Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1970-05-01 / 1. szám

A BOLOND BÁRÓ Az ősnemes Sauerbronn-nemzetségből való Kari von Drais báró egy, a főnemesekre igen kedvezőtlen percben és országban született meg. 1784-ben, tebát a francia for­rongások előestéjén jött e világra, még pedig a badeni nagyhercegségben, amely rövidesen, amikor már Napó­leon került hatalomra, nagyon is a diktátor keze ügyébe esett. Nem csoda, ba ezekben a nyugtalan időkben, ami­kor a valuták is minden pillanatban összevissza bukdá­csoltak, bizony a bárói család anyagi helyzete is teljesen megrendült. Károly báró úr örülhetett, hogy a badeni nagyherceg valamelyik istentől elrugaszkodott kis erde­•— Éljen a háziasszony! — kiabálták az urak és min­denki fenékig ürítette a poharát. Negyedóra múlva már úgy folyt a mulatság, mintha itt kezdtük volna el. A házigazda dalolt, a többiek bi­zonytalanul botorkáltak utána a hangjukkal. i—' Itt a nagyságos asszonyl —• kiáltotta valaki és mind­annyian felugráltunk. Meghökkentem: három nap előtti utitársam volt. Sápadtan állt a Iámpafényben és fáradt mozdulattal nyújtotta kézcsókra kezét az uraknak. Az egyik nagyhan­gon megkérdezte: *—• Jót tett a kúra, nagyságos asszonyom, Hévizén? ... Hallom, három napja érkezett meg. Már nagyon árvák voltunk maga nélkül. Most felnyílt az ajtó. ■—! Szervusz doktor! <— fogadta az új vendéget a ven­dégsereg <— ezt gyorsan csináltad. Orvosi táskával a hóna alatt a másik utitársam állt előttem. Zavartan mondta: A kocsis azt állította, hogy beteg a nagyságos asz­­szony ... de látom, hála Istennek ... Az asszony fáradtan szakította félbe: — Üljön le Bandi, jó ha itt van .. . mert talán mégis beteg vagyok aztán nekilátott, hogy megfőzze a fe kelét. Ott álltam mellette és mint aki megszédült és egy pontra néz, nem vettem le a tekintetemet az arcáról. Most ő is rámnézett. Nem ismert meg, de feltűnhetett, hogy ilyen merően bámulom. Kérdőn tekintett rám. Za­vartan mondtam: A nagyságos asszony nagyon hasonlít valakire ... egyszer láttam az életemben egy nagyon boldog asszonyt... — És őrá hasonlítok? . .. Megszólalásig. — És az az asszony boldog volt? ■— Nagyon! . .. !—• Akkor mégsem hasonlított rám ... — mondta hal­kan és az első feketét két cukorral sajátkezűleg tette le az orvos elé. jében segéderdészi kinevezést kapott. Ettől fogva ahelyett, hogy az udvari hoppmesterek tányérnyaló csapatát sza­porította volna, vagy hogy — amit még jobban szeretett volna i—< matematikával, fizikával meg mechanikával bi­­belődött volna (amihez igazán nagy kedve és tehetsége is lett volna), hajnaltól napestig, vagy, ba a szolgálata úgy hozta magával, holdfelkeltétől pirkadásig a vadorzó­kat leshette. Vagy figyelhette, hol, mikor, merre vált a vaddisznó, hogy a főerdész úrnak jelentse aki majd továbbadja a jelentést az udvarmesternek, ez meg a fen­séges nagyhercegnek. Aki, ha úgy hozza a kedve, majd kikocsizik és kényelmes állásból Iedurrantja a vadat. Drais bárónak, valljuk be, nem nagyon Ízlett ez a se­géderdészi vagy vadőri állás. Talán nem is az bántotta, hogy ilyen alárendelt munkakört kell betöltenie, ahol minden erdész vagy pláne a főerdész úr tetszése szerint lekaphatta (amire bizony elég okot is adott a szórakozott báró). Inkább azt fájlalta, hogy a sok hiábavaló cserkészés helyett nem állhat neki a maga kedves pepecselésének. Mert a báró a legszívesebben fúrt-faragott-esztergályozott­­kalapált, mindenféle sóba nem látott szerkezeteket esz­­kábált össze, ördög-motollákat csiholt ki. Amely bolond foglalatoskodásért a falu népétől meg is kapta már a megfelelő gúnynevet: mindenki csak “bolond báró”-nak csúfolta. S Iám, most mindennek a tetejébe a főerdész úr is fel­hivatta magához s Drais tudta, hogy az ilyesminek nem szokott jó vége lenni, mert legalább is orrot kap valami­lyen mulasztásáért. Hát bizony a főerdész csakugyan nem valami kegyesen fogadta. A báró őrizetére bízott er­dőrészeken nagyon elszaporodtak a vadorzások, boldog­­boldogtalan lopja a nagyherceg fájátvadját. Hát ez így nem mehet tovább. Azt hallom különben, báró úr <— mondta a főerdész a harmincadik életévén már túllévő Draisnek, — hogy ön amúgy is szívesebben foglalkozik a saját pepecselé­seivel, masinériáival. Nem gondolja, hogy önnek is job­bat tenne, ha mondjuk, egy évig szabadságra menne. Majd én elintézem az udvarmesteri hivatallal, hogy a szabadságot megkapja. Akkor aztán egy esztendeig csi­nálhatja a saját bolondériáit. De az év leteltével remélem megkomolyodik s aztán már szorgalmasabban kerüli majd az erdőt... Drais boldog volt, amikor kijebb került a főnök úr szo­bájából. Hiszen most egy álló esztendeig kopácsolhat, reszelhet a maga tetszése szerint. S máris nekiállott a szerszámainak. Heteken keresztül csakúgy visszhangzott a kis erdészlak Drais báró pörölyétől! S egyszerre csak egy vasárnap, istentisztelet után, amikor minden férfi­embernek egy kötelessége van, az, hogy egy-két krigli sörre bevonuljon a helység kocsmájába, egyszerre csak vad kurjongatás, röhej verte fel a falu csendjét. Gyerekek 31

Next

/
Oldalképek
Tartalom