Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Kodálynál a gyermek nem kicsinyített felnőtt i—> mint előtte <—> hanem külön világ. Kodály gyermekkórusai óta van rá példa, hogy iskolás gyermekek szerenelhetnek hangversenyen igazi művészi hatást keltve. A 30-as években már olyan kóruskultúra fejlődött ki nálunk, amelyre csodálattal bámult a világ. Erre csak Korály volt képes, aki így fogalmazta meg zenei hitvallását: “Csakis művészi érték való a gyermeknek. Minden más árt neki. . . Senki se túlságosan nagy arra, hogy a kicsinyeknek írjon. Sőt igyekeznie kell, hogy elég nagv Ifigyen rá!’ i—< Természetesen a magyar gyermek zenei anyanyelvén kell írni. Ez pedig a magyar népdalok pentaton világa és nem a romantikus és német zenében megszokott kromatika. Ezért ielenteti meg az Ötfokú zene első füzetét, meKet követ még sok más. Az Ötfokú zene utószavában írja: * Mióta tudom, hogy a magyar gyermeknek az ötfokú zene olyan, mint az anyatej, állandó gondom, hogy minél többet tegyek számára hozzáférhetővé”. És csodálatos: ez a magas színvonalú magyar kórusművészet elvezette a magyar énekeseket az európai zene méfyebb megértésére. Palestrinát, Lassust, Vivaldit, Monteverdit stb. játszi könnyedséggel énekelték a gvermekek, és nagyon élvezték. Kodéi V ezt így fogalmazna meg 1945 novemberében Pécsett, ahol a tiszteletére rendezett hangversenyen a magyar zenei nevelésről beszélt; “A ma «var zenéből a nemzetközi zene megértésére könnyű út vezet. Fordított irányban nehéz, vagy semmilyen. . . Nemzetközt érdeklődésre annál inkább tarthatunk számot mennél magyarabbak vagvunk.” Kodály szívós és minden támadást szelíden tűrő harcot folyhatott a zeneértő közönség ^neveléséért is. Sokszor hangoztatta szóban és írásokban egvaránt, hogy hiába van kiváló Zeneakadémiánk, Operaházunk, hiába nevelünk kiváló művészeket, <—> ha nincs zeneértő közönségünk, amely ezeket a művészeket foglalkoztatja és eltartja. Művészeink kénytelenek külföldön érvényesülni. A zeneértő közönséget fokozatosan alulról kell nevelni, nem lehet egycsapásra eredményt elérni. Ezért kezdi az ifjúságnál a munkát. Harcol az iskolai énekoktatás megmagyarosüásáért. Harcol az “együgyű tandalok ’ ellen, “amelynél bármelyik magyar gyermek különbet tudna írni, csak engednék.” >—> Követeli a szolmizáció bevezetését a zenei oktatásba. Szerinte csak akkor lesz zenei közízlés, fejlett zenei ízlés, ha a gyermek az ábécé-vei együtt megtanulja a szolmizálást is. így valóban eljuthatunk oda, hogy oly könnyen olvas kottát, mint szöveget. —> “Szüleim szegények voltak <— ezért nem tanulhattam zenét!” így szól örökösen egyhangú panasza azoknak, akik valami mentséget keresnek életük zenétlenségére. Mily tévedés a szegénységet okolni! . . . Nem az a lényeg, hogy drága mesterektől, drága hangszerek kezelését tanuljuk. Ebből a zene gvakran egészen kimarad. Hanem az, hogy a magunk erős, vagv gyenge, szép vagy csúnya hangján hangszer nélkül megtanuljunk egy-egy dallamot, megérezzük annak lelki tartalmát . . . C sak akkor tudunk maid hangszer^ is úgy megszólaltatni, ho«v valóban zene szóljon rajta, ne puszta hangok.” Ehhez persze, hangszerkíséret nélkül is le ke4 tudnunk énekelni egy dallamot. Ezért szükséges a szolmizáció! Ezt a “Kodály i—» módszert” ma már a külföld is csodába, és angolok, franciák, amerikaiak, japánok Magyarországon tanuTmányozzák, hogy otthon is hasznosíthassák eredményeit. A relatív szolmizáció lényegét és előnyét maga Kodály is kifejtette Zenei nevelésünk reformjáról” M:skolcon mondott beszédében. (Kodály: Visszatekintés. Budapest, 1964. I. kötet 288. 1.) Az egyik magyar újság ezt írta Kodály hetvenötödik születésnapjára: “A nagv magyarok közül még haláluk után is keveseknek jutott osztáKrészül, hogy hitvallásukat és progrnmiukat osztatlanul vábalta volna az egész nemzet. Életükben pedig még kevesebben pillanthatták meg nagy álmaiknak teljesültét, mint ezt Kodály Zoltánról elmondhatjuk ...” Talán túlzás ez a megállapítás, mert érezzük, hogy mAg nagyon messze vagyunk álmai megvalósulásától. E)e az tény, hogy egyre női azoknak tábora, akik magukévá teszik törekvéseit. Rár Kodály nyolcvanadik születésnapján nem volt ilyen optimista: . .. “én bizony nem vagyok megelégedve azzal, amit tettem. Hiába próbálom menteni magam, hogy olyan idők jártak: két háború és mi egyéb, ami azóta lefolyt. »— de mennél inkább végzem a számadást elvégzett munkámról, annál inkább látom, hogy kevés az, <— minden esetre sokkal kevesebb, mint amennyit tenni szerettem volna. —• De ha a magyar ifjúság életét szebbé tettem azzal, hogy felébresztettem benne a vágyat, hogy zene nélkül ne éljen i—» ez is valami. Ezzel be kell érnem. . . . Ilyen korban már nagy tervek nem lehetnek az emberben és csak elnézést kér a földi és égi hatalmaktól mindazért, amit elmulasz tott. . .” Összefoglalva az eddigieket: Kodály Zoltán életének legnagyobb alkotása a magyar népzenéből újjászületett magyar zene megalkotása és európai magaslatra, vagy talán annál is magasabbra eme18
