Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
Takáts Sándor: NAGYASSZONYAINKRÓL Álmodni rabnak is szabad, Álmodd hát vissza múltadat. A múlt erős, gazdag gyökér, Jelen, jövő a múltból él. Vargha Gyula Kies vidéken hatalmas vár romjai hirdetik a dicső múltat. Az egykoron nagy várból csak düledező falak s törmelékek maradtak ránk. Egy-egy pompás faragás, oszlopfő vagy relief-töredék az egész, amiből a régi pompára és a művészi értékre következtetnünk lehet. De ki az, aki e csekély maradványból híven szemünk elé varázsolhatja a régi várat? Ki tudná megmondani, mi mindent rejtett az magában s milyen kincsek mentek ott veszendőbe? A régi magyar családi élettel, a magyar asszonyok múltjával is így vagyunk. Krónikásaink csak egyikrőlmásikról jegyeztek fel egy-egy megkapó tettet, a nagy magyar lélek egy-egy megnyilvánulását, de közelebbit semmit. Ebből a kevésből hogyan világíthatnánk meg az illetőnek egész lelkivilágát? S ha meg is kíséreljük, vajon megfelel-e az a valóságnak? AZ IGAZI MAGYAR NAGYASSZONY KÉPE Nálunk a családi levelezés csak a XVI. században kezdődik. Nagyasszonyaink ekkor kezdik a tollat forgatni; ekkor kezdenek bizalmas leveleket írni, melyekben feltárják lelkivilágukat. Csak ettől a kortól fogva rajzolhatjuk meg híven az igazi magyar nagyasszony képét. Csak ettől az időtől kezdve mutathatjuk be hiteles írások alapján azokat a nagyasszonyokat, akik múltúnk legszebb csillagaiként tündököltek s akik szellemi és erkölcsi értékükkel messze felülmúlják azokat a férfiakat, akik mint politikusok seregével szerepelnek évkönyveinkben. Mondanunk sem kell, hogy még a XVI. században is akadnak olyan nagyasszonyok, akik nemes lényüknek kifogyhatatlan kincseiből bőségesen juttattak ugyan mindenkinek, akiknek lelki és szellemi légköre messze földre kihatott s így az egész országban mint a legnemesebb erények boldog birtokosai voltak ismeretesek s mégis alig néhány sorocska írás maradt ránk róluk. Pedig milyen szép, milyen dicső volna az ilyeneket közelebbről ismernünk, az utókor számára a feledékenység ködéből kiemelnünk s oda állítanunk, ahova valók: nemzetünk kiválóbbjai közé. Sajnos, ez sohasem sikerül. Kanizsay Dorottyáról királyi diploma írja, hogy a női nemnek igazi ékessége és dicsősége, aki a legnemesebb erényeknek boldog tulajdonosa. S e nagyszerű asszonyunkról egyebet sem jegyeztek fel évkönyveink, mint hogy a mohácsi csata halottait eltemettette. A jeles Perényi Gábor feleségét: Országh Ilonát a női nem Iegelsejének írják. Perényi ifjan halt meg és megtört neje, "a leghűségesebb feleség emeltetett neki síremléket. A fiatal özvegy bánattól megtörve, rövid idő múlva szintén meghalt. Ekkor írták róla, hogy 6 Pannonia nagyaszszonyai között mint a legkiválóbb világosság ragyogott! Szép volt s lelkét a legnemesebb erények ékesítették. Bár szellemi tulajdonságai is jelesek voltak, szemérmes szerénység s erkölcsi tisztaság töltötte el lelkét. Ö volt a nyomorultak s a szegények istápjal És az ilyen nagyasszonyról úgyszólván semmit sem tudnak évkönyveink. És hány olyan akad, akinek egyetlen sor írása sem maradt ránk s csak a sírfeliratából tudjuk meg, hogy ki s mi volt. így vagyunk például Bocskay Klárával, aki Eszényi Csapy Jánosnak volt a felesége. Tisztelői 1586-ban síremléket állíttattak neki, amelynek latin felirata így szólt: “Itt nyugszik nemzetségének nagy dicsősége: Klára, aki tiszta erkölcseinek s erényeinek fényét s hírét — melynél nagyobb kincset nemes asszony nem bírhat —' mindvégig megőrizte! Ájtatos, gyöngéd s hű asszony volt, aki örömmel tanult és szívesen hallgatta a tudósokat. Az öregeket, a nyomorgókat, meg a betegeket minden tehetségével támogatta; az özvegyeknek meg két kézzel osztotta az alamizsnát. Az árva lánykákat, bármilyen szülőktől származtak is, a maga költségén kiházasítotla. Természetének jóságát, hitének szilárdságát, szívének hűségét mindenki ismerte. Jó tanácsait senkitől meg nem vonta. Az aranykor szülte fejedelmeknek méltó felesége lett volna ez az asszony! Erényeit semmi idő el nem feledteti; dicsőségét a halál el nem temetheti.” Ilyenformán szólnak írott emlékeink Sombori Lászlóné Valkai Zsuzsannáról is. Telegdy Miklósné Lónyay Kláráról tudjuk, hogy korának egyik legműveltebb s Iegderekabb asszonya volt, aki az érdemes ifjakat külföldön; iskoláztatta. Szinnyei Merse Potinca, aki a hős Kálnásy Ferencnek volt méltó házastársa, 1575-ben halt meg, síremlékére azt vésték, hogy “a legszebb erényekkel ékeskedő, komoly, eszes, őszinte, hitbuzgó matróna” volt. Mondhatnak-e asszonyról ennél dicséretesebb dolgot? S mit tudunk az életéről? Ügy szólván semmit. S hány ilyent sorolhatunk fel a letűnt századokbóll Ismeretes például Frangepán Katalin neve. Tudjuk, hogy Frangepán Ferenc érsek nővére s Perényi felesége volt. ö nyomatta ki Szent 43
