termében. Ifjú Bethlen István sírva borult össze feleségével a ravatal fejénél. Tekintete hol a kis halott csontig sorvadt arcocskájára, hol Máriára , tévedezett. Hogy meghervadt ez a tündöklő szép­ségű asszony is. Istók úr szívét nagy keserűség szó-,' rongatta. Ott, a halál pitvarában, esküdött foga- ’ dást, hogy békességet teremt. , Mihelyt Máriát kissé megenyhültebbnek látta, sietett apjához Gyulafehérvárra. Magával vitted Zólyomi Dávidot és Dajka János püspököt. A piis-31

Next

/
Oldalképek
Tartalom