Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)

1973-01-01 / 1. szám

г—* Melléje engem teve gubernátornak.

<—> Nézzen is ám jól a körmére, kedves apám — ugrott közbe s szóval, mint prédát kapó macska, Máriaasszony. r— ki is tudhatná még mi vagyon a tárházakban, kiket fejedelmi urunk színig rakott. Mert ez a tékozló személy könyékig vájkált bennök. Szórta esze nélkül a drága pénzt mindenféle haszontalan devernyákra, hivalkodó pompákra, akárcsak ha a szelek barázdáiban vetette volna, soha nem aratásra.

' Ej no, kedves lányom, de megszúrá orrodat a fejedelemasszony csóválta fejét öreg Bethlen.

Mária tüzet fújt:

Csak romlására leszen országnak, nemzeteknek. Bizony bölcsebben teszi a fejedelem, ha első szándokánál marad, oszt Istókot hagyja utódául.

i—i Úgy la, hát magad kévánkozál fejedelemné lenni »—* mosolyodott el Bethlen úr.

Isten látja Ielkemet, — mondta Mária nemes hévvel ha kévánkoznék is, nem a magam javáért.

Istók úr aranyszínű gyorokit töltött apjának. Közben megkérdezte:

f— Rákóczi György úrról megfeledkezett Gábris bátyám? Öt sokat emlegeté utódának. Igaz, még Catharina asszony bejövetele előtt.

—' Bizony, mostanság nem esék róla szó.

' Mert az a boszorkány egészen megrontotta bűbájos praktikáival, — berzenkedett neki újra Mária sok káros zavarodása leszen még miatta Erdélyországnak, ha itten idején észbe nem kapnak.

Csupa erő és férfias tettvágy volt az egész aszszony. Öreg BethI en István rajta-rajta felejtette szemé*.

' No, ha ezt hamarább megisméri Gábris, talán mégis Istókot teszi meg fejedelemnek. De emellett nem igen vónék gubernátor gondolta magában. Csak nem mondta ki.

Estebéd után jócskán elbeszélgettek ország dolgáról, világ sorának zavaros állapotjáról. Másnap reggel pedig öreg Bethlen István útrakelt fiával Fehérvárra. Nem volt kellemes út a halálnak elébekocsizni.

Búcsúzáskor öreg Bethlen még intőn szólt oda menyének:

<—< Azért nyelvedre féket kössél. Catharina aszszony mégis csak fejedelemné.

Mária asszony eleresztette füle mellett a szót. Csak ura körül szorgoskodott. Azt látta el jótanácsokkal.

— A boritallal meg csínján <— kötötte főképpen lelkére — tudja, mit fogadott.

» Jó-jó i—< mondta apja előtt restelkedve Istók úr.

A kocsi aztán elrobogott velük Fehérvár felé.

Fehérvárt jócskán elmaradt Istók úr. A fejedelem állapota ide-oda hánykódott rosszullétek, könnyebbedések közt. Egyik napon már végét várták, másikon megint úgy mutatkozott, tán ki is Iából a kórságból, ha áthúzza a telet. Nem mozdulhatlak hát mellőle a bizonytalanságban.

Istók úr levelekben adogatta tudomására hitvesének a maga, meg a fejedelem állapotját. Ezekből értesült Mária, hogy október derekán igen nehézre fordult a fejedelem sora. Mind a két Iába erősen megdagadt, a vízinyavalya egészen elhatalmasodott rajta. Mária emlékezett rá most, hogy Murányban is akadtak eféle kórságosok. de azoknak baián a híres lőcsei hóhér segített. Gyorskurérral küldött erről üzenetet az urának s vitték is váltott lovakkal a hóhért Fehérvárra.

Ez a doktoros hóhér nagy hókuszpókuszokkal sebeket metszett a feiedelem lábán és azokon szivárogtatta ki a felgyülemlett nedvességet. Ez elemién könnyebbedést hozott, de végülis csak hiába volt.

Akkor a fejedelem igen megáhítozott azokra a bélesekre, melyeket Törökországban jártakor evett. Odacsődítették hát mindenfelől a java bélessütő asszonyokat és a fejedelem utoljára még jól belakott bél esekből. De azokra igen szomjazott és szaporán kortyolgatott is. A borról lemondani nem tudott. Az üal csak rosszabbította állapotát. Jeges kortyok se hűsítették hőségeit, állandóan legyezni kellett.

November elején Kolozsvárra kívánkozott. A változás kicsit elszórakoztatta. De egyszerre erőt vett rajta a vágy, hogy hazasiessen. Végét érezte már. Vitette magát sebesen Tordára Onnan már másnap Enyedre mentek vele, amint rendelte. De Enyeden meg nem állt, csak elvitette magát a város mellett és még aznap meg is érkezett Fehérvárra.

Másnapon sűrű alélások zakalatták. Tíz óra tájt magához szólította rokonait és kedves embereit. Szólt Istókkal is. Neki is, bátyjának is, jóakaratába ajánlotta feleségét. Kisvártatva papirt és írószerszámot kért. A fejedelem reszkető kezébe vette a pennát és két sor írást jegyzett a papírlapra. Keze fáradtan hanyatlott le. Azt hitték, a fejedelem még valami végső rendelkezést kívánt tenni,

28