Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)
1964-08-01 / 2. szám
radtanak.” A tanya Mátyás király óta eljutott a bicskáig s azt oly szépen használja, hogy az étvágytalan beteg embernek ehetnékje támad, ha meglát egy csülökből jóízűen falatozót. Az urféle nagyobb birkózással szedi szét porcelán tányérján késsel, villával a gyenge csirkecombot, mint kézből a koma a csülköt. Utána szép íves karéjokat szelnek a kalácsból, valamint megérkezik ekkorára az asszony is, a ki frissen szedett zöld paprikát hoz. így megy a früstök egy darabig a törköllyel, de egyszer hirtelen föláll a gazda. — Hova? — kérdei a másik. — Barackér! — felel Devecseri büszkén. — Van ojan is, a magam üstyén főtt. Most jön a barackpálinka s abból iszogatnak, a mig el nem érkezik az idő, a midőn a komának menni kell. Mert úgy kell venni a dolgot, hogy a koma csak benézett ide éppen a komaság kedvéért (mivel a látogatások tartják fönn a barátságot). Másként azonban egészen más hivatala van ezúttal, a mennyiben levelet ad föl a postán a fiának, a kit Boszniában sarcol a király. Persze a levelesládák a pusztán nincsenek a kutgémek oldalára aggatva, hogy beledobhassa, mint a városban szokás, hanem azt el kell vinni messze, messze. De a gyerek megérdemli ezt az utat s a koma a barackból való italozás után jókedvűen hág a fürhécre s a kutyák üdvözlő csaholása közben kirobog nagy porfellegekkel a tanyáról. Devecseri néz utána hosszan a tanyavégből, az asszony pedig a pitvarajtóból. A tanyán ez azon udvariassági ténykedés, a mit Knigge a lépcsőig való kikisérés címen ir elő. Mikor a kocsi a fordulónál eltűnik, Devecseri visszatér és a munkája után akar látni. A munka ezúttal komolyabb, mert az udvart kellene mércsikélni egy újabb hombár fölállítása szempontjából. Az istállóból borjuköteleket hoz elő, összebogozza és azzal próbálja széltében-hosszában az udvart, hogy hol lenne legalkalmatosabb az a bizonyos. De a munka nem megy egészen jól. Az agya már nem tiszta, a torka pedig kellemesen bizsereg és némi barackbéli folytonosságot kíván, a józan életű Devecseri Istvánnál szokatlan érzés ez nagyon, de ezúttal már mindegy. Ennélfogva eldobja a kötelet és az ereszet alá megy, hogy majd iszik még egyet a barackból. De nem lehet. A zöldre festett asztal a vadszőlő-lombok alatt már egészen üres, mert az aszony a vendégfogadás maradványait mind a helyére hordta vissza. A gazda ugyan utána mehetne, mert tudja mindenről, hogy hova van elrakva, de ez mégis bizonyos röstelkedéssel jár. Az asszony is szót ejtene utána, ha mást nem, legalább ennyit: — De rágyütt kend az izire ... Sokkal jobb ilyenkor, ha az ember a fejébe nyomja a kalapot, botot vesz elő, s azt mondja az asszonynak: — Elmék egy kicsit. — Hová? — Biczókhon. Tudni kell, hgy Biczóknak korcsmája van kint s ezt nem is állja meg beszéd nélkül az asszony. Azt mondja: — Ugyan? — De bizon csak — feleli rá félig vidáman, félig pedig komolysággal István. —- De ebédre előgyün kend? — Elő. István most már végkép nekiindul. A tanyaudvarban a két kutya összenéz, az egyik lefekszik az ut közepére, a mi annyit jelent, hogy lélek az ajtón se be, se ki, — a másik pedig ballag a gazda után. Félénken megy az eb, miután nem tudja, visszakergetik-e. Egyszer aztán szőre a száraz bojtorjánba akad, az megzörög s arra Devecseri visszafordul. A kutya alázattal lapul, de amint látja, hogy a gazda nem szól semmit, vidáman ugrik föl, s most már ő járja elől az utat. István egyébként nem szokta megengedni, hogy a kutya igy komázzon vele, de most derült hangulattal lépdel maga is és egész a csöndes kacagásig fölmegy a jókedve, a mikor látja, hogy az akácos közelében a Hattyú tényleg arra fordul, amerre Biczók korcsmája fekszik. Most már István meg van győződve, hogy valóságos Isten rendelése a mai napra szánt jókedv. Az a kis nehéz érzés, a mi a szivén feküdt eddig az ut alatt, hogy oly könnyedén odahagyta az asszonyt, eltűnik s ő maga belép a tanyai korcsma udvarába. Szép nagy hely az, kitapasztva szikes földdel, mert a nagy eperfa alatt szokás táncolni vasárnap délután. Most ott egy asztal van, meg pad. Nyilvánvalólag ott reggeliztek Biczókék. István mellé telepszik, a kutya a pad alá kerül és szétnéznek mindaketten. István gazdát keres, a kutya meg kutyát. De nem látszik se gazda, se kutya s ennélfogva azt mondja István jó hangosan: — Biczók? Az eperfa túlsó oldaláról azt mondja valaki: — No! Devecseri kihajol a fatörzs mögül, hogy jobban lásson és látja is aztán Biczók Gergely uramat, a ki gyékényponyván fekszik a fa árnyékában és két könyökre támasztva a fejét, újságot olvas. De az olvasás nem megy könnyen, mert gyürődött, zsíros nagyon az újság. (Valami urinépek jártak erre a héten, azok hoztak benne kacsacombot). — Itt ám — mondja úgy hevertében éktelen nyu— Hát kend itt van? — kérdezi a vendég, galommal Biczók. — Hát mért nem szól kend? — Majd szól kend, ha köll valami. Persze hogy köll. István első sorban is bort kér 33
