Kárpát, 1970-1971 (7. évfolyam, 1-3. szám)

1970-05-01 / 1. szám

Megszületett a kis Piroska. A költőnagyapja ajánlja a kis jövevénynek ezt a nevet: ‘‘régi is, új is és jól is hangzik, akár trochaeus versben is: Szél Pi-roska”. . .

A bimbóthozó nyár után szép örömöket jelentő ősz következett, Aranyék ezüstlakodalma. De aztán jött a zord tél... Juliska november végén meghűlt, ágynak esett és december elejétől fogva élet s halál között lebeg. Szegény Arany! Mivel éppen ezekben a napokban avatták fel a tudomány új házát a dunaparti Ferencz József téren, s ő az Akadémia titoknoka volt — nem siethetett gyermeke betegágyához.

13-án elkezd egy megrendítő verset írni: Leányomhoz. De csak egy bét múltán tudja befejezni és másnap már repül le hozzá nagy lelki kétségbeeséssel, rettegve attól, hogy már későn érkezik ... A karácsonyi ünnepek alatt mintha javult volna a beteg állapota, de az esztendő még végét sem érte s a drága gyermek elköltözött az életből. A Pestre kényszeritett költő-apa szeretete és minden gondolata ott szálldos a szalontai, frissen hantolt sír körül. Siet föléje emléket állítani, amely őrizze a kedves jó leány emlékét.

Két verset is ír, amit majd márványba messenek. Az elsőben klasszikus formájában is — mint maga mondja családias ’ megdöbbentő drámaisággal zokog fel:

Férj, szüle, testvérnek szakad érted szíve Juliskám! Csak, ki legárvább lön, egy mosolyog, csecsemőd, Benne mi kárpótlást keresünk vő, néne, leányért;

Jaj neki: búra, ha nő, hol keres édes anyát1?

A másikról azt mondja: ‘ híven adja az utolsó óra benyomását”.

“Mit reá metszettem’’ *— írja máskor Tompának, ~ azt a meggyőződést éppen a haldokló ágyánál merítém. Köszönöm ezt az én kedves angyalomnak, köszönöm, hogy midőn lelkünk letört, ő felemelte...’’

A vers igen ismert:

Midőn a roncsolt anyagon Diadalmas lelked megállt;

S megnézve bátran a halált,

Hittel, reménnyel gazdagon,

Indult nem földi utakon,

Egy volt közös, szent vigaszunk:

A lélek él, találkozunk!

A haldokló Juliska hitben biztos búcsúszavai örökéletúek lettek, mint az igazság, amelyet hirdet. A haldokló Tompa abban a megrendítő levélben, amelyet még sajátkezűén írt melegszívű barátjához, Aranyhoz, ő is ezekkel a fenségesen szárnyaló szavakkal búcsúzik, és azóta is sok, nagyon sok összetört szív zokogott és fog még felzokogni e felemelő szavakkal, amikor lezárnak egy-egy koporsót.

AHOL ÚJRA TALÁLKOZUNK MAJD

Nem akarlak várni ezután sem tavasszal, amikor nőni kezd a lomb, sem ősszel, amikor arannyal terhes a domb, sem tél fagyán, se ha nő a nyár heve.

Minden visszaútat hozzám örökre befedek. Minek sebeket tépni, ha gyógyír nincs reá?

És a fájdalom, mely sebesebben nő, mint az ár. Végül csak elsodor, mélységbe ránt. ..

De valahol ott fent, ahol kezet adnak egymásnak az égi utasok, a felhők s ahol fehér tejúton csillag záporoz, vagy még azon is túl. ahol a parttalan a szeretet, és a boldogság nézője sem ér feneket: ott fönt. Isten áldott tenyerén, találkozunk majd: Te, meg én.

Nagy Méda

Az apa, ez a csendes, magánosán és befelé élő nagy költő folyton foglalkozik elszállt gyermekével.

Mindenki az apa vigasztalására sietett: mindenki ajánlotta, hogy sorsán könnyítsen: vegyen magán erőt. De mint lehessen az ilyen fájdalmon úrrá lennie?!

Az évek múltak. A szalontai sír szomorú fűze terebélyesedett. Az unoka, a kis Piroska is nagyocska leánnyá fejlett s a költő, hogy élete utolsó énekét zengte Toldi szerelméről, annak hősi nőt adva, azt elvesztett Ieányak kis árvájáról Piroskának nevezi.

Rozgonyi Piroska alakja Arany Juliska leikéből Ielkezett s ezt nem is titkolja a dalnok, amikor jogával élve egyéni Iegbensőbb érzéseit a történetbe beleszövi.

Juliska halála után két esztendővel írja Arany a Tolditrilógia utoljára megírt középső részének hatodik énekét, amely a tévesztő bajvívásban nyert liliom-asszony hirtelen halálát, s a földi maradványai körül történteket mondja el. E szomorú énekhez illő kezdet: a költő fájdalmas emlékezése korán elhúnyt leányára és annak árván maradt kis Piroskájára.

Juliska leikéről énekel az atya, midőn az anyátlanul maradt unoka árvaságáról emlékezik. Ez Arany apai szivének apoteózisa Arany Juliska gyászos emléke előtt.

11