Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Nem sok idő már a husvét. Jegenye Jánossal az a mindennapi eset történt, hogy elfogyott a tanyában a pénz. (Biz az máson is megesik, nem csak azon, aki a pusztai világot lakja.) Ámde más baj is van. Mert ha csak a pénz fogyott volna el, a tanyában azért meg lehetne lenni anélkül, mert étel és ital csak akad, mag is van a tavaszi vetéshez — ellenben a husvét husvét, s ekkora ünnepet pénztelenségben elszenvedni nem lehet. Ilyenformán, bár János úgy gondolkozott, hogy jobb utak idejéig nem mozdul eladni való holmival sehova (különösen, hogy még az adóért nem hajkurásszák ilyen tavaszi időtájban az embert), most mégis gondolt valamit. Bárány van már, elég szép, elég rendes. A bizon’, egyet be lehetne a városba vinni eladni. Mivelhogy a dohány is nagyon rossz mostanában, s annyi rágyújtást igényel egy pipára való tömet, hogy tisztára kifogyott a masina a házból. Miután a városba eszerint mindenképp be kell menni, János nagy hamar belegyőződik a dologba, s a kamarába megy, ahonnan zsákot szed elő. Most a zsákkal a juhok közé vonul, s a leghitványabbat ki is választja azok közül. (Bolond ember az, aki a jószága szebbjeit adja el.) A bárány a zsákba kerül, János mindkettőt a vállára veti, s megindul a tanyából csak úgy gyalogosan. Nem lakik a várostól messze, másfél óra alatt odaér, s ekkora utért nem érdemes a lovakat befogni. Ámbátor, hogy ehhez az aktushoz nem ló kell, hanem kutya, mondja is János a kuvasznak, mikor az asszonytól elköszön, s halad ki a tanyából: — Gyere no, Puli. Tömörkény István: A CSEMPÉSZ Ez annak fölöttéb hizeleg. Ugrik, s megy vidáman előre az utón. így haladnak. János néha egy vállról a más vállra teszi a zsákot. A bárány ilyenkor azt mondja: — Bé . . . — Ne bégess, szamár — mondja neki nyugodtan János, — hiszen a gazdád visz. Evvel a város széléig érnek, ahol a vámvonal kezdődik, s János most már letér az ut közepéről a szélre, hogy szemlélődjön. A vámvonalon kívül van a töltés és a töltés előtt a kubikgödrök. Azok közül kinéz egy igen alkalmatosát. Ez éppen jó lösz — mondja magában, s bodor füstöket ereszt a pipájából. Le is megy abba a gödörbe, ott leteszi a zsákot, s hívja a pulit. — Puli, ne — szól neki. A Puli nincs ilyen szives híváshoz szokva és szerfölött meglepődik a hangon. Csak sunyi módon oldalog előre-hátna, farkával igen mutatja a bizalmas szó fölött való örvendezését, de a füleit hátracsapja, s a derekát meggörbíti, amint ott jár-kel, s mindenféleképpen azt igyekszik látszatra hozni, hogy közeleg a gazdájához, pedig voltaképpen egy szikra kedve sincs hozzá. Elég a tanyai kutya bizalmával kétszer-háromszor visszaélni olyformán, hogy hivó szóval magához csalja az ember, s aztán elrúgja: akkor aztán ilyen lesz — elvész a hite a gazdájában. Jegenyének többször és egyre hizelkedőbb hangon kell beszélnie hozzá, hogy magához csalja. — Gyere ide, Puli, kis Puli — szól neki lágyan. A Puli egyre közelebb oldalog, mígnem egyszer aztán János elkapja a fülét. — Au! — mondja a Puli. — Ne vonyits, barom — felel neki János, — hiszen semmi bajod se lesz. Mig a Puli fülét fogja, a másik kezével kirázza a zsákból a bárányt. A kubikgödörből széttekint figyelmesen, hogy látja-e valaki? Mikor látja, hogy senki se látja, nyugodtan fog a munkához. A Pulit belevezeti a zsákba, ennek végét gondosan összecsomózza, beköti; a bárányt pedig a földbe ásott bánya sarkába helyezi. Az ott megmarad, mert sással egymáshoz van bogozva a lába. Most újra mondja János: — Gyere no, Puli — de ezúttal a Puli nem megy, hanem viszi a János. Kissé ténfereg a zsákban a kutya, mert szokatlan a helyzet, meg vinnyog is, de a gazda ilyenkor megrázza a hátán, s arra elcsöndesül. Ilyen harcok közben haladnak a vámig, ahol János kiegyenesedik, s végtelen méltósággal vonul el a kardos emberek előtt. — Ohó! Hát kend? — kiáltják rá amazok. János nem hall semmit, csak megy odább. — Ember, hé, hé! — kiabálják megint utána. De egy vámőr még felé is szalad. Jegenye nyugodtan fordul meg. — Mi kő? — kérdezi. Amazok visszakérdik: — Mi van a zsákban? János éktelen nyugalommal felel: — Kutya! No, erre nagyot nevetnek. Micsoda szamár beszéd. — Nem igaz — mondják. — Csak nyissa ki kend azt a zsákot. 25
