Kárpát, 1970 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1970-01-01 / 1. szám
semmi részed sem volt a nagyszerű felfedezésben, de azt is tudom, hogy a te fejedben fordult meg először az a gondolat, mely most — háromszáz évvel később — törvénybe érlelődött nálunk. Most jut azonban eszembe, hogy alighanem fogalmad sincs, miről beszélek. Hirtelen megfeledkeztem arról, hogy te hamis történelmi emlőkön nevelkedtél. Hát idefigyelj. Amikor még nem volt Írott történelem s közös őseink barlangokban, erdőkben, később sátraikban a pusztákban, vagy rossz vályogputrikban laktak, — csak úgy adták-vették, cserélték-verték, de mindenképen dolgoztatták az asszonyt és agyonverték. vagy a vadállatok prédáinak dobták őket oda, ha már nem volt rájuk szükség. A férfinem, az ember pedig élvezte az életet, vadászott, halászott, néha verekedett, de leginkább pihenéssel és gondolkodással töltötte az idejét. Később, amikor már nagyobb egységekbe tömörültek, rabolták az asszonyt és csak a dolgoztatás, meg a verés szokását tartották meg jó sokáig. Aztán — nem tudom mikor és melyik volt az — de jött egy jószivü pápa és elrendelte, hogy hüvelykujjnál vastagabb bottal nem szabad az asszonyt verni. És látod, kedves Ősöm, ez volt a fordulópontja a történelemnek, mert abban a pillanatban, amikor a férfinem ezt a korlátozást — ami alapjában véve nem volt jelentős — elfogadta, a saját halálos ítéletét irta alá. Ettől kezdve, miért, miért nem, nem tudom, de tény, hogy a hüvelykujjak mindig vékonyabbak lettek és végül olyan vékonyak, hogy azzal a “vastagsággal” már nem sok kárt lehetett tenni az aszszonyban. Mindenesetre nehezen adták meg magukat a sorsnak és ha az asszonytól már nem is tudtak oly könnyen megszabadulni, mint a “boldog, régi jó időkben”, de legalább az anyóst boszorkánynak minősithették és máglyára rakhatták, ha akarták. Az égett anyósszag pedig messze vidékre is elszállva nyugalommal töltötte meg a sziveiket. Szép és férfias öröm volt ez, amig tartott, de nem sokáig tartott. IJjabb pápák és újabb királyok jöttek és későbbi őseinknek még erről az örömről is le kellett mondaniok. A többiről aztán ne is beszéljünk, az egyszer megindított folyamat rajtatok teljesedett be. Ti már a nők rabszolgáivá züllöttetek. Ti naphosszat robotoltok, mostok, vasaltok, gyereket cipeltek és dajkáltok, sőt — bocsássa meg nektek az Úristen a bűneiteket — még a mosogatást is képesek voltatok magatokra vállalni. Az asszonyt pedig verés helyett mindenféle színes ronggyal, festékkel, tollal és csecsebecsékkel cifráztátok tarkává. Ám mindez még elviselhető lett volna, ha legalább az anyóségetés nemes szokását biztosítani tudtátok volna magatoknak. De nem, néhány rossz vicc elsütésénél többre nem merészkedtetek velük szemben s elviseltétek rettentő uralmukat. Bár korántsem a lényeg vezérelt benneteket, de mégis javatokra kell írni, hogy addig törtétek a fejeteket, amig nemcsak az Űrrepülést találtátok ki, hanem azt is, hogy abból az űrhajóból ki is lehet szállni és súlytalanul lehet lebegni az űrben. S hogy ez milyen óriás horderejű fölfedezés volt, azt nem is tudjátok. De mégis ez jelenti az uj kor csiráját s ezért történelmi nap az 1965. junius 7-e. A miénk, a 2263 május 8-a pedig a beteljesülés napja, mert ekkor szentesítette törvénybe azt dicső elnökünk a szenátus és a képviselőház ünnepélyes közös ülésén. A ti felfedezéstek adta meg ugyanis a férfinemnek a lehetőséget, hogy lerázza magáról az igát. Eleinte csak titokban és a kiváltságos Űrrepülők engedhették meg maguknak azt a luxust, hogy anyósaikat az űrbe eresszék, később — jó pénzért persze — a mások baján is segítettek. Aztán részvénytársaságok alakultak — természetesen illegálisan, — melyek intézményesítették ezt a szokást. Később a kormányzat is szemethunyt működésűk felett s ha abban az időben végigmentéi az utcán, lépten nyomon, hatalmas hirdetőtáblákra bukkantál, amelyeken ilyesmiket lehetett olvasni: “Fájdalommentesen szállítjuk ki anyósát az űrbe. Utazás ma, fizetés holnap. Seprű tetszésszerinti színben, — ingyen. Ma dupla bélyeg a jelentkezőknek.” Vagy például: “Harminc dollár nem sok dollár havonta, S tiz év múlva kering már az anyósa.” Aztán egy kép, mely néhány csúnya vénaszszonyt seprűn libegve ábrázol és alatta: “Ujjé az űrben , de nagyszerű, Ujjé az űrben, de jó . . . Kék seprűn repülni, Súly nélkül lebegni . . . Ujjé, de jó.” Persze rövidesen a slágerek is népszerűvé váltak és már a gyerekek is ilyen nótákat énekeltek: Holdvilágos éjszakán, Miről álmodsz, jó komám . . . ? Jön egy űrrepülő tán S anyósod lebeg mán . . . 22
