Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)

1965-04-01 / 4-7. szám

most a szecskavágón s a répaszeletelőn is tulra­­gadta. A villamosság — mondotta — a cséplőgé­pet épp úgy képes hajtani, mint a szántógépet, ve­tőgépet, kaszálógépet, marokszedőgépet, fogast, hengert és 'boronát! Nem beszélve arról, hogy min­den istálló el lenne látva villanyégőkkel, hideg-me­leg vízzel és villanykályhákkal. Befejezve beszédét, a szavazás kimenetele nem volt vitás többé. E pil­lanatban azonban felállt Napóleon s különös tekin­tetet vetve Gömböcre; éles, átható röfögést halla­tott, mint még soha azelőtt. S ekkor kívülről hátborzongató üvöltéssel ki­lenc réz-nyakörves véreb nyomakodott be a pajtá­ba, egyenesen Gömböc felé rohanva, kinek csak éppen annyi ideje maradt, hogy felugorva helyéről elhordhassa az irháját. Egy perc alatt kívül ter­mett az ajtón, s a kutyák utána! Megbabonázva és megrettenve az állatok az ajtó elől figyelték a haj­szát. Gömböc a hosszú legelőn vágtatott, úgy ahogy csak disznó rohanni képes, nyomában a nem-tágitó kutyákkal, majd hirtelen eltűnt s azt hitték, elkap­ták őt. A másik pillanatban azonban újra felbuk­kant s minden erejét összeszedve rohant, sarkában a kutya falkával. Az egyik dög valahogyan el is kapta Gömböc farkát, de Gömböc kiszakította a szájából s minden erejét összeszedve elérte a ke­rítésen levő sziik nyílást s azon még idejében át­préselte magát. Utána nem látták többé. Az állatok szótlan rémülettel visszaszivárogtak a pajtába. Pár perc múlva a kutyák is ott vol­tak. Először nem tudták hova tenni a kutyákat, de később visszaemlékeztek a kilenc kiskutyára, melyeket Napóleon anyjuktól elkülönítve nevelt fel. Jóllehet még kölyök-kutyák voltak, de már most is olyan félelmetesek, mint vért szomjazó farkasok. Napóleon mellé hasaltak s megfigyelhették az álla­tok, hogy éppen úgy csóválják farkaikat gazdájuk szavára, mint valamikor Mr. Jones kutyái. Napóleon kutyáitól követve arra a kis emel­vényre állt, melyen valamikor az öreg Polgármes­ter tartotta emlékezetes beszédét, s bejelentette, hogy a vasárnap reggeli összejövetelek elmaradnak. Szükségtelenek voltak, mondotta, csak az időt fe­csérelték vele! A jövőben minden farmot érintő kérdés egy disznókból álló speciális bizottság elé kerül, melynek ő lesz az elnöke. A bizottság ülé­sezése zártkörű lesz s a határozatokat majd kö­zölni fogják a többiekkel. Az állatok továbbra is összejönnek vasárnap reggel a zászló körül tisztel­gésre, eléneklik Anglia Barmait, átveszik a heti munkát, de a szokott megbeszélés elmarad. A riadalom fokozásához, melyet Gömböc elű­zése okozott, ez a bejelentés még inkább hozzájá­rult. Többen tiltakoztak volna, ha megfelelő szava­kat találnak hirtelenjében. Még Vasgyuró is csu­pa balsejtelem volt. Füleit hátracsapta, homlok-sö­rényét meg-megrázta, annyira igyekezett marokra fogni a gondolatait, de végül is feladta a hiábavaló küzdelmet. Néhány fiatal malac azonban értelme­sebb volt. Négyen közülük az első sorban éles vi­sításba kezdtek elégedetlenségük jeléül s felugrál­va helyükről egyszerre kiabálták ellenvetéseiket. De a Napóleon körül ülő kutyák fenyegető morgás­ba kezdtek s a malacok megfélemlítve visszaeresz­kedtek helyükre. Ezután a birkák a “Négylábúak jók, kétlábuak rosszak” fülsiketítő bégetésébe törtek ki s ennek mintegy negyedóráig tartó bége­­tése lehetetlenné tett mindenféle további eszmecse­rét. Később Visító körbesétált a farmon, s a követ­kező magyarázatot fűzte hozzá a dolgok ilyetén alakulásához: — Elvtársak, — mondotta — hiszem azt, hogy minden egyes állat elismeréssel adózik Napóleon elvtárs önként magára vállalt, áldozatos munka­­többletének! Ne képzeljétek, elvtársak, hogy a ve­zetés élvezet! Ellenkezőleg; a vezetés súlyos fele­lősség. iSenki őszintébben nem hisz az állatok egyenlőségében, mint Napóleon Elvtárs. Senki ná­lánál 'boldogabb nem lenne, ha saját magatok ha­tározhatnátok sorsotok felől. De néha téves meg­­itéléseitek folytán olyan káros határozatok látná­nak napvilágot, ami csak nektek lenne hátrá­nyos. Hova jutnánk akkor? Teszem fel, hogy Göm­böc délibábos szélmalmára szavaztok, Gömböcre, akiről most már tudjuk, hogy nem volt egyéb, mint közönséges bűnöző! — Hősiesen harcolt a Marha-félszeri csatában! — vetette ellent valaki. — A hősiesség nem elég, — mondotta Visító. — Lojalitás és engedelmesség sokkal fontosabb! És ami a Marha-félszeri Csatát illeti, én hiszem, hogy nincs messze az; az idő, amikor rá fogunk jön­ni arra az igazságra, hogy Gömböc szerepe ott Is túlzott volt egy kissé. Fegyelem, — elvtársak! Vas-fegyelem! Ez a mi jelszavunk! Egyetlen hi­bás lépés, s az ellenség máris nyakunkba szakad. Valóban, Elvtársak, csak nem kívánjátok vissza Jonesékat? *'&] Ez az érvelés megint hatott. Az állatok való­ban nem kívánták vissza Jonest s amennyiben a vasárnapi megbeszélések ezt eredményezhetnék, hát legyen vége mindenféle tanácskozásnak. Vasgyuró, akinek most elegendő jutott a dolgok végiggondo­35

Next

/
Oldalképek
Tartalom