Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
MAGYAR MULTUNK A HUNOK ÁLDOZATA AZ ÜTKÖZET ELŐTT Egy lombos, leveles nyírfát ástak le, s annak a tövéhez bunkózták be a földet. A nyírfától tíz lépésnyire máglyát raktak a jámborok. A táltosok mind ott vannak a máglya előtt. Győrbe egy fehér ürüt meg egy fekete kost tart kötélen. Bucsa egy hétszögletü követ hoz a fején, Sármánd meg egy kerek fekete követ. Másik két táltos kezében két rézüst csillan meg. Áldozás lesz. A máglya föllángol és megvilágítja a körülötte mozgó papokat: Kámánt és Iddárt fehérben, Zobogányt, Bogárt és Györhét vörösben, a többit feketében; a torosztok és jámborok csak közönséges hadi ruhájukban vannak, csupán a fejükre tették fel a hosszú, hegyes áldozati süveget. A nyírfa alá három félmeztelen papi igric kutyorodik. Kettőnél hosszú dob van, a harmadik egy tölcséres aljú, hosszú sípot tart a kezében. Tárogatónak nevezik azt a hunok. Az urak Attila körül alacsony székre ülnek. Kint a máglya mögött nézők sokasága áll sűrűn. A dobosok böfögetésbe fogják a dobjukat. A tárogatós valami keserves és borzalmas melódiát fuj. Zobogány kardot szúr a fehér ürü mellébe, s a vért az oltár alá ásott gödörbe ereszti. Vitos táltos épp így cselekszik az ölében rugdalódzó fekete kossal. A két állat bégése és hörgése belevegyül a zenébe. A papok serényen dolgoznak. Bogár és Győrbe felgyüri köntöse ujját és széles késsel sebesen megnyuzza a két állatot. Damonogh szekercét érint a tűzhöz, és leválasztja a fekete kos két szarvát: átadja Vitosnak, aki süvege szélébe illeszti a füle fölé. A zene elhallgat. Az öreg Iddár föllép a nyírfába vert fogakon, s a lombok közt megállva szétterjeszti a kezét és reszketős hangon énekli: < Csöndesen Iegyetekl Erre mindenki leveszi a süvegét. Attila is. Zobogány kimetszi a fehér ürü nyelvét; nagy ezüst kanálba teszi és fölemeli a tűz előtt. Iddár a fán kelet felé fordul s hangosan imádkozik: — Teremtő nagy Isten urunk! Napnak, holdnak vezetője! Csillagok fölött lakó örökéletü király! Fordítsd felénk orcádat! Hajlítsd felénk szivedet! Tűzben, lángban neked áldozunk! Zobogány beleveti a nyelvet a tűzbe. A papok kórusba kiáltják: — Segíts bennünket! Teremtő! Isten urunk! Légy velünk! Iddár leszáll a fáról. Átveszi a kanálban a fehér ürü szivét és a magasba tartja. Imádkozik: Fellegek fölött lakó, villámoknak parancsoló, eget dörgető, földet rengető, hatalmas öreg Atya! Mint ez a szív ég a tűzben, a mi szivünk nem különben ég irántad szeretetben. Légy velünk! Légy velünk! i— zúgják rá a táltosok és velük a nép. Iddár beleveti a szivet is a tűzbe. A szent zene ismét megszólal. Iddár újra felhág a fára. A lombok közé rejtőzik. i—' Csöndesek legyetek! > énekli lent Zobogány. A zene elhallgat. A fötáltos néhány percig csöndben és mozdulatlanul ül a fán. Aztán fölemeli a fejét és kiált: — Mennyben lakó hun szellemek! Éjszakában lengő árnyak! Kössétek fel kardotok! Űzzétek el az idegen szellemeket földbe, vizbe, örök sötétségbe! A vízből a tűzre loccsantanak. A tűz sistereg, gözosz- Iop gomolyog föl a magasba. Iddár leszáll. Zobogány kardot nyújt át neki. Iddár hétszer elcsap a lángokba jobbról balfelé s közben érthetetlen igéket mormog. Most Vitos áll elő. A két dob tompán pereg. Vaskanálba veszi a fekete kos nyelvét és szivét. Szól siri hangon: —• Ártó lelkek ura, hatalmas Gonosz! Ördögök ura, rettenetes Gonosz! Bunak, bajnak kavaró ja, fekete Gonosz! Ne árts nekünk! Ezzel beleveti a nyelvet a vérrel telt gödörbe. A tűz már nem lángol, csak a parázs ég. Iddár beleveti a parázsba a két követ, s mindegyikre lapockacsontot illeszt. Kezét a csontok fölé tartva áll a továbbiak alatt mozdulatlanul. Vak Káma, aki eddig szótlanul ült a nyírfa tövében, Töláll. Két véres kard van a kezében. A tűzre aszott füvet dobnak. Vörös láng rebben föl. Káma a tűz felé fordul, magasra tartja a kardot, keresztalakba illeszti. A zene elhallgat. Hajoljatok meg! — énekli Iddár. Mindenki meghajol. Kóma rezgő, öreges hangon énekli. — Isten urunk, hívunk a magasból. A te akaratod vezérelte a bún népet. A te kardod van Attila kezében. A te erődet öntsd belénk a magasból. Könyörgünk: segítsd meg Balambér fiát, a hunok fejét, a te választottadat, Attilát! —' Segitsd AttilátI — mormogja a nép a táltosokkal. A tűz fénye vörösen csillog a fötáltos süvegén. Mindenféle apróság fityeg azon: aranypénzek, ezüstből vert apró állatfejek, mindenféle foggal és gyémánttal kirakott csillagok. De a többi táltos süvege is tele van olyan csillogó aprósággal. Folytatja: 47
