Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
A városba együtt mentek be a lánnyal, aki a hóna alatt valami ruhakelmét vitt. Az udvaron érték utói. Elől ment a két gimnazista s utánuk három lépésnyire Kranic. A karján felöltőket vitt, másik kezében pedig két, szijjal átkötött könyvcsomagot. Amikor az urak megálltak, ő is megállt. — Ugyan mit vesződik azzal a pakkal, kisasszony? — mondta az egyik diák. — Majd elviszi az inasom, Jean! — Parancs! — Hozd ezt a csomagot. A lány kacagott s mikor elvált a fiuktól a városban, még sokáig utánuk nézett. De más is. A különös csoportozat feltűnést keltett. Mosolyogtak rajta az emberek. Nem tudták, hogy miről van szó voltaképpen, de érezték a dolog furcsaságát. Két kitaposott cipöjü, kopott diák, aki után rémségesen komoly ábrázattal cipeli a könyveket és a vedlett felöltőket a harmadik. A diákok észrevették a feltűnést, amit keltettek és mulattak rajta. Egy bolt előtt Bene magához intette az inast. Az levett kalappal hallgatta meg a parancsot. — Cigarettát hozol, kettőt. — Igenis, kézit csókolom. A nagy szál fiú feszes, tempós lépésekkel indult meg a cigarettáért, s mire visszajött, már többen is várták. Mulató tömeg gyerekekből, férfiakból. Az urak fogaik közé szorították a cigarettákat, az inas tűzzel szolgált s arra újra megindultak. A nagy vörös fiú megvárta, amig három lépésnyire előrementek, s nagy, lassú lépésekkel ment mögöttük. Az ebédnél csak ketten ültek az asztal mellett. Az urak. A komornyik hideg felvágottat hozott a szomszédos hentestől s ujjait a zsíros papiros alatt szétterpesztve úgy hordta körül a szalámit, mintha valami nagy tálat emelne. Vizet töltött a poharakba, s amikor az egyik ur egymásután ejtette le a kést, a villát, fölemelte a földről, a mosdóhoz szaladt, megtörölte a kendőbe s tányéron vitte vissza. Az ur intett, hogy jól van. Bizonyos jóakarat volt a hangjában. Ebédután levélpapírt kért s egy kis gondolkozás után írni kezdett. Az inas azalatt mereven állott az ajtóban. A levélbe ezt irta: “Kedves Kisasszony! El nem mulaszthatom az alkalmat, hogy újra tudtára adjam önnek, hogy mennyire imádom. Egyébként kérem, hogy esetleg kedves mamája igénybevételével adjon nekem húsz krajcárt kölcsön. E sorok átadója hűséges belső inasom, megbízható ember. Már az apja is nálunk szolgált. Bátran rábízhatja az összeget.” Lezárta a levelet s magához intette az inast. — Átviszed Erzsi kisasszonynak. — Igenis, kézit csókolom. Átvitte a levelet és megállóit az ajtóban. — A gazdám, küldi, kézit csókolom. A lány elkacagta magát. — Megbolondult maga, Kranic? —Nem, kézit csókolom. Bene nagyságos uréknál szolgálok. Ma reggel álltam helybe, kézit csókolom. Mikor a levelet elolvasta, még jobban mulatott a lány. — Tudja, hogy mi van ide Írva? A fiú meg se mozdult az ajtóban. Mereven, érzés nélkül, dermedt ábrázattal nézte a leányt s felelt: — Nem, kézit csókolom. A gazdám nem szokott beleavatni a levelezésébe. — Azt mondja, hogy magának már az apja is náluk szolgált. — Igenis, kézit csókolom. — Menjen, maga ostoba. Délután még megsétáltatták egy kicsit az inast maguk mögött a felöltőkkel az urak, aztán pofont ígértek neki mindketten, ahogy azonban közeledett az este, aggodalmaskodni kezdtek az urak. Vajon kire kerül a sor holnap? Mulattak a dolgon, de amikor végiggondoltak a mai napon, egyik sem kívánta magának azt a szerepet, .amit kifogástalanul végigjátszott a vörös fiú, aki tiz óra felé megvetette az ágyakat, tiszta vizet hozott a lavórba, szó nélkül járt-kelt a szobában. Csak az órát leste. Mikor tiz óra lett, nagyot csapott az asztalra: — No most ki következik? Két cédulát dobtak be a kalapba és Kranic kihúzott egyet. — Bene. A nagy vörös fiú összedörzsölte a kezeit, mintha valami nagyra készülne s látszott az arcán, hogy pokoli tervek forognak az agyában. Közben tetőtől talpig végigmérte a holnapi inast s kajánul vigyorgott: — Majd adok én neked! Az apám is nálatok szolgált? Majd adok én neked. Hát azt tudod-e, hogy anyád nálunk mosott? Majd megtudod holnap a levélből. Érted? — Igenis, kézit csókolom. * 38
