Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

Az ám, de a farkas meglátja a sok halat a rókánál és kérdi tőle:

— Hát ezt a sok halat hol fogtad, róka koma?

— Hol-e ? A vízben, farkas koma.

— Ugyan bizony, hogy fogtad?

— Hogy-e ? Hát halásztam.

— Ejnye, róka koma, taníts meg engem is a halászatra.

—No, ez ugyan nem nagy mesterség. Elmégy a jégre. A farkadat beledugod egy lékbe. S mikor jól rágyülnek a halak, szépen kihúzod

Elmennek a jégre. Ott mindjárt találnak is egy léket. A farkas bedugja a farkát. Ott ül egy kicsit, aztán akarja kihúzni, mert érezte már, hogy nehéz. Az ám! Nehéz volt, mert már kezdett odafagyni.

— Farkas koma, még ne húzd ki, várd meg, amíg többen lesznek rajta.

Amikor aztán egészen odafagyott a farka, biztatta a róka:

— No most, édes komám, húzzad!

— Húznám, koma, húznám, de nem birom.

— Az jó, — mondja a róka — bizonyosan sok hal van rajta. No csak, komám, neki, húzzad, ahogy birod.

Nagyokat nyögött a szegény farkas, csurgott róla a verejték. De csak nem tudta kihúzni a farkát.

— Tyű, aki áldója van, — mondja a róka — baj van, komám. Akármi legyek, ha oda nem fagyott a farkad.

— Jaj, jaj ! — ordított a farkas — mit csináljak, mit csináljak?!

— Tudod mit, farkas koma? Én majd elrágom a farkadat.

— De már azt nem engedem — mondja a farkas — inkább pusztuljak el.

— Hát jól van, koma, én másképp nem segíthetek rajtad, az Isten áldjon meg.

Alighogy elment a róka, asszonyok jöttek a jégre ruhával, hogy kimossák a léken. Meg látják a farkast messziről, kiabálnak, hátha elszalad. De bizony a farkas nem szaladt el. FozpieH) mennek, s akkor látják, hogy oda van fagyva.

Bezzeg most nekibátorodtak az asszonyok. Odamennek, s széklábbal, meg sulykolóval ütik-verik a farkast.

De már ezt a farkas sem vette tréfára. Nekirugaszkodott egész erejéből, beleszakadt a farka a jégbe s azzal — uccu neki! — ugv elszaladt, mintha kivették volna a szemét.

Ezalatt a róka túljárt árkon-bokron, s amint ment, mendegélt, egy gödörhöz ért. Ez a gödör tele volt pozdorjával, s a róka koma

hoz, szüntesse be az idegenbe való csavargást, hanem arra is ráveszi, hogy a fejedelmi méltóságot elmélyitse.

Géza koráig a fejedelmek majdnem egyenrangúak a törzsek fejeivel. Még Árpád is, akit vitézsége, bátorsága mindannyiuk vezérévé tett, csak egy a vezérek között, de nem ura azoknak. Leszármazottjai pedig még kevésbbé tudnak föléjük emelkedni. Hisz még a vezérek is, akik portyázgatva külföldre vezetik őket, nem Árpád ivadékok. De Géza korában változik a helyzet. A fejedelem a törzsfők fölé kerül. A vajdák méltósága hanyatlik és a fejedelem hatalma emelkedik. Mert igy akarta azt Sarolta, akiről a kortársak feljegyzik, hogy úgy tudott parancsolni, mintha férfi lett volna, s hogy férje teljesen az ő szavai után indult. Saroltának nem volt elég, hogy megszüntették a törzsfejedelemségeket, teljes és korlátlan uralmat akart a magyar nemzet fölött Gézának biztosítani. És ugyanakkor kereszténnyé akarta tenni a nemzetet és beleilleszteni Európa békésen, nyugodtan dolgozgató népei közé. Csakhogy ezt nem volt könnyű teljesíteni.

A kereszténység nem elégszik meg azzal, hogy látszólagos hittel keresztvíz alá álljon egy nemzet. Krisztus hite sokat követelt a kereszténnyé lett embertől. Olyan dolgokat, amiket pogány őseink még csak felfogni sem voltak képesek. Felebaráti szeretetet követelt tőlük elsősorban. Azt követelte a mindig önmaguk érdekeit néző, kíméletlen és gyakran kegyetlen pogányoktól, hogy ezentúl soha olyant ne tegyenek másoknak, amit nem akarnak, hogy mások az ő rovásukra elkövessenek. Azt kívánta, hogy ismeretlen társaikat, a soha nem látott embereket ugyanúgy szeressék, mint hozzátartozóikat, mint önmagukat. És ezt sem Sarolta, sem Géza nem tudták keresztülvinni. Géza, aki nemrégiben lett csak keresztény és Sarolta, aki kis gyermekkora óta ismerte ezt a hitet, meg sem közelítették a kereszténység tökéletes ideálját. Hol volt ettől a pogány szokásoknak hódoló, nyers, szenvedélyes Géza, aki egyszerre két istennek áldozott? Vagy hol volt ettől Sarolta, aki szenvedélyességig menő haragjában, — amint feljegyzik róla — egyszer megölt egy embert. Utódaikra várt ez a feladat. S ők úgy nevelték fiukat, Vajkot, a későbbi István királyt, hogy ennek a feladatnak meg tudjon felelni. Külföldi papokat hívtak az országba, akik tanítómesterévé váltak Istvánnak.

Géza mindenben Sarolta tanácsa szerint járt el. Hogy terveiket keresztülvihessék, először is békét kötöttek a német szomszéddal. Németországban még élt és uralkodott I. Ottó király, aki Augsburg alatt megverte a magyarokat és aki a fogoly Lehelt, Bulcsút és a harmadik vezért Surt, a kegyetlen Henrik herceg elé vitette, hogy büntetést mérjen a hadvezérek fejére. Ottóhoz, Quedlinburgba, Géza, tizenkét magyar főembert küldött, akik Géza és Ottó között barátságot létesítettek. Ez a barátság és béke első előfeltétele volt mindazoknak a terveknek, amiket a fejedelem és asszonya maguk elé tűztek. A tartós béke biztosítása után Géza megkezdi nagy feladatát. A fejedelmi hatalmat megerősíti, megszilárdítja, keresztény papokat hivat be az országba, akik őt magát, egész házanépét megkeresztelik.

Géza a pogány magyarság megtéritője. Géza az a fejedelem, aki megállítja a magyarságot a lejtőn és megteremti

50