Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1970-05-01 / 1. szám
Mr. Pilkingtonnal, mielőtt felhörpintette volna italát. Mikor a lelkendező lárma egy kissé alábbhagyott, Napóleon bejelentette, hogy ő is szólni akar. Mint minden Napóleon-szónoklat, ez a mostani is igen rövid volt, de velős! Azt mondta, hogy ő is igen örül a félreértések befejeződésének. Hosszú ideig olyan suttogó-propaganda járt itt szájról-szájra — amit természetesen valamelyik rosszindulatú ellenségük talált ki — hogy az ő és a többi diszó-kollegái kinézésében van valami kiábrándító, erőszakos, valami forradalmi. Hogy ők forradalmat akartak szítani a szomszédos farmok állatai közt. Az igazságtól semmi sincsen távolabb, mint ez! Legőszintébb kívánságuk a jelenben és a múltban is az volt, hogy a környező farmokkal békében éljenek, s hogy közöttük egy normális árúcsere forgalom alakuljon ki. Ez a farm — tette még hozzá — melyet kitüntetés, hogy vezethet, egy együttműködő vállalkozás! A tulajdonjog, melyet magáénak mondhat, ma már közös tulajdona a többi disznónak is. Ő nem hiszi, — mondotta — hogy a korábbi gyanakvások még ma is egzisztáljanak, de bizonyos változások, melyek a farm érdekében elkerülhetetlenek, a jövőbeni további bizalom elősegítésében nagy szolgálatot tehetnek. Eddig a farm állatai — inkább gyerekes csacsiságból, semmint komolyan, — egymást “Elvtársnak” szólították. Most már ennek is vége! Volt itt egy különös szokás is eddig, melynek az eredetét már nem tudja — nevezetesen az, — hogy minden vasárnap reggel elmasiroztak egy kandisznó koponyája előtt, mely egy darab fára volt szegezve. Ezt is beszüntetik. A koponyát már el is földelték. Látogatóinak bizonyára feltűnt a zászlórúdon lengedező zöld lobogó. Ha igen, akkor azt is észre vehették, hogy a rajta levő csülök és szarv lekerült róla. Mától kezdve sima-zöld a lobogó hivatalos színe. Mr. Pilkington kitűnő és jó-szomszédi beszédét csak egyetlen ponton kritizálja. Mr. Pilkington következetesen Állatfarmnak címezte a farmot. Természetesen nem tudhatta, mert hiszen ő is csak most hozza nyilvánosságra, hogy az Állatfarm elnevezést megszünteti. Valamikor a farmot Manor Farmnak ismerték, ami szerinte helyes és eredeti volt. — Uraim! — fejezte be beszédét Napóleon. — Emeljük poharainkat ugyanarra a farmra, de mégis másféle formában. Teli a poharakat! Uraim, hallják tósztomat: Igyunk a Manor-farm sikerére! Ugyanaz az elragadtatott ujjongás volt hallható, mint azelőtt, s a söröskorsók fenékig kiürültek. De ahogy a többi állatok kívülről befelé néztek, mintha különös dolog történt volna. Mi volt az, ami a disznók arcán megváltozott? Lóhere öreg szemei egyik arcról a másikra futottak. Egyiknek öt tokája volt, a másik-Magyary Csilla: MÁR CSUPA ROM AZ ÉLETÜNK Már csupa rom az életünk. Mi lesz, amit még építünk? Kis kunyhó? Ház? Vagy palota? Tarka kínai pagoda? Felhők mögül süt ránk a nap? Vagy járunk borús ég alatt? Az élet vajon tartogat még színes ajándékokat? Vagy vár reánk a szürkeség? Ködös táj? Szikhás? Őszi ég? Az életünknek romjain már örök tanyát ver a kín? Már elfelejtjük a mosolyt? Hervadásnak illata fojt? Vagy egy verőfényes napon nyit még virág a romokon? nak négy, vagy három. De mégis, mi volt az, ami elmosódni látszott, változni? Ekkor, hogy a tapsolás alábbhagyott, a társaság újra kártyázáshoz fogott és folytatták a játszmát ott, ahol abbahagyták. Az állatok visszahúzódtak az ablaktól és csendben kifelé osontak a kertből. Azonban még húsz méterre sem járhattak, amikor megtorpantak. A farmházból szörnyű üvöltés hallatszott. Gyorsan visszarohantak, és belestek az ablakon. Igen, egy heves veszekedés vette kezdetét. Kiabálás, a^ztalcsapkodás, alattomos pillantások, dühös tiltakozások mindenfelé! A baj okozója az volt, hogy Napóleon is és Mr. Pilkington is zöld-ászt tartott a kezében. Tizenkét hang ordított egyszerre és mind a tizenkettő egyformán haragos volt. Most már világos, hogy mi változtatta úgy el az állatok arcát. A kinti állatok disznóról emberre, emberről disznóra néztek, majd disznóról emberre megint: és lehetetlenség volt megállapítani, hogy melyik az ember és melyik a disznó. — Vége. — 27
