Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
A XVI. század, vagyis a Iegmagyarabb s legnemzetibb század lelkesedésének, Iovagias szellemének s mély vallásosságának okát és rugóját a magyar nemesség családi életében kell keresnünk. Bár a török betelepült hozzánk, bár a harc szakadatlanul dúlt: a haladás és fejlődés Rudolf koráig állandó. A nemzeti visszahatás és vele együtt az egész nemzeti élet tehát él és virul. Nemzeti sajátosságaink, nemzeti önérzetünk s nemzeti nyelvünk soha jobban nem hódított, mint ebben a zavaros században. Az ilyen hódítás kiváló példaadás nélkül nem lehetséges. S kik jártak volna elől a jó példával, ha nem legkiválóbb családjaink? CSALÁDI NEVELŐ ISKOLÁK A XVI. században minden főúri várkastély, minden nagyobb udvarház nemcsak egyetlen házaspárnak a fészke, hanem egész sereg ifjúnak és leánynak a nevelő iskolája. A főnemesség és a nemesség nem az iskolákban, hanem a kastélyokban és az udvarházakban nevelkedett. A XVI. században ugyanis arra a kérdésre, hol lehet látni és tanulni, így feleltek: az urak kastélyában és a végházakban. A század bevett szokása szerint a nemesek és a főnemesek gyermekeiket 9*—10 éves korukban már más családokhoz adták, hogy tanuljanak és nevelődjenek. Minden főúri házban imigyen egész csomó nemes ifjú és leány nevelkedett. Velük együtt nőttek fel az illető család tisztjeinek, érdemes szolgáinak gyermekei, valamint a nemes ifjak jobbágy-inasai és a nemes lányok szolgálóleányai. A fiúknak is, meg a leányoknak is külön mestereik voltak. A XVI. század közepén például Zay Ferenc udvarnépének a pedagógusa Joannes Vitrarius volt. Ugyanezt a tisztet Pálffy Péter házában Valentinus Literatus viselte. A Batthyányok udvarában egy időben több mester is oktatta a gyermekeket. A leányoknak is megvoltak a maguk külön mestereik. Ezeken kívül rendesen egy-egy apáca is oktatta őket. Zay Ferenc udvarában például Dombay Krisztina volt az az apáca, aki oktatta a leányokat. Batthyány Kristóf udvarában a leányokat oktató apáca, Anna, rendkívül szigorúan bánt a gyermekekkel, amiért a ház ura levélben keményen meg is dorgálta. Valamennyi gyermek, ifjú, leány és szolga a ház urát édesapjának, a ház úrnőjét pedig édesanyjának hívta és tartotta. Jómaguk pedig valamennyien atyafi-szolgák néven szerepeltek. Szolga volt a neve mindenkinek, akár nemes, akár jobbágy volt az illető, ha szolgált. Még Nádasdy Tamás is imigyen írta alá a királynak szóló latin levelét: “Az te felséged hív, alázatos és szegény szolgája”. Az apa és az anya elnevezés nem puszta külsőség volt. MIKSZÁTH KÁLMÁN kezdő újságíró volt, amikor közvetlenül lapzárta előtt egyedül maradt a szerkesztőségben. Az utolsó pillanatban jelentkezett a lap római tudósítója, hogy közölje: megválasztották az új pápát, aki XIII. Leó néven lép Szent Péter örökébe. Mikszáth csak hangfoszlányokat hallott, ezért megkérdezte: ~ Mi a neve az új pápának? ~ Mondtam már, hogy XIII. Leó! — Hogy? Nem értem! Legyen szíves, kolléga úr, betűzze! Jól van, betűzöm. írja, kartárs úr: T, mint Titusz, I, mint Imre, Z, mint Zoltán, E, mint Elemér, ^ Nándor, Henrik, Aladár, Róbert, Mihály, András, Dezső, István, Károly, Lipót, Endre, Oszkár. Tehát: XIII. Leó. Értette? — Értettem — felelte Mikszáth és gyorsan megírta a lapzárta előtt érkezett tudósítást, hogy az a lap reggeli számában megjelenhessék. Meg is jelent ' a következő címmel: “Tizenhat neve van az új pápának!” BIBÓ LAJOS előrehaladott vesebajának felismerésekor orvosa szigorú diétát és sok pihenést írt elő neki. Bibó két este korán lefeküdt, a harmadikon azonban szokott könnyelműségével elment a kávéházba kártyázni. Közben alaposan felöntött a garatra. Jóval éjfél után vergődött haza. Felesége első álmából felriadtan korholni kezdte: Szégyeld magad, Lajos! Nem vigyázol az egészségedre. Részegen jössz haza! Tulajdonképpen hány óra van? Mindössze tíz lehet ~ füllentette meggyőző határozottsággal Bibó. A falióra azonban Bibó vesztére abban a pillanatban egyet ütött. Bibóné ingerülten csattant fel: ^ Látod, még hazudsz is! Hiszen egy óra van már és te azt mondod, hogy tíz lehet. i—> Hát láttál te már, szivecském, olyan órát, amelyik a nullát is üti? r-* kérdezte Bibó rendületlen nyugalommal. Hiszen uraink és úrasszonyaink igazi apai és anyai jogokat gyakoroltak fölöttük s rendesen úgy szerették őket, mint a saját gyermekeiket. Nem egyszer fájó szívvel nézik, amikor egyik-másik házukból távozik. Devecseri Csórón Margit például arra kéri Batthyánynét, hagyja nála Zrínyi Zsuzsanna árvácskáját, mert ő annyira megszerette, hogy “halált szenved a gyermekért”, akit “soha kezéből ki nem ad”. —> Folytatjuk ~ 45
