Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)
1971-06-01 / 3. szám
érdeklődéssel, vagy már megbecsüléssel néznek a szülőhazára, egy nagyon vékony réteg kivételével, amelynek üzlet a politika, nem állnak be a mai Magyarország támadói közé. Egyébként az amerikai magyar értelmiséget elsősorban szakterületén elért eredményei alapján becsülik, éppen ezért nincs értelme másfajta kategorizálásnak. (Kondorossyt például az amerikai zenei sajtó az ország első vonalbeli zeneszerzői között emlegeti, bemutatott operái Pusztai éjszaka”, A tök , A hang , az ‘Éjféli párbaj”, “A két imposztor , a Váratlan vendég .< éppúgy meleg fogadtatásban részesültek, mint más művei, dalfeldolgozásai, egyházi zenéje. A zeneszerző egyébként néhány esztendeje a munkásokból álló clevelandi Magyar.—Amerikai Dalárda karnagya is.) ® f—i Eddig a cikk. Mivel ez a Kárpát folyóiratban látja az egyik okát annak, hogy a magyar egyesületek nem tudják megmozgatni a fiatalabbakat, válaszolok rá. A cikk három dolgot idéz a Kárpátból. Első az ONCSÁ-ról szól Elsősorb an csak a gyűlöletét tudja kimutatni, de nem tárgyi kritikát. Politika, hogy emlékezni mertünk egy szociális törvényről, amelyet hoztak az ő uralmuk előtt; a másik inszinuáció, az a megjegyzés, hogy a dicsérő jelző Mindszenty-é —* tehát eleve csakis rossz lehet; a harmadik kifogás, hogy Horthy törvény” volt. Leszögezzük azt, hogy *— ha esetleg ez egyeseknek politika’ is: mi igenis szeretjük a magyar népet, a magyar hazát,de nem szeretjük azokat, akik tönkreteszik, leigázzák és megszállva tartják akár a háború előtt voltak azok ott, akár a háború után. Az ONCSA törvény pedig sok jót tett a magyar népnek »—< még ha a Horthy - korszakban volt is és az ország bíboros herceg-primása dicséri is meg. A második, amit a cikkíró kifogásol: a vers. Az íróját rím-faragónak nevezi, de őt jogosabban lehet vers-faragónak nevezni, mert a vers lényegét faragta le és ezáltal lett olyan, amilyenné Gárdos Miklós elferdítette. Az utolsó versszakban jelzi, hogy abban a pillanatban, “átkot és bosszúi elfelejtek..’’ <—< Talán az a mondat fáj: “Esküszöm, minden ördögöt,/ Ki elém kerül, megölöm ”. ? A harmadik kifogásolt cikk a dr. Lauren L. Donaldson radiológus professzorral való riport, amelyet helytelenül tart legfontosabb cikknek. így a végkövetkeztetést nem is meri leírni, csak sejtteti, hogy olyan vérengzősek lennénk, helyeseljük az atombombát, hiszen “egyet nem tud tenni: minden élőt elpusztítani.” Elfogultságára jellemző, hogy a cikkében nem rejti el katolikus ellenességét, amikor egyszerűen zárójelben megjegyzi, hogy ennek a “furcsa folyóiratnak a szerkesztője egy római katolikus lelkész, az ONCSA cikknél is hitelrontás kedvéért hozza, hogy a dicséret Mindszentyé tehát: lehet-e az jó? Kiegészítésül, hogy tájékozottságáról meggyőzöd hessek, elolvastam az előző két számban is megjelent cikkeit. Abból értesültem, hogy a magyarság itteni papságából csupán Rév. Gross-t, Dr. Takaró Gézát és a katolikus Török Jánost említi. A helyzettel ismerősöknek ennyi is elég. Tanácsoljuk, hogy a hazalátogatók tájékoztatásait jobban megszűrhetnék, mert a messziről jött emberek szokása szerint nagyokat mondanak, különösen, ha magukat kell dicsérni és másokat ócsárolni... Szerinte csak az a haladó, aki dicséri őket, az a reakciós, aki rámutat a hibáikra. Aki az itteni helyzetet ismeri, elhiszi azt, hogy az azóta megszűnt, Kiár Zoltán-féle Az Ember 10.270 példányban jelent meg? És ha ez igaz, miért nem vitték tovább az örökösök, hiszen 25 cent volt a négy kis oldalra lefogyott újság ára. Ugyanakkor kétkedéssel fogadja, hogy Katolikus Magyarok Vasárnapja 5000 példányban jelenik meg. Elérzékenyülve írja, hogy a New Yorkban megjelenő “haladó gondolkodósú magyarok” lapja, az Amerikai Magyar Szó az évi 10 dolláros előfizetés mellett rászorul évenkint kétszeri kampányra, 15-15 ezer dollárért, hogy fizetni tudják a papirt, nyomdát, postát. Aki ismerős a nyomdai berkekben, tudja, hogy ebből az összegből mennyi megy más célra . . . Nekünk éppúgy fáj a halál, akár Délvietnámban történik, akár Északvietnámban, de jobban fáj annak a magyarnak a sorsa, aki a volt Andrássy-út 60-ban szenvedett, vagy Szibériában van még most is, mint bárki más. Ez talán érthető és elfogadható. És emiatt ne várjanak dicséretet tölünk . . . A tatárjárás előtti időben Jul iánusz barát elment a magyarok őshazájába, hogy felkeresse az ott maradiakat és örömmel hozta a hírt ÍV. Bélának, hogy megtalálta őket és még beszélnek magyarul. Sajnos ilyen igaz magyarok nem jönnek hazulról hivatalosan, akik örülnének az el nem felejtett magyar beszédnek és csak becsmérlik az ezért küzdőket, mert nem hajlandók dicsérni a mai korszakot. Juliánusz aposztata kereszténnyé, majd később pogánnyá lett és állatok vérével próbálta lemosni magáról a keresztvizet. Ilyenekből meg egyáltalán nem kérünk... Dr. Kótai Zoltán 2
