Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
monda szerint meneküléskor a Dunába fulladt. Most már a magyaroké lett az ö országa is. PUSZTASZER Ezer és néhány esztendővel ezelőtt a Gyümölcsény-erdö mellett, a Körtvély-tó partján, tömérdek sátor tarkállott. Magyar asszonyok és gyermekek táboroztak ott. Várták, mikor ér véget az országgyűlés, az első magyar országgyűlés, amit akkor szer-nek neveztek. i—> Sokáig tart a szer nagyon, »—» mondták az asszonyok gyermekeiknek. Maholnap már másodszor újul meg a hold, amióta a szer megkezdődött. S a hold bizony másodszor is megújult, de a szer még javában tartott. Másodszor hangzott el a pusztaszeri síkon az újhold köszöntése: Uj hold, új király, adj nekem jó heteket, ió hetekben jó napokat, jó napokban jó órákat, azután meg egészséget! A második köszöntés óta is eltelt már az első negyed, amikor egyszerre nagy zsivaj támadt a tanácskozó öregek és harcosok táborában. A levegőben füst szállong: az áldozat füstje. Akkori szokás szerint fehér lovat áldoztak őseink az Istennek. Közben megharsantak a kürtök. Messzehallhatóan zengtek, harsogtak. így ért véget a szer. Oszladozni kezdett a tábor. Először a fiatalok hagyták el a tanácskozás helyét. Tüzes csikóik csakúgy repítették őket hazafelé. Legelöl vágtatott a legtüzesebb paripa. Hátán a Iegdaliásabb legény. A ló egyszeresek jobbra kanyarodik és egyenesen az egyik szélső sátor felé tart. A sátor mellett magas fa áll: a látófa. Tetejében egy kis fiú ül az ágon: a kis Keve. > Jönnek, jönnek! ^ kiáltja örvendezve édesanyjának, aki a sátor körül foglalatoskodik. Azzal már ereszkedik is lefelé a kis Keve a látófáról. Mire leér, ott áll a daliás legény a sátor előtt. Zoltán bátyám, Zoltán bátyám! »-< örvendezik a kis Keve és szinte a Iátófáról ugrik a bátyja nyakába. Zoltán már jól bírja a kardot és ügyesen kezeli a nyilat, ezért hát résztvehetett a honszerzö harcokban. Végighallgathatta a szert is. No, ha végighallgatta, akkor most számot is kell adnia róla. Öccse és édesanyja elhalmozzák kérdésekkel. Zoltán alig győz felelni. Beszéd közben csak úgy Csillog a szeme. Elmondja a vezérek és öregek rendelkezéseit, miként kell szolgálni az első magyar embert és ha-ÁRPÁD APÁNK Mivé lett szép Magyarország? Hol van, amit Árpád szerzett? Duna tája, Tisza tája Zokogástól, bútól reszket. Árpád apánk, Árpád apánk! Sir a magyar szive-Ielke; Mivé lett szép Magyarország? Veszve van hát minden? Veszve? Hol van a Kárpát koszorúja? Lankás Erdély merre, hol van? Szomorúan fürdik a hold A gyászoló Balatonban. Bánát sárga dús kalásza, Most az idegent táplálód! Árpád apánk, Árpád apánk, Hova süllyedt szép országod? Délibábos magyar rónán Idegenek furcsa szója; Magyar hegyek felhős ormán A hódítók lobogója. Mi a magyar? Nemzet-e mé g? Nemzet-e még vagy csak szolga? Árpád apánk, Árpád apánk, Hát e nép a magyar volna? Kelj fel, kelj fel, Árpád apánk, Ülj fel fehér paripádra! Ne engedd, hogy így maradjunk, Ily halálos csonkaságba! Lengesd meg a magyar zászlót, Fényesedjék Hadak Utj a; Jöjj el a hős hét vezérrel, S foglald el e hazát újra! zát. Elmondja azt is, hogy a szerzett földből melyik törzs melyik részt kapja, kik mennek keletnek, kik nanszállatnak, kik délnek, kik meg vissza északnak? . . . Az égen már a csillagok ezrei tündökölnek, nagyot fordul a Göncöl-szekere, mire Zoltán befejezi a mon dókáját. Mi itt maradunk >—< mondja végül. <— Ez a mi földünk! A fiú édesanyja szeretettel megöleli Zoltánt is, Kévét is, megsimogatja rózsás arcukat és közben így szól: ,—' Igen ez a mi földünk, hiszen édesapátok meghalt érte! Az ö vére, az élete volt ennek a földnek az ára ... 50
