Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
Thury Zoltán: DIÁKOK — Egy inas kéne — mondta másik két társának Bene Pál ur, egy Nógrádiból pár év előtt Budapestre került diák. — Inas, aki reggel kifényesítve az ágyunk elé tegye a cipőt, tisztitgassa a ruhát, áthozza Csürösnétől a kávét, utánunk hozza a könyveinket. Délben felszolgáljon az asztalnál, szaladjon, erre-arra levéllel, izenettel . . . Ami a fődolog azonban, három lépéssel mögöttünk járva el kellene, hogy kisérjen bennünket minden utunkon s a karján hozná a felsőkabátunkat. Ha szólítom, levett kalappal hallgatná végig, hogy mit parancsolok neki s minden mondatom után meghajtaná magát s azt mondaná: kézit csókolom, nagyságos ur. A másik két diák összemosolygott. — Még mit nem? — kérdezte az egyik. — Hát jó volna. Megpróbálni, hogy mi az uraság. A szegény embernek nincsen semmi fellépése. Ha hirtelen úrrá lennék, azt sem tudnám, hogy hogyan viseljem magam. Hanem ha inasom volna .. . — Ezenközben szalonnát evett egy karéj kenyérről. Alacsony, szűk szobában ültek egy olyan házban, ami csak messzi külvárosokban található még Budapesten. Az övék volt a hátsó szoba. Két ágy benne és egy pokróccal leteritett bőrdivány. Aztán egy asztal, ami fölé a mestergerendáról függött le a nagy bádogemyős petróleumlámpa; s két szék. Hat forintot fizetett ezért.a három fiú annak az asszonynak, aki az első szobában lakott a leányával. A két szoba között volt a konyha a sütőkemencével. Az asszonynak kenyérsütés volt a keresete, a lánya pedig varrni tanult. Csinos, nagyon fehér arcú, kis szőke lány volt, a neve Erzsi s néha a diákokkal együtt ment be a városba. Ilyenkor szerelmet vallottak neki a fiuk,mind a hárman. Az egész házacska pedig egy rengeteg nagy udvar mélyén állott. Az udvarban nagy istállók, színek voltak, amiket fuvarosok béreltek s elől egy sárga, egyemeletes ház, aminek a földszintjén egy pálinkamérés volt, az emeletén pedig a pálinkás lakott. A fiuk közül kettő a gimnáziumba járt, az egyik a hetedik, a másik a nyolcadik osztályba, a harmadik pedig az ipariskolában tanult. Ennek Kranic János volt a neve. Nagy szál fiú volt, egy fejjel magasabb a másik két diáknál. Himlőhelyes volt az arca, a haja, és éppen csak sarjadzóban levő bajusza vöröses. Csúnya fiú volt, de látszott az arcán meg a szemén, hogy eszes gyerek. Nagy, kerek, vastag keretű szemüveget viselt. — Meg lehet azt csinálni — mondta, hirtelen felkapta a fejét a rajztábláról, amelyen egy asztal rajzán dolgozott. — Megvan annak a módja. — Minek? — Hogy inasunk legyen. Nagyon egyszerű. Pénzért nem fogadhatunk, mert az magunknak sincs, hanem legyen közülünk egy mindennapi inas. Kettő ur marad. Aki inas, annak parancsol a másik kettő. Ellenszegülni nem szabad neki. Nem játékból inas, hanem egész komolyan. A két gimnazista egymásra bámult. Meglepte őket a gondolat eredetisége. — Nagyszerű! — mondta az egyik. A másik méltánylásból bólintott. — Látod, az iparosnak is lehet esze. Hát aztán hogy csináljuk? Sorsot huzunk? Az iparos erre is megfelelt. — Sorsot huzunk, de azért nem bízzuk egészen a véletlenre a dolgot. Csupa sorshúzással megeshetnék az is, hogy egyikünkre többször kerül az inakodás sora, mint a másikunkra. Sorsot huzunk arra, hogy ki kezdi meg a rendet. Az holnap reggeltől este tízig inas. Holnap újra sorsot huzunk arra, hogy kire kerül a sor holnapután. Holnapután azonban már nincs erre szükség, mert a következő napra az lesz az inas, akire még nem került rá a sor. Ebben megállapodtak, s megtörtént a sorshúzás. A kalapból kihúzott céduláról az egyik gimnazista olvasta le a nevet: Kranic Reggelre a diákok fényesre készítve találták a cipőiket az ágy előtt, ruháikat szépen rendberakva a széken s az ajtóban állott komoly, merev arccal Kranic. — Még egy kicsit alszom, — mondta az egyik diák. — Fél óra múlva felkeltesz, érted? — Igenis, kézit csókolom. A másik álmosan pislogott ki a paplan alól s dörmögött: — Mosdóvizet, Jean. — Már itt van, kézit csókolom. Álmosan kászálódott ki az ágyból s nagyot nyújtózkodva kérdezte: —Milyen idő van odakinn? — Hűvös, kézit csókolom. — Télikabátban megyek el. Délre a felöltőmet hozod utánam. Nézd meg az órarendet s a megfelelő könyveket pakold össze. — Igenis, kézit csókolom. 37
