Kárpát, 1965 (5. évfolyam, 2-7. szám)
1965-04-01 / 4-7. szám
most a szecskavágón s a répaszeletelőn is tulragadta. A villamosság — mondotta — a cséplőgépet épp úgy képes hajtani, mint a szántógépet, vetőgépet, kaszálógépet, marokszedőgépet, fogast, hengert és 'boronát! Nem beszélve arról, hogy minden istálló el lenne látva villanyégőkkel, hideg-meleg vízzel és villanykályhákkal. Befejezve beszédét, a szavazás kimenetele nem volt vitás többé. E pillanatban azonban felállt Napóleon s különös tekintetet vetve Gömböcre; éles, átható röfögést hallatott, mint még soha azelőtt. S ekkor kívülről hátborzongató üvöltéssel kilenc réz-nyakörves véreb nyomakodott be a pajtába, egyenesen Gömböc felé rohanva, kinek csak éppen annyi ideje maradt, hogy felugorva helyéről elhordhassa az irháját. Egy perc alatt kívül termett az ajtón, s a kutyák utána! Megbabonázva és megrettenve az állatok az ajtó elől figyelték a hajszát. Gömböc a hosszú legelőn vágtatott, úgy ahogy csak disznó rohanni képes, nyomában a nem-tágitó kutyákkal, majd hirtelen eltűnt s azt hitték, elkapták őt. A másik pillanatban azonban újra felbukkant s minden erejét összeszedve rohant, sarkában a kutya falkával. Az egyik dög valahogyan el is kapta Gömböc farkát, de Gömböc kiszakította a szájából s minden erejét összeszedve elérte a kerítésen levő sziik nyílást s azon még idejében átpréselte magát. Utána nem látták többé. Az állatok szótlan rémülettel visszaszivárogtak a pajtába. Pár perc múlva a kutyák is ott voltak. Először nem tudták hova tenni a kutyákat, de később visszaemlékeztek a kilenc kiskutyára, melyeket Napóleon anyjuktól elkülönítve nevelt fel. Jóllehet még kölyök-kutyák voltak, de már most is olyan félelmetesek, mint vért szomjazó farkasok. Napóleon mellé hasaltak s megfigyelhették az állatok, hogy éppen úgy csóválják farkaikat gazdájuk szavára, mint valamikor Mr. Jones kutyái. Napóleon kutyáitól követve arra a kis emelvényre állt, melyen valamikor az öreg Polgármester tartotta emlékezetes beszédét, s bejelentette, hogy a vasárnap reggeli összejövetelek elmaradnak. Szükségtelenek voltak, mondotta, csak az időt fecsérelték vele! A jövőben minden farmot érintő kérdés egy disznókból álló speciális bizottság elé kerül, melynek ő lesz az elnöke. A bizottság ülésezése zártkörű lesz s a határozatokat majd közölni fogják a többiekkel. Az állatok továbbra is összejönnek vasárnap reggel a zászló körül tisztelgésre, eléneklik Anglia Barmait, átveszik a heti munkát, de a szokott megbeszélés elmarad. A riadalom fokozásához, melyet Gömböc elűzése okozott, ez a bejelentés még inkább hozzájárult. Többen tiltakoztak volna, ha megfelelő szavakat találnak hirtelenjében. Még Vasgyuró is csupa balsejtelem volt. Füleit hátracsapta, homlok-sörényét meg-megrázta, annyira igyekezett marokra fogni a gondolatait, de végül is feladta a hiábavaló küzdelmet. Néhány fiatal malac azonban értelmesebb volt. Négyen közülük az első sorban éles visításba kezdtek elégedetlenségük jeléül s felugrálva helyükről egyszerre kiabálták ellenvetéseiket. De a Napóleon körül ülő kutyák fenyegető morgásba kezdtek s a malacok megfélemlítve visszaereszkedtek helyükre. Ezután a birkák a “Négylábúak jók, kétlábuak rosszak” fülsiketítő bégetésébe törtek ki s ennek mintegy negyedóráig tartó bégetése lehetetlenné tett mindenféle további eszmecserét. Később Visító körbesétált a farmon, s a következő magyarázatot fűzte hozzá a dolgok ilyetén alakulásához: — Elvtársak, — mondotta — hiszem azt, hogy minden egyes állat elismeréssel adózik Napóleon elvtárs önként magára vállalt, áldozatos munkatöbbletének! Ne képzeljétek, elvtársak, hogy a vezetés élvezet! Ellenkezőleg; a vezetés súlyos felelősség. iSenki őszintébben nem hisz az állatok egyenlőségében, mint Napóleon Elvtárs. Senki nálánál 'boldogabb nem lenne, ha saját magatok határozhatnátok sorsotok felől. De néha téves megitéléseitek folytán olyan káros határozatok látnának napvilágot, ami csak nektek lenne hátrányos. Hova jutnánk akkor? Teszem fel, hogy Gömböc délibábos szélmalmára szavaztok, Gömböcre, akiről most már tudjuk, hogy nem volt egyéb, mint közönséges bűnöző! — Hősiesen harcolt a Marha-félszeri csatában! — vetette ellent valaki. — A hősiesség nem elég, — mondotta Visító. — Lojalitás és engedelmesség sokkal fontosabb! És ami a Marha-félszeri Csatát illeti, én hiszem, hogy nincs messze az; az idő, amikor rá fogunk jönni arra az igazságra, hogy Gömböc szerepe ott Is túlzott volt egy kissé. Fegyelem, — elvtársak! Vas-fegyelem! Ez a mi jelszavunk! Egyetlen hibás lépés, s az ellenség máris nyakunkba szakad. Valóban, Elvtársak, csak nem kívánjátok vissza Jonesékat? *'&] Ez az érvelés megint hatott. Az állatok valóban nem kívánták vissza Jonest s amennyiben a vasárnapi megbeszélések ezt eredményezhetnék, hát legyen vége mindenféle tanácskozásnak. Vasgyuró, akinek most elegendő jutott a dolgok végiggondo35
