Kárpát, 1973 (9. évfolyam, 1-2. szám)
1973-01-01 / 1. szám
Kosztolányi Dezső: Az én koromban: zörgött az egekben a gépek acélja. Az én koromban: nem tudta az emberiség, mi a célja. Az én koromban: beszéltek a falban a drótok, a lelkek. Az én koromban: vad bábeli nyelvzavarok feleseltek. Az én koromban: öngyilkos ezrei földreborultak. Az én koromban: méreggel aludtak el a nyomorultak. Az én koromban: kínpadra feküdtek az árva, beteg nők. Az én koromban: Iélekbe kutattak a Iélekelemzők. kell emlékeznünk egy soproni különlegességről, ami egyedülálló az országban s amiért nagyon sok külföldi, keresi fel Sopron városát, főleg a szomszédos Ausztriából és Bajorországból. Ez pedig a: Buschenschank, amiről csak a kegyelet hangján lebet beszélni. Maga a német szó lefordítbatatlan, mert biába mondom helyette, bogy cégéres bormérés vagy “házi bormérőhely”, egyik sem fedi az eredetit. Hol van ezektől a magyar kifejezésektől a német kifejezés sok “s” betűje, amelyből kihallatszik a fenyősusogás, hiszen fenyőgallyakból kötik a cégéreket is, amelyek egy hosszú pózna végén a gazdaházak kapuja fele4 lebegnek. Ha vörös posz'ódarab volt a fenyőgally mellett, akkor csak vörös kékfrankost mértek a nagyszobában vagy nyáron az udvaron a kecskelábú asztalakon, ha fehér posztó, akkor fehér bort, ami viszont ritka Sopronban. A Buschenschank-intézménye császári és királyi (k.u.k.) szabadalom, Mária Terézia pátense adta a soproni szőlősgazdáknak, hogy saját termésű boraikat saját házukban pénzért kimérhetik. Ha például a Bruckner Szepi vagy a Tschürtz Rudi megkapta a szabadalmat, akkor a család kiürítette a nagyszobát és telerakta az udvarral ’gyxitt kecskelábú Az én koromban: mint koldusok álltak a sarkon az épek. Az én koromban: recsegtek a trónok, a bankok, a népek. Az én koromban: mily dal remegett! a velőkig üvöltő. Az én koromban: prózára szerelte a verset a költő. Az én koromban: mindannyian ó de magunkra maradtunk. Az én koromban: sírtunk, amikor kenyerünkbe haraptunk. Az én koromban: nem volt, ki szegény szíveket melegítsen. Az én koromban: álmatlanul ült arany-ágyon az Isten. asztalokkal és padokkal, kitűzte a póznát a fenyőbusnival, kikészítette a vastag borospoharakat és az asszonyok nekifogtak a babrétes sütéséhez. Ugyanis a soproni német polgárok nagy babtermelők voltak, innen a gúnynevük is: poncichter (Bohnenzüchter: babszedő). A babos rétes ma is soproni különlegesség a zamatos kékfrankos vörösborral egyetemben ... A Buschenschank esti ügy, nappal nem ér rá sem a gazda, sem a vendég; de amint esteledik, megjönnek a borrágók (Weinbeisser), megülik ünnepélyesen a hosszú asztalokat és elgondolkozva öblögetik a torkukat-szájukat. Mert a Buschenschank a soproniak kaszinója, ott már egy évszázada demokrácia van. A bor nem ismer osztálykülönbségeket: egymásmellé ülteti a parasztgazdát, a városi fejmunkást és a kétkezi munkást is, de néha még a haragosokat is. Sajnos, az állami gazdálkodás miatt a Buschenschank intézménye lassan a múlté; de amig lesznek borivók, akik emlékeznek még arra, hogy Unger Karinak, Pfand'er Mocnak vagy Bschadn Lajosnak volt-e jobb vörös kékfrankosa vagy fehér traminije, addig nem kell félteni a soproni borkultúrát...---------о-----------15 LITÁNIA
