Kárpát, 1971-1972 (8. évfolyam, 1-2. szám)
1971-10-01 / 1. szám
Rovatvezető: T. Dombrády Dóra T. Dombrády Dóra: A SZABADSÁGHARC Tizenöt esztendeje, bogy az orosz túlerő a magyar szabadságharcot letörte. A vérbe fojtott szabadságharc ezrek vérét, hősi áldozatát követelte. Ez a kis nép akkor lázba hozta az egész világot: csodálattal beszéltek, írtak róla, filmeket forgattak és a szabadföldre jutott fényképek sorozatából külön kiadások jelentek meg a világ összes számottevő sajtójában. Egyszerűen: a szabadságharc világszenzáció volt! Egyes országok ifjúsága tömegtüntetésekkel mutatta ki rokonszenvét, együttérzését és követelte a kivívott szabadság elismerését. A nemzetek világszervezete, az UN, is napirenden tartotta a magyar ügyet, elítélték az oroszok beavatkozását és a szabadságharc Ietiprását, követelve a csapatok kivonását. Ez sajnos a mai napig nem történt meg. Ezekben az időkben a magyar emigráció is egységesen és elismerésre méltóan fáradozott Hazánk felszabadítása ügyében és memorandumokkal ostromolta az érdekelt fórumokat és személyeket, hogy a szabadságharc eredményét a szabad világtól kierőszakolja. Sajnos a világ politikája változó, és a koegzisztencia nagy szó. Mit tegyünk? Essünk kétségbe, váljunk reménytelenné vagy hitehagyottá? Mondjunk le a szebb magyar jövőről? Nem, és ezerszer sem! Ellenkezőleg: erőinket megsokszorozva sorompóba kell állítanunk és küzdelmeinket, harcunkat Hazánkért még inkább felfokoznunk! Egy társaságban, Hazánkról, helyzetünkről beszélve egy amerikai kijelentette, hogy mi nem fejtünk ki elég nagy propagandát. Ö nagy barátunk, mégis alig ismeri Hazánkat, népünket, történel“A békének volt és marad mindenkori alapja: az Igazság és a Jóság!” (Mindszenty József) 15. ÉVFORDULÓJA műnket, és így a mi igazságunkat sem tudja kellőleg elbírálni. Nagyobb, szélesebbkörű propagandára van szükségünk, amelyben valamennyiünknek részt kellene venni. Nem annyira egymást kell felvilágosítanunk, hanem inkább a külföldieket, hogy végre tisztán lássanak és lehetetlenné tegyük, hogy bennünket végleg eltemessenek. Első teendőnk, hogy támogassuk a jó és erkölcsös magyar sajtót, mert nagy fegyver a toll és nagy tekintély. Nem egyszer tapasztaltuk, hogy a befogadó országok vezetői megkérdezték, hogy hány példányszámban jelennek meg lapjaink. Ezzel mérték le műveltségünket, politikai erőnket. Aki teheti, írjon felvilágosító és vonzó tartalmú cikkeket, közleményeket a befogadó ország újságjában. Ne hallgassunk, mert “néma gyermeknek anyja sem érti a szavát”, már pedig nekünk van elég sok mondanivalónk. Történelmünk sok harca, akár az emigráció magyarságának eredményei, elért pozícióit tekintjük, zeneszerzőink, művészeink, egyetemeken professzoraink mind dicsőséget hoznak a magyar névre. Beszéljünk. Ezt mindenki megteheti, aki ismeri a befogadó ország nyelvét valamennyire is. Természetesen felkészültség kell ehhez is. Tehát ifjúságunk igyekezzék elsősorban is tisztában lenni minden magyar vonatkozású ténnyel, hogy szószólója lehessen nemzetének iskolában, irodában, gyárban. Olyan korban élünk, melyben a propaganda még akkor is szükséges, amikor a tények világosak és az igazságok nyilvánvalóak. Azok hangoztatása, a konzekvenciák előtárása azonban már nem egészen természetes és mindenki kényelmes ahhoz, hogy magától igyekezzék mindennel > így magyar üggyel is tisztában lenni. Segítsünk 46
