Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-03-01 / 2. szám
egyformán szeretett bennünket, mint ahogyan mondotta “sorbonne-i testvériséggel”. * * * Esti összejöveteleink programmja mindig ugyanez volt. OIus felmentett minket a vacsora-gondoktól, pompás “zakusztival”, izes szendvicsekkel, apró süteményekkel, s finom likőrökkel traktált bennünket. Aztán — hacsak nem zubogott az eső — valamennyien elindultunk bosszú éjszakai sétára. Bejártuk az öreg Quartier Latin néhány utcáját, átmentünk valamelyik Szajna-hídon, amelyek olyan sűrűn sorakoznak egymás mellett, hogy még a benszülött párizsiak sem tudják valamennyinek a nevét, belevetettük magunkat a grand boulevard tarka forgatagába és éjféltájt kikötöttünk egy zsúfolt, nagy kávéház terraszán . . . Félórát még elbeszélgettünk, aztán OIus taxiba ült (mindig egyedül), s a társaság szétoszlott, hogy másnap este ismét összeverődjék Olusnál, aki az édes otthon illúzióját adta nekünk messze idegenben . . . * * * A hosszú séták és bizalmas beszélgetések alatt kirügyezetl a szerelem a fiatal szívekben. Én is szerelmes lettem. Lángra gyújtott Elga Störmnek, OIus norvég kolléganőjének különös szépsége, valószínűtlen szőkesége. A kenderbajú, finom, törékeny, hallgatag leány mindig elmerülten és ijedt csodálattal figyelte forró szavaimat, de soha nem válaszolt türelmetlen és merész vallomásaimra. Rejtély volt a viselkedése . .. A szeme és meleg kézszorítása szerelemről beszélt, az ajka tagadta, mosolyából pedig szánakozást olvastam ki.. Soha egyetlen szóval sem árulta el érzéseit, s amikor egyszer a St. Sulpice-téri ház sötét lépcsőfeljáróján orvul megcsókoltam, csak ennyit mondott: »—■ Helytelenül és csúnyán viselkedett. . . De nem haragudott reám . . . * * * Egyszer, amikor egyedül sétálgattam, áthajoltam a Pont Neuf kőkorlátján és úgy néztem le a mélységben folydogáló Szajnára. Láttam, hogy a kőkorlát alatt, a híd külső részén széles kőperem van. Ha átugrik valaki a korláton, nem eshetik a vízbe, mert fennakad a híd peremén . . . Pokoli terv cikázott át az agyamon ... Nagyszerű terv, amelynek a révén megtudhatom, hogy szeret-e a rejtélyes Elga vagy nem . . . Este Olusnál félrehívtam Francis Corroyt, a divatra}zolót, aki őszinte és hűséges barátom volt, s aki bevallotta nekem, hogy halálosan szereti Olust. . . Biztos lehettem felőle, hogy megértő Iélekre találok benne . . . Beavattam tervembe: ' Tudni akarom, hogy Elga mit érez irányomban. Rendezd úgy a mai sétát, hogy a Pont Neuf-ön át menüink a jobbpartra . . . Én egy kicsit előre megyek Elgával és ostromolni fogom, hogy mondja meg, szeret-e engem... Persze, megint hallgatni fog . . . Erre én kijelentem, hogy meghalok miatta, — előrerohanok, átugrom a korláton, amely mögött a híd kiugró peremén fennakadok és ott meghúzódom... Azalatt te Elga mellé állsz és megfigyeled, hogyan hat reá "öngyilkosságom”. Remélem, hogy egy ilyen tragikus pillanatban elárulja magát.. . Francis pompásnak találta haditervemet és megígérte, a kezemre fog járni, hogy a ravasz trükk sikerüljön. * * * — Értse meg Elga, nem tudok élni maga nélkül! . . . Azt akarom, hogy szeressen! . . . Ha továbbra is hallgatni log, megölöm magam!. . . —> Higyje el, hogy sokkal szívesebben lennék a társaságában, ha nem beszélne mindig szerelemről . . . Nem akarok szerelemről beszélni! . .. — Szeret vagy nem szeret? — tettem fel vésztjóslón a kérdést, i— Elga hallgatott. Éppen akkor értünk a balparti hídfőhöz. —' Hát akkor Isten vele! *— kiáltottam, majd futni kezdtem a híd közepéig, ott aztán átvetettem magam a korláton. A híd külső peremére jutottam és leguggolva vártam a pillanatra, amikor meglátom majd a korláton át a víz fölé hajló Elga kétségbeesett arcát. .. Eltelt egy végtelenül bosszú perc és Elga arca nem jelent meg a korlátnál. Óvatosan felemelkedtem és a hídra néztem . . . Francis barátom lelkiismeretesen játszotta a vállalt szerepet. Ingujjban állt a hídon, nem messze onnan, ahol a kőkorláton átvetettem magam . .. Elga pedig kétségbeesetten csüngött a nyakán és sikoltozott. — Nem engedem, hogy utána ugorjék! Nem engedem! Elga elárulta végre az érzéseit. Szerelmes volt barátomba, Francisba, a divatrajzolóba. A trükköm jobban sikerült, mint ahogy szerettem volna. * * * Eltelt egy esztendő. Megérkezett ismét a városba a várva-várt tavasz. Elga az új tanévben nem jött vissza Párizsba és helyét OIus testvéri társaságában “Eudoxia Slitt” kisasszony töltötte be. Sohasem sikerült megállapítanom, hogy milyen nemzetiségű lehetett. Anyja örmény volt, apja skót <—> és Görögországban éltek, ahonnan vagónszámra exportálták a mazsolát a világ minden tája felé. Eudoxia magas, feketehajú, kissé termetes, égőszemű leány volt. Tetszett nekem és elhatároztam, hogy rohammal beveszem a várat. Hosszú udvarlás után mingyárt a trükkhöz folyamodtam. Francist persze ismét beavattam érzelemzsarolási tervembe. — Eudoxia, imádom, legyen az enyém — mondtam, amikor a híd elejére értünk esti sétánkon. A leány elpirult: — Csak legyen egy kis türelemmel —< mondta biztatóan. <—• hiszen alig ismerjük egymást. . . fi, 23
