Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
•nk- T monc^k a hunok. — Szívesen megosztjuk veletek ezt a földet s annale minden kincsét. Tömérdek kincs van ám ennek a földnek még a belsejében is! Aranyat, vasat, sót rejtegetnek magukban a begyek. A bonkeresö magyarok ottbont találtak itt is. Letelepedtek. A Kárpátok által övezett földön, most már nem volt olyan vidék, abol meg nem ismerkedtek volna a magyar vitézséggel. Nvolcszázkilencvenbatban kelt át Árpád az ö népével a Kárpátokon. S négy esztendő múlva, már csak egy ur, egy hatalom volt itt: a magyar. Árpád ekkor nagyon bölcsen azt mondotta:-—• Legyen vége most már ezen földön a karcnak í Lásson mindenki munkához, mert csak szorgalmas, munkás élettel tarthatjuk meg magunknak ezt a hazát! A. harcnak vége is lett és megkezdődött a békés, munkás élet. Úgy éltek itt ezentúl a magyarok s a legyőzött népek, mint testvérek. Honja, hazája lett ez a föld a győzőknek is meg a le győzőiteknek is. Honszeretö Árpád nagy munkájának befejezése után nemsokára meghalt. Hol van a sírja ? Nem tudjuk. De neve, emléke mindig fennmarad, amíg csak magyarok élnek e földön. Árpádot úgy tiszteljük, mint honalapítót, mert ö volt az, aki megszerezte nekünk a Kárpátok által koszorúzott földet, ami a mi hazánk lett. A FEHÉR LÓ REGÉJE A honfoglalásról sok szép monda maradt fönt Elmondom a legérdekesebbet. Mikor Árpád vitézeket küldött szét az ország megtekintésére utrakelt Kund vezér fia, az eszes Kusid is. Neki is az volt a tiszte, hogy kikutassa az országot. Ment a levente paripája hátán s elért a nagy síkságra, amelyet most Magyar Alföldnek hívunk. Amerre nézett, mindenütt térdigérö fü hullámzott, a tarka virág mérföldnyi hosszú szőnyeg gyanánt terült el. A levegőben sas és gólya repült, a távolban gulya, ménes legelt. ^ Ez Attila örökéi kiáltott fel Kusid, <—< Ilyen föld való hunnak, magyarnak! Paripája vigabban lépegetett, a vitéz is csakúgy nyelte szemével a tájat. így ért a Dunához. Ivott a hatalmas folyó vizéből, megitatta a lovát is. Mind a kettőnek nagyon ízlett a viz. Tudta tehát, hogy amire a magyar népnek szüksége van, itt bőven kapja: van jó füve, földje és vize. Még csak azt tudakolta meg, ki ennek a földnek a fejedelme. Mikor megtudta, hogy Szvatopluknak hívják, megfordította a lovát és hazafelé lovagolt. Elmondta Árpádnak, mit látott és mit tapasztalt. A vezérek tanácsot ültek és elhatározták, hogy küldenek Szvatopluknak egy gyönyörű fehér mént, aranyos nyereggel, aranyos kantárral. Küldjön viszonzásul nekik országából egy marék földet, egv nyaláb füvet és egy korsó vizet. Kusidot küldték el a fehér lóval Szvatoplukhoz. Szvatopluk még sohasem látott ilyen gyönyörű lovat, sem ilyen pompás lószerszámot, hát nagyon megörült neki. így szólt Kusidhoz: Mit kíván a te fejedelmed ezért a szép ménért? Kusid ezt felelte: —- Csak egy marék földet. — Hát ezért az aranyos kantárért? r— Egy nyaláb füvet. /— És a nyeregért? — Egy korsó vizet. Szvatopluk nevetett a magyarokon, hogy ilyen pompás lóért, az aranyos nyeregért és kantárért ilyen csekélységet kérnek és küdött Árpá dnak földet, füvet meg vizet. Amint a magyarok azt megkapták, lóra pattantak és megindultak Szvatopluk országába. Csodálkozott Szvatopluk, mikor hírül vitték, hogy a magyarok benyomultak országába. Mindjárt követet küldött Árpádhoz, hogy megtudja: mi jogon törtek a magyarok az ö országába? —< Mondd meg az uradnak, felelt Árpád, »—> hogy ez az ország már nem övé, hanem a miénk. A földjét eladta a fehér lóért, a füvét a kantárért, a vizét a nyeregért. Annak jeléül kértük tőle a marék földet, nyaláb füvet és a korsó vizet. Nosza felbőszült Szvatopluk és azt üzente Ár pádnak: — Távozzatok az országomból, mert a vásárt el nem ismerem. A lovatokat agyonveretem, a kantárt a fü közé vetem, a nyerget a Dunába dobatom. Árpád erre azt felelte: ~ Abból is csak nekünk lesz hasznunk. A ló húsán kutyáink híznának, az aranyos kantárt megtalálnák bojtárjaink, az aranyos nyerget kihalásznák a Dunából halászaink. Jobb lesz tehát add át békén országodat. Szvatopluk erre összegyűjtötte a seregét, hogy kiverje a magyarokat országából, de bizony az ö népe nem bírt a magyarokkal. Menekült, amerre tudott, vagy pedig megadta magát. Szvatopluk a 49
