Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
rohanásznak szerte az utcákon s hangosan ordítozzák a szenzációt: ■—1 A bolond báró végkép megőrült! És hát csakugyan, mi tűrés-tagadás, volt is benne valami. Mert im onnan az alvégről nagy zihálva-zakatolva, lobogó frakkszámyakkal, messzi lengő hajjal robog errefelé valami istencsudáján a derék báró: Két kerékből áll a szerkezet, mint a mai biciklik, csak éppen nem pedállal tapossa a báró, hanem hol az egyik, hol a másik lábával rúgja el magát a földtől, úgyhogy ilyenkor valósággal meg-megbokrosodik alatta a masina s nagyokat ugrik a magasba. De azért mégis csak nagy dolog volt ez, mert jóval gyorsabban jutott előre, mint a gyaloglábló ember s közben kicsinyég ülhetett is a nyeregben, már amennyire a folytonos rugdosástól hozzájuthatott az üléshez. Ezen a napon született meg a modem kerékpár őse, amelyet feltalálója a saját nevéről büszkén draisine-nek nevezett el. Azt hitte, hogy most már felforgatta az egész világ közlekedési rendjét, s hogy az új találmánnyal újra megszerzi a család elolvadt régi vagyonát. Hát bizony rövidesen arról kellett meggyőződnie, hogy az emberiség igen lassan követi az új utakon rohanó feltalálókat, akiket sokkal gyakrabban fizet gúnnyal és nyomorral, semmint sikerrel és pénzzel! Az történt ugyanis, hogy a Napóleon ellen összeszövetkezett hatalmaknak sikerült a császárt megverniük, s ennek örömére I. Sándor cár is beutazta Európát. így hát ellátogatott a badeni nagyherceg fővárosába, Mannheimbe is, ami szerfölött nagy megtiszteltetés volt Károly nagyhercegre nézve. Törték is eleget a fejüket az udvarnál, mivel mulattassák az alatt a két nap alatt, amíg Mannheimben lesz, az oroszok hatalmas urát. Behívták a főerdész urat is, mivel szó lehetett arról, hogy esetleg vadászni viszik a felséget. Hát amint a főerdész hallja, miben fő a fejük az udvari uraknak, egyszerre csak megszólal: <—< No, tudok én a felséges cár, meg a fenséges nagyherceg számára olyan mulatságot, hogy az oldalukat fogják majd nevettükben, s csak arra ügyeljenek, hogy el ne guruljanak a kacagástól! Azzal előadja, hogy Drais báró micsoda bolond masinát ókumlált ki s hogy milyen mulatságos dolog, amikor vágtatni kezd rajta. Hát jó, a nagyherceg megbízta a főerdészt, adja tudtára a segéderdészének, hogy majd a cár ittlétekor bemutattathatja a gépjét. Drais báró magán kívül volt örömében: most hát itt a perc, amikor az egész világ szeme őfeléje fordult s a földgömb legnagyobb birodalmának mindenható ura, ki tudja, tán tetszését leli a találmányban és megveszi tőle s gyártatni kezdi! Ezért hát Drais báró a kitűzött napon felhúzta a legszebb ruháját, gomblyukába tette az ünnepi alkalommal még régtől fogva kijáró kamarási kulcsot is és azzal bekarikázott Mannheim városába. Az előírott órában a felségek már ott ültek a város főterén felállított díszpáholyban, ahonnan majd végignézik a kerékpár bemutatását. Aztán trombiták harsogása és pergő dobszó közepette csakugyan berontott a térre a báró két kerekén s mint a veszett fene, úgy rohanászott előre-hátra, körbe, egyenest. Alaposan ki akart magáért tenni! Hát a cár csakugyan olyan jókat kacagott, hogy csakúgy csurgott a könnye, s nem győzte a szemét eleget törülgetni a keszkenőjével. Az urak is mind valósággal dülöngéztek nevettükben. Csak egy úr ült a páholyban komoran s percről-percre mind dühösebben: maga a badeni nagyherceg. Végül is kirobbant belőle a harag: i—i Bocsásson meg felséged, hogy az én udvari kamarásom ilyen méltatlanul viselkedik felséged jelenlétében. Igazán nem gondoltam, hogy egy udvari ember ilyen pojácaszerepre adhassa magát! >—i De kérem, nagyhercegem «—< csititgalta a cár a vendéglátó gazdáját, igazán nagyon, de nagyon jól mulattam. Rég nem kacagtam ilyen jót. Boldog vagyok, hogy láthattam ezt az új "találmányt” . . . A cár válasza persze csak olaj volt a tűzre. Lám, hát ő nagyhercegsége kamarása csak arra jó, hogy a minden oroszok ura röhögjön rajta . .. Drais báró persze nem is sejtette, hogy uralkodója lelkében mi ment végbe a bemutatás alatt, s ezért nagyboldogan vette tudomásul, amikor a cár elutazását követő napra meghívást kapott, hogy jelentkezzék a nagyhercegnél. Azt hitte, hogy most vagy nagy pénzösszeget kap, amivel megkezdheti a draisine-ek gyártását nagyban, vagy pedig legalábbis valamilyen szép gomblyukba-valót. Annál keservesebben esett aztán neki, mikor a kihallgatáson megjelenve, a nagyherceg dühös arccal fogadta és még az alázatos köszönését sem viszonozta. Legrosszabb sejtelmeit is messzi túlhaladta azonban az a dorgatórium, amellyel a nagyherceg a szerencsétlen segéderdész-kamarásra ráripakodott. Hát nincs az úrban semmiféle tisztességérzet? Hogy úgy oda merészel állani a piacra, mint valami cirkuszi komédiás? S még hozzá az én kamarási diszöltözetemben?I — De hiszen fenséged maga adott rá engedélyt hogy gépemet bemutathassam i—< dadogta rémülten a szegény báró. *— Hogy bemutattathassa, de nem hogy maga álljon oda mülovarnak! — Hát kivel mutattathattam volna be? — védekezett Drais. f—i Hogy kivel? Bánom is én, akár valamelyik istállófiúval, vagy inassal! Látom már, nincs az úrban semmi méltóság az udvarnak kijáró tekintély iránt semmiféle 32
