Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
A KLARINÉTOS SZERENCSÉJE Irta: Orbók Attila Sós András, a színházi klarinétos már egy órája ült, kezébe temetve arcát, az ágy szélén, amikor hallotta végre, hogy a háziasszonya becsapta a konyhaajtót és elment hazulról. Szegény Szabó András úgy félt a háziasszonytól, Háringásnétól, hogy mindig szívdobogást kapott, valahányszor véletlenül szembe találkozott vele. Hónapok óta tartó nyomora, betegsége, lappangó láza gyávává tette s a szegény emberek őszinte rémületével gondolt mindig adósságára, amely jobban lesújtotta, mint éhsége. Három hónapja nem fizetett lakbért: az asszony dühös szemekkel mérte végig, valahányszor eléje került #—> régebben még reá is támadt, amíg férje, a nyomdai gépmester, egyszer aztán alaposan szájon nem vágta. Háringás megértette az állástalan klarinétos helyzetét, megsajnálta; megvédelmezte a szájas és kapzsi asszony haragjától, aki a verés óta hallgatott ugyan, de úgy nézett szerencsétlen lakójára, mint a porkoláb a rabra, akivel nem szabad beszélnie. Gyűlöletet és megvetést fejezett ki minden pillantása és a kétségbeesett muzsikus még jobban félt az asszony némaságától, mint kitörő haragjától, amelyre legalább válaszolhatott, mentegetőzhetett. . . Szombat este volt <— ilyenkor az asszony — megvárta az urát a nyomda kapujában és elkísérte a kocsmába. Háringás éjfélig ivott; az asszonynak vigyáznia kellett reá, hogy le ne részegedjék, be ne csapják, ki ne fosszák. A gépmester akarta így, mert nem bízott magában, s mirevaló az asszony, ha nem arra, hogy a síkos járdán hazavezesse a kocsmából az urát s lefekvés előtt még forró rumos teát adjon neki? A klarinétos, amikor az asszony már elment, felállt, le s fel járkált a szűk, kis szobában, aztán elővette klarinétját az asztal fiókjából, kabátja zsebébe tette, úgy csupaszon, mert a tokját már régen eladta és nekivágott a hideg decemberi éjszakának. Sós András mostanában abból élt, hogy kis budai kocsmákban muzsikált iddogáló munkásoknak és meslerlegényeknek. Támolyogva ment le a lépcsőn, mindegyre megállt: olyan fáradtságot érzett, hogy azt hitte, mingyárt összeesik. Nagyon elgyötörte a lappangó láz, a Iába reszketett, érezte, hogy a füle ég, s a szívverése olykor megáll, hogy szedegetem össze a holmikat és az unokákat. Tűnődve nézem őket: milyen hullám fog egyszer bennünket lemosni az élet színpadáról és vajon készén találja-e várunkat? 1071. VII. hó. dr. Thiery Ákos aztán annál riasztóbb dobogásba kezdjen. Az utcán a fal mellett ment bizonytalan léptekkel s hallotta, hogy valaki elhaladt mellette, azt mondja: — Ez már részeg 1 Meg sem fordult a hang után, hanem ment a sötét, szűk utcán . .. Aznap még nem evett. Nem gondolt semmire, csak arra, hogy minél előbb Budán lehessen, ott ülhessen egy kocsma füstös, de meleg levegőjében, néhány falatért muzsikálhasson részeg embereknek, akik nem veszik észre, hogy a klarinét szava néha hirtelen elhal s ő meg fuldokol a köhögéstől . . . Amikor a Király utca sarkára ért, egy vendéglő kirakatüvegjén át az arcába csapott a fény, hirtelen megállt s benézett az étterem virágos asztalaira, ahol ezüsttálakban pompás fogások párologtak. Az egyik asztalnál szőkehajú, fehérruhás fiatal hölgy ült kövér öreg úrral, aki hatalmas gyűrűs szivarból pöfékelt. A nő nevetett, de csak az ajkával, mert a szeme szomorú volt. . . Ez a nevető hölgy nagyon hasonlított Sós András feleségére, aki két év előtt megszökött egy német bűvésszel, mert az sokat keresett és gondtalan életet Ígért neki. A gyereket, a kis Sárit, otthagyta vigasztalásul az apjánál. De nem sokáig vigasztalhatta a szegény muzsikust az édesszavú csöppség. Most egy esztendeje, egy hideg, havas és szeles estén nagyon csendes lett a gyerek. Ö maga feküdt le kis ágyacskájába, nem kérte az apját, hogy segítsen neki levetkőzni, nem is imádkozott; hamar elaludt .. . s apja, amikor hóna alatt a klarinéttal el akart indulni az Operába s a gyereket búcsúzóul megcsókolta, rémülten vette észre, hogy a leányka arca olyan forró, mint a nyári nap s fehér homlokán hideg verejtékcseppek gyöngyöznek. Aztán mozgás támadt a kis lakásban. A cseléd szaladt az orvosért. Jött az orvos, ö a patikába rohant. Elesett az orvosságosüveggel, amely összetört.. . Visszament a patikába. Aztán haza . .. Másnap jöttek a rokonok, a hűtlen feleség testvérei ... Nem tudták a bűnös asszony címét.. . Aztán: temetés... Operai énekkar... Barátok, akik a kezét szorongatták s ő könnyein át meg sem ismerte őket. . . Aztán számlák ... A betegsége ... A nyomor ... A kis, konyhába nyíló hónapos szoba . .. Budai kocsmák, részeg emberek ... A szájas Háringásné ... Minden reményének lassú sorvadása s a kegyetlen, durva, közönséges, ostoba élet, amely őrli a lelkeket, sorvasztja a testet s ezzel a borzalmas, irgalmatlan hatalommal szemben áll az ember s meg akar küzdeni vele — az élet az élettel . .. Miért? Sós András hirtelen kiegyenesedett és most már erős, szinte határozott léptekkel elindult végig a Király utcán, a Belvároson át a Erzsébet-híd felé. Ott a vendéglő ablakánál végiggondolta egész életét, múltjának minden keserű emléke megrohanta <-- óh a Iegkeserűbbek a boldog napok emlékei voltak! — átélte újra az életét, mint a fuldokló >— és most már semmi se jutott az eszébe, csak egy szót ismételgetett minden lépésénél: >—< Miért, miért és miért? Most már tudta, merre s hová megy, mit fog tenni és miért... 38
