Kárpát, 1964 (4. évfolyam, 1-5. szám)

1964-07-01 / 1. szám

népe számára az Európába való végleges letelepedés lehetőségeit. Nagy feladat ez. S nagy erőpróba egy nemzet számára. A nomád, helyhez nem kötött életből hozzászokni a röghöz kötöttséghez, a pogány vallásból beleilleszkedni a kereszténységbe. Csak forrongások és nagy harcok árán érhető el. De majd minden pogány nemzet ilyen harcok árán jut el ide. S majd minden pogány népnél megtalálhatjuk ezt a nehéz munkát, de ugyanakkor a nehéz munkában példát adó vezetőt is.

A pogányból kereszténnyé lett népeknek mind megvan a maguk Gézájuk. A frankoknál Géza szerepét Klodvig tölti be, az angolszászoknál Ethelbert, a bolgároknál Boris, a lengyeleknél Géza munkáját Micislaw, az oroszoknál pedig Wladimir végzi el.

S ahogy Géza mellett ott áll Sarolta, ugyanúgy áll Klodvig oldalán segítőtársként Klotild, Ethelberg mellett a frank Berta, Micisláwnál a cseh Dobrovka, Wladimirnál pedig a bizánci Anna. Mindenütt egy keresztény nő segít a térítés és a végleges letelepítés nehéz munkájában. De amíg a frankoknál, angolszászoknál, lengyeleknél, oroszoknál idegen föld szülöttje ez a segítő társnő, addig Gézának maga a magyarság adja a fennkölt gondolkozásu, széles látókörű, férfias bátorságu, a nehéz feladattól meg nem hátráló keresztény asszonyt.

Saroltát nemcsak az utókor dicséri innen az idők meszszeségéből, ennek a feladatnak elvégzéséért. Már kortársai, az egykorú feljegyzések is kiemelik, hogy Géza mindenkor hallgatott felesége tanácsára és hogy az ország ügyét tulajdonképpen ketten vitték. így Sarolta keze is belejátszott abba, hogy a térítéshez minél nagyobb számban papokat hívjanak az országba s hogy a megkeresztelkedett Vajknak a jámbor Henrik leányát, az ájtatos Gizellát, nyerjék el feleségnek.

A papok Saroltához jöttek elsősorban. Radla például, Adalbert püspök fiatal barátja, a cseh üldöztetések elől Saroltához menekült és amikor Adalbert a fiatal szerzetest Magyarországból ki akarja csalni, kérését, hogy Radlát engednék el hozzá, először Saroltához intézi. Adalbert különben levelezést is folytat Saroltával.

Géza térítése szigorral, fegyverrel történt. Sarolta viszont a könyörületesség, a szeretet nevében harcolt az uj egyházért. A keresztény papokat kitüntető figyelemmel és szívességgel fogadta, tanácsaikat meghallgatta és mindenben segítségükre volt. A papok számára ő alakítja az első kolostorokat és ő gondoskodik azoknak ellátásáról is. Az esztergomi udvarban, amely szemben a Garam beömlésével, a régi római Salva Mansio helyén feküdt egy meredek dombon, egymásután fogadta vendégül a keresztény papokat és a fejedelem és asszonya mindent elkövettek, hogy ezt az akkor még talán csak sátras tanya vagy egyszerű udvarház-szerű tartózkodási helyet a kereszténység első fészkévé tehessék.

Hogy mindabban, amit életében tett és kitervelt, nem egyéni, hanem országos érdek vezette, az férjének, Gézának halála után tűnt ki valójában.

Sarolta rokonsága nem hódolt meg a keresztény hitnek. Gyula halála után annak öccse, Zombor került Erdély vajdájának méltóságába. Zombor nem volt keresztény s Zombornak fiatalabb fia még kevésbbé. Őket nem sikerült Saroltának és

fogta magát, belefeküdt, jól meghentergőzött benne, hogy a sok fehér pozdorjától a szőre sem látszott. Aztán elnyúlt, mintha agyon volna verve.

Éppen arra kullog a farkas, meglátja a rókát s kérdi:

— Hát téged mi lelt, róka koma ?

— Ugyan, ne kérdezd, farkas koma, nem látod-e, minden csontomat úgy összetörték, hogy kilóg a szőröm közül.

— No — mondja nagy búsan a farkas —■ én is a lékben hagytam a farkamat.

Róka koma pedig nyögött keservesen:

— Jaj a csontom, de összetörének!

A bolond farkasnak megesett a szive rajta.

— No, ne jajgass, róka koma — mondta neki — menjünk, valahol az erdőben meghúzódunk, leheveredünk, s majd meggyógyulunk.

De a róka csak tovább nyögött, jajgatott:

— Jaj, lelkem komám, farkas komám, mennék én de nem tudok.

— Jól van, jól, majd vezetlek én.

— De mikor a lábamra sem tudok állani.

— No, ha nem tudsz, hát ülj fel a hátamra, én majd elviszlek.

Azzal felvette a rókát a hátára , cipelte nagy keservesen.

Amint ment, mendegélt a farkas, elkezdi a róka mondani magában csendesen:

— Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent!

Visszafordítja fejét a farkas és kérdi:

— Mit pusmogsz magadban, róka koma?

— Azt mondtam, hogy veretlen visz vertet, veretlen visz vertet.

“No — gondolja a farkas — bizonyosan csengett a fülem, s nem jól hallottam.”

De alig megy tovább, a róka csak megint mondja magában:

— Vert viszen veretlent, vert viszen veretlent.

Megint visszafordul a farkas s kérdi:

— Mit pusmogsz magadban, róka koma ?

— Csak úgy mondogatom magamban, farkas koma: Veretlen visz vertet, veretlen visz vertet.

— De ilyen-olyan teremtette — ordított a farkas — mindent jól hallottam, megint bolonddá tettél! — S azzal úgy lehajította a hátáról a rókát, hogy az csak úgy megnyekkent belé. — Eb legyen a te komád, hallod-e, én többet nem!

De bezzeg vége volt a nagy barátságnak, s a komaságnak. Cudarul összeverekedtek. Aztán az egyik ment jobbra, a másik balra. Azóta jár ez a példabeszéd: Eljátszotta, mint a róka a komaságot.

51